2015. december 2., szerda

Huszonnyolcadik fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom, rengeteget késtem, sajnálom. Az utolsó fejezet óta több, mint egy hónap eltelt. Viszont ígérem, hogyha a szünet előtt nem is, de a szünetben behozom a lemaradást és megpróbálok minél több fejezettel előrukkolni. Addig is kérem a türelmeteket. :)
Egyébként borzasztóan hálás vagyok az összes visszajelzésért, amit az előző fejezetnél hagytatok. Nagyon jólesett minden kedves szó, és mosolyogva olvastam a soraitokat. Igen, még a nagy betűkkel írt Á-kat is. :D Boldog vagyok, hogy ilyen hatással sikerült lennem rátok a történetemmel. Ez sokat jelent nekem. ^^
Nem tudom, kinek tűnt fel, de a napokban nevet változtattam. M. Mircsiből MIRacIe M. lett. Szerettem volna kicsit titokzatosabb lenni, de ennél többre nem futotta. Nem tudom, valahogy nem szeretnék olyan nevet, amiben egy minimálisan sem vagyok benne. Végül pedig úgy döntöttem, ez lesz a végleges. Lehet, sokan nem fogják tudni az elején, ki vagyok, de nem zavar. Nemrég úgyis azt akartam, hogy teljesen újra kezdjem a BTM befejezése után. Névtelenül, népszerűtlenül, teljesen ismeretlenként.
Ééés! Na kinek a neve jelenik meg ebben a fejezetben? Bizony, Alexáé. ^^ Mint a kvíz egyik szerencsés nyertese, azt kérte, hogy írjam bele a nevét a történetbe valahogyan. Ezt meg is tettem, remélem, most örül és meg van vele elégedve. :)
Aztán még gyorsan annyit, hogy ismételten sikerült meglepnetek, ugyanis a mai napon vettem észre, hogy egyik olvasóm, név szerint Netty L. Nelson benevezett Isobel A. Gross által rendezett A Hónap Bloggere nevezetű versenyre. Borzasztóan hálás vagyok! Nem hittem volna, hogy másodszorra is neveztek engem egy ilyesfajta versenyre. Meg vagyok hatódva! :') Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <333
Részt venni a szavazáson itt tudtok, vagy pedig a bejegyzés legalján a kérdések után.

Ölel Titeket,
MIRacIe M.

___________________________________________________________________________________________



Huszonnyolcadik fejezet

A Másik Felünket föl lehet ismerni a szeme csillogásából
- az emberek az idők kezdete óta így ismerik föl az igaz szerelmüket.
Paulo Coelho - Brida

Mindig is tudtam, hogy minden más lesz, ha bekövetkezik a nagy szerelem, amire vártam, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik majd az életem néhány nap elteltével. Őszintén megvallva, ez teljesen más volt, mint Kyle esetében. Sokkal jelentősebb, jobb. Ebből is tudtam, hogy ez igazi. Nem csak egy hamis illúzió, amit kitaláltam magamnak, hogy jobban érezzem magamat. Nem kellett azon agyalnom, hogy mi lesz a következő lépés, egyszerűen csak megtörtént, én pedig egy vigyorral az arcomon sodródtam az árral, és élveztem, hogy van, aki a felszínen tart.
Xanderrel töltött első estém után mindegyiket vele töltöttem, még ha nem is voltunk egy helyen. Apu akárcsak Kyle megjelenése után, most is bekeményített, ezért hozott egy új szabályt, ami szerint hat után egyetlen férfi sem tartózkodhat a házban rajta kívül. Persze, nekünk – mint minden másik szabályt – sikerült kijátszanunk, ezért hat előtt pár perccel elkezdtünk készülődni, jól felöltöztünk – rajtam általában két saját pulcsi volt, plusz egy Xandertől kapott, ami elég nagy volt ahhoz, hogy rávegyem a sajátjaimra, meg egy egyébként is meleg télikabát –, és kiköltöztünk a kapu elé, ahol aztán addig beszélgettünk, míg már nem éreztük a lábainkat. Bár még ezek után is előfordult, hogy inkább beültünk valamelyik autóba és ott élveztük tovább egymás társaságát.
Aznap este azonban Xander edzésen volt, ezért megegyeztünk, inkább ne jöjjön át, majd találunk valami más megoldást arra, hogy beszéljünk. Eltartott egy darabig, míg sikerült kompromisszumot kötnünk, mert mindkettőnknek megvoltak az igényei, amiből nem voltunk hajlandók lejjebb adni. Vagyis, hogy pontosítsak, nekem voltak lehetetlen kéréseim, Xander megelégedett volna azzal, ha beszélhetünk. Nekem már kevésbé, én mindenképpen hallani szerettem volna a hangját, ezért nem voltam hajlandó belemenni a chatelésbe. Viszont Xander anyukája meg a sok nullás telefonszámla csinálását nem támogatta, így az órákig tartó mobilozást szintén kihúzhattuk a listáról. Ekkor jött az ötlet, hogy egyszerűen megoldjuk egy online használható telefonos alkalmazással, de aztán Xander kitalálta, hogyha ez egy kívánságműsor, akkor neki is lennének igényei erre-arra. Először azt akarta, hogy küldjek neki képeket magamról, de látva, ebbe milyen könnyen beleegyeztem, rögtön videót kért. Annak nem sok értelmét láttam, hogy csakúgy random videókat küldjek neki, főleg, hogy egyáltalán nem értettem, mit akar tőlem. Ám, amikor ezt megkérdeztem tőle, teljesen természetesen vágta rá, hogy ő vetkőzősre gondolt. Magamat ismerve biztosan fülig pirultam a kijelentésére, amit ő egy szájra puszival jutalmazott.
Végül megállapodtunk abban, hogy Skype-on felhív és akkor ő is lát engem, én is hallom őt, magas számlákat sem csinálunk és apa által kreált szabályokat sem szegünk vele.
Pizsamában ülve, az asztalomon dobolva vártam már percek óta, hogy végre fogadhassam a hívását, de nagyon nem akart megjelenni a kis ablak. Az igazat megvallva még nem is volt itt az ideje, bár ezzel soha nem törődtem, mindig idő előtt ott voltam, ahol kellett, míg Xander pontosan érkezett, ez miatt pedig állandóan várnom kellett.
A gondolataimból a skype hívásjelző hangja szakított ki, mire gyorsan fogadtam a hívást és megjelent Xander a kis ablakban, ahogy édesen felnevet.
– Mióta vársz? – kérdezte szórakozottan, mint mindig, mikor rajta kap, hogy türelmetlen voltam.
– Csak néhány perce. Milyen volt az edzés? – tereltem témát azonnal.
Az új év megkezdésével egyetlen egyszer sem gondoltam Kyle-ra egészen addig a napig, míg Xander be nem jelentette, hogy szombaton meglepetés bulit szerveznek neki a visszatérésének megünneplésére. Hirtelen furcsa kellemetlen érzés lett úrrá rajtam, amit bármennyire próbáltam, nem sikerült elűznöm. Nem akartam elmenni, nem akartam elé állni és közölni vele, hogy összejöttem a haverjával. Rosszul éreztem magam, egy árulónak.
– Márpedig el fogsz jönni velem – mondta ellenvetést nem tűrően Xander. – A barátnőm vagy és ott leszel.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet. Ünnepelnetek kéne, Kyle-nak meg biztosan rosszulesne, ha elmondanánk neki, hogy összejöttünk. Tudod, hogy úgy érezné, már megint te nyertél. Nekem nem kéne elmennem – ráztam meg a fejemet.
– Már tudja – sóhajtott fel és hátradőlt a székén. – Elmondtam neki már aznap. Sok boldogságot kívánt.
– De...
– Nincs de, holnap négykor érkezik, szóval nekünk már fél körül ott kell lennünk a házuknál. Előtte még Angelt is fel kell vennünk, így körülbelül háromra leszek ott érted, addig legyél kész és nincs vita – vázolta a helyzetet. Megadóan bólintottam tudomásul véve, hogy nincs választásom.
Másnap természetesen engedelmesen követtem az utasításait és egyetlen egyszer sem ellenkeztem vele, mert látszott rajta, valamiért fontos számára, hogy ott legyek. Az okát nem árulta el, habár én mindent megtettem az érdekében, hogy kiszedjem belőle, de csak annyit mondott, semmi különösebb indoka nincsen, egyszerűen csak szeretné, ha vele lennék. Ennek persze ellent mondott az, hogy amint megérkeztünk még a szokásosnál is birtoklóbban viselkedett, folyton magamon éreztem az érintését és mindenkinek egyértelműen a tudtára adta a kihez tartozásomat. Ez eléggé kellemetlenül érintett, főleg, mikor számomra ismeretlen embereknek való bemutatásom után az illető feltűnően tetőtől talpig végigmért, mintha csak egy darab hús lennék.
– Szia, Nica – állt mellém Mike, amikor az említett személy magamra hagyott pár percre, hogy segítsen a többieknek az előkészületekben és odébb rakni pár bútort. – Ő itt a barátnőm, Alexa – mutatott a jobb oldalán mosolygó lányra. Hosszú, fekete hajkoronát viselt, füstös sminkje kiemelte gyönyörű tengerkék szemeit. Nagyon szép lány, és látszólag nem volt elszállva magától, ugyanis kicsit szégyenlősen kapaszkodott a barátja karjába. – Alexa, ő itt Nica, Alex barátnője – mutatott be minket egymásnak. Illedelmesen köszöntem neki és bátorítóan rámosolyogtam. – Akkor én, ha nem baj, elmennék segíteni a többieknek, addig beszélgessetek csak – nézett rám, aztán vissza a barátnőjére, majd adott neki egy búcsúcsókot és elment.
– Ne haragudj, hogy így rád tukmált, csak még nem ismerek itt senkit, ezért nem szerette volna, ha egyedül álldogálok valahol – kért bocsánatot.
– Semmi baj. Nekem is elég sok ismeretlen arc van még és a barátommal együtt a barátnőm is jól itt hagyott, mert éppen házigazdád játszva rendezgeti a dolgokat – magyaráztam és szememmel követtem Angelina lépteit, ahogy igazgatja az embereket. Magam sem tudom, mi ütött belé, már azóta ezt csinálja, mióta betettük ide a lábunkat. Azt mondta, szeretné, ha minden tökéletes lenne, hiszen mégis csak ez az első bulija a büntetése óta, amit sikerült kiharcolnia. Nem tudom, miért, de én ezúttal is úgy éreztem, kicsit több van a dolog mögött.
Alexával a beszélgetés az elején kicsit nehézkes és erőltetettre sikeredett, aztán néhány perc után egészen belejöttünk és felszabadultan meséltünk egymás kapcsolatáról és a fiúk furcsa szokásairól. Jókat nevettünk rajtuk, egészen addig, míg meg nem jelentek mindketten.
– Hiányoztam? – ölelt át védekezően Xander és egy puszit nyomott a homlokomra.
– Nagyon – feleltem. Arcomat a mellkasába fúrtam és beszívtam kellemes férfias illatát.
– Miről beszélgettetek? – kíváncsiskodott Mike a barátnőjétől, aki vigyorogva mondta el, hogy őket beszéltük ki a hátuk mögött. – Remélem, csak jókat meséltél rólam.
Beharaptam az ajakamat és közelebb húztam magamhoz Xandert, nehogy hangosan felnevessek, amint megjelent a lelki szemem előtt a srác, ahogy fogja a sörös üveget, miközben a kisujja angolosan feláll.

Kyle szokásához híven késett, ezért már négy jócskán elmúlt, mire végre betoppant az ajtón. Elképedve nézett végig a tömegen, aztán értetlenül kiment és megnézte, hogy biztosan jó házba jött-e be. Többen felnevettek a reakcióján, majd barátságosan megölelték és üdvözölték újra itthon. Alexanderrel mi csak később mentünk oda hozzá. Nem akartunk befurakodni a nagy tömegbe, és egyébként is normálisan szerettük volna köszönteni, az pedig nem ment volna, ha a többiek ellökdösnek, hogy ők is hozzáférjenek.
Xander kezet fogott vele, míg én kicsit szerencsétlenül ácsorogtam mellette, nem igazán sikerült eldöntenem, hogyan is kéne köszöntenem. Szerencsére a segítségemre sietett, és egy puszit nyomott az arcomra.
Semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta. Talán nőtt még pár centit, bár elképzelni sem tudtam, már hova. Így is egy égimeszelő. A lányok most is ugyanúgy körülállták, csábosan vigyorogtak rá és kellették magukat.
Angelina ezt a pillanatot választotta arra, hogy végre mindent tökéletesnek tituláljon és meglepje az ünnepeltet azzal, hogy váratlanul a nyakába ugrik. Kicsit döbbenten figyeltem őket, amint Kyle nevetve viszonozza az ölelését.
– Azt hittem, te büntiben vagy.
– Sikerült kiharcolnom, hogy eljöhessek – mesélte izgatottan. – Úgyhogy már hetek óta ez az első buli, amin részt veszek.
– Akkor tegyük emlékezetessé – ragadta kézen a barátnőmet és minket lerendezve egy intéssel otthagytak. Látszólag nem csak engem döbbentett meg a jelenet, a csajok körülöttünk, szintén meglepetten néztek utánuk.
– Valamiről lemaradtam? – kérdeztem értetlenül még mindig a látottakat emésztve.
– Csak szórakoznak – rántotta meg a vállát Alexander és maga felé fordítva átkarolta a derekamat. – Menjünk mi is – húzta egy vigyorra az ajkait, ami azonnal elfeledtette velem a történteket és hagytam, hogy magával húzzon.

Valószínűleg már Xander agyára mentem a folyamatos aggódásommal, ahogy percenként újabb és újabb dolgokon rágódtam a kelleténél is tovább. Ilyen volt az is, amikor az utolsó szüneti napon végig azon szenvedtem, hogy mi lesz majd az iskolában, ha kiderül, a nagy Alexander Armstrong barátnője lettem. Féltem attól, hogy az emberek felfigyelnek rám, hogy az lesz, mint a filmekben, összesúgnak majd a hátam mögött a lányok, pletykákat terjesztenek rólam, és ehhez hasonló borzalmak. Nem akartam a figyelem központjába kerülni, jobban örültem volna, ha minden marad a régiben. Hogy ugyanúgy ülhetek a padomon a riporter lányként, akinek csak a suliújság miatt ismerik a nevét.
Xander persze váltig állította, hogy ez egyáltalán nem így fog történni. Minden ugyanúgy lesz, mint mikor még csak barátok voltunk. Hittem neki, hiszen eddig mindig mindenben igaza volt. Sikerült rávennie, hogy ne aggódjak ez miatt, ezért teljesen nyugodt voltam, amikor leparkolt az iskola előtt, majd kéz a kézben besétáltunk az udvarra.
Igaza volt. Minden ugyanolyannak hatott, mint a szünet előtt. A diákok ugyanazokban a klikkekben álldogáltak szerteszét az iskola területén még kiélvezve az utolsó perceket az órák előtt. Nem kifejezetten figyeltek fel a jelenlétünkre, csak páran kapták felénk a fejüket, néhányan még oda is kiabáltak Xandernek köszönésképpen, de különösebben nem izgatta őket a dolog. Persze, már megint csak túlkomplikáltam.
A hideg miatt nem maradtunk kint túl sokáig, éppen csak odaköszöntünk a padoknál ácsorgóknak, aztán besiettünk az épületbe rám hivatkozva, mert Alexander nem szerette volna, hogyha megfázok. Jót mosolyogtam a figyelmességén és megint csak arra tudtam gondolni, mennyire szerencsés vagyok, amiért ő a barátom.
Nem tudtunk megegyezni, melyikünk termébe menjünk be, mert míg én nem szerettem volna hozzá átmenni, hogy utána egyedül battyogjak vissza a sajátomba, addig ő azt bizonygatta, nálunk ott van egy visongó lánycsapat, akik már az első nap óta bámulják és nagyon idegesíti. Nem értettem, mi olyan nagy cucc ezen, hiszen minden lánycsapat őt bámulja, miért pont ők zavarják? Végül megegyeztünk, hogy akkor leülünk a folyosón az egyik padra, korán reggel úgy sem mászkálnak arra túl sokan.
Vigyorogva foglaltam helyet mellette és fordultam felé, de mikor arca hirtelen túl közel került az enyémhez, hátra hajoltam.
– Mit művelsz? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.
– Megcsókolnálak, ha hagynád.
– Nem szeretem, ha úgy csókolsz meg, ha közben mások néznek – sütöttem le a szememet.
– Ne már, nem is néz senki – tárta szét a karját és végignézett a folyosón. Valóban, akkor éppen senki nem pillantott felénk. – Meg egyébként is, szilveszterkor a tömeg közepén csókoltál meg. Akkor nem zavart?
– Az más volt.
– Ne csináld, kicsim – csúszott közelebb. Meglepett a becézésével, még nem hívott így. Az arcomat két keze közé fogta és lágyan cirógatta. – Csak egy csók – suttogta és a homlokomra nyomott egy puszit. Aztán a szemem alá és az orromra is. Mindezt olyan finoman, mintha porcelánból lennék és egyetlen határozottabb mozdulattal darabokra törhetne. Akkor ott azt hittem, menten elolvadok tőle. – Kérlek – Lehelete orcámat csiklandozta, majd egy újabb csókot kaptam a szám mellé. Nem ellenkeztem, ezt pedig biztatásnak véve nyomta ajkait az enyémek ellen. Ekkor már ha akartam se tudtam volna eltolni magamtól, teljesen az ujjai köré csavart, én pedig egyértelműen élveztem.
Óvatosan csókolt, figyelt minden mozdulatomra. Nem tudom, pontosan mire számított, de éreztem rajta, hogy meglepődött, mikor visszacsókoltam és kezemet felcsúsztattam a vállára. Ajkai mosolyra húzódtak, karjával pedig átölelve a derekamat közelebb húzott magához. Teljesen elvesztem az ölelésében. Úgy éreztem, a világ körülöttünk tótágast áll, az idő megszűnik létezni, ahogy az emberek is. Aztán rá kellett jönnöm, megint csak a képzeletem játszadozik velem. A világ ugyanúgy áll, az idő még mindig pereg és az emberek sem tűntek el.
Torokköszörülés ütötte meg a fülemet, ami azonnal visszarántott a valóságba, ezért kissé talán durvábban a kelleténél ellöktem magamtól a srácot, aki teljesen megbabonázott.
– Örülnék, ha nem itt élnék a szerelmi életüket – nézett ránk szúrós szemmel a matektanárom. Az arcom pipacsvörös lett és szégyenemben lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
– Igenis, uram – felelte Xander teljesen természetesen, de kihallatszott a hangjából, hogy cseppet sem hatották meg a tanár szavai.
Csak akkor emeltem fel a fejemet ismét, amikor hallottam a távolodó léptek zaját. Xanderen egyáltalán nem látszott, hogy zavarta volna, amiért ennyire csúnyán rajta kaptak minket csókolózás közben. Sőt, talán még egy kis büszkeséget is láttam a tekintetében. A feltételezésemet a következő pillanatban már alá is támasztotta a közeledésével. A mellkasára csúsztatott kezemmel tartottam magamtól kellően távol ahhoz, hogy ne tudjon megint megcsókolni.
– Téged nem zavar, hogy éppen most szóltak ránk?
– Őszintén szólva, eléggé zavar – vallotta be, mire összeráncoltam a szemöldökömet. A kézfejemre tette a tenyerét és lejjebb csúsztatta, hogy hozzám tudjon hajolni. – Nem szeretem, ha megzavarnak csókolózás közben – suttogta az ajkaimra és ismételten el akar csábítani, ezúttal viszont nem hagytam neki. Elfordítottam a fejemet, ám ez sem ijesztette meg, az állkapcsom mentén halmozott el apró puszikkal egészen a nyakamig, ahol óvatosan fogai közé vette a vékony bőrt. Ennél a pillanatnál telt be nálam az a bizonyos pohár.
– Alexander! – szóltam rá erélyesen, mire nevetve elhajolt tőlem és szórakozott pillantása találkozott az én mérges tekintetemmel. Nem fordult el, cseppnyi megbánást sem mutatott az arca, ami csak még jobban felidegesített. Karba tettem a kezemet a mellkasom előtt és dühösen fordultam el tőle.
– Jaj, úgy imádlak, te lány – karolta át a vállam és húzott közelebb magához. Nem feleltem, még mindig haragudtam rá, amiért ennyire nem számít neki a kérésem. – Sajnálom – lehelte, de ezúttal sem hordozott bűntudatot a hangja.
– Tudom, hogy nem sajnálod – feleltem durcásan.
– Nem is. Azt sajnálnám, ha nem csókolnálak meg minden alkalommal, amikor lehetőségem van rá. Nem is értem, ennyire rosszul csókolok, hogy mindig megpróbálsz ellenállni? – kérdezte elgondolkodva. – Pedig eddig soha senki nem panaszkodott. – A könyökömmel kicsit erősebben hátraütöttem ezzel jutalmazva a kijelentését. – Áú! – kapott a fájó ponthoz, és olyan meggyötört arcot vágott, mintha legalábbis gyomorszájon rúgtam volna. – Ezt most miért kaptam?
– Nem vagyok kíváncsi arra, mit csináltál más lányokkal előttem – jelentettem ki érzelemmentesen, ami elég nehezemre esett tekintettel arra, hogy piszkosul fájt. Semmi kedvem nem volt a sok hülyeségem mellett még azon is kattogni, vajon milyen ribiket szedett össze a bulikon, arra meg végképp nem volt szükségem, hogy beszámoljon a tevékenységeikről. Így is nehéz megbirkóznom a rajongóival, akik folyton lenéző pillantással illetnek, amiért a közelében vagyok.
– Csak nem féltékeny vagy? – kuncogott. – Elárulom neked, hogy semmi félnivalód nincsen, ugyanis is sokkal jobb vagy náluk. Kurva jól csókolsz! – jelentette ki jó hangosan, aminek következtében a körülöttünk lézengő diákok felénk kapták a fejüket.
– Alexander! – vágtam rá erősen a mellkasára, ezzel kifejezve a nemtetszésemet. – Ne mondj ilyeneket! És különben se káromkodj! Nem szeretem – dorgáltam meg.
– Igenis, anyu! – röhögött ki.
– Inkább megyek órára – álltam fel füstölögve a méregtől, ami bennem lángra kapott a piszkálódásai miatt. Nem hittem el, hogy még ennyi idő után is képes volt felidegesíteni a hülyeségeivel. Pedig már elég sokat fejlődött a kapcsolatunk és az idő jelentősebb részében igazán jól kijöttünk. Sőt! Nem értettem, minek kell neki mégis a bolondját járatnia velem, hogy aztán ugyanúgy a pokolra kívánjam, mint mikor még utáltuk egymást.
– De azért még szeretsz, ugye? – kérdezte pofátlanul egy vigyorral a képén.
– Ebben a pillanatban nagyon nem – vallottam be. – Utállak.
Nem igazán sikerült szíven ütnöm a kijelentésemmel, még mindig ott virított az arcán az a vigyor. Legszívesebben úgy képen törölném.
– Azért még egy búcsú csókot kérnék, ha szabad.
– Menj a pokolba, Alexander! – vágtam hozzá mérgemben, aztán sarkon fordultam, hogy elmenjek, ám elég gyors volt, hogy megakadályozzon ebben. Hátulról átkulcsolta előttem a kezeit és visszarántott, aminek következtében a hátam a mellkasának csapódott.
– Azt hittem, nem szereted a csúnya beszédet – jegyezte meg szórakozottan, és megfordított, hogy ismét a szemembe tudjon nézni. – Őszintén sajnálom, amit az előbb csináltam. Imádom, hogy ennyire fel tudlak idegesíteni – szabadkozott.
Elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a gyönyörű, gesztenyebarna szemeibe, amik ha lehet, most még szebben csillogtak, mint szoktak. Teljesen elvesztem bennük, a szívemet meglágyították, ahogy engem kémleltek. Nem akartam még megbocsátani neki, de bármennyire is szerettem volna haragudni rá, képtelen voltam visszacsalni az érzést magamba.
– Rendben, megbocsátok – feleltem, de aztán gonosz mosolyra húztam az ajkaimat. – Viszont a búcsúcsókodat eljátszottad.
Meg sem vártam a válaszát, csináltam egy hátraarcot, aztán faképnél hagytam.
– Ne csináld már! – szólt még utánam, de nem törődtem vele. Egy levakarhatatlan mosolyra húzódott az arcomra a büszkeségtől, ami elöntötte a testemet. Láttam magam körül az embereket, ahogy furcsa tekintettel méregetnek, de megpróbáltam tudomást sem venni róluk.
Szinte még be sem tettem a lábamat a terembe, már meg is szólalt az óra kezdetét jelző csengő, így gyorsan a helyemre iszkoltam és csendben vártam, hogy megérkezzen a tanár.
A napokban nem sok időt fordítottam a tanulásra, hiszen volt annál sokkal jobb elfoglaltságom is. Nem mintha bántam volna, őszintén jól is esett kicsit kikapcsolódni és az utolsó napokban sem görcsöltem rá az előző órán vett anyagok átnézésére. Valahogy teljesen hidegen hagyott a dolog, ami sajnálatos módon meg is látszott az órai teljesítményemen.
– Veronica Miracle, talán ha ahelyett, hogy azzal a tuskóval enyeleg, tanulna, tudna válaszolni a kérdéseimre – nézett rám lekezelően a tanár, amikor már a második felszólításra sem tudtam helyes felelettel reagálni.
– Elnézést – sütöttem le a szememet. Körülöttem páran halkan kuncogtak, míg mások értetlenül forgolódtak, hogy kiderítsék, mi történt. Álmomban sem hittem volna, hogy a tanári kar fülébe is ilyen gyorsan eljut a dolog.
Még mindig megsemmisülve hagytam el a tantermet, pedig a történtek óta már percek elteltek, de még mindig kellemetlenül érintett.
Xander a szemközti falnak támaszkodva várt, majd engem meglátva ellökte magát és elém lépett. Teljesen természetesen viselkedett, mintha meg sem történt volna az óra előtti kis incidensünk. Lehajolt, hogy egy gyors puszit nyomhasson az orcámra, aztán ujjait összefonva az enyémekkel irányított az aulába, ahol már ott volt a csoport nagy része. Csak tudnám ők, hogyan tudnak ilyen gyorsan elszabadulni az órákról.
Magamon éreztem mások tekintetét, ahogy elhaladtunk mellettük, egyesek még nevetésben is kitörtek. Összesugdolóztak, felénk pillantgattak. Úgy éreztem, mindenki minket néz, rólunk beszélnek és engem gúnyolnak ki. A szememet szigorúan a földre szegeztem, hogy még véletlenül se lássam őket. Csak képzelődsz, Nica! Senki nem foglalkozik veletek!
– Feszültnek tűnsz. Történt valami? Vagy még mindig a múltkorin rágódsz? – emelte meg az államat, amikor már elfoglaltuk a helyünket a padokon. – Mondtam, hogy sajnálom, csak szórakoztam. – Nemlegesen megráztam a fejemet, miközben oldalra néztem, csakhogy ne kelljen látnom az arcát. – Akkor? Valaki mondott valamit? – váltott át hirtelen aggódó üzemmódba.
– Beszólt a tanár. Szerinte ahelyett, hogy veled enyelgek, jobb lenne, ha tanulnék.
– Ez miatt vagy annyira magad alatt? – kérdezett vissza hitetlenül. Bólintottam. – Ne törődj vele. Csak féltékeny, mert mi olyan jól megvagyunk így együtt, ő meg biztos magányosan üldögél a kandalló előtt a macskájával.
– Két gyereke van, tuti nem magányos – mondtam közönyösen. – De azért szép próbálkozás.
– Jó, de azért azt ne mondd, hogy ennyire helyes férje van, mint én – emelte meg az egyik szemöldökét kételkedve. Ha akartam se tudtam volna megálljt parancsolni magamnak, kitört belőlem a röhögés. Elképzeltem a történelemtanáromat, ahogy Xanderrel meghitten ülnek a kandalló előtt.
A srác arcán egy győzelemittas mosoly terült szét, amiért sikerült elérnie, hogy végre elnevessem magamat, míg a többiek értetlenül fordultak felénk. Legalább már tudom, hogy tényleg csak képzelődöm. Az égvilágon senki nem figyel ránk.
– Férfi – nyögtem ki nehezen, mire értetlenül összehúzta a szemöldökét. – Mr. Brown, a történelemtanárom. – Mosolyogva legyintett egyet, ezzel jelezve, hogy ez az apróság semmit nem változtat a tényen, miszerint ő is utána áhítozik titokban. – És egyébként azt mondta rád, hogy egy tuskó vagy.
– Mi?? – vékonyodott el a hangja, mint egy kislánynak. – Én? Tuskó? Na, majd én megmutatom neki! – tettetett felháborodottságot. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek megint. Mosolyogva ölelt magához és egy puszit nyomott a hajamba. – Látod? Vegyél példát rólam. Kurvá... akarom mondani, nagyon nem érdekel, mit mondanak rám. Te se foglalkozz vele, úgysem tudnak semmit.
– Rendben – simítottam végig az arcán a tenyeremmel, hogy a tarkójánál fogva magamhoz húzhassam egy gyors csókra.
– Nica! – sietett oda hozzánk Angel teljesen felcsigázva. – Képzeld, az egész iskola rólad beszél – újságolta teljesen fellelkesülve, mintha ez egy jó hír lenne. Azonnal lehervadt a mosolyom. Xander kicsit ingerülten felsóhajtott és kérés nélkül odébb csúszott a padon, hogy ne legyen hozzám túl közel.
____________________________________________________________________

Kérdések:
1. Mit szóltok Xander és Nica folyamatos civakodásához?
2. Ilyen párnak képzeltétek el őket? Vagy milyennek?
3. Kedvenc jelenet valakinek esetleg? :D
4. Titeket mennyire idegesítene, ha folyton olyan emberekbe ütköznétek a folyosón, akik féltékenykedve, irigykedve bámulnának rátok, összesúgnának a hátatok mögött és hasonló dolgokat tennének?

13 megjegyzés:

  1. 1. Szerintem viccesek ezek a civakodások, bár Nica lehetne 1 kicsivel engedékenyebb
    2. Nem is tudom :D Szerintem nagyon aranyosak, amikor csak magukkal foglalkoznak ^^ Alex egy picit lehetne diszkrétebb, mert szegény Nica már mindjárt elássa magát(nekem ez jutott eszembe :/)
    3. Kedvenc jelenet? Most komolyan ki kéne választanom? :o Talán a vége felé amikor Alex felvidítja kicsit Nicát, bár nem jött jól ki a vége, de akkoris :3
    4. Kicsit ideges lennék szerintem, de talán ennyire nem, mint Nica. Egy picit el van túlozva az elején még egész magabiztos riporter csajhoz képest :D Vagy az csak álca volt? Mert szerintem Nica sokat változott az eleje óta.

    Ezek nem azt jelentik, hogy nem tetszett a rész, mert nagyon jó lett! ^^ Szeretem ezt a történetet :33

    xoxo
    Desszy ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Engedékenyebb? Xander szeretetkirohanásaival kapcsolatban? :D
      2. Valóban, Nicát eléggé zavarják az ilyen megnyilvánulásai, de nincs mit tenni, ha Xander ennyire szereti piszkálni. Majd lassan ők is összecsiszolódnak. :)
      3. Meg tudom érteni, az nekem is egy kedveltebb jelenetem. ^^
      4. Teljesen igazad van. Nica egy "picit" elkanyarodott attól a lánytól, aki szerettem, hogy legyen és ez eléggé meg is látszik rajta. A további részekben szeretném őt kicsit visszalökdösni abba a szerepébe, mert én is túl nagynak érzem a változást.

      Köszönöm szépen. <3 ^^ Boldog vagyok, hogy ezt mondod, és annak is, hogy itt vagy és írtál nekem. :))

      Ölel,
      MIRacIe

      Törlés
  2. Úristen....ez nagyon jo lett!!!^^
    Várom a kövit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. ^^
      Már elkezdtem írni, bár még csak 777 szónál tartok, de remélhetőleg a napokban be is fejezem. :D

      Törlés
  3. Imádtam *-*
    És igen, én tudom, a városi diákpolgármester figyelmét élvezem a gólyabálunk óta, roppant érdekes :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ennek nagyon örülök. ^^
      Hoppá-hoppá! Úgy tűnik a pedo bácsik mindig az alacsony csajokra buknak. Én is tudnék mit mesélni. :"D

      Törlés
  4. Drága Mircsi!
    1. Ettől lesznek hihetetlenül édesek. :3
    2. Pontosan ilyennek.
    3. Ezek a civakodások. Alexander perverz dolgai és Nica sértődései. :D
    4. Nagyon idegesítene, mert addig jó, amíg ugyanannyit érsz, mint a többiek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést folytatom..
      Nagyon jó rész lett imádtam!
      Remélem tényleg hamar jön a következő.
      Ölel téged,
      Rowena

      Törlés
    2. Drága Rowena!
      Köszönöm szépen a válaszokat és a kommentedet is. Nagyon örültem neki. ^^ Annak meg különösképp, hogy elnyerte a fejezet a tetszésedet, habár szerény véleményem szerint, nem lett a legjobb. :"D
      Ami a következő fejezetet illeti, már készen van. Bizony. Sőt, már a harmincadikat is megírtam. Csak nem szeretném azonnal posztolni, mert akkor megint rengeteget kéne várni a folytatásra és így szépen egy hetesével fognak megjelenni, hogy a harmincegyedik megírására is rendelkezésemre álljon 21 nap, aminek leteltével remélhetőleg ténylegesen be fogom fejezni. :)
      Szóval a következő fejezet minden bizonnyal a következő hét szerdai napján már olvasható lesz. ;)

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  5. Sziaaaaa!

    Nem is tudom, kinek a kommentjére utalsz a nagy betűkkel írt Á-kkal. Biztos nem az enyémre, az totálisan nagy Á-któl mentes volt. :D
    Legszívesebben most is csak ÁÁÁ-kat írnék, mert annyira cuki volt, de itt az ideje, hogy meggyőzzek mindenkit arról, hogy mégis normális vagyok, és értelmes gondolataim is vannak. :D
    1. Cuki. *-* És szerintem teljesen igaza van Nicának, hogy nem engedi Xandernek, hogy állandóan csókolgassa. Egyrészt ott van, a bámulás, másrészt meg, hé, a végén Alex még azt hiszi, mindent szabad neki, sokkal jobb, hogyha kiváltságnak fog fel egy-egy csókot, és akkor mindegyik különlegesebb lesz.
    2. Igazából nem mertem elképzelni őket, mert féltem, hogy akkor mégsem jönnek össze, és ezesetben teljesen összetörtem volna, hogy nem láthatom őket párként. De szerintem halálaranyosak így. Tetszik, hogy állandóan civódnak, de közben szeretik egymást, és ahh, szerintem egy ilyen csipkelődős kapcsolat olyan cuki. Szóval, ja, shippelem őket. :D
    3. Az, amikor Xander azt hitte, Nica törtélenemtanárjára, hogy nő. :D Nagyon vicces volt a félreértés, és ráadásul én is elképzeltem az ősember töritanáromat (komolyan, a térdéig lógnak a kezei, és az arca is olyan, az alsó állkapcsa előrébb van, mint a hátsó!) egy Xanderrel ücsörögni. :DDD
    4. Nem tudom, magamat ismerve, nagyon zavarna, de úgy tennék, mintha észre se venném, vagy ha már nagyon durva, akkor beszólnék, és tudatnám mindenkivel, hogy aikidózom. Akkor már nem mernének bámulni. :D
    Szóval összességében, nagyon tetszett a rész, bár nem történt semmi különös, nem unatkoztam, sőt, olvadoztam. *-*

    Maffia (aki lusta bejelentkezni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!

      Na, akkor még egyszer, mert az előző próbálkozásomat megvétózta a telefonom...
      Azért nyugodtan beszúrhatsz máskor is pár Á-t a kommentjeidbe, szerintem nagyon aranyos volt. :"D Úgyis tudom, mennyire vannak normális gondolataid. :P
      1. Igen, ezzel teljesen egyetértek, csakhát tudjuk, Xander milyen, nem szereti, ha valamit nem kaphat meg. :D
      2. Ez de aranyos. :"D Ne félj, én is nagyon összetörtem volna, hogy nem hozhatom össze őket, mert annyira látszik rajtuk, hogy akarják a másikat. ^^
      3. Az igen. :"DDD Legalább passzol a kinézete a tantárgyához. Nekem sajnos semmi különös nincsen a történelem tanáromban azon kívül, hogy elég érdekes angol kiejtése van, de meg lehet szokni. :D És ráadásul még nő is... Bár nemrég megtaláltuk az egyik régi tablóképen, amin elég viccesen nézett ki a nagy kerek szemüvegében és az érdekes hajviseletével :D
      4. Nana! Amennyire én tudom, az aikidót védelemre használják, támadni nem szabad vele. Habár valamilyen szinten ez is védekezésnek számít. :D
      Ennek nagyon örülök. ^^ Néha kellenek az ilyen nyugis részek is, mindenkinek kell egy kis pihi, még Nicáéknak is. :)

      Ölel,
      Mircsi (aki megint beteg)

      Törlés
  6. Drága Mircsi (mert hát nekem akkor is Mircsi maradsz, bárhogy is nevezed magad)!
    Először is, nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, hogy elolvassam a részt, másodszor, bagoly mondja verébnek: ne sajnáld, hogy csak ilyen ritkán tudsz részt hozni, mert te vagy az egyik olyan blogger, aki igazán nagy gonddal írja a részeit.
    Igazság szerint nem tudom, mit gondolja Nica és Alex kapcsolatáról, mert bár nagyon imádom őket együtt, Nica viselkedése ebben a részben kicsit frusztrált, és a srác helyében már rég ott hagytam volna, főjön csak a saját levében, ha mindért ilyen ideges, és ilyen hamar megsértődik. Aztán persze rájöttem, hogy Alex már akkor is látta milyen, amikor Kyle-lal volt (akinek szerintem nagyon bejön Angel és fordítva, naaaa mindegy), így biztosan azért szereti, amilyen.. de akkor is! Valahogy fel kéne oldódnia.
    Ha az iskola leghíresebb srácával lennék együtt és minden diák és tanár ferde szemmel nézne rám, biztos vagyok benne, hogy egy részemet zavarná, de mindenképp megpróbálnám kizárni őket, ugyanis nem hagynám, hogy miattuk tönkre menjen valami,ami ennyire szép. Márpedig Alexért, és így Nicáék kapcsolatáért megéri küzdeni és megéri elviselni a többiek irigységét.
    Nagyon nem is tudom, mit mondhatnék még, igyekszem tovább olvasni,hátha még sikerül beérnem magam lefekvés előtt <3
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!
      Persze, csak nyugodtan. Valószínűleg akik így ismertek meg, nem is fognak átállni. :D
      Örülök, hogy ezt így gondolod. Tényleg igyekszem minél több időt fordítani egy-egy fejezetre, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle és magamból is. Boldog vagyok, hogy ez érezhető is. ^^
      Igen, ezzel teljesen egyet tudok érteni veled. Kicsit megbántam, hogy Nicát ilyen színben tüntettem fel ebben a részben, de a következő fejezetekben igyekszem ezt korrigálni, hogy a lány visszanyerje a saját személyiségét. :)
      Ismételten csak egyet tudok veled érteni. Teljesen jól látod a helyzetet és reménykedjünk, hogy erre Nica is rájön. :D
      Köszönöm, hogy utólag is írtál nekem. <3 ^^

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés