2016. január 3., vasárnap

Harminckettedik fejezet

Sziasztok!
Megjöttem! :D
Észrevettétek, hogy egyre jobban gyarapodunk? Mert igen, immár 229-re rúg a kis táborunk olvasóinak száma. Ez fantasztikus érzés! Köszönöm nektek!<33^^
Az előző fejezethez is sok nagyon aranyos komment érkezett, amikért szintén nagyon hálás vagyok. Öröm volt olvasni a soraitokat. <3
Jó olvasást!

Ölel Titeket,
MIRacIe M.


___________________________________________________________________________________________



Harminckettedik fejezet

Itt vagyok, bármi történjék.
Claudia Gray

Péntek reggel szándékosan korábban keltem, hogy mindent el tudjak készíteni, amire szükségem lehet az éjszaka, illetve másnap a meccsen, hogy lehetőleg ne kelljen felesleges köröket futnunk. Mindent szépen kikészítettem az íróasztalomra és egyesével átvettem a tárgyakat, majd gondolatban kipipáltam a listán, amiket már előkotortam.
Valójában már rutin feladatnak kellett volna lennie a bepakolásnak, hiszen nem egyszer tartottunk Angelnél pizsamapartit, ahova pontosan ugyanazokat a dolgokat kellett elvinnem, mint Xanderhez. Az interjúra való felkészülés sem volt újdonság számomra, így azon sem kellett volna gondolkodnom. Viszont egyszerűen a gondolat, hogy Xanderrel kettesben töltöm az éjszakát egy házban, egy ágyban, valahogy mindent megnehezített. Nem hagyhattam otthon semmit véletlenül, mert annak az esélye, hogy a srác kölcsön tudja adni a sajátját, egyenlő a nullával, ugyanis nagy valószínűséggel nincs is neki.
Gyorsan megnéztem a telefonomat, hogy lecsekkoljam rajta az időt, majd meglepetten konstatáltam, hogy máris késésben vagyok. Előszedtem egy sporttáskát, amibe sebtében belehajigáltam az asztalon összegyűjtött holmikat, így éppen minden belefért. A vállamra kaptam az iskolatáskámat is és már le is viharoztam a konyhába, ahol anya által készített szendvicsem várt egy üzenettel együtt.

Nica!
Szeretném, ha még egyszer elgondolkodnál azon, amiről a múltkor beszélgettünk. Ha meggondolnád magadat és mégsem éreznéd elérkezettnek, ne félj megmondani Alexnek, biztos vagyok benne, hogy megérti. Viszont, ha neked úgy jobb lenne, akkor nyugodtan gyertek át ide és töltsétek itt az estét. Apáddal pedig ne törődj, majd én elintézem.
Legyen szép napotok!
Puszi, anya

Elmosolyodtam és magamban elmormogtam egy hálás „köszönöm”-öt, aztán már rohantam is a bejárati ajtóhoz, de legnagyobb bánatomra apa megtalált. Meglepett, hogy még egyáltalán otthon volt, ilyenkor már rég az irodába indult, hogy példát mutasson az alkalmazottainak az időben érkezésről.
– Nica! – A nevemet hallva tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot a tengelyem körül, így szembe találtam magamat a nyakkendőjét igazító apával, amint lelép az utolsó lépcsőfokról is. – Mikor érsz ma haza? Arra gondoltam, elmehetnénk valamilyen apa-lánya programra. – A bejelentésétől még a szám is elnyílt döbbenetemben. Nem is emlékeztem, mikor volt utoljára igazi apa-lánya programunk, és már éppen kislányosan ugrálni kezdtem volna örömömben, amikor eszembe jutott, hogy nagyon nem volt jó nekem az aznap.
– Ne haragudj, apa. Már elígérkeztem egy barátomnak. Pizsiparti lesz – emeltem meg egy kényszeredett mosollyal az arcomon a sporttáskámat. Inkább meghagytam anyának azt a megtiszteltetést, hogy beavatja a drága édesapámat a részletekbe. – Mit szólsz mondjuk a vasárnaphoz? – Beleegyezően bólintott. – Akkor majd találkozunk holnap. Szia, apa – siettem oda hozzá és egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd rohantam is tovább.
Xander kint állt a kapunak támaszkodva, miközben folyamatosan nyomkodta a telefonját. Az érkezésemre felkapta a fejét és azzal a tipikus mosolyával pattant be mellém.
– Jó reggelt, kicsim. – Egy hosszúra sikeredett „jóreggelt” csókot váltottunk, aztán a gázra léptem.
Angel és Kyle nem meglepő módon már az aulában ültek és valamin éppen nevettek, mikor mi is odaértünk hozzájuk. Örültem, hogy a Kyle-lal való kapcsolatom ellenére a két srác még szorosabb barátságot kötött egymással. Amiatt csak még jobb volt az egész, hogy így kicsit Angellel is közelebb kerülhettek egymáshoz, ami azt eredményezte, hogy nem kellett amiatt aggódnom, hogy a barátnőm esetleg neheztelne rám, amiért kevesebb időt töltök vele Xander miatt.
Szerencsére a barátságunk egy cseppet sem lett gyengébb vagy elhanyagolva, mindig tudtunk időt szakítani a másikra, ha éppen úgy hozta a sors. Ugyanúgy mindent megbeszéltünk, mint azt korábban is tettük. Így természetesen ő is tudott arról, hogy aznap végre először úgy igazán együtt alszunk Xanderrel. Nem véletlenül, mert apa elfelejtette hazaküldeni a barátomat, nem is egy átvirrasztott éjszaka utáni pihenés a kanapén, de még csak nem is a kocsiban fagyoskodva.
Készségesen segített a lelátón ülve a srácok edzésén megtanulni a matek új anyagrészét, amit természetesen megint nem értettem. Legjobb barátokhoz méltóan pedig ki is kérdeztük egymást, hogy egyikünknek se tegyen keresztbe a hétvégén a következő hétre való tanulás, ugyanis nem csak nekem, de neki is programja volt.
– Mi van köztetek Kyle-lal? – bukott ki belőlem a kérdés, miközben visszapakoltam a könyveimet a táskámba. Egy pillanatra döbbenten nézett rám, aztán visszafordult a saját poggyászához
– Semmi. – Hanyagul vállat vont. – Csak mostanában sok időt töltesz együtt Alexszel, ami teljesen természetes és nagyon örülök nektek, de én sem akarok egyedül otthon kuksolni. Kyle meg jó fej – emelte magasba a vállait ismét, mint akit egyáltalán nem érdekel a dolog.
– Biztos, hogy csak ennyiről van szó? – faggattam. Az utóbbi időben nagyon is összemelegedtek a sráccal és nekem nagyon nem úgy tűnt, mintha kényszerből lenne vele, mert nincsen más. Kicsit kezdtem úgy érezni, mintha valamit titkolnának előlem, ugyanis valahányszor felhoztam ezt a témát Xander előtt, ő is csak mosolygott és vonogatta a vállát. Nem éreztem fairnek, hogy engem kihagytak belőle. Egyáltalán mi az, amit így titkolni kell?
– Persze – nézett rám nevetve. – Ne aggódj már! – Játékosan meglökte a vállamat, amitől a nem éppen stabil szék, amit sikerült kiválasztanom magamnak, megbillent, én pedig ijedten kaptam a barátnőm karja után, nehogy lezakózzak.
Egy pillanatig mindketten magunk elé meredtünk a sokktól, majd egyszerre tőrt ki belőlünk a visszafojthatatlan röhögés. Még a fiúk is felénk fordultak, hallottam, ahogy az edzőjük erélyesen rájuk szól, hogy azonnal fejezzék be a bámulásunkat, vagy a taktikai megbeszélés helyett futhatják a köröket a lépcsőkön. Több se kellett nekik, azonnal visszairányították figyelmüket az idősebb férfire.
Megbeszéltük Angelinával, hogy mindenkinek jobb lesz, ha elhagyjuk a lelátót és az edzés végéig inkább megiszunk egy forrócsokit az öltözők előtt ülve, hiszen nem akartunk rosszat a hokisoknak. Nem biztos, hogy örültek volna, ha miattunk meggondolná magát az edzőjük és a fontos meccs előtti napon mégiscsak erőnléti edzés tart.
– És milyen programot terveztetek mára? Megint mentek valahova? – kérdezte Angel a padokon ülve, kezünkben a forró italokkal.
– Tudod, milyen. Soha nem mondja el, mit szervezett, szeret meglepni. – Elmosolyodtam a gondolatra. – Habár ezúttal nem tett semmilyen megjegyzést, ami fura, mert szeret piszkálni vele.
– Talán, mert tudod... – Mindentudóan vigyorogva nézett rám, amiből azonnal leszűrtem, mire célozgat.
– Talán. – Gyorsan a számhoz emeltem a gőzölgő poharamat, hogy elrejtsem a piros arcomat.
A fiúk a fizikailag kevésbé megerőltető edzés után viszonylag hamar elkészültek az átöltözéssel, ezért nem kellett olyan sokat várnunk rájuk. Xander egy csókkal köszöntött és az ujjait az enyémekre kulcsolva vezetett a kijárat felé, majd az autómba bepattanva elfuvaroztuk a szösziket az aznapi programjuk helyszínére, aztán végre valahára mi is hazaértünk.
Vacsora gyanánt felkutattuk a házban található összes ételt, aztán extra méretű szendvicseket gyártottunk magunknak, különböző zöldségekkel, felvágottakkal és húsokkal megpakolva. Szinte versenyt csináltunk belőle, ki tud több mindent belepakolni a sajátjába. Ennek következményeképpen egyikünk szájába sem fért bele, ami miatt úgy néztünk ki, mint a malacok mindenhol kajamaradékokkal, amik kipotyogtak a két bagett szelet közül és még az orrunk is majonézes lett. Ennek ellenére egyikünk sem tartotta undorítónak a dolgot, jól szórakoztunk a másik ábrázatán, Xander még le is nyalt a szám széléről egy kicsit.
– Fúj! – tettem le azonnal a vacsorámat és egy szalvétát a kezembe véve törölgetni kezdtem az arcom azon pontját. – Ne nyalogass! – Nem láttam magamat, de a rám ragadt saláta darabok és majonéz foltok alatt biztosan undort lehetett leolvasni az arcomról. Csak felnevetett és visszafordult a gigantikus szendvicséhez, aminek már majdnem a felét el is tüntette.
Vacsora után mindketten úgy ítéltük meg, hogy ránk férne egy jó alapos zuhanyzás, ezért Xander úriember módjára előreengedett a fürdőszobába és szó nélkül tűrte, hogy a forróvízkészlet majdnem felét elhasználtam, míg úgy nem éreztem, mindenhonnan sikerült eltávolítanom az ételmaradványokat. A türelmét csak akkor vesztette el, mikor a fejemre csavart törölközővel, a szürke trikós és rövidnadrágos pizsamámban éppen fogat mostam.
– Kicsim! – dörömbölt az ajtón. – Ha fél percen belül nem jössz ki, bemegyek megnézni, hogy élsz-e még.
Nem szóltam semmit, mosolyogva folytattam a készülődést arra várva, hogy vajon betartja-e az ígéretét. Nem telt bele sok időbe, míg megtudtam a választ.
Kopogott párat, aztán óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. – Bejöhetek? – kérdezte, ám a választ már nem várta meg, benézett és mikor látta, hogy nem visítozok, mint a fába szorult féreg, kitárta z nyílászárót és lazán besétált. Láttam a tükörben magam mögött, ahogy végig vezeti rajtam a tekintetét és az ajkába harap. Nem bírtam megállni mosolygás nélkül a reakcióját. Ezt ő is észrevehette, mert gyorsan összeszedte magát.
– Legközelebb én zuhanyzom elsőnek – jelentette ki és a pulcsiját levéve áthúzta fején a pólóját is. – Hajszárítót ott találsz – mutatott a fehér szekrényre a sarokban, miközben egyre kevesebb ruha takarta a testét. Nekem is minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne bámuljam meg, ezért gyorsan a hajszárítóért siettem és szó nélkül távoztam a helyiségből, mielőtt még az alsógatyáját is eltávolította volna magáról.
A szobájában kerestem egy szabad konnektort és az ágyán ülve kezdtem szárítani a hajamat, miközben akaratlanul is meg-megjelent előttem a fedetlen felsőtestének látványa. Amint megfeszülnek az izmai, mikor az utolsó ruhadarab is lekerül róla és megérzi a helyiségben a hideget. Láttam magam előtt a tökéletesen kidolgozott kockáit, az elégedett vigyorát, amikor észrevette, hogy néhány pillanatnál tovább tartottam rajta a tekintetemet. Képtelen voltam kiűzni a képet a fejemből, de hogy őszinte legyek, nem is akartam.
Teljesen váratlanul ért, mikor a behajtott ajtó hirtelen kinyílt és Xander lépett be rajta egyetlen alváshoz használt mackónadrágban. Azonnal vörös színben kezdett pompázni az arcom, mikor tudatosult bennem, hogy az imént pont erről fantáziálgattam és a már amúgy is csont száraz hajamat tovább szárítottam, miközben eltakartam vele a pipacspiros képemet.
– Próbálod meggyújtani a hajadat? – ült le mellém az ágyra. Hallottam a hangján a szórakozottságot.
– Nem – kapcsoltam ki a készüléket és az ágya melletti székre tettem, majd a srácra emeltem a tekintetemet, aki szintén engem vizslatott.
– Nem volt fair dolog ezt felvenned – biccentett felém a pizsamámra célozva. Végignéztem magamon, de nem találtam semmi kifogásolhatót, szerintem éppen elég sok mindent hagyott a fantáziájára, teljesen normálisan kinéző pizsama volt, még csak kihívó csipkés szélei sem voltak.
– Én legalább nem tartottam vetkőzőshow-t. – Tisztában voltam vele, hogy ezzel beismertem, hogy néztem közben, de kár lett volna tagadni, úgyis tudta. Meg különben is, túl akartam lenni már végre a kislányos zavaraimon és felnőni hozzá, hogy visszavághassak.
– Még bepótolhatod – vigyorodott el pimaszul. Bármennyire próbáltam megálljt parancsolni magamnak, nem tudtam megakadályozni, hogy ne piruljak el azonnal és ne álljon el a szavam. A francba! Nekem ez nem megy! – Hiába, ezt mindig én fogom nyerni – nevetett fel a szótlanságomon.
– Mit terveztél mára? – tereltem a témát. Válasz helyett közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. A gyengédségétől még a lélegzetem is elakadt, de nem haboztam viszonozni. Kezét óvatosan felvezette az oldalamon egészen az állam vonaláig, ám mielőtt még elmélyülhetett volna a csók, elhúzódott és szétterülve az ágyon hanyatt dőlt. Mélyen felsóhajtott és lehunyta a szemeit. Értetlenül néztem rám, igyekeztem értelmezni a helyzetet, hiszen egyik váratlan tettét követte a másik és már teljesen elveszítettem a fonalat.
– Nem terveztem semmit – szólalt meg. – Nem szeretnék semmi különöset csinálni csak feküdni és pihenni. Nehéz nap lesz holnap, ki akarom pihenni magamat. – A karjával megtámasztotta a fejét és rám emelte a szemét. – Mi az, miért nézel ilyen csalódottan? Valami mást szeretnél csinálni? – Észre se vettem, hogy kiült volna az arcomra bármilyen csalódottság. Kezdtem úgy érezni, teljesen elveszítem az irányítást.
Lefeküdtem Xander mellé és a mellkasára hajtottam a fejemet. – Nem, a pihenés jó. Lefárasztott ez a hét.
– Jól van, akkor keress valami filmet, ami érdekel, jó? – simított végig a szabad kezével a hátamon. Bólintottam és feltápászkodva mellőle a tv-je alatt sorakozó DVD-ket pásztáztam valami érdekes után kutatva. A legtöbbet már láttam egyszer, de olyan is volt, amiről életemben nem hallottam. Az igazat megvallva, annyira nem érdekelt, milyen filmet fogunk nézni, ezért néhány perces „meredten bámulok magam elé” után véletlenszerűen leemeltem egy színes borítójú filmet és azzal a kezemben törökülésben visszaültem az ágy közepére vele szemben.
– Meg sem nézted a hátulját – ráncolta a szemöldökét.
– Talán kételkedsz a filmválasztási képességeimben?
– Eszemben sincs – emelte védekezésképpen maga elé a kezeit. – Csak ez egy akciófilm tele lövöldözésekkel, gyilkossággal, ilyesmikkel.
– Na és? Azt gondoltam, mivel múltkor te megnéztél velem egy romantikus filmet, most valami olyat nézhetnénk, amit te szeretsz. Vagy talán nem szereted az akciófilmeket? – vágtam ki magam szerintem egész ügyesen a szituációból. Xandernek nem is volt több kérdése, felállt az ágyról és betéve a DVD-t a lejátszóba elindította a filmet, aztán bemászott mellém a takaró alá. Én a mellkasára hajtottam a fejemet, mire átkarolta a vállamat és a trikóm alá betévedt kezével apró köröket írt le az oldalamon.
Őszintén szólva soha nem volt a szívem csücske az akció műfaj, ezért nem csodálkoztam rajta, hogy nem igazán nyerte el a tetszésemet a film. Nem is tellett sok időbe, hogy a barátom szívverését hallgatva elnyomjon az álom.
Xander mozgolódására ébredtem fel, amint próbált úgy helyezkedni, hogy óvatosan le tudjon tenni az ágyra.
– Már vége is a filmnek? – nyitottam ki a szememet. Aprót biccentett.
– Nem akartalak felkelteni, ne haragudj – nyomott egy puszit az arcomra és nyakig felhúzta ránk a takarót. Már biztosan fázott szegény póló nélkül. Kell itt neki mutogatnia magát.
– Semmi baj – vezettem fel kezemet az arcára és megcsókoltam. – Fáradt vagy már? – tudakoltam kicsit elhúzódva tőle, hogy tudjam, szeretne-e már aludni.
– Annyira még nem – lehelte az ajkaimra és mohón megcsókolt. Elmosolyodtam és a nyakát átkarolva hagytam, hogy a hátamra fordítva fölém emelkedjen. Szenvedélyesen csókolt ellentétben a kezeivel, amik lustán járták be hol a combomat, hol a csupasz vállaimat. Vártam, hogy mikor lép valamit, mikor akar ennél is többet, de nem tett semmit.
Végig sem gondoltam, mire készülök, egyszerűen lenyúltam a trikóm aljához és egy gyors mozdulattal átbújtattam a fejemen, majd leejtettem az ágy mellé. Xander egy pillanatra meglepetten pislogott rám, aztán ajkába harapva kicsit eltávolodott tőlem, hogy végig tudjon nézni a meztelen felsőtestemen. Minden önuralmamat össze kellett szednem, hogy ne kapjam magam elé a kezeimet.
– Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe és egy csókot nyomott a nyakhajlatomba. Visszavezettem rá a karjaimat és szorosan magamhoz öleltem. Egy mély morgás hagyta el a torkát és éreztem, hogy nehezebben veszi a levegőt. Belőlem is előtört egy kisebb sóhaj, ahogy forró felsőteste az enyémnek nyomódott ezzel engem is lázba hozva. Az állam vonalát végigcsókolva közeledett az ajkaimhoz, aztán erősen megcsókolt. A tenyere ismét megindult a testemen, hogy felfedezze az új területeket. Kényes helyekre érve az izmaim akaratlanul is megfeszültek, összerándultam és védekezően felhúztam a térdeimet, mire azonnal elkapta a kezét.
– Bocsánat. – Éreztem a forró leheletét a nyakamon, amin apró puszikat hagyva haladt egyre lejjebb.
Kezdtem egyre idegesebb lenni, a szívem a fülemben dobogott, alig kaptam levegőt, mozdulni sem mertem. Minden egyes tettében benne volt a törődés, az óvatosság és figyelt rám, nem tett olyat, amiről tudta, hogy nem szeretném, mégsem tudtam lenyugodni.
Xander váratlanul csók helyett egy nyálas csíkot húzott a nyelvével végig az arcomon.
– Alexander! – sikítottam fel és undorodva a hasamra fordultam a karjaiban, hogy ne tehesse meg még egyszer. – Mondtam, hogy ne nyalogass!
Felnevetett és adott egy puszit a vállamra. – Nagyon feszült vagy, lazulj el.
Nem feleltem, az oldalamon fekve a kezét kezdtem birizgálni és azon voltam, hogy stabilizáljam a lélegzetvételemet. Xander legurulva rólam mellém feküdt.
– Gyere ide, kicsim – hívott magához, mire odamásztam hozzá és hagytam, hogy a csípőmnél fogva a hasára ültessen. Két kezemmel megtámaszkodtam a mellkasán és értetlenül pillantottam le rá. Nem tudtam, mit vár tőlem. Néhány másodperccel később hirtelen felült és közelebb húzva magához átölelt, én pedig a mellkasára hajtott fejjel hallgattam az egyenletes szívverését, ami megnyugtatott. – Csak mi vagyunk itt, senki más, rendben? Nem kell szégyenlősnek lenned. Nem is kell ma este történnie semminek, ha nem akarod, ugye tudod?
– Akarom, csak... félek – vallottam be. – Nem akarom elbénázni, nem akarom, hogy miattam erre az éjszakára is azt mondd, mennyire borzalmas volt..., mert én elrontottam.
A hajamba temette az arcát, megpróbálta visszafojtani a kuncogását, de még így is megrázkódott a teste, amiből tudtam, hogy kinevetett.
– Jaj, kicsim. Ne gondolkodj ennyit – puszilt meg. – Ez az éjszaka tökéletes lesz, bármi is történjen, rendben? – Bólintottam. Xandernek több se kellett fordított a helyzetünkön és megint én kerültem alulra. – Vigyázok rád – suttogta.
– Tudom. – Bíztam benne, ez soha nem is volt kérdés. Félszegen rámosolyogtam és a két kezembe véve az arcát egy csókkal adtam tudtára, hogy készen állok. Az egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, míg a másikat kettőnk közé vezette és az utolsó ruhadarabot is eltüntette rólam. Egyetlen porcikám sem ellenkezett. Kaptam még egy utolsó csókot, aztán elhúzódva tőlem felállt az ágyról és a szekrényében kezdett kutakodni, majd káromkodások közepette feltúrta a ruháit. Csendben figyeltem, ahogy megfeszülnek az izmai, aztán megkönnyebbülten elernyednek és visszajön hozzám kezében a kis tasakkal.
– Ne haragudj – mosolyodik el bocsánatkérően, mire csak megrázom a fejemet és ismét fölém mászva védelmezően körülölel a karjaival. Szorosan lehunyt szemmel próbáltam az érintéseire, a csókjaira és nyugtatást árasztó szavaira koncentrálni. Közelebb húztam magamhoz, hogy az arcomat a vállába tudjam fúrni, de még így is felszisszentem a fájdalomtól. – Sajnálom – suttogta a fülembe és eltolt magától, hogy le tudja csókolni a kiszökött könnycseppeket az arcomról.
Igaza volt. Mindenben. Az érintések, a mozdulatok, a váratlan puszik és szenvedélyes csókok, a „szeretlek”-ek. Minden tökéletes volt. Utána mellém feküdve a mellkasához húzott, én pedig hozzábújtam, amennyire csak lehetett és halkan pihegtem. Éreztem a felhevült testének melegét, azt, ahogy ő is kapkodva veszi a levegőt. Egy levakarhatatlan mosoly költözött az arcomra és képtelen voltam eltüntetni onnan. Nagyon boldog voltam. Életem legszebb éjszakája volt.
Néhány perccel később Xander kicsit elhúzódott tőlem és a kezével óvatosan simogatta az arcomat, míg én még mindig lehunyt szemmel pihentem.
– Jól vagy? – kérdezte halkan, talán azt hitte, már elaludtam.
– Soha nem voltam jobban – küldtem felé egy őszinte mosolyt, mire lejjebb csúszott, hogy egy szinten legyen a fejünk és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
– Ugye megmondtam, hogy tökéletes lesz?
– Igen, megmondtad – viszonoztam a pusziját vigyorogva.
– Későre jár, úgyhogy most már aludj, én mindjárt visszajövök – ült fel és már éppen felállt volna, mikor az utolsó pillanatban elkaptam a kezét. Mosolyogva fordult vissza hozzám és adott egy csókot. – Alvás. Sietek vissza.
Kényelembe helyeztem magamat, majd hirtelen rám tört a kimerültség és úgy éreztem, többet ki se fogom tudni nyitni a szememet. Viszont még mielőtt magába szippantott volna az álomvilág, éreztem, hogy lesüpped mögöttem az ágy, aztán egy kar átölel és egy mellkas a hátamhoz préselődik.

Bármennyire nem szerettem volna még felkelni az álmomból, egy hang annyira édesen hívogatott, hogy képtelen voltam nem hallgatni rá.
– Kicsim. Ébresztő – szólongatott és apró puszikat hagyott a vállamtól kezdve egészen az orrom hegyéig. – Ideje felkelni.
– Nem akarok. – Átfordultam a hasamra és a fejemre húztam a takarót, hátha ezzel elbújhatok előle és akkor nem talál meg. Ám nem volt ekkora szerencsém, ugyanis utat talált a menedékembe és először lágyan simogatta a hátamat, ami arra késztetett, hogy visszazuhanjak az álomvilágba, majd hirtelen az oldalamhoz bóklászva kíméletlenül csikizni kezdett. Tehetetlenül kezdtem kapálózni, miközben folyamatosan röhögtem, még a könnyeim is kicsordultak közben.
– Felkelek! – kiabáltam. – Csak hagyd abban! Kérlek!
Xandernek több se kellett, elvette a kezeit rólam és nézte, ahogy a szememet törölgetve nevetek még mindig a helyzeten. Teljesen kiment minden fáradtság belőlem, eszembe sem jutott, hogy visszafeküdjek és megpróbáljam visszaidézni az álmomat, hátha folytathatom onnan, ahol befejeződött.
A barátom még mindig mosolyogva mellém feküdt és oldalra fordulva feltűnően végigvezette rajtam a tekintetét, ugyanis a nagy birkózásunk közepette a takaró szanaszét állt rajtam ezzel felfedve bizonyos fedetlen testrészeimet. Őszintén megvallva cseppet sem zavart, hogy így mutatkoztam előtte ellentétben azzal, ahogy ő feküdt mellettem. Sajnálatomra neki sikerült jóval előttem felébrednie, így lemaradtam a felöltözéséről és már csak egy mackónadrágban és pólóban láthattam. Ez nem fair.
– Csináltam neked reggelit – nézett ismét a szemembe és felettem áthajolva leemelte a székre tett tálcát, amin egy bögre gőzölgő kakaó és három szelet pirítós kenyér várta, hogy megegyem. Gondosan betakarózva feljebb tornáztam magamat és hagytam, hogy a srác az ölembe tegye.
– Köszönöm – csücsörítettem felé ezzel jelezve, hogy szeretném, ha közelebb hajolna és adhatnék neki egy hálacsókot. – Mikor keltél? – kortyoltam bele a kakaómba.
– Fél órája – rántotta meg a vállát. – Ne haragudj, hogy ilyen korán fel kellett keltenem, de máshogy nem készülnénk el időben. Jobban örültem volna, ha még a fél napot ágyban tölthetnénk – vallotta be elhúzott szájjal, bocsánatkérően. Tekintettel arra, hogy éppen tele volt a szám, csak megráztam a fejemet ezzel adva tudtára, hogy egyáltalán ne legyen bűntudata, amiért így történt.
– Ez a reggel tökéletes lesz, bármi is történjen – idéztem a saját szavait, mire egy mosolyra húzta ajkait.
– Igazad van.
A reggelim után, amit beszélgetve fogyasztottam el, ideje volt elkezdenünk készülődni, így kénytelen voltam kimászni a meleg ágyamból, ezért a földön talált Xander egyik pólóját magamra kaptam és a táskámban kutakodva kezdtem el összeszedni a szükséges kellékeket, amikkel aztán beköltöztem a fürdőszobába. Xandert ez egy cseppet sem érdekelte, így teljesen természetesen jött be utánam, hogy aztán megtartsa a második vetkőzőshow-ját is, majd a zuhanyfüggönyt behúzva nekiállt tisztálkodni.
– Nem zavar, hogy már lefoglaltam? – kérdeztem kivéve a fogkefét a számból, hogy beszélni tudjak.
– Sajnálom, kicsim, mondtam, hogy én zuhanyzom elsőnek.
Mosolyogva megráztam a fejemet és igyekeztem mindennel elkészülni, amivel zuhanyzás előtt eltudtam, hogy ne kelljen a srácnak rám várni, mikor ő már régen végzett. Meglepetésemre ehhez nem is volt elegendő időm, hiszen Xander velem ellentétben nem áztatta sokáig magát a víz alatt, alig végeztem a fogmosással, már csurom vizesen ki is lépett a kádból és jelezte, hogy mehetek.
Míg én a füzetem után kutattam, hogy még egyszer gyorsan átfussam a kérdéseket és kikérjem Xander véleményét is, hátha tud ajánlani pár változtatást, hiszen ő, mint sportoló, talán mást javasolna, addig ő telefonon keresztül fogadta anyukájának a sok szerencsét kívánásait és biztatásait. Megmosolyogtatott a tudat, hogy mekkora összetartás és szeretet van a családjukban, ám nem sokáig volt ott az a vigyor az arcomon, mert akárhányszor néztem végig a táskáimat újra és újra, sehol nem találtam a füzetet. Hova a francba tűnhetett? Hiszen elő sem vettem! Emlékeztem, hogy az asztalomon volt még a reggel, mikor mindent gondosan előszedtem. Nem tettem volna el?
– Minden rendben? – jött oda hozzám Xander aggódva, ahogy meglátta a kétségbeesést az arcomon.
– Azt hiszem, otthon hagytam az interjús füzetemet – sóhajtottam fel. – Még haza kéne mennem érte, nem baj?
– Nekem nemsokára indulnom kéne az arénába, mert előtte még tartunk egy megbeszélést a csapattal. De menj csak el a kocsival, majd én megyek motorral.
– Nem szeretném, hogy télen motorozz. Veszélyes – ráztam a fejemet. – Elviszlek, aztán hazamegyek, maximum kések az elejéről, de inkább az, minthogy aggódnom kelljen, hogy valami bajod esett. – Közelebb lépve hozzá szorosan megöleltem, hogy kiűzzem a fejemből a képet, amint ott fekszik a vérével vörösre színezett hóban.
– Ne. Szeretném, ha ott lennél. Nagyon vigyázok, megígérem – csókolt meg. – Csak ígérd meg te is, hogy időben ott leszel.
– Sietek, ahogy tudok.
Indulás előtt mindketten megígértettük a másikkal, hogy vigyázni fog az úton, hiszen aznap fokozottan veszélyes volt az aréna környékének megközelítése a csúszós út  és a rengeteg embernek köszönhetően, akik a meccsre igyekeztek. Ebből kifolyólag nem vezettem gyorsan, jóval a megengedett sebesség alatt maradtam, mert a néhány hónapos vezetési tapasztalatommal nem mertem vagánykodni és nem is akartam.
Nem pazaroltam időt arra, hogy a kabátomat gondosan felakasszam a helyére, vagy szépen egymás mellé helyezzem a csizmáimat, úgy, ahogy sikerült levennem őket, ledobtam valahova és már szaladtam is fel a lépcsőn a szobámba. Amint emlékeztem, a füzetem tényleg ott volt, ahova tettem reggel. Felkaptam és már éppen vettem volna vissza a kabátomat, amikor apa kisétálva a nappaliból megállított.
– Én is örülök, hogy újra látlak – nézett rám. Nem tudtam eldönteni a tekintetéből, hogy mérgesebb-e vagy inkább csalódottabb. – Alex hol van? Nem mert bejönni, vagy mi? – A hangjából kihallatszódott a gúny.
– Nincs itt. És nekem is nagyon sietnem kell, megígértem neki, hogy időben ott leszek a meccsén, tudod, hogy ez most milyen fontos neki – mondtam, miközben a kabátomat vettem, hátha ettől meglágyul a szíve és elhalaszthatom ezt a beszélgetést.
– Nem mész addig sehova, amíg meg nem adod Alex pontos címét és telefonszámát – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.  Többször nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az engedélyem nélkül mész el hozzá.  Nem volt időm átgondolni, mit cselekszem, csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem hagyhatom cserben Xandert csak azért, mert apának megint előjött a védelmező énje és mindenáron meg akarja védeni a kislányát a gonosz fiútól. Idegesen elővettem a telefonomat a zsebemből, megnyitottam a jegyzetet és beleírtam a címet, aztán apa kezébe nyomtam és már ott sem voltam, így esélye sem volt előadni a hosszú monológját, amit valószínűleg az hollétem megtudása óta legalább egy órásra megírt. Erre most nincs időm. Bepattantam a kocsiba és már le is hajtottam a feljáróról.
Nem kellett volna otthagynom a telefonom, mi van, ha Xander hív? – jutott hirtelen az eszembe.
– A fenébe! – csaptam rá a kormányra mérgemben. – Hogy lehetek ekkora idióta?
Nem baj, ha kicsit gyorsabban megyek, mint idejövet, akkor fél óra múlva már a stadionnál vagyok. Xander pedig megígérte, hogy vigyáz magára, nem lesz semmi baja – nyugtattam magamat. Ez egészen addig be is vált, mígnem egy feltorlódáshoz érkeztem alig tíz percre az arénától, a sor pedig látszólag sehogy sem akart haladni, ezért bekapcsoltam a rádiót, hogy kiderítsem az okát, de bár ne tettem volna...
____________________________________________________________________
Ééés igen, megtörtént AZ is. :DD

Kérdések:
1. Na? Csalódás volt AZ a jelenet?
2. Kyle és Angel eléggé gyanús, nem? Mit gondoltok mit és miért titkolnak?
3. Őszintén, az elejét olvasva mennyire gondoltátok azt, hogy kimarad AZ a rész?
4. Ígértem egy kis bonyodalmat a meccs napjára. Az hiszem, megkaptátok, igaz? :D
5. Sejtettétek, hogy történni fog valami az úton, mikor Xander elment a motorral?
6. Szerintetek is túl van spilázva Nica szüzességének elvesztése?
7. És jól kezdődött az évetek? :D

10 megjegyzés:

  1. Imádom :* Minden sorát csak úgy faltam és azt vettem észre, hogy már vége van. :)
    Úgy volt tökéletes ez a fejezet, ahogyan megírtad.
    Remélem nem lesz Xandernek nagy baja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. Örülök, hogy ennyire tetszett. 😊 <3

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  2. Szia!
    1. Nem volt csalódás. Ilyesmire számítottam. :)
    2. Szerintem együtt vannak csak nem merik Nicának elmondani,de lehet. hogy tényleg csak barátok.
    3. Én nem tudtam, hogy lesz-e AZ vagy sem de tudtam hogy így is úgy is jó lesz.
    4. Igen és majd a végén még hozzáfűzök valamit.
    5. Igen. Szinte biztos voltam benne különben talán nem lett volna ennyire kiemelve a beszélgetés.
    6. Szerintem nincs.
    7. Jól. És neked?
    Na szóval utálom, utálom, utálom mikor így hagyjátok abba ti írók a részeket. Miért? Miért? Fú nagyon ki vagyok akadva. Értem én, hogy a következőt is nézzük meg mert annyira izgalmas de na.. Persze nem hibáztatlak lehet, hogy én is így írtam volna de most nagyon ki vagyok akadva. Kicsit túllépve ezen nagyon jó lett a rész. De kérlek ne hagyj így abba részeket.
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      1. Akkor örülök, először írtam ilyet, szóval kicsit féltem a reakciótoktól. :D
      2. Hát, ez majd kiderül. ^^
      3. Ez aranyos. :3
      7. Nekem is, köszönöm.
      Ne haragudj, de muszáj volt, mert kicsit izzítani akartam a feszültséget, na meg egy picir az is közre játszott, hogy máshogy nem lettek volna meg a szószámok, ami meg rosszabb lett volna. De ígérem, hogy nagyon fogok igyekezni, hogy ne késsek a következő fejezettel. ^^
      Köszönöm, hogy írtál!<3^^

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  3. Remélem élvezed, hogy szórakozhatsz velem, hát mi ez a befejezés kérem szépen?:oo Miért, miért, MIÉRT??? Ugye nem lesz Alexszel történt a baleset, ha igen, ugye nem lesz annyira komoly baja?:((
    Ajjj, most fogok kikészülni:D Siess, hogy megtudjam mi lesz lesz itt!^^ :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva tényleg élvezem. :D ez majd kiderül, nem mondok semmit. ^^
      Sietek, sietek, csak sajnos a sulikezdéssel eléggé megfogyatkozott az az idő, amit az írásra szántam volna...:/
      Köszönöm, hogy írtál. <33

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  4. Szia, kaptál tőlem egy díjat ;)
    http://fociorultek.blogspot.co.at/2016/01/dorothy-blog-award.html?m=1

    VálaszTörlés
  5. Drága Mircsi!
    Szerintem ismételten sikerült összehoznod egy pazar, aranyos részt, és bár sejtettem, hogy végre le fognak feküdni egymással, az elején kicsit sikerült elbizonytalanítanod, főleg, amikor véletlenül kihagytam egy sort és egyből azt olvastam, hogy Ne haragudj, közben előtte még nem is találta az óvszert... na mindegy, utána rájöttem a hibámra és korrigáltam.
    Nagyon kíváncsi vagyok már Angel és Kyle kapcsolatának részleteire, és őszintén remélem, hogy nem Alex szenvedett balesetet, mert egyrészt ez túl egyértelmű lenne, és ennél kicsit többet várok egy olyan nagyszerű bloggertől, mint te, másrészt Come on! Ez nem történhet meg!
    Szerintem Nica szüzességének elvesztését az anyukája reagálta le a legjobban, az apukák viszont általában tényleg ennyire féltik a gyermeküket szóóóval... igazából remélem, hogy észhez tér és nem fogja tiltani őket egymástól, mert ez hülyeség.
    Mit is írhatnék még? Ja igen, egyébként ezt a szex dolgot pont így képzeltem el közöttük, nem is nagyon részletezted, de mind tudjuk, mi történt, ráadásul Alex nagyon odafigyelt Nicára, ahogy azt kell... 5/5 <3
    Boldog Új Évet!
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!
      Haha, direkt így terveztem, hogy majd félreolvasod és akkor azt hiszed, hogy nem, aztán mégis. :DD
      Mivel már megérkezett a következő fejezet, ezért már a balesettel kapcsolatban mindenre fény derült, de Kyle-ékről egyelőre még hallgatok. ^^
      A következő fejezetben még annyira nem ismerjük meg az apja reakcióját, de az azutániban lesz egy hosszabb kifejtés ezzel kapcsolatban. :D
      Ennek örülök. Kicsit féltem, hogy mit gondoltok majd arról a részről, de jólesik, hogy ezt mondod. :3
      Köszönöm szépen, hogy írtál!<33
      Neked is!

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés