2016. január 10., vasárnap

Harmincharmadik fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet. Elnézést kérek, amiért csak ilyen késői(?) órában sikerült feltennem, de az iskola eléggé bekavart, mert sikerült a hét első két napjára sűríteni. Na, mindegy, azért igyekszem a továbbiakban is tartani a vasárnaponkénti megjelenést.
Nagyon szépen köszönöm az előző fejezet alá érkezett kommenteket. Most is nagyon szeretettel várom a véleményeiteket.
Jó olvasást!


Ölel Titeket,
MIRacIe M.

___________________________________________________________________________________________



Harminckettedik fejezet

Eljöhet az az idő, amikor cserben hagyjuk barátainkat [...]
A Gyűrűk Ura c. film

– Motorkerékpáros okozott balesetet a Szent Antoine úton – mondta be a rádió, mire hirtelen levegőt venni is elfelejtettem. – A motorkerékpár megcsúszott az úton, így átsodródott a szembejövő sávba. Az autó sofőrje még időben elkapta a kormányt ezzel elkerülve a találkozást, de a villanyoszlopot még így sem tudta kikerülni – folytatta, míg én azonnal a táskámért nyúltam, hogy hívjam Xandert.
A fenébe! – dobtam vissza a helyére mérgemben, amint eszembe jutott, hogy természetesen apánál hagytam a telefonomat.
Helyszíni információk szerint a motorkerékpáros fiatal férfi a helyszínen meghalt. Az autó sofőrjéről úgy tudjuk, válságos állapotban van. A Szent Antoine út érintett szakasza helyszínelés miatt le van zárva, ezért a forgalmat másik irányba terelik. Jelenleg hatalmas a torlódás a jégkorong meccsre igyekvő emberek miatt, akár órákig is feltarthatja az autókat.
Üveges szemmel figyeltem az előttem araszoló kocsikat, szinte tyúklépésben haladtunk. Próbáltam nem a legrosszabbra gondolni, minden rossz teóriát kiűztem a fejemből és csak azon agyaltam, hogy hogyan tudnék kijutni a dugóból.
Ha lefordulnék a következő utcába – gondolkodtam – , egy tíz perces cikcakkos utcákban bolyongás után elég közel juthatnék a stadionhoz, hogy gyalog ismét tíz perc alatt megjárjam.
A terv megvolt, már csak azon kellett imádkoznom, hogy nem sok helyi ül az autóban, ezért nem tudnak másik útvonalat ezen kívül, így megúszok egy újabb torlódást. Na meg persze azért, hogy lehetőleg biztonságban ki tudjak sorozni és lekanyarodni anélkül, hogy a férfi – aki nem Xander, számomra csak egy férfi – után mennék a kórházba.
A hűvös szél kicsípte az arcomat, a kezeim lefagytak a hidegben, akárcsak a füleim. Szinte futva tettem meg a távot, az sem érdekelt, hogy ég a tüdőm a csípős levegőtől, amit kapkodva beszívtam. Csak minél hamarabb oda akartam érni az arénához, ahol már Xander lefoglalta nekem és Angelnek a helyet, így csak be kellett mondanom a nevemet, és már adták is a jegyet, amin a sor- és székszámom szerepelt.
Nem tudja véletlenül, Alexander Armstrong itt van? – fordultam vissza gyorsan, de csak egy vállrántást és bocsánatkérő mosolyt kaptam válaszul. Több se kellett azonnal rohantam a pályára, meg sem álltam a korlátig, ahol már elhomályosult tekintettel pásztáztam a játékosokat. A fülemben dobogott a vérem az idegességtől, ezért csak tompítva hallottam a körülöttem zajló eseményeket.
Harmincnégy, hetvenhárom, ötvennyolc – vizslattam kétségbeesetten a mezek számait. – Hol a hetvenegyes?
Eddig bírtam. Utat törtek maguknak a rémképek a fejemben, és láttam magam előtt Xandert, ahogy holtan fekszik a véres hóban. A szemem teljesen elhomályosodott, a mellkasomba olyan szintű fájdalom hasított, hogy alig tudtam elviselni, a kezem remegett a feszültségtől. Hátat fordítottam a korlátnak és a tenyerembe temetett arccal lecsúsztam a földre. A tüdőm kínzóan égett a kis kocogásomnak köszönhetően a mínusz fokokban, kibírhatatlan szenvedést okozott a tudat, hogy soha többé nem láthatom, nem foghatom a kezét és nem csókolhatom meg ajkait. De nem sírtam.
Hallottam egy idegen hangot, amint folyamatosan azt kérdezgeti, hogy jól vagyok-e. Éreztem az érintését a karomon, de nem törődtem vele. Felemeltem a fejemet és üveges tekintettel meredtem magam elé. Visszaidéztem a perceket, amiket megosztottunk egymással, az első beszélgetésünket, az első csókunkat, az első közös éjszakánkat. Éreztem az ajkaimon a csókját, az érintéseit a testemen az utolsó együtt töltött tökéletes éjszakánkon. Még mindig ott visszhangzottak a fülemben a szavai. „Szeretlek, kicsim. Mindennél jobban.” „Soha nem hagylak el.” „Itt vagyok, bármi történjék is.”
Az agyam képtelen volt feldolgozni, hogy nincs többé. Nem tudtam sírni, még mindig égett bennem a remény, hogy az egész csak egy rossz vicc, egy rémálom, amiből Xander édes hangja fog felébreszteni, hogy siessek, mert elkésünk. Utána nem érdekelt volna, hogy otthon hagytam a füzetemet, mindketten beszálltunk volna a kocsimba és együtt érkezünk meg, biztonságban.
De nem így történt. Hazamentem a hülye füzetemért, hagytam, hogy elmenjen a hülye motorjával, pedig megakadályozhattam volna. Akkor nem kellett volna meghalnia. Az egész az én hibám. Csak az enyém.
Hirtelen valaki felrángatott a földről és szoros ölelésbe vont, aminek azonnal sikerült visszarántania a valóságba.
Úgy aggódtam – suttogta szőke barátnőm síró hangon. – Nem vetted fel a telefont – tolt el magától, hogy végignézzen rajtam. Fel sem fogtam a szavait, képtelen voltam befogadni. – Hívtam a szüleidet, de ők sem tudtak rólad semmit. Azt hittem, te ültél abban az autóban.
Az én hibám – nyögtem ki nehezen és végre valahára éreztem, hogy egy könnycsepp kiszökik a szememből.
Persze, hogy a te hibád – keményedtek meg a vonásai. Váratlanul ért a kijelentése, habár tudtam, hogy így van, mégis jólesett volna néhány biztató szó. – Máskor ne hagyd otthon a telefonodat! – szidott le, mire értetlenül néztem rá.
Tessék?
Ha nálad van a mobilod, el tudtalak volna érni és akkor nem kellett volna halálra aggódnunk magunkat miattad. Alex még játszani sem tudott emiatt – magyarázta hevesen gesztikulálva.
Alex? – kérdeztem vissza. Ez volt az egyetlen dolog, ami megmaradt bennem a mondandójából. – Itt van?
Persze, hogy itt van. Ott ül a kispadon. De mégis mi ütött beléd?
Meg sem vártam a válaszát végig szaladtam az első soron ezzel egy csomó nézőt magamra haragítva, de nem érdekelt. A szívem a torkomban dobogott és minden egyes lépéssel egyre nagyobb volt bennem a remény, hogy ott fog ülni.
A korlát miatt nem tudtam közelebb menni, ám még így is felismertem, ahogy a tenyerébe temetett arccal ül a kispadon. Áramütésként szaladt végig egész testemen a megkönnyebbülés érzése. Ez volt az a pont, amikor végleg eltört bennem a mécses. A boldogságtól azonnal megindultak a könnyeim. A számhoz kaptam a tenyeremet. Próbáltam kiabálni neki, hogy felém nézzen, de az engem ért sokkhatások miatt egyszerűen képtelen voltam egy hangot is kiadni a torkomon, ezért heves integetésbe kezdtem. Az edzője megláthatott a szeme sarkából, ugyanis hirtelen felém kapta a tekintetét, aztán mikor felismert, meglökte a mellette ülő fiú vállát és rám mutatott.
Xander komótosan, nulla életérzéssel fordította felém a tekintetét. Nem láttam még embert ekkora sebességgel talpra állni, majd a boksz széléhez ment és hitetlenül méregetett. Még a szemét is megtörölte, hátha hallucinál, aztán gyorsan levette a kezéről a kesztyűt és egy széles mosollyal az ajkain felém nyújtotta a karját. Én is így tettem, de esélyünk sem volt, hogy elérjük egymást, mégis jó érzéssel töltött el.
Xander – suttogtam még mindig könnyes szemmel. Végre sikerült visszaszereznem a hangomat, mikor éles sípszó hasított a fülembe, ami azonnal visszarántott a valóságba. Xander a kispadon ül. Xander a kispadon ül! Végigvezettem a tekintetemet a lelátón, ahol több ezer ember ült a meccset nézve, de még így is kitudtam szúrni azt a három férfit, akik kemény tekintettel figyeltek és jegyzeteltek.
Ha Xander így folytatja, búcsút mondhat az ösztöndíjának – futott át az agyamon a gondolat.
Mit keresel a kispadon? – ordítottam át a köztünk lévő távolságot, mire a srác meglepetten nézett rám. – Nyomás a pályára! – mutattam a jégre, ahol javában folyt a verseny. Xander nekem hátat fordítva az edzőjére pillantott, aki egyetértően bólintott. A srácnak több se kellett, magára kapkodta a védőfelszereléseit és az ütőjét a kezébe véve várta a leintett csapattársát, hogy elhagyja a pályát.
Miután Angellel elfoglaltuk a helyünket és megbeszéltük a történteket, felhívtam a szüleimet, akik már teljesen kétségbe voltak esve, amiért nem tudtak elérni. Meg is kaptam apától a nekem járó leszidást, aminek a végén új szabályokkal bővült a házirendünk, mik szerint telefon nélkül ki se tehetem a lábamat a lakásból, arról pedig nem is álmodhatok, hogy többet csúszós, havas úton egyedül vezethetek. Xander meg dupla fejmosásra számíthat, amiért nemcsak volt képe meghívni magához anélkül, hogy személyesen engedélyt kért volna tőle, még vigyázni sem képes rám.
Őszintén szólva nem igazán érdekelt, hogy miről papolnak a szüleim a telefon másik végén, a szememmel végig Xander mozdulatait követtem. Szokás szerint hozta a formáját, vagy talán még túl is szárnyalta önmagát. Még távolról is látszott, hogy az ellenfél edzője a fejét fogva járkál fel s alá a kis bokszban, amit meg tudok érteni, hiszen míg néhány perccel Xander pályára kerülése előtt nyerésre álltak, akkor már erősen veszélyben voltak. A hetvenegyes számot viselő barátom nem hagyta magát, amikor csak lehetett ledózerolta az ellenfél játékosait, a korongot szinte azonnal visszaszerezte, mikor elveszítették és, ha még lehetséges volt, a lövései az eddigieknél is pontosabbak voltak. Szerencsétlen kapusnak esélye sem volt kivédeni őket.
Ahogy még anno Kyle is úgy érezte, mint barátnőjét, fel kell világosítania a sportjának szabályairól, Xander sem vélekedett erről másképp, ezért néha kénytelen voltam elmenni vele és apával meccsekre, amiket egyébként mindig élveztem, és sok-sok új információval lettem gazdagabb általuk. Ennek köszönhetően pedig ismertem a szabályokat, tudtam, mi miért történik, sőt még Angelnek is tudtam válaszolni a kérdéseire, hiszen hozzám hasonlóan azelőtt ő sem igazán érdeklődött a hoki iránt.
Nem sok kellett a Thunderstroke-nak, hogy átvegyék a vezetést. Xander végigjátszotta az egész mérkőzést, végig csak a játékra koncentrált, bár a szünetekben még így is kaptam egy-egy pillantást. Ilyenkor sem időzött el rajtam sokáig, éppen csak olyan ellenőrzésképpen tette, hogy tudja, ott vagyok-e. Nekem persze eszem ágában sem volt elmenni onnan, csak egyszer-egyszer álltam fel, hogy hangosan sikoltozva tapsoljak, mikor újabb gólt szereztünk. Nem mertem eltéveszteni a szememmel a srácot, attól féltem, hogyha megteszem, talán többet nem is találom meg. Még mindig heves dobogásba kezdett a szívem, mikor visszaemlékeztem arra a kegyetlen néhány percre, mikor a képzeletemben holtan jelent meg.
A mérkőzés végét jelző sípszó után az egész nézőtér egy emberként kezdett hatalmas üdvrivalgásba. Mindenki tapsolt, füttyögött vagy ordítozott. Mi Angellelt ezt még megspékeltük pár örömteljes ugrándozással. A Thunderstroke csapattagjai egymásnak ugorva ünnepelték a győzelmüket, Xander felém fordulva integetett és dobott egy puszit, amit készségesen viszonoztam is.
A játékosok levonulása után mindenki felpattant a helyéről és utánuk sietve próbáltak elsőként szerezni egy autogramot a sztároktól, mielőtt még mások beelőznék őket. Angellel nem voltunk elég gyorsak, ezért csak a távolból vetettem még pár pillantást a barátomra, aztán az emlékezetembe véstem a kimerült vonásait, az örömöt az arcán a győzelmük miatt, majd a diktafonommal és a füzetemmel a kezemben az értékelő emberek keresésére mentem. Szerencsémre sikerült őket elcsípnem a folyosón, ahol éppen beszélgettek egy kis kört kialakítva.
– Elnézést – léptem melléjük, mire mindannyian felém kapták a fejüket. – A nevem Veronica Miracle, az egyetemek képviselőihez van szerencsém?
Egyöntetűen bólintottak, majd barátságosan bemutatkoztak, elmondták, melyik iskolától jöttek, aztán figyelmesen végighallgatták a mondandómat. Elmagyaráztam nekik, mi a feladatom és mire kérném őket. Beleegyeztek az interjúba, de még előtte figyelmeztettek, hogy sajnos nem adhatnak ki nekem minden információt, ezért előre elnézést kérnek a megválaszolatlanul hagyott kérdésekért.
– Akkor az első kérdésem: Mennyire vannak megelégedve a mostani játékosokkal? Vannak olyan jók, mint az előző években, esetleg jobbak? – Mindannyian segítőkészen feleltek. Rengeteg érdekes adatott tudtam meg tőlük. Olyanokat, mint például, a mostani terítéket ők sokkal kedvezőbbnek találták a tavainál, bár elmondásuk szerint ebben eléggé közrejátszott Xander, Kyle és a többi kiemelkedően jó játékos a Thunderstroke csapatában. Nem árulhatták el, hogy pontosan kik szerepelnek a listán, mint esélyes ösztöndíjasok, de biztosítottak afelől, hogy a csapatunk játékosaira nagyon szép jövő vár, ha így folytatják.
Megkértem őket, hogyha lehet, akkor kicsit fejtsék ki hosszabban a véleményüket a játékosainkról, habár valójában inkább Xanderről alkotott nézőpontjukra voltam kíváncsi, de ezt próbáltam nem túl nyilvánvalóvá tenni. Alapvetően nem sok negatívumot tudtak a srácról mondani az első harmadi alakításán kívül természetesen. Angelina már nagyjából beavatott, hogy mennyire szerencsétlenül viselkedett a pályán, míg meg nem érkeztem, de még így is meglepődtem, mennyire rosszul játszott. Szerencsére ez mégsem rontott olyan sokat az esélyein, ami megkönnyebbüléssel töltött el.
Kellemesen elbeszélgettem a férfiakkal, habár belül már égett bennem a vágy, hogy végre átölelhessem a barátomat és megbizonyosodhassak róla, hogy kutyabaja. Éppen ezért megköszöntem a segítőkészségüket, aztán elköszönve tőlük Xander keresésére indultam, akinek ekkorra már sikerült szerencsésen visszaérnie az öltözőjükbe. Nagyon szerettem volna azonnal benyitni, hogy a karjai közé rohanhassak, de Angel figyelmeztetett, hogy még bent van az edzőjük, ezért talán érdemesebb lenne megvárnom, míg ő kijön. Tettem, amit tanácsolt, tűkön ülve vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó és bemehessek. Majd amint megjelent az edző, már pattantam is fel a helyemről, hogy engedélyt kérjek a bemenetelre. Igazából erre csak azért volt szükség, mert belegondoltam, hogy milyen kellemetlen helyzet alakulna ki, ha csakúgy berontanék hozzájuk minden szó nélkül, ők meg döbbenten néznének rám egy szál semmiben.
– Menj csak, Alex már alig várja, hogy beszélhessen veled – mosolygott rám kedvesen.
Nem haboztam tovább, a férfi mellett beslisszoltam az ajtón, mire szembe találtam magamat jó pár kigyúrt felsőtesttel, akik kaján vigyorral vizslattak, néhányan pedig még füttyentettek is mellé. Nem igazán törődtem a törölközőben sétálgató hokisokkal, csak egyetlen embert kerestem közöttük, aki néhány másodperccel később meg is jelent szintén csípőjére kötött törölközővel. Azonnal egy széles mosoly terült el az arcomon és gondolkodás nélkül indultam el felé, ő pedig széttárt karokkal várta, hogy magához vonhasson.
Az arcomat a vállába fúrtam és mélyen beszívtam a férfias tusfürdőjének illatát, amit még erősen érezni lehetett rajta. Imádtam, ahogy a kellemes mentolos illattal megtelik az orrom. A forró bőrének tapintását, ami jólesett a kihűlt arcomnak, ami szinte rögtön visszakapta a színét a közelségének köszönhetően. Éreztem a tenyerem alatt a szíve dobogását, ami ugyanolyan hevesen kalapált, akárcsak az enyém. A karjai szorosan közrefogták a derekamat és az arcát beletemette a hajamba.
– Annyira megijesztettél – suttogta. – Azt hittem, valami bajod esett. Nem vetted fel a telefont... És az a baleset... – Az ölelése erőteljesebb lett, már szinte fájt, ahogy a testem nekipasszírozódott az övének, mégsem szóltam neki, hiszen én sem akartam mást, csakhogy minél közelebb érezhessem magamhoz. Tudtam, mit érzett akkora, mi játszódhatott le benne, mikor meghallotta a balesetet és nem bírt elérni.
– Most már nincs semmi baj – nyugtattam őt is és magamat is. – Minden rendben. – Egy kósza könnycseppnek sikerült kiszöknie a szememből. Egészen eddig a pillanatig nem gondoltam volna, hogy lehetséges, de akkor ott még jobban beleszerettem. A tudat, hogy mindkettőnknek a másik jutott eszébe, mikor meghallotta a hírt, megmelengette a szívemet és tudtomra adta, mennyire erős az a kötelék, ami kettőnk között kialakult. Az aggódás, ami megbénított minket, az, hogy Xander ennyire tehetetlenné vált, mikor azt hitte, bajom esett és képtelen volt a játékra, csak bebizonyította, mennyire fontos vagyok neki és a hiányom akkora hatással tud lenni rá, hogy még az sem megy neki, ami a vérében van. Tudtam, hogy habár soha nem szégyellte bevallani az érzéseit, ezt nem kötné az orromra, nekem mégis elég volt a féltő ölelése, az aggódó pillantása, amivel végigpásztázott, hogy megbizonyosodjon róla, semmi bajom nem esett, hogy tisztában legyek ezzel. Sokkal többet jelentett nekem az a csók, amibe minden érzését belevitte és szavak nélkül éreztette velem, mennyire boldog, hogy itt vagyok és mennyire szeret. Ajkainak gyengéd mozgása az enyémeken, ujjainak óvatos simítása az arcomon, mind-mind megmutatta, hogy próbál vigyázni rám.
– Srácok! – szólt egy hang a háttérben egyre hangosabban és erőteljesebben. – Srácok! Abbahagynátok egy kicsit? Oké, tudjuk, hogy nagyon szeretitek egymást, de légy szíves, figyeljetek már! – Xander a kezével leintette, én pedig csak felvezettem a karomat a barátom nyaka köré és közelebb húztam magamhoz. Eszem ágában sem volt elengedni. – Alex, csak egy perc! Esküszöm utána meg is dughatod, csak figyelj már!
Erre már Xander elhúzódott tőlem és szikrákat szóró tekintettel nézett fel a srácra, aki tudomásom szerint a legfiatalabb és legfrissebb tagja volt a csapatnak. Mintha valami olyasmit is hallottam volna, hogy nem is a tudása, sokkal inkább az apja befolyásossága miatt került be a válogatotton kívül.
Éreztem, ahogy az érintésem alatt megfeszültek Xander izmai. Nem lettem volna a srác helyében, hiszen már voltam szerencsés megismerni a gyilkos pillantását, amit nem egy könnyű dolog elviselni.
– Ha még egyszer ilyet mondasz, odamegyek és palacsintát csinálok a képedből, megértetted? – köpte a szavakat, mire David – emlékeim szerint így hívják – védekezően a magasba emelte a kezeit és még a biztonság kedvéért tett is egy lépést hátra. A többiek mosolyogva figyelték a jelenetet, senki nem sietett az újonc segítségére, aki valószínűleg próbált a dumájával menőnek tűnni és végre kiérdemelni a csapat befogadását. Pechére ez senkinek nem jött be.
– Nem úgy értettem – makogta zavarodottan.
– Ne csináld – öleltem meg és egy nyugtató puszit adtam a vállára. – Inkább öltözz fel és menjünk ünnepelni. – Beleegyezően bólintott. – Akkor kint találkozunk – nyomta még egy utolsó csókot az ajkaira, aztán jobbnak láttam kimenni az öltözőből még az előtt, hogy kicsapták volna a balhét. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón Kyle-ra mosolyogtam, aki válaszképpen csak rám kacsintott.
A folyosón csatlakoztam Angelhez és a hamar elkészült játékosok táborához, akik minden igyekezetükkel azon voltak, hogy imponáljanak a szőke lánynak. Mikor odaértem hozzájuk a szöszi éppen az egyik srác bicepszét fogdosta és elismerően bólintott.
– Szép – dicsérte meg.
– Nica, te is meg akarod fogni? Biztos vagyok benne, hogy jobb, mint Alexé – nézett rám kihívóan, mikor meglátta, hogy én is melléjük álltam.
– Nem, köszi, így is meg tudom állapítani, hogy Xanderé jobb. – A kijelentésemet a többiek egy elnyújtott „húúú”-val reagálták le.
– Ezt megkaptad – veregette vállon Logan nevetve. Egyébként Matt a legizmosabb jégkorongos volt a csapatban, még az edzések mellett is gyakran eljárt kondiba, hogy növelje az izomtömegét, ezért természetesen nem vette komolyan a beszólásomat, csak mosolygott rajta.
Nem sokat kellett várni, hogy végre Xanderék is elkészüljenek, ezért megbeszéltük, hogyan jutunk el az edzőjének a garázsába, hogy megünnepeljük a győzelmüket. Én Xander mellé ültem be az anyósülésre, hátul pedig Angel foglalt helyet Mike-al és a barátnőjével, míg Kyle bevállalta, hogy elmegy a motorral, így azt nem kellett otthagyni a parkolóban. Ugyanis Xander nem volt hajlandó belemenni, hogy külön menjünk. A többieknek is sikerült fuvart találniuk maguknak, éppen ezért mindenki szerencsésen, balesetmentesen megérkezhetett a garázsba, ahol az edző már várt minket, mivel ő a csapatmegbeszélés után eljött, hogy elhelyezze az ajándékát a csapatának, ami nem volt más, mint egy hatalmas hokipálya alakú torta rajta marcipán jégkorongosokkal. Minden egyes játékosnak külön volt egy marcipánja a mezszámával a hátán.
– A tiéd vagyok, kicsim – tette a tányéromra Xander a saját marcipánfiguráját egy puszi kíséretében. Mosolyogva megköszöntem és a feljebb emeltem a műanyag tálat, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a mini Xander, amint a kezében tartott ütővel áll a tortaszeletem mellett. Nagyon édes volt.
– Már előre tudta, hogy nyerni fogunk? – tette fel a kérdést Mike, mikor mindannyian elhelyezkedtünk a kanapé körül.
– Nem, a torta így is-úgyis járt volna, vagy ünneplésként vagy vigaszdíjként – felelte, mire többen elégedetlenül felmordultak. Az edző megmosolyogta a reakciót.
– Azért ennél több bizalmat!
– Majd megkapod azt a bizalmat, ha végre megtanulod, hogy ne használj erőszakot, ha nem szükséges. Csak a bíró jószívűségének köszönheted, hogy nem kaptál piros lapot – szólt vissza. Mike egy egyszerű legyintéssel lereagálta a dolgot, nem nagyon hatották meg az edző szavai.
Xander csendben ült mellettem, miközben a tortaszeletét ette. Tudtam, hogy arra a harmadra gondol, amikor képtelen volt a játékra koncentrálni ezzel cserbenhagyva a csapattársait. Xanderben mindig nagyon mély nyomot hagytak az olyan események, mikor nem tudott segíteni a barátain. Egy beszélgetésünk alkalmával sikerült is arra következtetnem, hogy ezt nagy valószínűséggel az válthatta ki benne, mikor az apjának akarata ellenére is egyedül kellett hagynia az anyját az alig három éves kislánnyal és egy éppen kamaszkorban lévő fiával. Ő is sokszor érezte azt, hogy az apja elárulta, amiért magára hagyta és nem volt ott vele, amikor szüksége lett volna rá. Éppen ezért nagyon szívén viseli, ha a számára fontos embereknek nem tud a segítségére lenni, még ha nem is tehet róla.
– Hé – löktem meg a vállát, minek hatására rám kapta a tekintetét és egy vigyort erőltetett az arcára. – Büszke vagyok rád. A legjobb formádat hoztad – pusziltam meg és a vállára hajtottam a fejemet.
– Köszönöm.
Annyira finom csokitortát sikerült csináltatni az edzőnek, hogy nem bírtam megállni, hogy ne hozassak Xanderrel magamnak még egy szelettel, sőt még az övébe is pofátlanul beleettem. Viszont a mini Alexander Armstrongot nem volt szívem megenni, ezért elcsórtam egy műanyag poharat az asztalról és abban elhelyezve eldugtam a hűtőbe, nehogy véletlenül megtalálják a barbár Tomék, akik azzal szórakoztak, hogy ellopták a marcipánfigurákat és leharapták a fejüket. Nem akartam, hogy az én szerelmemnek is ilyen csúnya vége legyen, így feltett szándékom volt megvédeni.
A tortaevés után előkerültek a kelleténél talán több alkohollal rendelkező italok is, amiket mi Xanderrel inkább visszautasítottunk, tekintettel arra, hogy nem lett volna szerencsés a történtek után alkoholtól bűzlő lehelettel hazaállítanom. Akkor aztán szinte biztos, hogy egy életre eltiltottak volna a barátomtól.
Végül este hat körül álltunk fel, hogy akkor mi most már hazamegyünk, mert a társaság nagy része kezdett túlzottan ittas állapotba kerülni, ami nekünk, józanoknak, már nem volt akkora élmény. Elköszöntem Angeltől és Kyle-tól, akik már feltűnően jól érezték magukat, de még előtte a srác lelkére kötöttem, hogy vigyázzon a szöszire különben nagyon megbánja. Képzelem, mennyire megijedhetett a 160 centimtől és izmosnak cseppet sem mondható testalkatomtól. Mindenesetre cserkész becsületszavát adta.
Xander mindenképpen be akart jönni a házba ezzel megint megszegve egy szabályt, ami nagy valószínűséggel eredményezhetett újabb percekig tartó monológot apától a szabályok betartásának fontosságáról.
– Mi az, csak nem túl sok volt már belőlem? – húzta fel kérdőn a szemöldökét. – Örülnél, ha végre megszabadulnál tőlem?
– Nem erről van szó! – A heves reakciómat hallva jóízűen felnevetett és egy csókot nyomott az ajkaimra, aztán kiszállt az autóból, hogy nekem is kinyithassa az ajtót.
– Akkor bemegyek, bocsánatot kérek, amiért annyira töketlen voltam, hogy nem mertelek elkérni személyesen és végighallgatom apukád mondandóját – vázolta a tervét. Megadóan felsóhajtottam és szó nélkül hagytam, hogy összekulcsolja az ujjainkat és besétáljon velem az oroszlán barlangjába.
____________________________________________________________________
Kérdések:
1. Mennyire vettétek be, hogy Xandernek baja esett? :D
Elnézést, most nem sikerült kérdésekkel készülnöm a késésem miatt, ezért bocsánatot kérek azoktól, akik várták volna. Szóval csak írjátok, ami először eszetekbe jut, nem baj az, ha csapongó, én mindent megértek. ^^

18 megjegyzés:

  1. 1. Semennyire, de ha mégis Xander halt volna meg, akkor valószínűleg már te is ott feküdnél mellette. Vagy rajta :"D
    Btw, nem akarom, hogy vége legyen a sztorinak :( :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Haha, sejtettem. :"D
      Pedig már igencsak a végéhez közeledünk. :(

      Törlés
  2. Esküszöm az elején a könnyemmel küzdöttem de nagyon örülök, hogy így ért véget a fejezet. Sajnálom, hogy mindjárt vége hiszen ez az a blog amit bármikor bárhol és bármennyiszer is elolvasok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de aranyos vagy. <3 Nagyon jólesik, hogy ezt mondod, nem gondoltam volna, hogy egyszer valaki ennyire szeretni fogja a blogomat. Köszönöm szépen! <33^^

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
    2. Pedig így van. Imádom a blogodat. Szívem legmèlyén, pedig olyan fiút szeretnék magamnak mint Xander,mondjuk ki nem? :) Ha ennek a blognak az írásàt befejezed, attól ne hagyd abba az írást mert én tuti, hogy továbbra is olvasni szeretném az írásod. :)

      Törlés
    3. Köszönöm szépen! ^^ Igen, ezzel nem vagy egyedül, én is nagyon szívesen összefutnék Xanderrel a valóvilágban. :D
      Nem tervezem abbahagyni, ne aggódj. Jelenleg több ötletem is van, amit még tervezek megvalósítani és nagyon örülnék, ha azoknál a történeteknél is az olvasómnak mondhatnálak. ^^

      Törlés
  3. Én annnnnnnnnnnyyyira meijedtem, amikor a balesetet írtad az előzőben, aztán meg most, azt hittem szívrohamot kapok, de hál'istennek nem. Éljen, nyertünk :D szerintem én beleszerettem Xanderbe :P imádom ezt a varázslatot amit részről részre összehozol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, azért szívrohamot tényleg ne kapj. :D
      Ezzel nem vagy egyedül, már elég sokan beleszerettek a srácba, kár hogy még a történetben is csak egy van belőle. :DD
      Juj, ez nagyon aranyos. Köszönöm szépen!<33

      Ölel,
      MIRacIe

      Törlés
  4. Az biztos, hogy nagyon megijedtem és imádkoztam, nehogy Xander legyen ott...so most nagy happy van :D
    Egy kérdés: ugye Alex túléli az oroszlánnal való találkozást? :'D
    Várom a következőt!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm, ez hamarosan kiderül. ^^ De nem kell félni, Xander erős srác, mindent kibír. :DD
      Köszönöm, hogy írtál. <3^^

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  5. Jujci ez nagyon jo volt *.* olyan cukik eggyutt meg ahogy aggodtak egymasert !! *.* am en csak az elejen de amikor elolvastam hogy a motoros a helyszinen meghalt akkor mar tudtam hogy nem o volt mert csak nem lennel velunk olyan kegyetlen hogy megilod Alexet :D fuggetlenul ettol imadom es siess a kovivel !!! :* ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is nagyon édes, hogy így szeretik egymást. ^^ Azért az én szívem is meghasadt volna, ha meg kell ölnöm szegény Xandert, ezt pedig nem tehettem magammal sem. :D
      Sietek és köszönöm, hogy írtál. <3

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  6. Szia!

    1. Semennyire, mert egy kibaszott csaló vagyok, és először elolvastam a kérdést, majd a kommenteket is. :"D Hoppá. De ettől függetlenül nagyon megható volt Nica aggodalma.
    Ezen kívül hihetetlenül aranyos volt a rész, tetszett Xander remekelése, ahogy Nica beszólt Mattnek, a torta, minden nagyon édes volt (főleg a marcipán! :D). Csodálatos, üdítő rész lett, tökéletes olvasmány egy ilyen strapás és stresszes, félévzárós hét után. ^^ <3
    Azt hiszem, most csak ennyit tudtam mondani, várom a kövit. <3

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      1. Fúúú, te! Hogy tehetted ezt? :"DD
      Örülök, hogy ennek ellenére elnyerte a tetszésedet. Igyekeztem ismét egy kicsit aranyosabb részt összehozni, ezek szerint pedig sikerült is. ^^
      Köszönöm, hogy írtál. <3

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  7. Drága Mircsi!
    1. Őszintén szólva teljesen.. :'D
    De nem akadtam ki, inkább reméltem, hogy minden rendben alakul. Szóval nagyon tetszett a rész. Minden. Bocsánat amiért kihagytam két vagy három fejezetet, igazából elolvastam őket, de úgy gondoltam ennél írom le, hogy tökéletesen alakult AZ. Imádtam olvasni! Várom már a következőt!
    Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Rowena!
      1. Na. ^^
      Örülök, hogy sikerült becsapnom téged és egy kicsit izgalmasabbá tenni neked. :D
      Nincsen semmi baj, most írtál és csak ez számít. ^^ Boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésedet még AZ a rész is, ugyanis kicsit féltem a reakcióktól. :D
      Köszönöm, hogy hagytál nekem pár sort. <3

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  8. Drága Mircsi!
    Szerencséd, hogy a Prológusban egy olyan jelenetet írtál le, amikor már Alex tudja, hogy kiadták a könyvet, mert így tudtam, hogy semmi baja sincs. Persze, az előző rész végén egy könnyedebb balesetet még elhittem volna, na de azzal a hatalmas becsapódással elárultad magad, hahha.
    Nagyon tetszett a rész, de mivel ilyen késő van, ezúttal a szokottabbnál is rövidebbre fogom, ugyanis még zuhanyoznom is kéne, és a suli miatt holnap korán kelek. Igazából kíváncsi vagyok Nica édesapjának monológjára és élvezettel, kicsit talán olvadozva olvastam, hogy a lány hiánya milyen reakciókat váltott ki Alexből... csak gratulálni tudok <3
    Kitartást mindenhez!
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!
      Igen, igen, ezzel tisztában voltam, csak kíváncsi voltam, hogy ki az, aki beveszi majd. :D És igazság szerint meglepően sokan voltak, de az is lehetséges, hogy ők nem is olvasták az előszót, hiszen azt elég sokan ki szokták hagyni.
      Nagyon szépen köszönöm a dicséreteket és azt, hogy írtál. Boldog vagyok, hogy minden fejezetnél megörvendeztetsz pár sorral, annak meg különösen, hogy még tetszik is, amit írok. Köszönök mindent. <33
      Neked is kitartást a sulihoz!

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés