Harmincegyedik fejezet

Sziasztok!

Kicsit későn sikerült megérkeznem a fejezettel, amiért elnézéseteket kérem.
Köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett kommenteket, még nem sikerült az összesre válaszolnom, de biztosíthatlak róla titeket, hogy az összeset elolvastam és mindnek borzasztóan örültem. Imádlak titeket! <3
Ha minden úgy alakul, ahogy azt elterveztem, akkor a következő fejezet csak egy hét múlva fog megjelenni, ami annyit tesz, hogy ebben az évben sajnos már nemigen találkozunk, ezért előre is BOLDOG ÚJÉVET kívánok nektek! Legyen fergeteges szilveszteretek, de azért csak csínján a szeszes italokkal! :D

Ölel Titeket,

MIRacIe M.

___________________________________________________________________________________________

Harmincegyedik fejezet

„Az igazi féltékenység mindig növeli a szerelem érzését.”

Stendhal

Mire felébredtem már a nap erőtlen fénye igyekezett világosságot teremteni a szobámban. Egy levakarhatatlan mosoly jelent meg az arcomon, ahogy eszembe jutottak a hónapfordulónk eseményei, a kirándulás, az együtt evés, a mozizás, majd az este. Tisztán láttam magam előtt Xander nyugodt vonásait, amint halkan szuszogott a mellkasomon. Sajnos nem sokáig csodálhattam a srácot alvás közben, ugyanis nem sokkal utána engem is elnyomott az álom, aztán már nem is emlékeztem, mi történt. Feltételeztem, apa bejött valamikor tizenegy körül, majd hazapaterolta szegényt.

Mérges voltam magamra, amiért olyan mélyen aludtam, hogy nem ébredtem fel semmire, ezért nem is tudtam elköszönni tőle.

Még mindig ugyanabban a ruhámban feküdtem az ágyon, mint amiben az évfordulónkon bejártuk a fél várost, így idejét éreztem a kicserélésének. Nagyot nyújtózva gurultam a hátamra, amikor is a kezem a vártnál keményebb dologba ütközött, mire ijedtemben ülőhelyzetbe ugrottam.

– Ennél azért szebb reggeli ébresztésre számítottam – morogta fáradtan a mellettem fekvő srác, akit sikerült ügyesen orrba nyomnom, miközben a fejét fogva a hátára gördült, hogy rám nézhessen. Elkerekedett szemekkel néztem le rá. Nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom-e, vagy tényleg itt van.

– Te itt voltál egész éjszaka?

Mielőtt válaszolt volna álmosan elmosolyodott és kinyújtva felém a kezét magához húzott, hogy átölelhessen. – Igen, itt voltam egész éjszaka és hallgattam, amint a nevemet motyogod. – A kijelentésétől azonnal zavarba jöttem és belefúrtam a pipacspiros arcomat a mellkasába, mire felkuncogott.

– Nem is motyogtam a nevedet – tagadtam a pulcsijába beszélve. – Biztosan csak álmodtad.

– Persze, persze. Inkább aludjunk. – Még kaptam egy jó éjt puszit, utána szinte azonnal be is aludt, mintha néhány pillanattal azelőtt fent sem lett volna.

Csodálkoztam, hogy apa az este nem kergette haza a srácot, amiért ennyi szabályt szegett meg; hat után még mindig a házban tartózkodott, kilincsre zárt ajtók mögött volt velem a szobámban, és egy helyiségben egy ágyban aludt velem. Azokról az előírásokról meg már nem is beszélve, amiket utólag szokott kitalálni ezzel még kevesebb teret biztosítva nekünk.

Persze, én hülye ahelyett, hogy azon agyaltam volna, mi történhetett apával, kiélveztem volna a perceket, amiket még Xander ölelő karjaiban tölthettem, akkor talán kevésbé fájt volna a búcsú, ami sajnos túlságosan hamar következett be. Ugyanis apa megjelent. Cseppet sem volt figyelmes, bár mérges sem, egyszerűen csak tekintélyparancsoló.

Az ajtó bevágásával hívta fel magára a figyelmünket, mire mindketten ijedten pattantunk fel az ágyból és vártuk a fejmosást, ami nem következett be. Nyugodt hangsúllyal közölte, hogy vége a lustálkodásnak, kész a reggeli, szegjük össze magunkat és lent találkozunk.

Mindketten engedelmesen teljesítettük az udvarias csomagolásba burkolt utasításokat. Míg én átöltözés után a hajamat fésültem a fürdőszobában, addig Xander hideg vízzel mosta meg az arcát, hogy kiűzze belőle az álmosságot, megigazította az összegyűrődött ruháját és egyszerűen csak beletúrt szanaszét álló hajába. Magamban megjegyeztem, mennyire jól áll neki ez a „Most keltem fel” hajviselet.

A reggeli egészen kellemesen telt, anyával beszélgettem, aki lelkesen faggatott a tegnapi napról, egyáltalán nem zavarta, hogy Xander is jelen volt, teljesen nyugodtan kérdezett rá mindenre, mintha az említett srác jelen sem lett volna. Habár azt el kell ismerni, hiába volt testileg velünk, a gondolatait igazán csak lefoglalta az apával való versenyzés, hogy kiderítsék, melyikük a tökösebb, ki bírja a legtöbb csilis paprikával enni az omlettet. Vicces volt nézni, amint a másikat figyelték, majd mikor az elvett egy újabb darabot, ők is a tányérhoz nyúltak.

Ám egyszer a paprika is elfogyott, így mikor Xander elvette az utolsót is, beleharapott, majd kihívóan nézett apára. Persze, apa nem tudta volna elviselni a vereséget, már fel is állt és gyorsan hozott magának még kettőt, de a barátomnak véletlenül sem, ezzel a lépéssel pedig ő került ki győztesként.

A barátomat eléggé megviselte a veresége, azt gondolta, hogyha sikerül elnyernie apa tiszteletét, akkor valamennyire megenyhül és eltöröl pár szabályt. Aztán szegénynek még én sem voltam hajlandó búcsúcsókot adni, ugyanis már attól égett a szám, hogy egy szájrapuszit kaptam tőle, kizárt volt, hogy megcsókoljam. Talán mindezek mellett még az álmosság is közrejátszott nála, de elég durcásan hagyta el a házat, félő volt, hogy nem is áll velem szóba egy ideig.

Szerettem, mikor megsértődött, olyankor mindig hihetetlenül aranyosan viselkedett, amit soha nem tudtam visszatartani, hogy ne kössek az orrára. Ezzel meg csak azt értem el, hogy még mérgesen – , de azért óvatosan, nehogy megbántson – elküldött melegebb éghajlatra. Sőt, el is fordult, hogy kifejezze, mennyire nem akar most látni. Imádtam feszegetni nála a határokat, akárcsak ő nálam, de átlépni már nem mertem és nem is akartam, ezért miután kiszórakoztam magam mindig megszeretgettem, ami általában segített helyre rázni.

Aztán volt olyan is, amikor egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni a féltékenységével. Semmi értelme nem volt, ahogy alapja sem. Nem is értettem, minek találta ki egyáltalán.

– Alexander, csak gyűlésre megyek. Tudod, ahol megbeszéljük, hogy ki milyen feladatot kap a következő havi példányban – próbáltam megértetni vele, hogy véletlenül sem tervezek titkos találkozásra menni Erikkel.

– Magasról leszarom, milyen megbeszélés. Akkor sem akarom, hogy menj. Nem bírom azt a faszt és nem tetszik, hogy keresztbe tesz nekem a rohadt gyűléseivel. Mondd meg neki, hogy nem érsz rá, mert most fontosabb dolgod van. Ez a XXI. század, az Isten szerelmére, majd ír neked facebookon, vagy bánom is én hol. – Elkerekedett szemekkel néztem a dühös srácra, ennyire még nem akadt ki azelőtt semmire, pedig ő aztán mindenen bedühödött, ha nem úgy történt, ahogyan azt ő eltervezte.

– Segítenétek? – fordultam tehetetlenül a csendben ácsorgó Angelra és Kyle-ra.

Ha nem voltunk a csapattal a szünetekben ők ketten szinte mindig velünk voltak, ezért rendszerint szemtanúi lehettek a kisebb vitáinknak, civakodásainknak, de megtanulták, hogy ne folyjanak bele, mert akkor mindig ők kerülnek ki hibásként.

Angelina a kérdésem feltétele után azonnal a szöszi háta mögé rejtőzött ezzel kifejezve, ő nem hajlandó részt venni ebben. Köszönöm, Angel... Könyörögve néztem Kyle-re, aki csak a magasba emelte a kezét. És nekem ezek a barátaim...

Nagyot sóhajtottam. – Kössünk kompromisszumot – ajánlottam. – Az ebédszünetet különtöltjük, mert én megkeresem Eriket, hogy megvitassam vele a feladatomat és kihagyhassam a gyűlést. Aztán az órák után oda megyünk és azt csináljuk, amit te szeretnél. Rendben van?

– Benne vagyok, de azért tudd, hogy még mindig nem vagyok elégedett ezzel a megoldással – emelte fel a mutatóujját. Igazából egyáltalán nem érdekelt, mivel van megelégedve és mivel nincs, hozzá akartam szoktatni, hogy igenis vannak saját programjaim, épp ahogy neki is és nem vétózhatja meg őket csak azért, mert ő mást akart. Jó, persze, azt elismertem, hogy ő is mindig alkalmazkodott hozzám, ezért nem egyszer késett az edzésekről, mert nekem éppen lányos hisztim volt. Mindezt egyetlen szó nélkül. Éppen ezért nem is tudtam rá haragudni az ilyen kiakadásaiért.

A tenyerembe zártam a feltartott ujját, tettem felé egy lépést és lábujjhegyre állva egy csókot nyomtam az ajkaira.

– Utállak – suttogta, miközben átölelve a derekamat közelebb húzott magához.

– Én is – vigyorodtam el szélesen.

– Hogy ti milyen cirkuszt tudtok levágni – szólalt meg mögöttünk a fejét rázva a szöszi. – Egészséges ez egyáltalán? Én már attól kikészülök, hogy csak hallgatlak titeket. – Angel kidugta a háta mögül a fejét és csak helyeslően bólogatott. Mi, Xanderrel csak elnevettük magukat és válasz helyett megcsókoltuk egymást. Egészséges volt-e vagy sem, minket minden bizonnyal csak még közelebb hozott egymáshoz és minden egyes vita után csak még jobban szerettük egymást.

Megbeszéltem a találkát Erikkel az ebédszünetben, aki hihetetlenül kedves volt, mert belement, hogy ne kelljen ott lennem a gyűlésen is, habár kicsit húzta a száját.

– Azért nem szabadna engedned, hogy Alex ennyire befolyásoljon – jegyezte meg, mikor leültünk egy üres asztalhoz az ebédlőben.

– A mi kapcsolatunk ilyen – vontam vállat. – A párunk az első.

– Igen, ezt sikerült észrevennem a teljesítményeden, ami habár a nem régi interjúval kicsit javult, még messze nem éri el azt, amit az előző éveben nyújtottál. Egyáltalán nem bánnám, ha csak egy nagyon kicsi töredékét a párkapcsolatodba vetett energiádból az újságra fordítanál – magyarázta. – Őszintén megvallva, a gyűlés kihagyásával kapcsolatos kérdésed után erősen elgondolkodtam azon, hogy mennyire éri meg nekem erőltetni ezt veled, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen semennyire. Nagyon bánom, hogy ezt kell mondanom, de úgy határoztam, két hónap próbaidőt adok neked. Ha addigra nem sikerül gatyába ráznod magad és eldönteni, mit is akarsz, kénytelen leszek megválni tőled és keresni a helyedre valaki olyat, aki a folyamatos visszafejlődés helyett hajlandó segíteni az újság előrelépését.

Egy kisebb traumaként ért a felvetése, tudtam, hogy az utóbbi időben nem áll olyan jól a szénám, de álmomban sem gondoltam, hogy ilyen drasztikus lépéseket fog hozni velem kapcsolatban. Nem tudtam, mit mondjak, ezért csak némán hápogtam a szavakat keresve.

– A hallgatásodat egyetértésnek veszem – vetett véget a kínos csendnek. – Akkor az e havi feladataid. Mert ezúttal Alex partnereként kapsz egy plusz oldalt az interjúd mellett. Ennek a megbeszéléséről, majd később, most tárgyaljuk meg az interjúalanyodat, az elvárásaimat veled szemben, aztán beavatlak abba is.

Még mindig teljesen sokkos állapotban hallgattam, amint kiadja az utasításait, mik szerint meg kell interjúvolnom a meccseken megjelenő összes egyetem képviselőjét, hogy arról kérdezgessem őket, mi a véleményük az idei felhozatalról, jobbak-e az előző éveknél, esetleg kicsit lejjebb esett a színvonal a vártnál. Titkon örültem a feladatnak, mert ezzel olyan információkra tehettem szert, amikből kideríthettem, milyen véleménnyel vannak Xanderről és mekkora esélye van a bekerülésre álmai egyetemére.

A másik feladatom, mint a hokicsapat egyetlen belsős embereként információkat kell szereznem az iskolánkba járó összes csapattag jövőjére néző terveivel kapcsolatban, amiből aztán egy szép kerek cikket kell írnom az elképzeléseikkel és azoknak megvalósításáról, hiszen iskolánk legjobban megbecsült sportolóiról van szó, mindenki kíváncsi rájuk.

Kicsit csalódottan csatlakoztam Xanderékhez, nem örültem annak, hogy eljutottam a próbaidőig, azért reménykedtem, hogy még ennyire nem vagyok rossz. Erre a hónapra pedig dupla annyi feladatot kaptam, ami annyira nem könnyítette meg a helyzetemet, tekintettel arra, hogy eddig feleennyi munkával is alig végeztem határidőre.

– Tudtam, hogy nem szabadna engednem a megbeszélést, most nézd meg, mennyire letört lettél miatta. Mi csinált? Beszéljek vele? Vagy inkább megverjem?

Muszáj volt elmosolyodnom a reakcióján, igazán aranyos volt tőle. Azért biztosítottam róla, hogy nem kell megvernie senkit, az én hibám, hogy idáig jutottam, csak magamnak köszönhetem. Elmeséltem neki, milyen utasításokat adott nekem. Egy sóhajtással nyugtázta magában, hogy már megint le kell redukálnia azt az időt, amit a kitalált programjaira szánt, mert valószínűleg úgysem fogok ráérni. Viszont plusz pont járt neki, amiért nem akadt ki, még csak be sem sértődött.

Nem is volt nagyon joga hozzá, hiszen én mindent megtettem annak érdekében, hogy jó legyen neki és az órák után magával rángathasson az óvodába Aniért. Már elég régen volt, hogy utoljára huzamosabb időt eltöltöttünk volna a gyerekekkel, mindig siettünk a dolgunkra, valami „felnőttesebb” játékot játszani. Azonban aznap Ani nem hagyta annyiban, ezért bevágta a durcát és nem volt hajlandó egy lépést sem tenni, ami miatt félő volt, hogy egy idő után felfázik szegény a nagy hóban. Le se tagadhatnák, hogy testvérek...

– Jól van, játszunk valamit, aztán megyünk – adta be a derekát Xander végül, mire a kislány szeme felcsillant.

– Építsünk hóembert! – lelkesedett és már a kezei közé is vett egy adag havat, hogy gombócot gyúrjon belőle. Megegyeztünk, hogy Ani készíti a fejét, én a hasát, Xander meg a legalsó, legnagyobb golyót. Többen is csatlakoztak hozzánk, őket elküldtük, hogy gyűjtsenek rá díszeket, vagy új hóembert kezdtünk. Közben néha játékból megdobáltuk egymást hóval, Xander pedig folyton puszikkal lepett meg, amiket annyira nem preferáltam, nem szerettem volna a kicsik előtt.

Kihasználtam az alkalmat, hogy egy elég hosszú kihagyás után megint elbeszélgethessek a kis Anival, aki most is izgatottan mesélni kezdett az óvodai életéről.

– Jacobbal mi a helyzet?

– Anyukájával és az apukájával elmentek a nagymamájához, ezért hamarabb érte jöttek, de megbeszéltük, hogy holnap átmegyek majd hozzá – magyarázta, miközben maga előtt gurigatta a hókupacot, ami egyébként már kicsit nagyobb volt a kelleténél. – És amikor meséltem neki, hogy megfektettem Alexet, nem tudta, mit jelen. – Hirtelen egy pillanatra megállt a kezem a hógolyó lökdösésében és hitetlenül néztem Xanderre, aki szintén nem akart hinni a fülének. Ani persze csak mesélt tovább, mintha semmi furcsát nem mondott volna. – Elmagyaráztam neki és akkor azt mondta, hogy egyszer mi is megfektethetnénk egymást. Először ezt kérdeztük meg az anyukájától, de nem engedte, ezért este haza kell mennem.

– Bogár – szólalt meg elsőként Xander ezzel félbeszakítva a kislány monológját. – Idejönnél egy pillanatra? – A húga boldogan szaladt oda a pár méterre guggoló bátyja mellé. – Tudod, azt nem szoktuk hangosan kijelenteni, ha megfektetünk valakit. Többet nem szabad ezt a kifejezést használnod. Inkább mondd azt, hogy együtt aludtatok, jó?

– De miért nem mondhatom, hogy megfektettelek? – értetlenkedett.

– Csak mert nem – adta meg az egyszerű választ. A döbbenet okozta sokkból feleszmélve egy széles vigyor terült el az arcomon, amint a beszélgetésüket hallgattam. – Ígérd meg, hogy nem mondod ezt többet.

– Megígérem.

– Akkor szerintem rakjuk össze a hóembereket – egyenesedett ki a srác, majd mikor találkozott a tekintetünk az ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessem el magamat, de a mosolyomat még így sem sikerült elrejtenem. – Ne mosolyogj! – szólt rám. – Ez nem vicces. – A kijelentése ellenére természetesen az ő arcán is megjelent egy vigyor. – Szólva kinevetsz. Na adok én neked – indult meg felém. Egy sikoly kíséretében szaladni kezdtem előle, habár most sem tartott sokáig, hogy elkapjon. Nevetve kapálóztam, miközben szabadságért könyörögtem, ám ő kegyetlenül a földre lökött, aztán fölém mászva az ajkaimra nyomta az övéit. Erőteljesen ellöktem magamtól ezzel jelezve neki, hogy ezt talán most nem kéne, mire nevetve megadta magát és leszállt rólam.

– Szerintem menjünk innen, mielőtt még megrontod a gyerekeket – ingattam a fejemet és feltápászkodtam a földről. Xander is jobbnak látta ezt tenni, és szerintem titkon az óvónénik is ebben reménykedtek, mielőtt még a többiek is meg akarnák fektetni egymást.

Miután sikerült minden testrészét a helyére rakni a hóemberünknek elköszöntünk mindenkitől és gyorsan elhúztuk a csíkot, ugyanis Xandernek eszébe jutott, hogy anyukájának úgy ígérte, háromra már náluk leszünk ebédre.

Tulajdonképpen nem egyszer fordult már elő, hogy az anyukája áthívott. Mindig nagyon kedvesen fogadott és látszott rajta, hogy igyekszik nyitni felém, aminek köszönhetően nem csak a fiához, de az egész családjához közelebb kerültem, sőt, részese itt lehettem. Szerettem ezeket az együtt töltött ebédeléseket, soha nem éreztem magamat feszültnek vagy idegennek. Ugyanúgy tagja voltam a beszélgetéseknek, mint mindenki más, nem volt kínos a csend és miután Xander beköpött, hogy szeretek enni, akár akartam akár nem, minimum kétszer kellett szednem, de akkor sem néztek rám furcsán, ha harmadik alakommal is szedegettem még.

– Ilyenkor érzem azt, hogy nem volt hiába való az a rengeteg gyakorlás, amikor főzni tanultam. – Egy széles mosollyal az arcán figyelte, amint még egy adagot emelek ki a mély edényből.

– Tényleg nagyon finom lett – dicsértem meg. – Mikor tanult meg főzni?

– Tizenkilenc voltam, mikor Alex megszületett. Akkor költöztünk külön a szüleimtől, így kénytelen voltam végre saját magam előállítani az ételt a férjemnek. – Egy pillanatra még a kanál is megállt a kezemben meglepettségemben. Xander soha nem mesélte, hogy az ő anyukája is ilyen fiatal volt, mikor világra hozta. Eltöprengtem azon, hogy vajon Mrs Armstong is úgy reagált-e a terhességére, mint anya. Biztosan nem, az ki van zárva.

– Minden rendben? – zökkentett ki a gondolataimból Xander aggódó hangja. Elmosolyodtam.

– Persze. Csak eszembe jutott, hogy az én anyukám is ennyi idős volt, mikor én születtem.

– Fiatal anyukának lenni nem könnyű. Túl gyorsan kell felnőni és olyan dolgokkal megbirkózni, amire még nem mindenki van felkészülve – magyarázta Mrs Armstrong visszaidézve azokat az időket. – De minden nézőpont kérdése. Én egy áldásként tekintettem Alexra – mosolygott a fiára, aminek következtében megjelentek a gödröcskéi. – És persze tekintek most is.

– Igen, ő tényleg az – simítottam végig az említett srác arcán, aki próbáld úgy tenni, mint aki nem is figyel a beszélgetésre és zavartalanul evett tovább.

– Viszont a meccsen nem tudok ott lenni.

Xander hirtelen lefagyott és hitetlenül nézett az anyjára, aki bűnbánó pillantással pásztázta. Néhány másodpercig csak farkasszemet néztek egymással, míg én csak csendben kapkodtam közöttük a tekintetemet.

– Értem – mondta végül Xander teljesen érzelemmentesen, majd folytatta az evést. Nem értettem, mi történik, ezért példát véve Aniról, némán ültem a helyemen és hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. – Köszönöm szépen az ebédet – állt fel hirtelen és már ott sem volt. Én esetlenül néztem utána, majd vissza a tányéromra, nem tudtam eldönteni, hogy most utána menjek-e vagy sem, egyáltalán bunkóság lenne-e , ha én is felállnék.

– Menj csak nyugodtan – találta ki a gondolataimat és egy kedves mosolyt küldött bátorításképpen. Gyorsan megköszöntem az ételt, aztán felsiettem a lépcsőn, de a srác szobája előtt megtorpantam és néhány pillanat szerencsétlenkedés után bekopogtam. Hallottam Xander hangját, amint beinvitál, ezért óvatosan benyitottam. Az ágyán feküdt és a plafont bámulta, ám az érkezésemre felém fordította a fejét egy pillanatra.

– Remélem, nem azért jöttél, hogy közöld, egyébként te sem jössz. – Rossz volt ilyen csalódottnak látni, meg akartam vigasztalni, ezért átvetettem rajta az egyik lábamat és az ölébe ültem.

– Természetesen ott leszek – biztosítottam róla az arcát simogatva.

– Nagyon remélem – húzott le a kezemnél fogva magához. A mellkasán fekve néma csendben pihentem és a lélegzetvételét hallgattam, miközben egyik kezével a hátamon járt fel-le, míg a másikkal megfogta az enyémet. – Pénteken megfektethetlek? – törte meg a hallgatást, mire bennem megállt az ütő és néhány pillanatig levegőt is elfelejtettem venni. Mit akar? – Hmm? – elégelte meg a várakozást és megpróbált úgy helyezkedni, hogy az arcomra lásson, amitől én azonnal paprika piros lettem.

– Ho...hogy érted? – dadogtam és biztos voltam benne, hogy elvigyorodik.

– Nem úgy, ahogyan te gondolod – kuncogott. – Anya dolgozik egész hétvégén, Ani ezek szerint mamáéknál lesz, úgyhogy az enyém az egész ház és szeretném, ha itt aludnál velem.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem tudtam, mit feleltem volna, hogyha a másik értelmében teszi fel a kérdést. Igazából egészen addig a pontig nem is gondolkodtam azon, hogy mi lehetünk úgy is együtt, teljesen meg voltam elégedve azzal, ahogy voltunk. Viszont ennyi idő után természetesnek véltem, hogy Xandernek már eszébe jutott ilyesmi, hiszen azért mégis csak nagykorú, és hát fiú, meg valljuk be, mielőtt összejött velem, már volt szexuális élete, normális, ha vannak ilyesmire igényei, nem? Kyle-nak már fele ennyi idő elteltével is voltak.

– Hahó, Föld hívja Nicát – rázott meg egy kicsit, hogy visszaszerezze a figyelmemet.

– Bocsi, csak elkalandoztam – mentegetőztem.

– Csak nem arra gondoltál, hogy te és én...? – mély morgás hagyta el a torkát ezzel adva tudtomra a mondat folytatását. Szinte azonnal vörös pír lepte el az arcomat.

– Alexander! – próbáltam erélyes hangommal leplezni a zavaromat, mire kiröhögött, hiszen átlátott rajtam. – Egyébként apától kéne engedélyt kérned rá – tereltem gyorsan témát.

– Abban reménykedtem, hogy leveszed ezt a terhet a vállamról – vallotta be.

– Beszari lettél? – néztem fel rá nevetve.

– Dehogy lettem – tagadta azonnal. – Csak még túl fiatal vagyok a halálhoz.

– Beszari.

– Vond vissza – mondta komolyan.

– Beszari vagy – ismételtem kinyújtva rá a nyelvemet. A kezei megindultak a testemen és utat találtak a pólóm alá, ahol aztán kíméletlenül csikizni kezdtek, miközben Xander maga alá gyűrt és nem eresztett. Tehetetlenül vergődtem alatta folyamatosan nevetve és szabadságért könyörögve, amit természetesen nem kaptam meg egészen addig, míg bocsánatot nem kértem tőle és nem simogattam az egóját különféle dicséretekkel.

Xander az edzése előtt hazadobott, majd miután letettem a táskámat a nappaliban a konyhába siettem, ahol anya már nagyban vacsorát főzött. A pultnak támaszkodva figyeltem, amint sertepertél és igyekeztem kitalálni, hogyan lenne a legokosabb vázolni neki a helyzetet. Tudtam, hogyha nála elrontom, akkor semmilyen esélyem nem lesz apával szemben, ezért bölcsnek kellett lennem.

Többször szólásra nyitottam a számat, de meggondolva magamat inkább visszacsuktam és tovább ácsorogtam tétlenül.

– Minden rendben? – állt meg egy pillanatra és gyanakodva méregetett.

– Persze – vágtam rá kapásból. – Csak azon töprengtem, hogy megegyem-e ezt az almát – jutott eszembe a világ legnevetségesebb kifogása. Idétlenül mosolyogva kivettem a kosárból egy piros gyümölcsöt és megtörölve azt beleharaptam.

– Látom ezt már eldöntötted – állapította meg és kinyitotta a sütőt, hogy megnézze a húst. Felültem a pultra és az almát birizgálva igyekeztem összeszedni a bátorságomat.

– Igazából lenne még valami – suttogtam hátha nem hallja meg, de nem volt ekkora szerencsém. Érdeklődve emelte rám szemeit. – Xander szeretné, ha pénteken nála aludnék – nyögtem ki végül. Pár pillanatig csak némán vizslatott, majd a mosogatóhoz sétált és teljesen természetesen kezdett neki a munkának. Feszülten vártam, hogy végre mondjon valamit.

– Te szeretnél? – Meglepett a kérdésével, azt gondoltam, ez elég egyértelmű. Bólintottam. – Egyedül lennétek? Vagy a szülei is otthon lesznek?

– Nem, anyukája dolgozik a hétvégén, a húga pedig a mamájánál lesz. Ezért szeretné, ha átmennék, így nem kellene egyedül lennie – magyaráztam, habár tudtam, ennek az információnak a megadásával csak csökkent az esélye annak, hogy megengedi.

– Alex rendes srác, nem olyan, mint Kyle. – Mosogatás közben a tányérok csörömpöltek, amik megnehezítették a kommunikációt. Nem igazán értettem a kijelentését, hiszen én magam is tisztában voltam ezzel, sőt, talán inkább nekem kellett volna ezzel győzködnöm őt. – Bízom benne és tudom, nem tenne semmi olyat, amit te nem akarsz. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy te meg nem utasítanád vissza, ha közeledni próbálna feléd. Ahhoz túlságosan belé vagy zúgva. Ezért most felteszem a kérdést, de ígérd meg, őszintén válaszolsz. Le akarsz feküdni Alexszel? – emelte rám kérdő tekintetét. Elkerekedtek a szemeim, a váratlan kérdéstől köpni-nyelni nem tudtam. Mindenre számítottam csak erre nem. Nem voltam biztos a helyes válaszban. Mit vár tőlem? Valójában azt sem tudtam, hogy mi az igazság. Le akarok feküdni vele? Úgy. – Tisztában vagyok vele, hogy ez egyszer elkerülhetetlen lesz, nem tehetek ellene semmit, de akkor tudni akarom, ha megtörténik.

– Én... – Hogy tudtam volna válaszolni, ha még magam sem tudtam? Szerettem Xandert. Nagyon. De kész vagyok én már erre?

– Nincs azzal semmi baj, ha még nem érzed idejét. Csak szeretném, ha előbb magadnak válaszolnád meg a kérdést, így aztán nem érj váratlanul, ha esetleg Alex úgy közeledik majd feléd. Nem akarom, hogy megbánd.

– Nem bánnám meg. – Nem, azt semmiképpen sem. Féltem ugyan, de belül éreztem, hogyha rákerülne a sor, másnap nem gondolnám egy hibának. Bizonytalan voltam magamban, de ki ne lett volna az, ha olyanra készül, amit még soha nem csinált azelőtt?

– Gyere ide, kincsem – nyújtotta felém a karját, mire lerakva az almát kicsit bizonytalan léptekkel indultam meg felé. A családban nem volt gyakori nálunk a tesi kapcsolat, ezért meglepődtem, mikor megölelt, viszont nem haboztam viszonozni azt. – Olyan gyorsan felnőttél – simogatta a hátamat. – Azt kívánom, bárcsak visszafordíthatnám az időt, hogy jobban kiélvezzem, míg kicsi voltál.

Elmosolyodtam és elöntötte a melegség az egész testemet. – Szeretlek, anya – suttogtam.

– Én is téged, kincsem.

____________________________________________________________________

Igen, igen, végre szóba került AZ is. :D

Kérdések:

1. Már többen is észrevettétek, hogy Nica kicsit elhanyagolta az újságot, ami miatt kevesebb szerepet is kapott a történetben, de gondoltátok volna, hogy Erik ilyen döntést fog hozni vele kapcsolatban?

2. Szerintetek mit reagálhatott Jacob anyja, mikor a két kisgyerek azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy hadd fektethessék meg egymást?

3. Első reakció, mikor Xander feltette a kérdést? :D Melyik jelentése jutott eszetekbe elsőként?

4. Szerintetek Nica felkészült már, hogy ennyire közel kerüljenek egymáshoz a sráccal? Vagy az utolsó pillanatban meghátrál?
5. Mit gondoltok, Nica apja miként reagál majd, mikor megtudja, hogy az ő egyetlen kislánya mire készül? :D
6. Éés, egy kis személyes kérdés; hogy telt a karácsonyotok? Ti hogyan ünneplitek? Tettetek ki a facebookra képet a karácsonyfáról? :D