Huszonhetedik fejezet

Sziasztok!

Sikeresen meghoztam az új fejezetet, remélem, már nagyon vártátok. :)
A következő nem tudom, mikor fog érkezni, mert mint már említettem, a kötés egész szünetben rajta lesz a kezemen, így elég nehézkesen megy az írás, de próbálkozom.
Most nem szeretnék túl sokat írni, szóval csak annyi, hogy IDE kattintva megtalálhatjátok a blog új facebook csoportját, a következő játék meg valószínűleg egy hét múlva érkezik, addig is olvasgassátok a történetet. :)

Ölel Titeket,

M. Mircsi

___________________________________________________________________________________________

Huszonhetedik fejezet

„Mindig a megfelelő alkalomra vársz, de az csak nem akar eljönni.
Nem szabad a tökéletes pillanatra várni. Te tedd azzá!”

A végzős buli c. film

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy eleget tegyek Xander kérésének és csinosan öltözzek fel, de bármennyire próbáltam időben elkészülni, lehetetlen feladat volt. Már a ruha választásával is több idő ment el, mint azt terveztem, mert egyszerűen képtelen voltam eldönteni, melyik lenne a legjobb választás. Még Angel sem tudott segíteni rajtam, hiába mondta több ruhára is, hogy szerinte megfelel, nekem nem volt jó. A tökéletest akartam megtalálni. Semminek nem szabadott rossznak lennie ezen a bulin. Semminek.

Xander már percek óta lent várt a nappaliban, és csak abban bíztam, hogy apa nem tart neki hegyi beszédet. Utolsó reményemként egy fehér alapon fekete keresztcsíkos, hosszú ujjú felsőt vettem fel, egy combközépig érő fekete szoknyával, aminek a derekára egy barna övet tettem. Angel tanácsa szerint a fekete harisnyámra rávettem egy combig felérő ugyanilyen színű kötött zoknit, hogy azért érezzem a lábamat még néhány óra után is. A nyakamba kerestem egy sötét árnyalatú lilás-bordós kötött sálat, amivel így már teljes volt az öltözékem. A hajamra szánt időmet sikerült teljesen elbénáznom, ezért egyszerűen hagytam, hogy a vállamra omoljon.

Egy sóhajtás kíséretében léptem ki a szobám ajtaján, hogy végre megjelenjek Xander előtt és elindulhassunk. Bűntudatom volt, amiért megvárakoztattam, hiszen ő pontosan érkezett, mint mindig. Még az sem segített a közérzetemen, hogy nagyon ideges voltam a mai nap miatt, tekintettel arra, amire készültem.

A szám szélét rágva sétáltam le a lépcsőn, egyre csak azon kattogott az agyam, hogy jó-e, amit csinálok. Valamit tuti elbénázok majd. Próbáltam észben tartani, amit Angel tanácsolt, de nehéz volt. Képtelen voltam kikapcsolni az agyamat.

A nappaliban nagy meglepetésemre apa és Xander egyszerre nevettek fel valamin, aztán lelkesen beszélgettek tovább. Anya csak csendben ült az egyik fotelben egy bögrével a kezében, és mosolyogva figyelte őket. Ő volt az egyetlen, aki az érkezésemre felém kapta a fejét, aztán a bizonytalanságomat látva bátorítóan intett, hogy menjek csak beljebb. Ez feltűnhetett a fekete hajú srácnak is, mert felém fordult és szélesen elvigyorodott, majd felállva elém jött, hogy egy puszival köszöntsön.

– Sajnálom, hogy megvárakoztattalak – néztem rá bocsánatkérően.

– Semmi baj. Erre megérte várni – mért végig tetőtől talpig, amibe természetesen belepirultam, és gondolatban vállon veregettem magamat, amiért sikerült olyan ruhát választanom, ami az ő tetszését is elnyerte.

– Akkor ahogy megbeszéltük, egykor már itt akarlak látni a házban – szakította félbe apa a beszélgetésünket, amire csak engedelmesen megígértük neki, hogy itt leszek.

A hosszú szövetkabátomat és a bokacsizmámat felvettem, és már mehettünk is, hogy elérjük valamelyik buszt, amelyik elvisz minket a buli helyszínére. Xander nem szerette volna, ha autóval megyünk, mert azzal csak korlátoztuk volna a szórakozásunkat, ami szerinte nagy hiba lett volna, hiszen mégiscsak ez az utolsó napunk ebből az évből. Kicsit vonakodtam az ötlettől, de végül belementem, ezért Xander karjába karolva döntöttem vállának a fejemet a buszon ülve. Ő természetesen nem húzódott el, egy puszival jutalmazta a tettemet és lágyan simogatta a hidegtől kihűlt kezemet.

A gondolataimban elmerülve bámultam az előttem lévő ülést. Végig azon törtem a fejemet, hogy hogyan is kéne csinálnom. Felvezettem a pillantásomat az arcára, mire érzékelve a mozdulatomat felém fordult, így ajkai alig pár centire voltak az enyémtől, elég lett volna egy kicsit feljebb billentenem a fejemet, hogy megtörténjen az első igazi csókunk, mégsem tudtam rávenni magamat. Nem volt jó a helyszín, az időpont, semmi. Féltem a reakciójától, nem akartam rosszul csinálni.

Viszonoztam a mosolyát, majd a szememet lehunyva kerestem egy kényelmes pozíciót, és élveztem a közelségét.

A házhoz megérkezve már javában tartott a partizás, hangos zene, nevetések és sok-sok pia. Szorosan Xanderhez bújva követtem a tömegben, nehogy elveszítsem véletlenül. A haverjait kerestük, akiket nem sokkal később meg is találtunk egy asztalnál, ahol sör-pinpongoztak.

– Hé, kik vannak itt?! Beszálltok? – kérdezte tőlünk Mike, és meg mertem volna esküdni, hogy már nem volt teljesen józan. Engem annyira nem vonzott az ötlet, hogy kipróbáljam magamat egy ilyen játékban is, ezért mikor Xander kérdőn nézett rám, csak megráztam a fejemet.

– De te nyugodtan beállhatsz, én majd nézem.

– Nem, majd mást csinálunk – felelte, ami igazán jólesett. Bármennyire is szerettem volna érzékeltetni vele az ellenkezőjét, valójában nem örültem volna, ha ő is játszik. – Először például elmehetnénk szerezni valamit inni – vigyorodott el. Ezzel a mosollyal mindent elárult, tudtam, hogy az a célja, hogy megint leitasson. Ez annyira nem volt ínyemre, féltem attól, hogy milyen dolgokra leszek képes, ha nem vagyok teljesen tudatomnál. Attól meg egyenesen rettegtem, hogy elveszítem az irányítást és valami irdatlan nagy hülyeséget csinálok.

– Nyugi, nem leitatni akarlak – világosított fel, amikor kicsit bizonytalanul vettem ki a poharat a kezéből, ami már meg volt töltve sörrel. – Csak kicsit ellazítani. Ettől jobban fogod érezni magad, hidd el. Vigyázok rád, emlékszel?

Egy bólintással jeleztem, hogy értettem, és hogy ezt alá is támasszam, beleittam a pohárba ezzel egy mosolyt csalva az arcára. Ő is követte a példámat, aztán kézen ragadott és kerestünk egy társaságot, ami mindkettőnk igényeinek megfelelt, ezért nem sokkal később már a földön ültünk és néhány számomra ismeretlen emberrel igyekeztünk kitalálni valami izgalmas játékot, amiben természetesen szerepelt az ivászat is.

– Mit szóltok a Felelsz vagy merszhez? – rukkolt elő egy ötlettel a sötétbarna hajú srác néhány szőke melírcsíkkal a hajában. Senki nem fogadta túl nagy lelkesedéssel a felvetést, sokunk szerint volt már túlságosan elcsépelt a játék, arról már nem is beszélve, hogy inkább a kis tizenkét éveseknek való.

– Papírcsók? – Az ötlet hallatán páran egyszerűen felnevettek. Én még soha nem játszottam papírcsókosat, de olvastam már róla, és azok alapján nem nagyon volt kedvem hozzá, tekintettel arra, hogy két srác között ültem. Habár az egyik oldalon jelentősen megkönnyítette volna a helyzetemet, a másikon annyira nem szerettem volna kellemetlen szituációba keveredni az miatt, hogy esetleg a srác leejti a papírt, ezért inkább a játék ellen szóltam.

– Mi van, talán dedósokkal vagyok körülvéve? – akadt ki a feltűnően kihívó megjelenésű lány. Hosszú, hollófekete hajzuhataga szögegyenesen simult a hátához, néhol pár kék árnyalatú melírozással. Az orrából egy fémkarika lógott ki, illetve a szemöldöke sarkában is viselt egy piercinget. A ruházata mellben nem takart sokat, amivel sikerült már a csoportunkban is felkeltenie a fiúk érdeklődését. Alul egy hosszú szárú, feszes farmert hordott, ami összevissza volt szaggatva és álfoltozva. Erős füstös sminkje, szintén a vadságáról árulkodott. A korát nem tudtam pontosan megállapítani, de nem lehetett több húsz évesnél. – Azért jöttem ide, hogy megismerjek néhány jó arcot és berúgjak. Nem azért, hogy gyerekekkel játszadozzak. Találjatok ki valami értelmes játékot, vagy lépek!

– Szóval ismerkedni akarsz – húzta kaján mosolyra a száját a melírozott hajú srác. Nem volt egy nagy szám a fiú, de sugárzott belőle az önbizalom és, hogy nagyon azt hiszi, bárkit megkaphat. A csaj csak vágott egy visszafogott fintort, amikor tekintetük találkozott, de nem tett egyéb megjegyzést rá. Xanderre néztem, aki csendben figyelt és ujjaival még mindig az én kezemet szorította. – Akkor ismerkedjünk. Én még soha... – nézett kihívóan.

– Rendben, akkor kezd te – adta a srác kezébe az üveget, amiben fogalmam sincs, mi van. Nem ismertem a játékot, megkérdezni meg nem mertem, nehogy kiröhögjenek érte.

– Az a lényeg – hajolt a fülemhez Xander kérés nélkül. Túl jól ismer. – , hogy valaki mond egy állítást és akire nem igaz, annak innia kell.

Bólintottam, ezzel tudtára adva, hogy tudomásul vettem. Igazából ennyitől egészen megtetszett a játék, tényleg egy könnyed ismerkedős játéknak tűnt, ami az ivásnak köszönhetően egyre felszabadultabbá válik.

– Jól van, akkor kezdjük először valami egyszerűvel – gondolkodott el a srác, miközben mindenki türelmesen várt. – Én még soha nem vettem részt egyéjszakás kalandban – mondta végül. A lány felhúzta a szemöldökét amolyan „most komolyan?” stílusban. Egyértelmű volt, hogy a srác csak az esélyeire volt kíváncsi, és ezt nem is rejtette véka alá.

Az üveg elindult. Meglepően sokan ittak belőle – többek között a kék melíros – , de akadt pár lány, akik tovább adták, majd elérkezve hozzám, én is Xander kezébe nyomtam. Kíváncsian néztem rá, mit tesz vele, majd meglepetten konstatáltam, hogy beleiszik. Nem értettem, miért lep ez meg annyira, hiszen természetes, hogy csinált már ilyet, csak rá kell nézni. Azért mégis reménykedtem.

Megint tudhatta, milyen gondolatok cikáznak a fejemben, ezért ismét hozzám hajolva szólalt meg.

– Nem szokásom, csak párszor fordult elő – mentegetőzött. – De ne aggódj, többet nem lesz rá alkalom – nyomott egy puszit az arcomra.

A körök forgásával a kijelentések tényleg egyre merészebben lettek és lassan kezdett mindenki becsípni, ahogy Xanderen is látszott, hogy egyre jobban szórakozik. Én figyelembe véve a nem éppen bulizós életemet, elég sokszor maradtam ki, és passzoltam el az üveget. De még így is akadtak olyan pillanatok, amikor kénytelen voltam belekóstolni az alkoholba, ami nem volt annyira rossz, mint amire számítottam. Szerencsére sikerült nem félre nyelnem, csak a kellemetlen kaparást kellett elviselnem a torkomban. Aztán észre vettem magamon, hogy én is egyre jobban feloldódok. Együtt nevettem a társasággal és nem esett nehezemre visszaszólnom valakinek, ha a helyzet úgy hozta. Sőt, még a beszélgetéseknek is jobban szerves része lettem, az állításaimon néha még én is meglepődtem, ahogy a többiek is, de látszólat tetszettek nekik.

Nem sok hasonló játékban volt még részem, ezért nem tudtam volna megmondani, hogy hol helyezkedik el a Legjobb ismerkedős játékok listáján, de azt elmondhattam, hogy a céloknak, amiket kitűztünk, teljesen megfelelt. Egész jól összemelegedtünk, egyesek talán még túlságosan is, főleg a melíros páros, ők nem csak lélekben, de fizikailag is egyre közelebb kerültek egymáshoz. Más fiúk igyekeztek megjegyzéseikkel incselkedni velem, amiket Xander nem nézett túl jó szemmel, de néhány csípősebb beszóláson kívül nem tett drasztikusabb lépést, amiért hálás voltam neki, ugyanis nem szerettem volna, ha neki ugrik valakinek. Mindezek mellett jólesett a féltékenykedése, minden egyes alkalommal melegséggel töltött el a tudat, hogy nem szeretné, ha mások is szemet vetnének rám annak ellenére, hogy nem voltunk úgy együtt.

– El kell mennem pisilni – suttogtam oda Xandernak, és már készültem felállni.

– Menj egyenesen és az első fordulónál balra – magyarázta. – A részeg faszokkal meg ne törődj, csak menj tovább, rendben?

Bólintottam, jelezve, hogy megértettem, és elindultam a tömegben, hogy megkeressem a mosdót. A fiatalok többsége már rendesen el volt ázva, és szemérmességet nem ismerve enyelegtek a falaknak támaszkodva. Mindenhonnan áradt a piaszag, és fogadni mertem volna rá, hogy füves cigiből sem volt kevés, a többi drogról már nem is beszélve.

Már kicsit bántam, hogy nem kértem meg Xander, kísérjen el, ezért igyekeztem gyorsra venni a figurát, hogy minél hamarabb biztonságos zónába érhessek. Nem akartam sok időt tölteni a mellékhelyiségben, egyrészt, mert nem volt valami bizalomgerjesztő; másrészt meg egy csomóan vártak sorban, hogy végre ők is bejöhessenek.

Az emberek között átfurakodva siettem vissza a helyemre, de aztán azt kívántam, bárcsak ne tettem volna. Talán, ha csak egyetlen perccel később érkezek, nem kellett volna szemtanúja lennem annak, ahogy egy festett szőke csaj, aki a játék közben feltűnően a mellettem ülő srácra meresztgette a szemeit, bátorságot merített a távollétemből. Xandert látszólag nem igazán érdekelte, amikor a helyemre telepedett a szőke lány, még arra sem reagált, mikor a vállára hajtott fejjel nevetett. Én meg csak álltam ott, teljesen lesújtva, megalázottan, tehetetlenül.

A bennem lévő alkoholnak köszönhetően egészen megjött a bátorságom, ezért miután néhányszor egyik lábamról a másikra állva kiszerencsétlenkedtem magam, úgy döntöttem, visszaszerzem, ami az enyém. És ez alatt nem csak a helyemet értettem.

A lány fölött megállva a térdemmel nem túl kedvesen meglöktem a hátát, hogy ezzel felhívjam magamra a figyelmét. Cserébe egy „mi van?” pillantással jutalmazott, szinte szikrákat szórtak a szemei, amik akár még el is bátortalaníthattak volna, de egy pillantás a mellette ülő srácra azonnal eszembe juttatta, mi is a tét.

– Ez az én helyem – mondtam röviden.

– Nem látom, hogy ide lenne írva a neved – válaszolta olyan „na erre mit lépsz?” stílusban. Magamon éreztem Xander tekintetét, ami adott némi késztetést arra, hogy visszaszóljak, de valójában azt szerettem volna, ha Xander a védelmemre kel, vagy legalább valamivel a tudtomra adja, hogy ő is szeretné, ha elküldeném.

Ekkor már az egész csapat minket nézve várta, hogy valami cicabalhé legyen belőle, de pechükre ahhoz túlságosan józan voltam még, hogy ilyesmire képes legyek.

– Ez az ő helye – szólalt meg végre Xander is. A lány erre a kijelentésre győzelemittasan mosolyodott el, mire én csak összeráncoltam a szemöldökömet.

– Úgy érti, az enyém, nem a tiéd – világosítottam fel, ha esetleg félreértette volna a helyzetet. Meglepetten emelte a fiúra a szemeit.

– Mi?

– Xander az én barátom, szóval húzz el innen! – emeltem meg a hangomat. A festett szöszi zavarodottan kapkodta a fejét köztem és Xander között, szokatlan lehetett neki a szituáció, ezért hirtelen nem is tudta, mit csináljon.

Xander ezt megelégelve állt fel. – Hagyd, majd inkább én megyek el – lépett mellém. Mosolyogva néztem fel rá, amit viszonzott, majd a táncparkettre vezetett, és maga felé fordítva átkarolta a derekamat. Mosolyogva néztem fel rá, és öleltem át a nyakát. Jólesett, hogy ismét kivételt téve velem, döntött úgy, hogy mégis táncolni fog. Habár a mi táncunk messze nem volt olyan, mint a nagy átlagé, többnyire csak dülöngéltünk és aprókat lépkedtünk, de jó volt ez így.

A pillantásom az ajkaira tévedtek és nyeltem egyet, ahogy eszembe jutott az elhatározásom. Már a megérkezésünk óta folyamatosan azon töprengtem, hogy mikor érkezik meg a tökéletes alkalom, amikor végre megtehetem, de valahogy soha nem volt jó. A sok ember körülöttünk, a játék, a kíváncsi tekintetek, a kételyeim, és Xander reakciója az álszöszi közeledésére. Mindig volt valami aprócska dolog, ami megakadályozott benne. De talán a legnagyobb akadály mégiscsak én voltam.

– Mindjárt éjfél – zökkentett ki a gondolatmenetemből Xander mély hangja. – És ez azt is jelenti, hogy vége ennek az évnek.

Tudtam, hogy mire akar utalni ezzel, és ettől a gyomrom hirtelen görcsbe ugrott. Gyerünk, Nica, csak egy csók. Kyle-lal már egy csomószor csináltad. Nem nagy ügy.

Szorítottam az ölelésemen, amit érzékelve ő is megtett, így közelebb kerültünk egymáshoz. Lejjebb hajtotta a fejét, hogy nekem ne kelljen lábujjhegyre pipiskednem, ezzel megkönnyítve a helyzetemet és folytatásra ösztönözve. Éreztem, hogy minden egyes milliméternél, amivel közelebb kerülnek egymáshoz az ajkaink, a szívverésem felgyorsul, a lélegzetvételem pedig nehezebbé és egyenletlenebbé változik. A homlokát az enyémnek döntötte, pillantása a szám és a szemem között cikázott. Türelmesen várt, én meg haboztam. Összeszorítottam a számat, miközben nyeltem egyet, hátha segít valamit, és a nyálammal együtt lenyelem az idegességemet, ezzel a gyomrom egyik legeldugottabb sarkába száműzve néhány szempillantásra, míg megteszem. Nem segített. Lehunytam a szememet, hogy elfelejthessem a körülöttünk lévő tömeget, bulit, mindent, és csak mi legyünk ketten. Xander és én.

Magamon éreztem a leheletét, ahogy enyhén elnyílt ajkai találkoztak az enyémmel, majd hirtelen minden megváltozott.

A zene kikapcsolt, nagyobb fény lepte el a szobát, megszólalt egy hang, mire mindenki más elcsendesedett. Akarva, akaratlanul is tettem egy lépést hátra, miközben kinyitottam a szememet. Xander is így tett, majd csalódott pillantása találkozott az enyémmel, amit képtelen voltam elviselni, így elfordítva a fejemet a beszélő srácra figyeltem.

– Alig egy perc múlva éjfél, szóval készüljetek a visszaszámlálásra – mondta a mikrofonba, hogy biztosan mindenki hallhassa. – Még gyorsan gondoljátok végig, hogyan akarjátok búcsúztatni az évet, aztán hajrá! Kezdjünk el együtt visszafelé számolni. Figyeljetek! – Nagy csönd, mindenki arra várt, mikor érkezik el a várva várt pillanat, hogy búcsút mondhassunk 2014-nek.

Xander a kezem után nyúlt és rákulcsolta ujjait a kézfejemre. Mosolyogva léptem közelebb hozzá, aztán egy hirtelen mozdulattal fordított szembe magával és szorított magához. Nem értettem, miért csinálta, de nem is érdekelt. Jó érzés volt magam körül érezni a karjait és a lélegzetvételét, amint a fejem együtt mozog a mellkasával.

– Tíz! – hangzott fel az első szám, amit rögtön követett a többi. Mi is csatlakoztunk a tömeghez és hangosan számoltunk visszafelé. Xander megemelve a fejemet nekidöntötte a homlokát az enyémnek, hogy újra felvegyük a nemrégi helyzetünket. – Hét – kiabálta mindenki, miközben nekem összevissza cikáztak a gondolatok a fejemben és elhangzott mondatok visszhangoztak benne. „Megígérem, ha te is megígéred nekem, hogy még ebben az évben megcsókolsz.” – Öt. – Egyre gyorsabban telt az idő, én pedig csak még idegesebb lettem. „Tudod, Nica” – szólalt meg Angel hangja a fejemben. – „, az a baj veled, hogy túl sokat gondolkodsz. Ne gondolkozz, csak csináld!” Csak csináld!

Így tettem. Nem gondoltam a következményekre, kizártam a külvilágot. Csak egy picit kellett mozdítanom a fejemen, hogy az ajkam az övével találkozzon. Egy pillanatra meglepődött, talán már teljesen lemondott arról, hogy megcsókolom, ami hirtelen elvette minden bátorságomat, ezért el akartam húzódni, de visszatartott. Száját az enyémnek nyomta, a tarkómra csúsztatta a kezét, hogy ezzel megakadályozza a menekülésemet, és kénytelen legyek egy helyben maradni. Az igazat megvallva, eszembe se jutott, hogy megpróbáljak kiszabadulni a karjai közül. Azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget a pillanat, bárcsak örökké ott állhattam volna vele, elakadt lélegzettel, kellemes bizsergéssel a hasamban, amit talán a pillangók okoztak, amiknek a létezésében egészen eddig nem is hittem.

Még hallottam, ahogy hangosan üvöltik a hármat, majd váratlanul minden elcsöndesült, és nem hallottam mást csak a szívem heves dobogását, nem éreztem semmit, csak Xander érintését, és nem gondoltam semmire, csak élveztem a pillanatot. A saját tökéletes pillanatomat.

Aztán az egésznek vége szakadt, visszacsöppentem a valóságba, ahol hatalmas üdvrivalgással köszöntötték az új évet. Xander széles mosollyal nézett le rám, egy gyors csókot hintett az ajkaimra, majd váratlanul a levegőbe kapott és nevetve pörgött velem.

– Mit ne mondjak, nagyon kicentizted – jegyezte meg homlokát ismét az enyémnek támasztva, mikor már a saját lábamon álltam. Viszonozni akartam a szájra-pusziját, mielőtt még reagáltam volna, de amikor el akartam távolodni, újra visszahúzott egy hosszabb csókra invitálva. Egyáltalán nem volt ellenemre a dolog, készségesen csókoltam vissza, amivel sikerült egy vigyort csalnom az arcára.

– Megyünk tűzijátékot nézni? – tettem fel a kérdést, mire feltűnően sértődötten húzódott el, amiért képes voltam ezzel megszakítani az előző tettünket, és cseppet sem lelkesen ment bele abba, hogy a többieket követve kimenjünk az udvarra, ahol már hallani lehetett a robbanásokat.

– De csak, mert a fiúknak mindig a lányok kedvében kell járniuk a randikon – felelte, majd kéz a kézben indultunk el az ajtó felé.

– Ez egy randi? – lepődtem meg.

– Természetesen – nyitotta ki a nyílászárót és udvariasan előre engedett, amit megköszöntem. Xander mögém állva karolta át a derekamat és szemével az eget kémlelte, amit egyre több színes csík lepett el. Gyönyörű volt, talán még soha nem volt ennyire szép. A többi évvel ellentétben ezúttal egyáltalán nem fáztam, pedig ebben az évben sem volt enyhébb az tél, mégis úgy éreztem, valami fűt belülről.

Egy idő után már nem is érdekelt a tűzijáték, becsukott szemmel engedtem el magamat Xander karjaiban. Ezt érzékelte is.

– Nem is nézed – vádolt meg és habár nem láttam az arcát, tudtam, hogy ismét bedurcizik, amiért képes voltam kirángatni, és mégsem figyelem az eget.

– De igen – vitatkoztam, ám a pilláimat lehunyva hagytam. Felnevetett, de nem mondott semmit, csak egy puszit hintett az arcomra.

– Indulnunk kéne. Nem akarom, hogy apukád eltiltson tőlem. Csak most kaptalak meg – mondta az orrával simogatva az orcámat.

– Jó – nyitottam ki a szememet. – És talán, ha időben odaérünk, akkor rá tudom venni apát, hogy még maradhass nálunk. Neked ez így megfelel? Vagy inkább hazamennél?

– Dehogyis! Szeretnék maradni – kulcsolta össze ujjainkat és hazafelé vettük az irányt.

A percek teltével a levegő az eddiginél is hidegebb lett és már a bennem lobogó szerelem lángja sem volt képes melegen tartani, ezért a lábaim elkezdtek fázni. Egy kis melegség reményében bújtam közelebb Xanderhez, aki készségesen ölelt át.

– Azt hiszem, én betartottam az egyezségünk rám eső részét – tereltem a témát, amikor már kezdett számomra kellemetlenné válni, hogy a játék közben rólam szerzett információit elemezgeti.

– Be – felelte röviden és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd a buszmegállóhoz érve közelebb húzott magához, hogy jobban tudjon melegíteni.

– És akkor mi most...? – utaltam arra, hogy kíváncsi lennék, mi is van éppen közöttünk, mert habár számomra úgy tűnt, eléggé együtt vagyunk, hallani akartam ezt tőle is.

– Mi most várunk a buszra, hogy hazavihesselek. – Kicsit sértetten ütöttem a mellkasára ezzel a tudtára adva, hogy nem tetszett a poénja, amin csak nevetett. Biztos voltam benne, hogy tudta, mire kérdeztem rá, de ahelyett, hogy válaszolt volna, csak megcsókolt. Nem is kellett semmit mondania, ezzel kielégítő feleletet kaptam tőle, ami mosolygásra késztetett. Elmondhatatlanul boldog voltam, abban a pillanatban nem is értettem, hogy miért haboztam annyit, miért nem voltam képes már napközben megtenni, vagy akár még a tanyán. Akkor már minden kifogásom olyan nevetségesnek és gyerekesnek tűnt, hiszen bárhol és bármikor tökéletes lett volna.

A csókcsatánknak a busz érkezése vetett véget, amire felszállva még Xander előtt befoglaltam az ablak melletti helyet, hogy ezzel piszkáljam, de nem különösebben érdekelte, átkarolta a vállamat és a mellkasára vont, aztán a fejét az enyémnek támasztotta.

Szófogadóan már egy előtt negyed órával ott álltunk a nappaliban, ahol apa és anya tartózkodott, kettesben ünnepelve a szilvesztert egy üveg pezsgő és néhány süti társaságában. Apa elgondolkodva méregetett minket, nem akartam sürgetni, de már igencsak régóta latolgatta, hogy tényleg jó ötlet-e hagyni, hogy a továbbiakban is együtt tölthessem az év első napját Xanderrel.

Végül sóhajtva egyezett bele. – De ahhoz ragaszkodom, hogy Alex a vendég szobában aludjon. Felőlem addig maradtok fent, amíg akartok – nyitott szobaajtóval természetesen – , de ha aludni akartok, akkor azt külön ágyban, külön helyiségben.

– Rendben – ragadtam meg Xander karját, hogy gyorsan felrángassam a lépcsőn mielőtt még meggondolná magát, és hazaküldené.

– De nektek kell beágyazni! – hallottuk még anya hangját, ahogy utánunk kiabált, de már nem reagáltunk rá.

A mögöttem sétáló srác váratlanul kirántotta kezét az enyémek közül, majd a derekamnál elkapva a vállára dobott. Nevetve kapálóztam és kérleltem, hogy engedjen el, ám egyáltalán nem érdekelte a sikítozásom, csak akkor volt hajlandó lerakni, amikor a szobámban az ágyamra dobott. Még fel sem tudtam fogni, hogy mi történt, amikor már felettem volt és ajkait az enyémekre nyomta.

– Még be kell ágyaznunk neked – toltam el magamtól mosolyogva, habár igazából sokkal szívesebben feküdtem volna még ott vele.

– Ráér az még – hajolt le hozzám egy csókra. – Meg amúgy sem tervezek aludni, ha ahhoz az kell, hogy itt hagyjalak.

A szívem heves kalapálásba kezdett, ahogy felfogtam szavait. Egy széles mosoly költözött az arcomra, ami akkor sem hervadt le, amikor ajkait ismét az enyémek ellen nyomta, sőt, még ő is egy vigyorra húzta a száját.

Végül beágyaznunk valóban nem kellett, ugyanis Xander betartotta a szavát, egész éjszaka ott volt velem a szobában és egyetlen percre sem bóbiskolt el, velem ellentétben. Engem szinte félóránként kellett felébreszteni, mert nagyon közel álltam ahhoz, hogy bealudjak. Minden egyes alkalommal kedvesen szólongatott és puszikkal ajándékozott, miközben lágyan simogatta az arcomat. Bármennyire is szívesen aludtam volna még, erre öröm volt felkelni újra és újra.

Körülbelül reggel kilenc óra lehetett, amikor először hallottunk mocorgásokat a folyosón, majd néhány pillanattal később megmozdult a félig behajtott szobaajtóm és anya feje jelent meg benne. Anya mosolyogva nézett végig rajtunk. Xander mögöttem feküdt és egyik kezével átkarolva húzott magához közelebb, míg a másikra párnának használva hajtotta fejét.

– Hogyha már ébren vagytok, akkor gyertek le reggelizni – lépett beljebb a szobába, hogy jobban körülnézhessen. Nem tudom pontosan, mit kereshetett, de látszólag elégedett volt azzal, amit talált.

– Megyünk – lehelte erőtlenül Xander, bár kétlem, hogy anya értette, mit motyogott. Vigyorogva fordultam a hátamra, hogy rálássak, mire a mellkasomra hajtva a fejét lehunyta a szemét. – Nagyon fáradt vagyok.

– Én is – pusziltam bele a hajába és átkarolva a testét túrtam egyik kezemmel a hajába.

– Hé, ne aludjatok el! Emlékeztek az egyezségre? Külön ágy, külön szoba.

Xander szó nélkül tápászkodott fel az ágyról, beletúrt kócos hajába és megdörzsölte az arcát, ezzel is egy kísérletet téve arra, hogy felébressze saját magát. Én is követtem a példáját, mire kézen ragadott és anya után húzott egészen a konyháig. A reggeli csendben telt, túl fáradtak voltunk a beszédhez, apáék pedig vigyorogva szórakoztak rajtuk és azon, ahogy kinéztünk. Mint két zombi, körülbelül.

– Én most alszok – dőltem le a kanapéra és kényelmesen elhelyezkedtem a hasamon.

– Nekem is szoríts helyet – kérlelt Xander.

– Sajnos ide már nem férsz el – néztem fel rá tettetett csalódottsággal. – Majd ha kialudtam magam, ideengedlek – csuktam be a szememet és már éppen elnyomott volna az álom, amikor besüppedt a kanapé, ahogy Xander rátámaszkodott, aztán félig ráfeküdt a hátamra. Lábát bedugta az enyémek közé, míg ujjaival felülről átkulcsolta a kézfejemet és egy puszi kíséretében szép álmokat kívánt. Nem feleltem, egy széles mosoly terült el az arcomon és talán még akkor is ott virított, mikor már az álomvilágban jártam.

____________________________________________________________________

Kérdések:

1. És végre megtörtént. :D Csalódtatok abban, ahogy bekövetkezett az első csók közöttük?

2. Első gondolat? :D

3. Mit gondoltok a rész minőségéről? Ennyi kihagyás után jobbat vártatok volna?