2016. január 10., vasárnap

Harmincnegyedik fejezet

Sziasztok!
Egy kicsit késői órában, de sikerült elkészülnöm a következő fejezettel. Elnézést kérek a késésért, de remélem, ezzel a fejezettel kiengesztelhetlek titeket. :)
Ha megtehetitek, akkor nagyon örülnék neki, ha meglepnétek pár sorral. :)

Ölel Titeket,
MIRacIe M.

___________________________________________________________________________________________



Harmincnegyedik fejezet

A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik lélek.
A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig,
estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig.
És ennél kellemesebb meleg nem létezik. Az Ő lelke.
Csitáry-Hock Tamás - Szívérintés

Őszintén féltem attól, ami a barátomra várt bent, hiszen ismertem apát és tudtam, hogy ennyi idő elteltével egy szép kis monológot tudott megírni, amit nem is totojázott elkezdeni azonnal még a bejárati ajtó küszöbén állva. Minden erőmet összeszedve próbáltam a lehető legtisztelettudóbban megkérni arra, hogy legalább a hidegről hadd jöjjünk be, utána csendben és bűnbánóan végighallgatjuk, ahogy a fejünkre olvassa az összes elkövetett hibánkat.
Xander hősiesen tűrte, ahogy apa mindent az ő számlájára ír, a legkisebb jelét sem adta egyet nem értésének, pedig apa tényleg nem kímélte, még olyanokért is őt hibáztatta, amiről még csak nem is tehetett. Például, hogy hülye fejjel telefon nélkül rohantam el otthonról. Elmondása szerint miatta váltam ekkor idiótává, mert mielőtt még megismerkedtünk volt annyi eszem, hogy ne tegyek ilyet.
Látszott apa arcán a meglepettség, mikor a mondandója végén Xander ahelyett, hogy kikérte volna magának az egészet és mérgesen távozott volna, csak bocsánatot kért és biztosította apát arról, hogy a jövőben többet nem fogja hagyni, hogy ilyen és ezekhez hasonló butaságokat csináljak. Kösz. Mintha csak én hibáznék folyton...
– És azért is szeretnék elnézést kérni, amiért nem kértem el pénteken Nicát személyesen – tette hozzá. – Többet ilyen nem fordul elő.
– Azt remélem is – nézett rá szigorúan. – Na, de most, hogy apai kötelességeimet letudtam, beszélgessünk inkább a hokiról. A nagy felfordulásnak köszönhetően, amit okoztál, nem tudtam nézni a meccset. Hogy ment?
Nem túlzok, ha azt mondom, egy kisebb sokként ért a váltás, nem számítottam rá, hogy ennyire gyorsan túlteszi magát a történteken és a dühös apa szerepből hirtelen egy haverrá változik, aki kész arra, hogy megvitassák a hokimeccset.
Xander velem ellentétben gyorsan kapcsolt, így míg én csak értetlenül meredtem magam elé, addig ő egy vigyorra a képén jelentette ki, hogy természetesen nyertek, aztán a kabátját levéve kezdett bele a mesélésbe, majd mindketten otthagytak. Na, ez igazán kedves. Egy kicsit zavart, hogy a barátom ilyen könnyen lecserélt a saját apámra, aki nem mellesleg most szidta agyon olyan dolgokért, amikről még csak nem is tehetett. Ennek ellenére örültem, hogy ennyivel megúsztuk és nem lett életre szóló tiltás a vége.
A nappaliba benézve úgy éreztem, nem igazán van rám szükség odabent, elég jól elvoltak egymással, miközben kielemezték az ellenfél csapatának a gyengéit, ezért felslisszoltam az emeletre, ahol anya a éppen egy vasalódeszka előtt állva egyenesítette ki a ruhák gyűrődéseit. Az érkezésemre felkapta a fejét és egy széles mosoly kíséretében a babzsák fotel felé biccentett, jelezve, készen áll egy anya-lánya beszélgetésre. Több se kellett, levetettem magam az említett tárgyra és belekezdtem a mesélésbe onnantól kezdve, hogy betettük a lábunkat Xander házába.
Mondanom sem kell, hogy nem volt egy ötperces téma, ezért másfél óra elteltével csak arra lettem figyelmes, hogy megrezdül a telefonom a zsebemben.
Hol vagy már? Hiányzol.
XxXander”
Hangosan felnevettem az üzeneten, mire anya is kíváncsian nyújtogatta a telefonom felé a nyakát, ezért készségesen felé fordítottam a készüléket, hogy elolvashassa a sorokat.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha megmentem a barátomat – mondtam még mindig szélesen vigyorogva. Anya egyetértően bólintott és felállva a szőnyegről visszasétált a vasalódeszka mögé, ugyanis időközben félbehagyta a tevékenységet, hogy teljes figyelmével rám koncentrálhasson.
Apáékat ugyanott találtam meg, ahol hagytam őket, azzal a különbséggel, hogy be volt kapcsolva a tévé és valami hokimeccse újrajátszását nézték. Apa kicsit mérgesen kommentálta az eseményeket, míg Xander kevésbé lelkesen ült mellette és bámulta a képernyőt. Mikor szeme sarkából meglátta az érkezésemet, megkönnyebbült mosolyra húzta ajkait és tekintetével követte a lépteimet. Mögé álltam és hátulról átkarolva a nyakát a vállán pihentettem az államat.
– Meddig nézitek még a meccset? – kérdeztem.
– Igazából én már láttam – próbált óvatosan utalni arra, hogy őt valójában annyira már nem köti le és szívesebben csinálna valami mást. Szerencsére apa vette a lapot, ezért pillantását el nem szakítva a tévéről adott engedélyt neki a távozásra. Xander erre gyorsan felpattant a kanapéról és az ujjainkat összekulcsolva húzott a nappali ajtaja felé.
– Vettem extra csípős paprikát – szólt még utánunk, mielőtt elslisszolhattunk volna. – Készülj fel, a reggelinél meg foglak alázni. Most csalás nélkül.
Xander vigyorogva fogadta a kihívást, bár feltételezem nem annak örült ennyire, hogy reggel a nyerés érdekében szétégetheti a száját – bár ki tudja – , sokkal inkább annak, hogy ez egy burkolt célzás volt arra, hogyha itt szándékszik aludni, akkor semmi kifogása nincsen ellene. Természetesen a szabályok szigorú betartásával; nyitott ajtó, tíz után semmi hangoskodás és a megadott minimum ruhamennyiség magunkon tartása.

Be kell vallanom, hogy kicsit hibás vagyok, amiért így alakultak a dolgok, hiszen annyira örültem annak, hogy Xander ott maradhatott éjszakára, aztán a következő nap hátralévő részét is velem tölthette, hogy teljesen kiment a fejemből a bejelentett matekdolgozat. Pedig esküszöm, hogy készülni akartam rá.
Haragudtam magamra, amiért képtelen vagyok logikusan gondolkodni, ha matekról van szó és egyszerű dolgokra sem tudok rájönni magamtól. Angel pedig persze ezt a napot választotta arra, hogy ágynak essen, így még csak arra sem volt esélyem, hogy ketten összehozzunk nekem egy hármast, amivel aztán vígan eléldegélhetek év végéig.
Még az sem tudott feldobni, hogy mikor éppen azt ecseteltem Xandernek, hogy meg fogok halni a dolgozat alatt, ő az életben maradásom érdekében motivációként megígérte, hogy a lyukas órájában – mert ő miért ne lazulhatna, míg én matekon szenvedek? – elmegy és hoz nekem forrócsokit.
Már messziről leríhatott rólam, hogy mennyire elrontottam a dogát, mert felállva a padról elém sétált és vigasztalóan átölelt.
– Majd kijavítod – mondta a hátamat simogatva. – Együtt készülünk fel a következőre. Na, mit szólsz? – tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen. Nem túl lelkesen bólintottam.
A szemem sarkából megpillantottam Eriket, ahogy egy könyvvel a kezében átvág a tömegen és hirtelen eszembe jutott a táskámban lapuló interjúm, amit minél hamarabb le kéne adnom neki, hogy bizonyítsam az igyekezetemet. Bocsánatkérések közepette elsiettem Xandertől, aki nem túlzottan örült neki, hogy otthagyom, ezért biztosítottam róla, hogy sietek vissza hozzá.
A szöszi srácot csak a gyűlésteremben értem utol, ahol már az eddig leadott cikkeket kezdte átnézegetni és felírni magának, hogy ki késik már megint a leadással.
– Végre, hogy itt vagy – emelte rám a szemeit felnézve a jegyzeteiből. – Azt hittem, már most elbuksz.
– Nem, itt vagyok – kezdtem el a táskámban kutakodni a füzet után, amiben kidolgoztam a munkámat, de hiába néztem át másodszorra is, csak nem akart meglenni. – Itt van – biztosítottam róla Eriket, aki fejcsóválva vezette vissza tekintetét a papírokra. Hol a francban van? Tuti betettem! Utolsó kétségbeesésemben elkezdtem kirámolni a táskám tartalmát és sorra végignézni az összes füzetet, ami benne volt. Ez a nap már nem lehet rosszabb!
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor megtaláltam az egyik könyvembe csúszva és diadalmasan felemeltem, majd Erik elé tettem. Nem szólt semmit, ezért gyorsan visszapakoltam a holmijaimat az asztaláról a táskámba, aztán már ott sem voltam.
– Gyűlölöm ezt a napot – ültem le Xander mellé egy sóhajtás kíséretében, mire a srác átkarolva egy puszit nyomott az arcomra és a kezembe nyomta a termoszom, amit már fel is melegített a jól megérdemelt italom.
– Este edzés után elmegyünk valahova és feldobjuk, mit szólsz? – mosolygott rám.
– Imádlak – feleltem és feljebb pipiskedtem magamat, hogy egy csókkal köszönhessem meg a kedvességét.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a matekóra nem pecsételte meg az egész napomat, arról már nem is beszélve, hogy sikerült pont ennek a napnak lennie piros betűsnek. Olyan szinten feszült voltam, hogy ha valamit nem sikerült azonnal megoldanom, vagy ha a legkisebb hibát is elkövettem valamiben, rögtön hiszti rohamom támadt. Sajnáltam is szegény Xandert, aki minden percben abban reménykedett, hogy valami csoda folytán Angel megjelenik az iskolában és kimenti ebből a lehetetlen helyzetből, de pechére ez nem történt meg, ezért kénytelen volt végighallgatni minden egyes lányos nyafogásomat. Aztán a nap végére már olyan szinten elege volt belőle, hogy egy újabb kitörésem kezdeténél inkább előkapta a telefonját, tárcsázta a szöszi barátnőmet, elmondta, hogy ő ezt már nem bírja tovább, csináljon velem valamit, majd nemes egyszerűséggel a fülemhez nyomta a készüléket és otthagyott a folyosó közepén.
Ez nem volt valami okos lépés a részéről, ugyanis ebben az állapotban eléggé besértődtem, amiért csak úgy elment minden szó nélkül. Ezt el is mondtam Angelnek, aki a sráccal ellentétben tudta, hogyan kell gatyába rázni, ezért miután végighallgatott ahelyett, hogy csendben maradt volna és kifejezte volna együttérzését, rendesen helyre rakott. A monológjával sikerült bűntudatot ébresztenie bennem, emellett még a frászt is rám hozta azzal, hogy a hülyeségem miatt elveszíthetem Xandert. Amint meghallottam ezt, már meg is szakítottam a vonalat és a barátom után mentem, aki a szokásos helyén ült és éppen beszélgetett.
– Lenyugodtál? – kérdezte, ahogy helyet foglaltam mellette.
– Azt hiszem – válaszoltam bizonytalanul. – Nagyon haragszol? – emeltem rá a pillantásomat bűnbánóan, mire lágyan elmosolyodott.
– Dehogy. Viszont lehet, a ma estét inkább el kéne halasztanunk.
– Mi? – kerekedett el a szemem.
– Csak vicceltem – nevetett fel, én pedig belebokszoltam a vállába, ami persze neki meg se kottyant.
Egészen addig eszembe sem jutott, hogy szemtanúi voltak a folyosós incidensünknek, míg az aulában a házimat írva vártam, hogy Xander utolsó órája végre véget érjen, és megcsapta a fülemet egy beszélgetés.
– Hallottad, hogy Alex dobta Nicát? – mesélte az egyik lány a másiknak. Feltételezem elsősök voltak, mert nem tűntek túl érettnek.
– Tényleg? Mikor? – kerekedett el a vöröske szeme és még meg is torpant sétálás közben. Ez nekem az előnyömre vált, mert hallhattam a folytatást is anélkül, hogy mögéjük lopózva követnem kellett volna őket.
– Ma, körülbelül két órája a folyosón. Azt hallottam – hajolt hozzá bizalmasan, de még így is sikerült kivennem a szavait. – , hogy Nica egy hisztis picsa és csak magának akarta Alexet, aki ezen kiakadt és azt kiabálta, hogy látni sem akarja, aztán otthagyta. Nica pedig sírva hívta fel a barátnőjét – mesélte.
– Megérdemelte a kis ribanc. Alex sokkal jobbat érdemel nála, nem is értem, miért nem vette ezt észre előbb – rázta meg a fejét. A kis... Elég sok felgyülemlett feszültség volt már bennem így is, abban a pillanatban pedig legszívesebben letéptem volna a kiscsaj fejét.
– Azt is hallottam, hogy csak a fogadásból voltak együtt.
– Igen, ezt én is hallottam, de akkor hamarabb szakítottak volna, nem? Vagy miért voltak együtt ilyen sokáig?
– Azt nem tudom. De nem is számít, a lényeg, hogy végre szabad a pálya. Szerinted, ha holnap abba a piros ruhámban jönnék suliba, észrevenne? – kérdezte lelkesen a barátnőjét. Ennél a pontnál nem bírtam tovább, leengedtem az arcom elől a könyvet, ami mögé bújtam, hogy ne ismerjenek fel és megköszörültem a torkomat, mire felém kapták a tekintetüket, majd döbbenten meredtek rám.
– Mielőtt még nagyon belelovalnátok magatokat, elárulom, hogy az egész csak pletyka. Senki nem dobott senkit, még mindig együtt vagyunk és ez nem is fog változni egy darabig. Ha meg nem hiszitek, várjátok itt még pár percet, aztán a saját szemetekkel is láthatjátok – világosítottam fel őket. Igazából simán hagyhattam volna, hogy téves információkkal tovább álljanak és az amúgy cseppet sem nőies testalkattal rendelkező lány másnap megjelenjen a valószínűleg elég keveset takaró ruhájában és szerezzen magának egy nem éppen kellemes tüdőgyulladást, ami nem engedte volna, hogy egy ideig a barátom körül legyeskedjen. Ám nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.
A két lány erre nem tudott, mit mondani, inkább szó nélkül elkotródtak, ami talán jobb is, nem biztos, hogy ilyen állapotban türtőztetni tudtam volna magamat, azt meg nem akartam, hogy további hazugságok kezdjenek szállingózni rólam, Xanderről, vagy rólunk.
Ahogy nekik is mondtam, néhány perccel később megszólalt az óra végét jelző csengő és Xander is megjelent, majd egy csókkal köszöntött. Apa nagyon elemében volt a hétvégén, ezért még párszor meglepett minket újabb szabályokkal, amik elmondása szerint csak az én épségemet szolgálják, de igencsak megnehezítették az életemet, mert a legfrissebb szerint nemcsak tilos vezetnem a csúszós úton a kocsit, de még Xander lelkére is kötötte, hogy semmilyen körülmények között nem szerezhetem meg a kulcsot, így tulajdonképpen szinte neki lett adva a kocsim. Be se tudtam szállni nélküle, ami véleményem szerint eléggé túlzás. Xander meg persze élvezte a helyzetet, ezért esze ágában sem volt kijátszani ezt az előírást. Valahányszor el szerettem volna menni valahova mindig egyeztetnem kellett vele és megvárnom iskola után, hogy hazatudjon vinni.
– Az egyetlen előnye annak, hogy most te használod a kocsimat, hogy így legalább nem kell amiatt aggódnom, hogy valami bajod esik motorozás közben – szálltam be az autóba.
– Én imádom, hogy ennyire rám vagy utalva – nyomott egy puszit az arcomra mosolyogva, mire csak szemforgatva megráztam a fejemet. – Akkor Angelhöz?
Bólintottam. Megbeszéltük a barátnőmmel, hogy átviszem neki a házit és együtt leszünk, míg edzés után Xander értem nem jön, hogy utána vigaszdíjként a mai napért kettesben töltsük egy kis időt. Igazság szerint szükségem lett volna egy kis tanulásra, hiszen ahogy Erik is mondta, nem csak az újságnál nyújtott teljesítményem romlott meg, de az iskolában sem sikerült olyan eredményeket elérnem, mint a kapcsolat előtt. Ezt Angel is belátta, ezért beszélgetés közben segített megírni a házikat és felkészülni a következő napokra.
– Kyle átjön edzés után – mondta hirtelen, amikor éppen franciára tanultunk.
– Igen? Hogyhogy? – néztem fel rá meglepetten. Szégyenlősen megvonta a vállát, ami nem vallott rá, ezért letettem a tollamat és várakozóan néztem rá.
– Az utóbbi időben elég sokat voltunk együtt... és... hát... elég jól kijöttünk. Kedves srác, meg helyes is.
– Ne! Te belezúgtál? – jelent meg egy széles mosoly az arcomon.
– Azt hiszem – pirult el.
– És Erik?
– Tudod – kezdett bele – , gondolkodtam rajta és rájöttem valamire. Ha egy diagramon ábrázolnám a tulajdonságait az „okos”, a „kedves” és a „helyes” hasábok az egekig érnének – magyarázta miközben hevesen gesztikulált. – Sokáig csak ezeket láttam. Majd észre kellett vennem azt is, ahol a „önzetlenség” szerepelt. Olyan apró volt, hogy csak sokára tűnt fel, hogy ott is van valami. Rájöttem, hogy nem is csak azért utasított vissza úgy, ahogy, mert kedves akart lenni, szimplán csak nem akarta elveszíteni a divat cikk íróját. Tudta, hogyha nemleges választ kapok, akkor úgyis kilépek, az meg nem tett volna jót az újságnak. Folyton csak a saját érdekeit nézi és nem érdekli, hogy ezzel rosszat tesz a másiknak. Egy egocentrikus balfasz. Nem is értem, hogy nem jöttem rá erre előbb – rázta meg a fejét.
Be kellett látnom, hogy teljesen igaza van. Sokáig felnéztem a srácra, hiszen olyan sok mindent elért. Egy kedves fiúnak ismertem meg, de az idő teltével sajnos rá kellett jönnöm, hogy több olyan hibát is rejteget, amit sokáig nem vettem észre. Sokakat megtévesztett az udvariasságával, ahogy minket is. Talán tényleg Xander teszi jól, hogy ennyire távolságtartó vele szemben? Ezért utálja, ha vele vagyok? Csak védeni akar.
Angel még kicsit félve megkérdezte, hogy nem zavar-e a dolog, mire én értetlenül néztem rá. Rosszulesett, hogy azt feltételezte rólam, nem örülnék az ő boldogságának csak azért, mert előtte Kyle velem járt. Eleve hülyeségnek tartottam ezt a „barátnő nem járhat barátnő exével” szabályt. Bírtam Kyle-t, főleg mivel végre sikerült összeszednie magát és megbékélt magával, ezért teljesen természetes, hogy boldog voltam az egymásra találásuk miatt.
– Jaj, annyira jó, hogy ezt mondod – ugrott a nyakamba. – Alig vártam, hogy végre mindent elmesélhessek, csak nem mertem – szorongatott.
Nem is kellett több Angelnek, már el is kezdte mesélni, hogy mikor hol kezdődött az egész, én pedig kíváncsian hallgattam. Elmondása szerint még nem igazán történt közöttük semmi pár részegen elcsattant csókon kívül, mert soha nem tudta biztosra, hogy a szöszi emlékezett-e rá másnap, hiszen meg sem próbált közeledni felé úgy. Inkább csak egy haverlányként viselkedett vele, ami sokszor rosszulesett neki, de a szombati győzelmi bulin bevallotta, hogy szeretné elhívni randizni, csak a betegsége kicsit betett nekik, szóval inkább csak meglátogatja.
Annak ellenére, hogy ez nem volt egy vacsorázós randi, készülni ugyanúgy kellett rá, éppen ezért az utolsó fél órában kiválasztottunk Angelnek egy visszafogottan csinos összeállítást, ami kényelmes volt egy ágyonfekvő filmnézéshez.
Látszott Angelen, hogy nagyon izgatott az este miatt, mégsem volt ideges, hiszen ismerte már a fiút és elég sok időt töltöttek együtt, hogy tudja, minden rendben lesz. Ebben én is biztos voltam, ezért nyugodt szívvel hagytam ott őket és szálltam be Xander mellé az autóba.
– Na, merre menjünk? – kérdezte miután egy csókot nyomott az ajkaimra.
– Mozi? – vetettem fel az ötletet. Úgyis ritkán jártunk el moziba, a szösziék miatt pedig megjött a kedvem hozzá. Xander beindítva a motort rábólintott és felkanyarodott az útra. – Elgondolkodtam azon, hogy kilépek az újságtól – dobtam fel a témát. Nem szólt semmit, csendben vezetett tovább, mintha az előbbi mondatot ki sem mondtam volna hangosan. Már éppen kezdtem azt hinni, hogy tényleg nem hagyta el hang a számat, mikor végre reagált.
– Őszintén szólva támogatom – mondta. – Nem mondom, hogy soha ne is lépj vissza, csak nem tetszik, hogy Erik a főszerkesztő. Nem bízom benne.
– Miért? Mit tehetne? – húztam össze a szemöldökömet értetlenül.
– Akármit. Erik nem az a srác, aki vagy tisztességesen szerzi meg, amit akar, vagy sehogy. Ő bármire képes. Nem akarom, hogy egy ilyen beszámíthatatlan fazon közelében legyél. Az soha nem szerencsés.
– Oké, akkor holnap beszélek vele – döntöttem el.
– Akkor ne is beszéljünk többet arról a faszról – hajolt át az én oldalamra az egyik piros lámpánál. Elengedtem a fülem mellett a káromkodását és belemosolyogtam a csókunkba. Sajnos nem tartott túl sokáig a pillanat, ugyanis hangos dudaszó hangzott fel, ami egyértelműen azt jelezte, átváltott a lámpa és mennünk kéne.
– Azt terjesztik a suliban, hogy dobtál – csúszott ki a számon. – Hallottam két lányt beszélgetni, szóval készülj fel, mert holnap sokan fognak rád akaszkodni.
Mélyen felsóhajtott. – Már alig várom.
– Nem vagy valami beszédes. Baj van? Haragszol rám, amiért olyan hisztis voltam? Sajnálom, csak rossz napom volt – kezdtem magyarázkodni, de belém fojtotta a szót.
– Csak fáradt vagyok, ennyi az egész. Hosszú volt az edzés – simított végig a combomon és leparkolt egy üres helyre. Nem szállt ki a kocsiból, ezért feltételeztem, hogy még van mondanivalója. Csendben vártam, hogy megossza velem. – Egy hónap múlva derül ki, hogy kiengedik-e apát hamarabb – felelte. Nem tudtam, hogy erre mit felelhetnék. Abba sem voltam biztos, hogy ez jó hír-e egyáltalán. Végül úgy döntöttem, a legjobb, ha megölelem.
– Minden rendben lesz – biztosítottam róla és a vállára hajtottam a fejemet.
– Köszönöm – puszilt bele a hajamba. – Na, menjünk – nyitotta ki az ajtót.
Mosolyogva mentem utána és ragadtam meg a kezét. Szerencsére azzal, hogy ezt elmondta sikerült kicsit jobban felszabadulnia, ami végül odáig fajult, hogy lemaradtunk a filmről, amire jegyet vettünk. Helyette befoglaltuk az egyik kényelmes fotelt és ott beszélgettünk vagy éppen... khm... mást csináltunk. Nem bántam, sokkal jobban élveztem és el is felejtettem, hogy milyen szarul indult a napom.
Aztán otthon már pizsamában ülve az ágyamon a füzeteimet lapozgattam, hogy átnézzem még egyszer az anyagot. Mivel még később sem voltam fáradt írogatással akartam eltölteni az időt, de mikor a táskámban a füzetem után kezdtem kutakodni, nem volt ott.
– Istenem! – Kinyitogattam az összes könyvemet, hátha megint úgy jártam, mint az interjússal, legalább négyszer átnéztem a jegyzetfüzeteimet, a fiókokat, mindent, mégsem találtam meg.
Biztos Angelnél hagytam – jutott hirtelen az eszembe. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, de azért mérges is voltam magamra. Már nem ez volt az első alkalom, hogy elhagytam valamimet. Jobban szemmel kellene tartanom a holmijaimat. Végül beértem a novellás füzetemmel és abba kezdtem el leírni az újonnan kitalált történeteimet, amik nem hagyták, hogy lehunyjam a szemeimet.
Másnak első dolgom volt a barátnőm felkeresése, akinek látszólag nagyon jól sikerült a randija, ugyanis éppen elég egyértelműen az iskola tudtára adták, mennyire bejönnek egymásnak. Xander kissé lemaradt tőlem, mert párszor megállt, hogy üdvözölje a haverjait, váltott néhány szót, ezért nem tudtam senkivel sem megosztani, mennyire édesek a szöszik együtt. Csak magamban mosolyogtam és azt latolgattam, hogy mennyire utálna a barátnőm azért, ha elrángatnám, hogy egy kis lányos csevejt folytassunk a fejleményekről, amikor egy erős kar megragadt és maga után vonszolt az aula közepére.
– Még jóformán el sem kezdődött a nap, de már elegem van a kis csitrikből – mondta ingerülten. Fel sem tudtam fogni a szavait, viszont nem is várhatott reakciót, mert a derekamnál fogva közelebb rántott magához és ajkaival bekebelezte az enyémeket. Olyan hirtelen történt az egész, hogy egy kisebb sokkot kaptam, így képtelen voltam azonnal viszonozni a csókját.
Lassan feleszméltem a döbbenetemből és hagytam, hogy jelenetet rendezzen az iskola legforgalmasabb helyiségében ezzel mindenki számára világossá téve a pletyka hiteltelenségét. Erősen csókolt, birtoklóan, tele szenvedéllyel, amibe csaknem beleszédültem. Éreztem, hogy a testemet elönti a forróság, amit csak még jobban megspékel az az ismeretlen izgalom, amit a tudat okozott, hogy most biztosan mindenki tátott szájjal figyel minket. Talán ez másnak nem lett volna ekkora nagy szám, számomra mégis kellemes bizsergést okozott, ahogy ott álltunk a tömegben, Xander karjai szorosan magához vontak, míg én a nyakát öleltem át és egyik kezemet belevezettem a hajába, amit ő azzal reagált le, hogy érzékien beleharapott az első ajkamba. Elmosolyodtam. A követelőző csókjait felváltották a gyengédebbek, az ajkai lelassultak, lustán csókoltak. Teljesen megadtam magamat neki, elvesztettem az időérzékemet, csak a lágy érintéseit éreztem, ahogy az arcomhoz ért vagy pofátlanul, kérdés nélkül bemerészkedett a keze először a kabátom alá, majd feljebb tűrve a pulcsim anyagát a csupasz bőrömet simogatta a hüvelykujjával. Egy kisebb áramütés szalad végig a testemen, ahogy hideg kezével hozzámért, majd szinte azonnal át is vette helyét a megnyugtató melegség.
A homlokát az enyémnek döntötte ezzel megszakítva a csókunkat és játékosan elvigyorodott, majd egy apró puszit nyomott a számra. A karjai, ha lehetséges még erősebben szorítottak a felsőtestéhez, aztán csak azt vettem észre, hogy a lábam elemelkedik a földtől és megpördül velem a világ. Ijedtemben egy kisebb sikoly hagyta el a számat, ami aztán nevetésbe fulladt.
– Csak te kellesz nekem – suttogta a fülembe, ahogy megint megéreztem a talajt a talpam alatt. – Senki más.
– Szeretlek – fúrtam az arcomat bele vállába és beszívtam kellemes illatát.

12 megjegyzés:

  1. Olyan cukik !!!! *.* ❤❤❤ nagyon jo lett ez a resz :D siess a kovivel puszi Torii❤❤

    VálaszTörlés
  2. Drága Mircsi!

    Már egy jó ideje nyomon követem a blogodat, nagyjából a blog életének felében tűkön ülve vártam, hogy új rész kerüljön fel, de eddig sose jutottam el a kommentelésig, amit nagyon röstellek. Úgy döntöttem ezt most bepótlom:)
    Talán kissé öngyilkosság bevallonom, most, hogy Nica és Xander már több, mint egy hónapja járnak, de én eleinte Kyle párti voltam. Kérlek, ne gyilkoljon meg senki, jön a magyarázat is. Amikor először találkoztunk vele, határozottan jobban kedveltem, mint Alexet. Céltudatos volt, jó fejnek tűnt. Majd folyton cserbenhagyta Nicát, de én továbbra is reménykedtem, hogy megjavul. Még mindig bíztam benne, hittem neki, mert a másik lehetőség az volt, hogy egy szívtelen szörnyeteg, és ezt nem akartam. Végül kiderült az igazság és én őrjöngtem. Nem akartam, nem voltam képes elfogadni negatív karakterként. Ezért is örültem meg annyira a mostani részeknek, ahol egyértelműen ki van jelentve, hogy Kyle igenis jó arc és kedves, jó ember. (Tudom, ez úgy tűnik, mintha fekete-fehérben látnám a világot, de inkább csak bénán fogalmazok... Remélem azért megértetted a karattyolásom lényegét.) Kifejezetten örülök, hogy Angel segítségével végre talán rátalálhat a helyes útra.
    Ami Angelinát illeti, imádom a karakterét. Angel az a típus, aki nagyon könnyen átragasztja a jókedvét másokra, egy megértő barát, akire bármikor bármiben lehet számítani. Egy valóságos földre szállt Angyal.
    A másik kedvencem Xander húga. (Akinek, ha nem sértődsz meg, a világért se jut most eszembe a neve... Nagyon sajnálom.) Kis ugri bugri törpe, egy tipikus kislány, aki mindig mosolyt csal az arcomra, ahányszor csak szerepel a történetben.
    És ha már az Armstrong családnál tartunk, jöjjön az egyik főszereplő. Megintcsak kérem, hogy senki se kezdjen el a rólam készített vudubabába tűket szurkálni, ezzel lassú és fájdalmas halálra kárhoztatva. Nagy levegő. Mehet!: Az elején ki nem állhattam Xandert. Az első részben kifejezetten ellenszenves volt, utána folyton beleszólt Nica és Kyle "kapcsolatába", csak egy fontoskodó, féltékeny senkiházinak tartottam. Persze ez többször megingott, az aranyos jeleneteknél, például a húgával, akár Nicával. Majd egyre jobban megismerhettük és elkezdtem megszeretni, elvégre az akkor még csak barátján akart segíteni, ami sikerült is. Mióta együtt vannak pedig nagyon nagyon megkedveltem, de ez a rész számomra egy sorsfordító volt, ugyanis, amikor Alex megpörgette Nicát és azt mondta neki, hogy csak ő kell neki, beleszerettem a fiúba és a párosukba is. OTP♥♥♥ Van ship nevük? Ha nincs valaki segítsen kitalálni egyet! Szükségem van rá!!! <3
    És már csak Nica maradt. Igazából nem nagyon tudom, mit írhatnék róla... Az elejétől kezdve szerettem/szeretem a karakterét, megesett, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna valamivel, hogy észhez térjen, de melyik könyvszereplővel ne tettem volna? Szerintem minddel megtörtént egy bizonyos ponton. Jelen esetben talán, amikor az elején kirekesztette Angelt vagy a sokadik alkalommal is elpusztult Alex megjegyzésein. De a jelleme hatalmas változáson ment a keresztül az eddig történtek során, természetesen jó irányba. Szurkolok, hogy ez továbbra is így legyen.;)
    Végül a mai fejezethez annyi hozzáfűznivalóm van, hogy Eriknek adta oda a füzetét, igaz? Véletlenül összekeverte. Tudom, hogy nem fogsz válaszolni, de muszáj volt, kiadjam magamból az elméletem. Csak remélni merem, hogy tévedek.

    Nagyon sajnálom, hogy a végéhez közeledik a történet, de hihetetlenül várom a következő fejezetet!!
    Szia! Jó éjt!:)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *elpirult Alex megjegyzésein
      Köszönöm autocorrect...:D

      Törlés
  3. Édes, drága Mircsi!
    Sajnos ezúttal is kénytelen vagyok rövidre fogni, ugyanis már egy órám sincs a buszig, és még mindig pizsomában ülök, de hát a te blogodat tényleg így a legjobb olvasni: pizsiben, a takarómba burkolózva a laptopommal (ami egy könyvön pihen a hő miatt) a combomon. Meghozza a hangulatot!
    Nagyon örülök, amiért Nica apukája ennyire "jól" fogadta a történteket. Szinte hangos nevetésben törtem ki, amikor Alex és ő otthagyták Nicát a szoba közepén. És ahogy a lány utána az anyukájával beszélt.. hihetetlen, mennyit fejlődtek az első fejezetek óta. Már szinte Gilmore girls... na jó, ez kicsit túlzás volt, de akkor is.
    És ott van Nica feszült napja. Mintha magamról olvasgattam volna. Minden elismerésem Alexé, amiért kibírta a lányt, amiért ilyen jól fogadta és amiért este még így is elmentek valahová.
    Kicsit félek, hogy Nica Eriknél hagyta a könyvet, amikor kiszórta a táskáját, és Eric lesz az, ki a lány kilépését megbosszulva megjelenteti a történetét Alexről... ha így lesz, remélem a fiú megérti, hogy nem a lány hibája és minden boldog lesz a végére. Ugye? Ugye? Ugye így lesz?
    Angel és Kyle pedig imádnivalóak. Annyira jó, hogy a lánynak sikerült megszerettetnie velem a fiút, pedig hogy utáltam régebben...
    Kellemes hetet!
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
  4. Úristen most minden annyira jó!!! De.... félek hogy a füzet amit Nica elhagyott, az nem ott van, ahol gondolja... ugye nem azt tervezed, mit gondolok hogy tervezel? Bár el kell jönnie annak a bizonyos pillanatnak is, de most minden annyira jó... istenem, hogy fogogm kibírni a következő részig?! Nagyon jó lett a rész, tűkön ülve várom a következőt! Puszi! :* ♡♥

    VálaszTörlés
  5. Kedves Mircsi! :)
    A blogomon vár rád egy díj: http://titkosemail.blogspot.hu/2016/04/dij.html

    VálaszTörlés
  6. Szia! Most találtam rá a blogodra...nagyon tetszik...jó történet...tehetséges vagy....remélem nem hagyod abba ...mert imádom....2 nap alatt elolvastam :) :) :)

    VálaszTörlés
  7. Valószínűleg nem lesz már új rész...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nem lesznek új részek?!?!??? Neee, csak nehogy félbe legyen hagyva, mint már annyi blog... Azt annyira utálom... Várom a befejezést, tűkön ülök, és közli a blog írója, hogy nem lesz több rész, bezárja a blogot, és annyit se mond, hogy miért... Ne zárjon be... Vagy ha mégis, akkor legyen valami indok, hogy mi miatt... De inkább ne zárjon be...😥

      Törlés