Sziasztok!
Megérkeztem a következő fejezettel, mint látjátok. Amúgy nem értem, miért jelentem ki mindig, hiszen nyilvánvaló. Na, mindegy.
Most tényleg nem fogok sokat beszélni, szóval csak köszönöm a hihetetlenül aranyos kommenteket, dicséreteket, mindet! <3 És köszöntöm az új olvasókat!
VIGYÁZAT nyáladzás veszély!
Most tényleg nem fogok sokat beszélni, szóval csak köszönöm a hihetetlenül aranyos kommenteket, dicséreteket, mindet! <3 És köszöntöm az új olvasókat!
VIGYÁZAT nyáladzás veszély!
___________________________________________________________________________________________
Huszonhatodik fejezet
„... és nem maradt más választásom, mint hogy
megadjam magam és elfogadjam, hogy szerelmes vagyok.”
A
szobámban ülve, kezemben a füzetemmel emlékeztem vissza az elmúlt
hétre, amit Alexander valóban arra használt fel, hogy magába
habarítson. Be kell vallanom, hogy nagyon meglepődtem, hiszen
álmomban sem gondoltam volna, hogy a nagy Alexander Armstrong képes
romantikus lovaggá változni egy lány kedvéért. De miattam
megtette, és az álompasi lángcsóvás motoron hirtelen
száznyolcvan fokos fordulatot véve az én egyetlen fehér lovas szőke hercegemmé változott.
A
papírhoz érintettem a tollat, hogy leírjam a nevét még egyszer,
de amint eszembe jutott az új beceneve, amit én adtam neki,
akaratlanul is egy mosoly költözött az arcomra, és megrohamoztak
az emlékek.
***
Azóta,
hogy először jártam a szobájában, semmit sem változott. Talán
a tárgyak, amikkel a földet és az íróasztalát díszítette,
lecserélődtek, de egyébként minden ugyanúgy nézett ki. Én sem
akartam változtatni a szokásokon, ezért kezes egyszerűséggel
levetettem magam a földre, majd kényelmesen elnyúltam. Alexander
fentről tekintett le rám vigyorogva, majd törökülésben leült
mellém.
Rávezettem
a pillantásomat és hosszú percekig csak néztünk egymásra. Az
arcát fürkésztem, amin még mindig ott virított az a vigyor,
aminek következtében a gödröcskéi is előbújtak. Be kellett
vallanom, elég jól álltak neki. Visszagondoltam az együtt töltött
időkre, a beszélgetéseinkre, a vallomására, mindenre. Voltak
rossz pillanataink, de összességében mindig jól éreztük
magunkat együtt, segítettünk egymáson, nagyon jó barátok
voltunk. Voltunk?
– Alexander
– ízlelgettem a nevét. Nem mondott rá semmit, csak lehajtotta a
fejét és a kezét tanulmányozta. – Miért nem szereted, ha így
hívlak?
– Mert
olyan távolságtartó – emelte rám szemeit. – Még azok is
Alexnek szólítanak, akikkel életemben nem váltottam egy szót
sem, te meg, akivel ennyire jóban vagyok, a teljes nevemen hívsz.
Idegesítő.
– Épp
ez az. Mindenki így becéz, pont ezért nem foglak én is –
feleltem. – Jó, mondjuk lehet, hogy az elején, csak dacból
hívtalak így, meg azért, mert tudtam, hogy zavar, de most már
csak azért, mert... – eltöprengtem a folytatáson. Miért is
hívom így? Azt akartam, mindig tudja, ha én szólok hozzá,
hogy legyen egy saját nevem, ahogy más nem hívhatja, csak én.
Valóban igaza volt abban, hogy a teljes nevében van egyfajta
ridegség, de én úgy gondoltam, ez csak még szorosabbá teszi a mi
kapcsolatunkat.
Ezt
így nem akartam megmondani neki, ezért csak vállat vontam. –
Csakúgy.
– Már
van valaki, aki Alexandernek szólít, szóval ezzel nem vagy
egyedül. – Meglepett ezzel az új információval, ezért kérdőn
néztem rá. – Az apám.
Kerülte
a tekintetemet, feltételeztem, hogy nem akar erről beszélni, ezért
inkább nem is feszegettem a határokat, ha akar úgyis be fog
számolni róla.
– Akkor
kitalálok neked egy új becenevet – vetettem fel az ötletet. Ez
látszólag tetszett neki, mert mosolya megint megjelent és
kíváncsian fürkészett. – Al? Lex? Lexo? Xan? – soroltam, amik
hirtelen az eszembe jutottak, de mindegyikre megrázta a fejét egy
fintor kíséretében.
Eltartott
egy darabig, míg megtaláltuk a tökéletes becenevet, de végül
sikerrel jártunk, ezért mindketten elégedettek voltunk az új
nevével. Azóta párszor még kicsúszott a teljes neve, de
viszonylag hamar átálltam.
***
Xander
– firkantottam le az új oldal
legtetejére. Rengeteg papírra vetni valóm volt, hiszen egész
héten, szinte mindennap megmutatott magából valami újat. Valamit,
amit eddig nem ismerhettem. Bebizonyította, hogy az álarca mögött
sokkal több rejlik benne egy bunkó seggfejnél, amit bár már
eddig is tudtam, most csak még jobban alátámasztott.
Rengeteg
meglepetéssel látott el, folyton azon volt, hogy mosolyt csalva az
arcomra megmutassa, hogy tud ő romantikus lenni, ha kell rózsával
állít be hozzám és nem veszi zokon, ha csak egy puszival köszönök
el egy felejthetetlen este után, amit ő szervezett nekem.
Beigazolta,
hogy nem véletlenül kapta a nevét, valóban egy védelmező
jellem. Mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, legyen szó egy
lányos kirohanásomról, valamelyik csapattársáról, aki nem
létező jeleket látott, amiket felé küldtem, vagy csak a
bénázásomról, aminek segítségével képes voltam eltévedni a
szülővárosomban, ezenkívül pedig fogalmam sem volt, hogyan jutok haza. Ő
akkor is lemondta a programját a haverjaival, és utánam sietett,
hogy megmentsen.
Folyamatos
féltékenykedésével meg csak még több indokot adott arra, hogy
az egyik számára legidegesítőbb jelzővel lássam el. Lehetett
szó bárkiről, aki nem az én nemembe tartozott, ő azonnal ott
termett, átkarolta a vállamat, vagy csak egyszerűen mellém állt,
de mindenkinek a tudtára adta, hogy le lettem foglalva és, ha
valaki ennek ellenére is pályázna rám, annak vele kell versenybe
szállnia. Ezen mindig jókat mosolyogtam, és ezeregyedszerre is
biztosítottam arról, hogy a srác nem tett sértő megjegyzéseket
rám, sőt még az ágyába sem akart vinni.
Minden
egyes apró lépésével arra késztetett, hogy szép lassan teljesen
elvonatkoztassak attól, hogy csak barátok vagyunk. Talán ez volt a
legszebb az egészben; úgy érte el, hogy beleszeressek, hogy nekem
arról tudomásom sem volt. Egyszerűen megtörtént, ráadásul ha akartam
se tudtam volna ezen változtatni. Ha megkérdezte volna valaki,
melyik volt az a pont, amikor éreztem, hogy már kezd bennem
fellobbanni a szerelem lángja, nem tudtam volna megmondani. Viszont
azt pontosan tudtam, hogy mikor estem bele visszafordíthatatlanul és
végérvényesen. Hirtelen történt és elsöprően.
***
– De
honnan tudjam, hogy milyen ruhát kéne felvennem, ha nem mondod el,
hova megyünk? – faggattam telefonon keresztül már a sokadig
pitiáner indokot felhasználva arra, hogy végre kiszedjem belőle,
mit tervez. De természetesen erre is volt egy tökéletes válasza,
mint minden kísérletemre.
– Vegyél
fel, amit csak szeretnél, csak legyen kényelmes, a többi mindegy –
mondta. – És hozz valami váltóruhát is, lehetőleg jó meleget.
– Az
minek?
– Né
kérdezősködj már! Úgyis megtudod hamarosan. Csak csináld, amit
mondtam. Holnap reggel hétre ott vagyok érted, legyél kész! Aludj
jól! – Meg sem várta a válaszomat, már szakította is a
vonalat. Igazából teljesen érthető a reakciója, már vagy
félórája igyekeztem kiszedni belőle, hogy mégis milyen
meglepetést szervezett nekem, persze sikertelenül.
Másnap
már fél hétkor tűkön ülve vártam, hogy végre megérkezzen és
elinduljunk arra a titokzatos helyre. Szerencsémre Kyle-lal
ellentétben Xandert jellemezte a pontosság, ezért pontban hétkor
meghallottam a motorjának hangját.
Már
vagy századszorra is megígértem anyáéknak, hogy nagyon vigyázni
fogok magamra, ha bármi baj van, azonnal hívom őket. Apának még
egyszer utoljára felsoroltam a fenyegetéseket, amiket a barátomnak
üzent, ha esetleg valami olyan történne, ami nincs éppen az
ínyére. Ezek után már rohantam is ki az épületből, hogy egy
öleléssel köszöntsem őt, aztán egy kisebb vitába bonyolódtunk,
mert én akartam vezetni a saját kocsimat, de Xander ragaszkodott
hozzá, hogy ezúttal ő tegye. Természetesen nekem egyáltalán nem
volt ellenemre a dolog, de még mindig reménykedtem abban, hogy
valahogyan megtudom az úti célunkat.
– Ne
csináld már, Veronica! – szólított a teljes nevemen ezzel a
tudtomra adva, hogy most már tényleg leállhatnék, mert elege van
belőlem. – Szeretnélek meglepni, ne tedd tönkre, kérlek –
fogta két kezébe az arcomat. Megadóan bólintottam, és hagytam,
hogy ő szálljon be a volán mögé. Mikor elfoglaltuk a helyünket,
áthajolva hozzám elsuttogott egy köszönömöt és megpuszilta az
arcomat. Elindította az autót, majd miután az útra hajtott, és a
kezemért nyúlva összefonta ujjainkat. Ez már azóta szokás volt
nálunk, hogy az aréna ajtaján kiléptünk. Nem kellett ahhoz
semmilyen kifogás, hogy megfogjuk egymás kezét. Az elején még
csak ő zárta a tenyerébe kezemet, aztán már én is vettem a
bátorságot, és az övé után nyúltam, ha éppen úgy volt kedvem
hozzá. Ezt ő mindig egy mosollyal fogadta, mitöbb néha még puszit is
hintett a kézfejemre.
Az
út alatt többször is késztetést éreztem arra, hogy rákérdezzek,
hova megyünk, de végül meggondolva magamat inkább csak egy „mikor
érünk oda?” kérdést tettem fel. Mosolyogva felelte, hogy
hamarosan és hüvelykujjával lágyan simogatott. Akkor még nem
tudtam, hogy a „hamarosan” nála mit takar, ezért rögtön az
utat kezdtem kémlelni, hátha megtalálom a célállomást. Aztán
húsz perc után sem akart lekanyarodni az útról, hogy végre
leparkoljon, ezért türelmetlenül faggattam tovább.
– Hamarosan
– ismételte megint, amit már nem vettem be, ezért bosszúból,
amiért nem volt hajlandó elmondani nekem semmit, ötpercenként
idegesítettem ugyanazzal a kérdéssel.
Piros
pont jár neki, amiért egyetlen egyszer sem jegyezte meg, hogy most
már befoghatnám, mert még egy darabig nem érkezünk meg. Nem,
csendben tűrte, hogy huszonnegyedik alkalommal is elmondjam az „ott
vagyunk már?” kérdő mondatot. Aztán két óra leteltével ismét
nyitottam a számat, de már egyáltalán nem olyan lelkesen, mint az
elején. Sőt, lassan már az sem érdekelt, hogy hova megyünk, csak
érkezzünk már meg.
– Ott
va...
– Igen
– szakított félbe. Olyan „nem vagy vicces” arccal néztem rá,
amit csak egy mosollyal reagált le, majd legnagyobb meglepetésemre
lefordult az útról, és leállította a motort. Hitetlenül néztem
rá.
– Komolyan
megérkeztünk? – tornáztam magam ülőhelyzetbe az ülésen, amin
az idő teltével egyre jobban elnyúltam kényelmesebb pozíciót
keresve.
A
szenvedésben észre sem vettem a környezetváltozást, hogy
elhagytuk a várost és egy sokkal tanyasiasabb területre érkeztünk.
Xander válasz nélkül szállt ki a kocsiból, és segített ki
engem is a másik oldalon. Érdeklődve tekintettem körbe az
ismeretlen helyen, vérbeli nagyvárosi lány lévén nemigen jártam
még ennyire a városon kívül.
Egy
hideg téli fuvallat bepofátlankodott a lehúzott kabátom alá,
amitől megborzongtam és gyorsan felhúztam a cipzárt. Gyönyörű
volt a hófedte táj, ami elém tárult. Kopasz fák meredeztek az ég
felé, a távolban magas hegyek sorakoztak, míg a közelben csak
kisebb dombok, és megművelt földek voltak.
Xander
kivette az autó csomagtartójából a táskáinkat, majd az egyiket
a vállára véve lépett mellém.
– Innentől
gyalog megyünk, mert a te kocsid nem igazán való erre az útra –
mondta. Bólintottam, és kéz a kézben haladtunk tovább a havas
földúton. Tetszett, hogy ilyen helyre hozott, ahogy a tüdőm sem
tudott elégszer hálát mondani a kellemes, friss levegőért, ami
átjárta. Teljesen feldobott a csendes, kihalt terület, jó volt
végre kettesben lenni a városi tömegtől és zajoktól távol.
Nem
sokat beszéltünk, de nem is volt rá szükség. A gondolatainkban
elmerülve lépkedtünk egymás mellett. Míg én a tájban
gyönyörködtem, addig ő az útra koncentrált, hogy ne tévedjünk
el. Illetve arra is figyelnie kellett, hogy ne essek pofára a nagy
bambulásban, mert egyáltalán nem néztem a lábam elé, ezért nem
vettem észre az előttem lévő gödröket. Még befagyott
pocsolyákra is sikerült rálépnem, ezért egyszer el kellett
kapnia, mert majdnem hanyatt vágtam magamat. Meglepetésemre
egyetlen egyszer sem tett a bénázásomra megjegyzést. Csak jóízűen
felnevetett és a következő alkalommal, amikor egy akadály került
elém, a kezemnél fogva irányított úgy, hogy véletlenül se
bukjak orra benne.
– Nézd,
egy ház! – mutattam lelkesen az előttünk kirajzolódott
épületre.
– Oda
megyünk – felelte mosolyogva és a reakciómat leste. Én persze
erre teljesen belelkesültem, ezért gyorsítva a lépteimen
próbáltam őt is gyorsabb mozgásra ösztönözni. Nem ellenkezett,
felvette velem a tempót és mentünk tovább. Ezúttal már nem
figyeltem a tájat körülöttünk, csak az előttünk álló magas
kapura koncentráltam, amihez egyre közelebb értünk. Néhány
perccel később már a feliratot is el tudtam olvasni rajta:
Armstrong Farm.
Elkerekedett
szemekkel néztem a mellettem sétáló fiúra, aki teljesen
természetesen ment át alatta.
– Ezt
most már nem hagyhatod szó nélkül – szóltam rá. Magyarázatra
volt szükségem, mert erre egyáltalán nem számítottam. Az ő
tanyájukon vagyunk? Miért nem mondta soha, hogy van egy farmjuk?
– A
ház előttünk innen körülbelül öt percnyire van, azt még bírd
ki – szorította meg a kezemet. Sértődötten fordultam előre,
annyira nem volt fair, hogy nem mondott semmit. Már megint ezernyi
kérdés lepte el az elmémet, de most sem volt senki, aki
megválaszolta volna őket.
Megtettem,
amit kért. Türelmesen gyalogoltam tovább a körülöttünk lévő
lekerített területeket kémlelve, hátha meglátok valamit. Aztán
egy kisebb lovas csorda vágtatott felénk a karámon belül, mire
eltátottam a számat. Némán mutogattam az irányukba teljesen
sokkos állapotban. Még soha nem láttam lovakat cirkuszon kívül.
– Simogassuk
meg! – jött elő belőlem azonnal a kislány énem, akinek a
legnagyobb vágya volt, hogy megtapogathasson egy igazi lovat. Xander
kuncogott mellettem, de semmi ellenvetése nem volt, ezért a
kerítéshez mentünk. Sajnos a lovak nem igazán tartottak annyira
vonzónak, mint én őket, ezért nem is óhajtottak a közelünkbe
jönni. Csalódottságomnak hangot is adtam egy sóhajtás
formájában, amire Xander reakciója az volt, hogy kezes
egyszerűséggel átbújt a gerenda alatt és „ha a hegy nem megy
Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” alapon elindult az állatok
felé. Én néhány pillanatig csak néztem rá, azon gondolkodva,
hogy tényleg jó ötlet-e ez, aztán utána siettem, de amikor
közelebb merészkedett az egyik példányhoz két méternél, földbe
gyökerezett lábbal néztem őket a számomra veszélytelennek
gondolt távolságból. Nem igazán éreztem magamat biztonságban az
öt termetes állat közelében.
– Szia
– üdvözölte az egyik hófehér lovat és felé nyújtva a kezét
megérintette. – Már rég találkoztunk, kislány. Megismersz még?
– beszélgetett vele, amit meglepetten hallgattam. A ló
felismerhette, mert válaszképpen nyerített egyet. – Jól van.
– Hé!
Mit kerestek ti itt? – jött egy hang a távolból, mire mindketten
odakaptuk a fejünket. Egy férfi lovagolt felénk cowboy sapkával a
fején. Ijedten mentem Xander mellé figyelmen kívül hagyva a
lovakat.
– Hello,
Tomas – köszönt neki lazán vissza.
– Alex!
– szállt le a éjfekete lóról a számomra ismeretlen férfi és
közelebb lépve hozzánk kezet fogott Xanderrel. – Miért nem
hívtál, hogy már itt vagytok? Kimentem volna értetek és akkor
nem kellett volna sétálnotok.
– Nem,
jó volt ez így. Nicának még újdonság volt a táj, igaz? –
karolta át a vállamat vigyorogva.
– Igen,
nem sűrűn jártunk a szüleimmel a városon kívül –
magyaráztam.
– Akkor
remek helyre jöttetek, itt minden gyönyörű még télen is –
mondta és kivette Xander kezéből a táskákat, hogy feltegye a ló
hátára. – Talán vissza se akarsz menni többet, és akkor Alex
is itt marad velünk.
Értetlenül
néztem az említett srácra, aki csak megrázta a fejét, hogy ne is
törődjek vele. Elindulva ők ketten arról kezdtek mesélni
egymásnak, hogy mi minden változott az utolsó találkozásuk óta.
Én addig a meseszép lovat fürkésztem, amint mellettünk vezeti a
gazdája. Hatalmas volt és izmos. Most hogy nem volt közöttünk
csak Xander, kicsit jobban átgondoltam, hogy meg akarom-e simogatni.
– Na,
felülsz rá? – rántott vissza a srác hangja a gondolataimból.
– Nem
– vágtam rá azonnal egy fejrázás kíséretében. – Még csak
ismerkedünk.
– Jobb,
ha minél hamarabb megbarátkozol velük, mert még ma meg fogsz ülni
egyet – jelentette ki vigyorogva.
Először
reménykedtem benne, hogy a srác csak viccelt, és nem gondolta
komolyan, hogy felültet egy ekkora fenevad hátára. Félreértés
ne essék, tényleg nagyon aranyos volt, hogy szó nélkül cipelte a
táskámat és szófogadóan ment a gazdája mellett, de mégis
féltem tőle. Soha életemben nem ültem még lovon, talán egyetlen
egyszer simogattam meg egy cirkuszi előadás közepette egyet, de az
is csak egy picike póni volt. Elképzelni sem tudtam, hogy én
felüljek egy égimeszelő lóra.
Xander
nagyszülei nagyon barátságosan fogadtak. A kedves idős néni a
bemutatkozásnál jól megszorongatott, míg a nagyapja csak kezet
fogott velem és köszöntött a lovas farmjukon. Még meg sem
érkeztünk igazán, de már tudtam, hogy remekül fogom érezni
magamat ezen a napon. Alig vártam, hogy végre megint kimehessünk a
szabadba és tüzetesebben is szétnézhessek a farmon. Azelőtt csak
filmekben láttam ilyen helyeket és végre egy igazit is végig
akartam mérni, érezni akartam azt a trágyaszagot a városi szmog
helyett. Meg akartam mászni az egyik nagyobb dombot, hogy aztán a
magasból nézhessem, ahogy minden szétterül a lábam alatt.
Izgatottságomban
még az evésre sem fektettem akkora hangsúlyt, mint normál esetben
tettem volna, ezért alig néhány falat után úgy éreztem, hogy
tele vagyok. Szerencsétlenségemre Xander ezzel nem így volt, ezért
türelmetlenül néztem, amint még mindig élvezettel eszi a
nagymamája főztjét.
– Biztos,
hogy jól laktál? – kérdezte meg tőlem már másodszorra Mrs
Armstrong.
– Igen,
köszönöm szépen. Nagyon finom volt minden – mosolyogtam vissza
kedvesen, aztán a kezemmel megpaskoltam a mellettem ülő srác
combját ezzel akarva a tudtára adni, hogy siessen már egy kicsit.
Persze, ő egyáltalán nem vette a lapot, sőt, finoman szólva is
félreértette a helyzetet, ezért ahelyett, hogy rákapcsolt volna,
a szabad kezével az enyém után nyúlt és megfogta. Ám én elég
elszánt voltam ahhoz, hogy ezek után se adjam fel, így hol a
rászorítottam a kézfejére, hol pedig csak masszíroztam a
hüvelykujjammal.
– Ideges
vagy? – esett le neki a tantusz végül. Nem akartam a mamája
előtt gyors befejezésre bírni az unokáját, mert valószínűleg
nem örülne neki, hiszen köztudott, hogy a nagymamák szeretnek
etetni. Ezért diszkréten odahajoltam hozzá, amikor éppen nekünk
háttal állva magyarázott.
– Szeretnék
menni – suttogtam.
– Hova?
– értetlenkedett átvéve a hangerőmet.
– Sétálni.
– Jól
van, ezt gyorsan megeszem, utána mehetünk, ahova csak akarsz. –
Adott egy puszit az arcomra, aztán visszafordult a tányérjához,
amin már csak néhány falat volt. Én győzelemittasan tornáztam
magam ülőhelyzetbe, és mosolyogva vártam, hogy végre
elinduljunk.
Sajnos
az időjárás nem a mi oldalunkon állt, alig jutottunk az ajtón
kívülre. A szél kegyetlenül vágta az arcunkba a havat, ami
időközben esni kezdett. Xander már vissza is húzott a házba,
hogy jobban felöltözzünk.
Mivel
én egyáltalán nem készültem ennyire meleg ruhákkal, amire
Xander számított, ezért felkészült, kaptam tőle egy nagyobb
pulcsit, amit rá tudtam venni az enyémre, és még éppen bele
tudtam bújni a kabátomba is. Alig tudtam mozogni a rengeteg
ruharéteggel magamon, de megérte, mert így tényleg nem fagytam
meg a nagy hóban lépkedve.
A
sejtésem miszerint nagyon jól fogok itt mulatni, teljes mértékben
beigazolódott. Talán a valóság még rá is tett egy lapáttal.
Fantasztikusan éreztük magunkat a másik társaságában, a táj
meg csak hab volt a tortán. Gyönyörű volt minden, ahogy azt Tomas
mondta. A messzi hegyek a távolban, a megdermedt fák, a vágtázó
lovakról meg már nem is beszélve.
Xander
már sokszor láthatta ezt a helyzet, így őt annyira nem kötötte
le, mint engem, ezért folyamatosan azon volt, hogy kitaláljon
valamit, amivel saját magát is szórakoztatni tudta. Néha
hógolyóval dobált meg, máskor hanyatt vágta magát a földön és
hóangyalt gyártott, vagy ha túl sokáig bámészkodtam egy
helyben, hóemberépítésbe kezdett. Komolyan elgondolkodtam azon,
hogy valójában ő egy alig tíz éves kisfiú, aki beköltözött
egy tizenkilenc éves testébe.
– Na,
kigyönyörködted már magadat? – karolt át hátulról és a
fejemnek döntötte a sajátját. – Unatkozom.
– Hihetetlen,
hogy képtelen vagy kibírni, ha nem te vagy a figyelem központjában
– nevettem fel, mire csak megrántotta a vállát és dülöngélni
kezdett velem. Nem szóltam semmit, hagytam, hogy egyik oldalról a
másikra döntsön. Hirtelen már nem is volt olyan érdekes a
kilátás, behunytam a szemem és élveztem a helyzetet. Egész
testemet átjárta a nyugodtság, a külvilág megszűnt létezni, a
hideget sem éreztem már, csak mi voltunk ketten és a kellemes
meghittség. Habár a rétegeknek köszönhetően, ami mindkettőnket
fedte, nem érezhettem testének melegét, de a súlyát, ahogy
finomat rám nehezedik, a karját, amint átkarolva összefonja őket
előttem, igen. A langyos levegő, amit az orrán keresztül kifújt,
gyengéden simogatta az orcámat. Tökéleset pillanat volt, és
akkor ott azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget.
– Vissza
kéne mennünk – rántott vissza Xander suttogása a valóságba. –
Nem akarom, hogy beteg legyél.
– Még
nem akarok visszamenni – ellenkeztem.
– Még
tervezek neked egy meglepetést, csak előtte menjünk vissza, hogy
meg tudd szárítani a hajadat, aztán ha kicsit jobb lesz az idő,
csinálunk valamit, ami nagyon fog tetszeni – magyarázta.
Elgondolkodtam
azon, hogy kicsit játszom én is a makacs kislányt és csak azért
sem fogom hagyni, hogy elrángasson innen, de végül lemondtam erről
a tervemről. Utólag nem is bánom, hiszen ha annyira ragaszkodtam
volna az ottmaradáshoz, talán Xandernek nem lett volna esélye
ilyen erővel magába bolondítania.
Xander
mamája sem repesett az örömtől, hogy ilyen sokáig kint voltunk
ebben a cudar időben, ezért engem azonnal elküldött, hogy vegyek
egy forró zuhanyt, szárítsam meg a hajamat és öltözzek át.
Szófogadóan tettem, amit mondott, és meg sem lepődtem azon, hogy
mennyivel jobb érzés kerített hatalmába már a kályha előtt
ülve tiszta ruhában, egy bögre kakaóval a kezemben, amit Xander
külön nekem készíttetett, mint vizesen és csapzottan toporogni
az előszobában.
Naivan
azt hittem, ennél már nem is lehet szebb a nap, amikor a srác,
akit azóta nem láttam, hogy visszaértünk, végre megmutatta magát
és erre rácáfolt. Ráült a fotelem karfájára és néhány
pillanatig csak a tűzbe meredt, aztán mosolyogva tette könyökét
a háttámla tetejére és támasztotta meg fejét a tenyerében
miközben rám emelte tekintetét.
– Ha
megittad, mehetünk? – kérdezte egy titokzatos vigyor kíséretében.
– Nem
maradhatunk még? Olyan jó most itt – néztem rá kérlelve.
Látszott rajta, hogy ismét szeretne kirángatni a kellemes
helyzetemből és belevinni egy másikba, de aztán beadta a derekát
és sóhajtva felállt.
– Akkor
engedj engem is ide – állt meg előttem várakozóan. Nem
értettem, hogy mit szeretne tőlem, hiszen egy egyszemélyes
fotelben ültem, ahol már nemigen jutott neki hely. Végül
kitakarózva felálltam, hogy elfoglalhassa a helyemet, amit ő
készségesen meg is tett. Kicsit feszengve néztem le rá, amint
kényelembe helyezi magát az én fotelemben, amit nekem toltak ide
közvetlen a kályha elé.
Xander
természetesen jót mulatott a szerencsétlenkedésemen, de aztán
egy kéznyújtással tudtomra adta, hogy azt szeretné, ha az ölébe
ülnék. Bizonytalanul adtam át neki a bögrémet, hogy véletlenül
se tudjam ráönteni a tartalmát, és ügyetlenül másztam az
ölébe, majd dőltem neki a hátammal. Kényelmetlenül éreztem
magamat, amit ő is érezhetett, ezért egy határozott mozdulattal
áttette a lábaimat az egyik oldalára ezzel elérve, hogy kissé
keresztben üljek rajta, miközben a másik kezével, amiben a
kakaómat fogta, figyelt arra, hogy a hirtelen mozdulattól, nehogy
hátraessek.
– Ne
csinálj úgy, mintha még nem ültél volna senki ölében –
nevetett. – Lazulj el.
Tettem,
ahogy mondta, feljebb csúsztam és az oldalammal a mellkasának
dőltem. Vigyorogva megpuszilta a homlokomat és visszaadta a
bögrémet, aztán mindkettőnket betakargatott a szürkéskék
pléddel.
– Soha
nem mondtad, hogy van egy farmotok – szólaltam meg elsőként
megtörve a közénk állt csendet.
– Soha
nem kérdezted – válaszolta természetesen.
– Eszembe
se jutott, hogy kérdezzek ilyet – védekeztem.
– Én
meg nem tartottam fontosnak. Amúgy se sűrűn jövök ide. –
Értetlen tekintetemet látva magyarázni kezdte. – Messze van
ahhoz, hogy csakúgy kiruccanjak ide néha, sokáig meg nem szeretek
maradni, nem az én világom. De persze egyszer-egyszer élvezem,
hogy itt lehetek, lovagolhatok, meg ilyesmi, de – megvonta a vállát
– hosszútávon nem nekem való.
– A
nagybácsikád meg szeretné, ha itt maradnál, nem?
– Igen.
Tudod, a nagypapám már kezd kiöregedni a fizikai munkákból,
ezért teljesen egyedül maradna, és szeretné, ha itt lennék, hogy
segítsek, csakhogy én nem akarok. Mindent fel kéne adnom, amit
szeretek. Csak ritkán találkoznék anyáékkal, nem hokizhatnék,
nem lennének a mostani barátaim, és csajok se nagyon. – Teljesen
meg tudtam érteni az álláspontját, én sem adtam volna fel az
városi életemet ezért, hiába élveztem annyira az ittlétet. Ám
ahelyett, hogy el tudtam volna töprengeni azon, amit mondott, az
utolsó indoka folyamatosan visszhangzott a fejemben. Nincsenek
csajok se nagyon.
– Milyen
csajok? – bukott ki belőlem a kérdés, aztán gyorsan beleittam a
kakaómba, hogy ezzel megpróbáljam azt érzékeltetni, hogy
valójában cseppet sem érdekel a dolog. Próbáltam.
– Csak
nem féltékeny vagy? – kuncogott és egy puszit nyomott az
arcomra. – Természetesen csak akkor kellenének a csajok, ha te
nem költöznél hozzám.
– Szép
mentés – mosolyogtam rá. – És apukád? – Éreztem, hogy a
kérdés hallatán kicsit megfeszül, de aztán gyorsan elengedte
magát és közelebb húzva magához belepuszilt a hajamba.
– Mi
van vele?
– Ő
miért nem maradt itt?
– Mivel
ő volt a fiatalabb, ezért tőle nem várták el, hogy tovább vigye
a családi farmot. Torontóban tanult, ahol megismerkedett anyával,
szerelmesek lettek, aztán amikor választania kellett a farm és
anya között, őt választotta – mesélte.
– Most hol van? Mármint, még nem találkoztam vele.
– Hát,
ő... dolgozik. Igen, a munkája miatt távol van egy ideig.
– Nincs
is az országban?
– Nem,
nincs. Nem is lehet tudni, mikor jön vissza.
– Sajnálom,
pedig vele is szívesen megismerkedtem volna.
– Majd
egyszer biztosan fogsz, de addig is inkább velem ismerkedj –
vigyorodott el, és a takaró alatt rákulcsolta ujjait a kézfejemre.
– Rendben
– viszonoztam a mosolyát, és átadtam neki a bögrémet, hogy ő
is beleihasson.
Nem
szóltunk többet, csak hallgattuk a tűz ropogását. Az idő
múlásával sikerült teljesen ellazulnom az ölében, ezért
feszengés nélkül csúsztam lejjebb és bújtam a mellkasához,
hogy még jobban átjárjon a melegség.
Nem
tudom, mennyi idő telhetett el így, de Xander nagymamája törte
meg, mert elmondása szerinte nagyon szép lett az idő, ezért ha
szeretnénk még kint lenni, akkor használjuk ki az alkalmat.
Xandernek több se kellett, anélkül, hogy megvárta volna a
válaszomat, már ki is takart, majd a karjaiba véve állt fel velem
együtt. Döbbenten kapaszkodtam a vállába, míg végül lerakott a
saját lábaimra.
– Menj,
vedd vissza a pulcsimat, az melegebb. Kint találkozunk – borzolta
össze a hajamat szórakozottan, majd már ott sem volt, ezért
kénytelen voltam ellenkezés nélkül szót fogadni. Gyorsan
öltöztem fel elég melegen ahhoz, hogy kint ne fázzak, aztán már
ki is léptem a szabadba. Azt hittem, hogy Xander majd az ajtó előtt
fog várni rám, de meglepetésemre nem volt ott csak a mamája, aki
éppen a havat söpörte le a verandáról.
– Xander
merre van? – kérdeztem tőle.
– Az
előbb még itt volt – nézett körül. – Szerintem a lovakhoz
mehetett.
– Köszönöm
– bólintottam, és a keresésére indultam. Most csak még jobban
örültem annak, hogy nemrég körbe jártuk az egész tanyát, mert
így legalább tudtam, hogy mit hol kell keresnem, ezért hamar
ráleltem az istállóra. Ám hiába jártam körbe, néztem meg
minden szegletét, lestem be minden egyes lóhoz, sehol nem volt.
Tehetetlenül és sértődötten hagytam el az épületet, amiért
képes volt csakúgy otthagyni egyedül. Azt mondta, kint
találkozunk, akkor hol van most?
Mérgelődve
lépkedtem a hóban vissza a házhoz, hogy ott várjam meg, amíg
feltűnik neki, hogy valamit elhagyott, amikor egy hatalmas, fehér
ló vágtatott be elém. Ijedten hátrahőköltem, és felnéztem a
hátán ülő személyre. Elkerekedett szemekkel, sokkos állapotban
meredtem a szőke Xanderre, aki mosolygott és látszólag élvezte,
hogy ilyen hatással tudott lenni rám. Nem szólt semmit, hagyta,
hogy feldolgozza a helyzetet, nekem meg lassan kezdett leesni a
dolog, ezért egy óriási szívből jövő mosoly jelent meg az
arcomon. A kezemet az arcom elé kaptam és éreztem, ahogy a
könnyeim ellepik a szememet. Soha nem gondoltam, hogy valaha lehetek
annyira boldog, mint akkor voltam. A melegség átjárta minden
porcikámat annak ellenére, hogy valójában kint repkedtek a
mínuszok. Hirtelen semmit nem akartam jobban csak azt, hogy az én
saját szőke hercegem a karjai közé zárjon és soha ne engedjen
el.
Xander
félreérthette a könnyeimet, mert ijedten szállt le a lóról, majd hozzám sietett, hogy teljesítse a ki nem mondott kérésemet.
– Ne
haragudj. Nem tudtam, hogy ennyire meg fogsz rémülni –
fohászkodott és szorosan ölelt magához, hogy megnyugtasson.
– Félreérted.
Én csak... – kezdtem bele. – Én csak olyan boldog vagyok –
nyögtem ki. – Köszönöm! – fontam át a nyakát a karjaimmal,
és olyan közel szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam.
– Akkor
jó – könnyebbült meg. – Nem szeretnéd lóháton megnézni
a környéket? – tolt el kicsit magától, hogy a szemembe
nézhessen.
– De,
egy feltétellel – feleltem, mire kíváncsian fürkészett. –
Ezt itt hagyjuk – mutattam a parókájára. – Borzalmasan áll –
nevettem fel jóízűen.
– Tényleg?
– lepődött meg. – Pedig azt hittem, tetszeni fog. Gondolkodtam
is rajta, hogy ne festessem-e be inkább.
– Nem,
soha! – ráztam meg a fejemet. – Ígérd meg, hogy soha nem
festeted be a hajad szőkére!
– Megígérem,
ha te is megígéred nekem, hogy még ebben az évben megcsókolsz –
nézett rám kihívóan. – Ha viszont Szilveszter éjszakáján még
mindig csók nélkül leszek, újítok egy kicsit a megjelenésemen. Ha tényleg olyan borzalmasan áll, mint ahogy azt elmondtad,
akkor nem hagyhatod, hogy ez megtörténjen – mondta teljesen
komolyan.
– Benne
vagyok – egyeztem bele nevetve. Xandernek több se kellett, levette
a parókáját és kidobta a közelben lévő szemetesbe, aztán
felült a lóra, majd segített nekem is felmászni mögé.
Tagadhatatlanul rettegtem a ló hátán, ezért még szinte nem is
ültem rendesen fel, de már az előttem lévő srác derekát
szorongattam, nehogy véletlenül lezakózzak. Amikor sikerült
elhelyezkednem, Xander elindította a lovat, mire egy kisebb sikoly
hagyta el a számat és összeszorítottam a szememet. Néhány lépés
után, amikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fogok leesni, óvatosan
körülnéztem. Nem is volt már olyan ijesztő, mint az elején,
ezért sikerült elengednem magamat. Mosolyogva hajtottam a fejemet a
hátának. Akkor, ott, a ló hátán ülve lettem teljesen biztos
benne. Visszafordíthatatlanul beleszerettem.
***
A
szavak gondolkodás nélkül jöttek egymás után, én meg nem
győztem leírni őket. Minden tapasztalatomat, meglátásomat és
információmat le akartam írni a srácról. Az együtt töltött
időket, a közös vicceinket és az érzéseimet. Még egyszer
elmélázhattam a dolgokon és sokadszorra eljutottam ugyanahhoz a
végeredményhez: mindenképpen meg fogom csókolni, még ma.
Az
írásból a telefonom fütyülése zökkentett ki, amit először
ignorálni akartam, de aztán rájöttem, hogy akár a szóban forgó
srác is lehet az sms feladója, így végül a kezembe vettem a
készüléket, aztán szélesen elvigyorodtam az üzenetet elolvasva.
„Kilencre
érted megyek, aztán csinosan öltözz fel! És ne feledd az
egyezségünket sem. ;) xxx, Alex”
____________________________________________________________________
Kérdések:
1. Mennyire álltatok közel hozzá, hogy belefulladjatok a nyálba? :D
2. Kinéztétek volna Xanderből, hogy Nica kedvéért szőke herceggé változik?
3. Mit szóltok Alexander új nevéhez?
4. És nem akarlak most titeket a kérdéseimmel piszkálni, szóval csak osszátok meg a véleményeteket velem. Mindent, mint eddig. ^^
Szia!!:)
VálaszTörlésCsak tegnap kezdtem el olvasni a blogodat,és ma már utol is értem.:)Eddig is fel voltam iratkozva,de úgy voltam vele,hogy majd csak akkor fogom elolvasni,hogyha befejezted-általában így csinálom.De az az igazság,hogy ezzel most kivételt tettem.:)
Nagyon jól írsz,és a történet is tetszik.És nem,nem fulladtam meg a nyálba,én imádom az ilyet.:D
Mindig is Alex volt a kedvencem,nem szerettem,hogy Kyle-lal jár.Tudtam,hogy lesz valami,de annyi ideig húztad,és nem pár fejezet után derült ki azonnal,hogy mi is történt.Először szépen beleszeretett,majd összejöttek,én meg végig azon izgultam,hogy "szakítsanak már!!"-már bocsi.
Most hirtelen nem is tudom,hogy mit mondjak,legfeljebb azt,hogy "Megéri rá várni.":))
By: Luna K. Fox
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy velem kivételt tettél, különben most nem olvashattam volna a kommentedet, ami nagy kár lett volna, mert mindig motivációt jelentenek nekem a visszajelzések, ezért sokkal könnyebben ülök neki megírni az újabb fejezeteket. :)
Boldog vagyok, hogy ezt mondod. ^^
Ezzel nem vagy egyedül, Kyle-nak elég keveseket sikerült megnyernie, de ilyen is kell. Nem szerethet mindenki mindenkit. :D
Köszönöm szépen. <33
Ölel,
M. Mircsi
ÚÚÚÚRISTEEEEN!!!! *---* Nagyon, sőt inkább hihetetlenül, fenomenális, fantasztikus rész lett! :D Oké, nem őrültem meg, kicsit sem, csak úgy megjegyzem.
VálaszTörlésSzóval, kiemelném megint a fogalmazásod, ami annyira jóvá teszi a történetet. És mivel nem lett csupa nyál a gépem, kijelentem, hogy nem, nem fulladtam meg a nyálban. Nekem nem is tűnt annyira nyálasnak -oké, talán egy kicsit, de csak is jó értelemben;)-.
Ha őszinte leszek, bármi mást kinéztem volna Alexből, de hogy szőke hajjal, fehér lovon jelenne meg, erre pont nem gondoltam volna:D De a részt olvasva...még jobban megszerettem *-* Nem tudod, hol találhatnék ilyen srácot?:D
Azt hiszem mindent elmondtam, amit akartam, szóval még egyszer elmondom, hogy a rész nagyon jó lett és nagyon várom a folytatást!^^ :))
Köszönöm szépen, igazán jólestek a szavaid. Mindig nagyon jó hallani, hogy ennyire tetszik valakinek az, amit csinálok. ^^ Annak meg végképp örülök, hogy nem fulladtál meg, nem szerettem volna megölni egyetlen olvasómat sem. :D
TörlésSajnos nem, de ha esetleg rájönnél, akkor nekem is szólhatnál. :"D
Nagyon hálás vagyok a kommentedért. ^^ <3
Ölel,
M. Mircsi
Szia, valamiért ha a "fejezetek" címre kattintok a 23, fejezettől nem engedi tovább olvasni, azt jelzi, hogy még nincs kész. Hogyan tudnám az előző 3 fejezetet elolvasni? Ha tudod a választ előre is köszi. :)
VálaszTörlésSzia.
TörlésNe haragudj, valószínűleg elfelejtettem kitenni az előző részeket, de azonnal orvosolom a hibát. Egyébként az előző fejezeteket megtalálod a blogon, ha visszafele lépegetsz a bejegyzések között. :D
Elnézést a kellemetlenségért és a késői válaszért!
Ölel,
M. Mircsi
Szia Mircsi!
VálaszTörlésIsmét lenyűgöztél ezzel az új résszel,tényleg annyira jó olvasni.Amikor látom,hogy a rész végére érek,akkor nagyon elszomorodom,mert egyszerűen képtelen lennék abbahagyni a történet olvasását. Szerintem nem volt túl nyálas a rész,pont amilyennek lennie kell. Személy szerint én borzasztóan örültem,hogy ennyire romantikusra sikeredett,már alig vártam,hogy végre az is eljöjjön,hogy Nica beleszeressen Alex-be. És Alexander szokásához híven most is irtóan aranyos volt. Ha nekem egy ilyen fiú udvarolna én már biztosan beájultam volna. És én gondoltam,hogy valami hasonlót fog tenni Alex,mint a parókás dolog. Máskor is azon törte magát,hogy Nica jól érezze magát,szóval gondolni lehet,hogy bármit megtesz érte,hogy belezúgjon. Hát úgy tűnik sikerült is neki. ;) Az új beceneve amúgy nekem nagyon tetszik. Olyan más. :)
Már nagyon várom a következő részt és az azutániakat is,de gondolom most,hogy itt a szeptember ismét ritkábban kerülnek majd fel. :)
Szia Aly!
TörlésEz boldogsággal tölt el, mindig jó hallani az ilyet. Igyekszem akkor a fejezeteket kicsit rendszeresebben hozni, és nem ekkora kihagyásokkal, de sajnos nem tudom, ezt mennyire fogom tudni kivitelezni, ugyanis nem gondoltam, hogy az iskola ennyire leköti majd minden időmet.
Igen, teljesen jól látod a helyzetet, Xander tényleg mindenre képes lenne, hogy Nica végre belehabarodjon. De mint mondtad is, ezúttal sikerült is neki. :D
Igen, sajnos ezt így van, de nagyon igyekszem a következővel. Már be is fejeztem, de sajnos nem tudom, mikor fogom tudni közzétenni. :/
Ölel,
M. Mircsi
Mircsiiiii,ezt imádtam.Az eddigi legjobb rész.
VálaszTörlés1.Én szeretem az ilyen "nyáladzós" részeket.
2.Én már mindent kinézek ebből a gyerekből,imádom.!Romantic level 10000%
3.Kicsit még furi,de majd megszokom.
4.Már csak annyitt,hogy még sosem olvastam ennél szebb,romantikusabb részt.Imádtam.
Örülök, hogy így gondolod. ^^
Törlés1. Akkor jó, meglehet, hogy több is lesz. :D
2. Ahogy mondod. :D
4. Köszönöm szépen, ez igazán boldoggá tesz. ^^ <3
Ölel,
M. Mircsi
1. Semennyire! Ez nagyon aranyos volt :3 *-* Imádtam, de komolyan! Megérte várnom rá *-*
VálaszTörlés2. Nem gondoltam rá, de ez tetszett :'D Szeretem, azt, hogy sose gondolok arra, ami történni fog ❤ Nagyon nagyon szeretem ezt a történetet :3
3. Eddig is hívtam Xander-nek ❤❤:33
4. Nagyon jóó *-* elmondhatatlanul szeretem az írásodat *-* Mikor jön a kövi? :3 ❤❤
xoxo
Mercédesz ❤
#nagyrajongódvagyokMircsiésimádomatörténeted:D :* ❤
1. Ezt jó hallani. ^^
Törlés2. Jó tudni, hogy azért sikerül váratlan fordulatokat is belecsempésznem a történetbe. :)
4. Köszönöm szépen. <3 ^^ Sajnos még nem lehet tudni, de megpróbálom minél hamarabb hozni!
Köszönöm, hogy írtál és itt vagy nekem. ^^ <333
Ölel,
Mircsi
Szóval, irtó jó lett a rész, csak kellemesen tocsogtam a nyálba ami pont elég volt ahhoz hogy kizárjam a külvilágot és Nicáékra tudjak koncentrálni. Az hogy Alex komolyan felvette azt a szőke parókát eléggé meg mosolyogtatott(szőke herceg fehér lovon) ötletes poén, nem csodálkoztam azon hogy Nica lélegzete is elállt. Miért pont Xander, oké értem én hogy mindenki Alexnek hívja de akkor mi van, annyira nem hangzik hülyén, meg lehet szokni :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte a tetszésedet és nem okoztam vele csalódást. ^^ Remélem, a továbbiaknak is így lesz. :D
TörlésÖlel,
M. Mircsi
Szia! :) Vár blogunk pár díjjal! :)
VálaszTörléshttp://titkosemail.blogspot.hu/
Szia.
TörlésKöszönöm!
Úrrrrrrr isten imádom ahogy írsz:) alig várom a kövi részt :) <3
VálaszTörlésKöszönöm, igyekszem hozni. ^^ <3
TörlésDrága Mircsi!
VálaszTörlés(Majdnem azt írtam, hogy drága Nica...)
Ismét sikerült meglepned, persze kellemesen hiszen ki gondolta volna, hogy lesz olyan, hogy Armstrong farm?! :D
1. Szerintem nem is volt nyálas :D
2. Eléggé meglepődtem.. Erre nem gondoltam volna álmomban sem.
3. Hú nekem az Alex jobban tetszik, de ez megszokás kérdése. Szóval nálam az elmegy kategória.
4. Csodálatos rész lett! Feldobtad a napomat. :D
Sok puszi:
Rowena
Drága Rowena!
TörlésHehe, majdnem. :D
Hát, kitudja. :"DDD Lehet, valaki már az elejétől kezdve tudta, hogy ez lesz a tervem és már azt várta, hogy mikor fogom végre beletenni. :DD
1. Akkor jó :DD
2. Remélem, azért kellemes meglepetésként ért és nem volt csalódás.
3. Remélem, majd megszokod és jobban fog tetszeni. :)
4. Ennek örülök és köszönöm. ^^ <3
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésElolvastam az összes válaszodat és sajnálom, hogy azt feltételeztem lesz, amire már nem lesz kedved válaszolni. Igazából magamból is kiindulhattam volna. Én sem tudom figyelmen kívül hagyni még a hónapokkal korábban publikált részek alatt hagyott friss véleményeket sem. Az olvasók megérdemlik!
Sosem gondoltam volna, hogy Alexéknak van egy farmjuk, ez kellemes meglepetés volt a számomra, és bár az elején figyelmeztettél a túlzott romantikára, én nem fulladtam bele a nyáltengerbe. Kedves volt, aranyos, de semmiképp sem túlzás. Hidd el nekem, aki már a szeretlek szótól is rosszul van néha. Egyébként Alex új beceneve számomra még nagyon fura, és bár a vége felé kezdtem hozzászokni, itt, megjegyzés formájában valahogy képtelen vagyok leírni. Meghagyom mindezt Nicának (akinek a beceneve egyébként nagyon tetszik!). Alig várom, hogy olvashassam a következő részt és a nagy csókjelenetet. Nem mellesleg remélem hamarosan több információt kapunk Alex apukájáról :)
Kellemes hétvégét!
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésEzzel teljesen egyetértek, nekem is állandóan bűntudatom van, ha nem sikerült válaszolgatnom a kommentjeitekre, pedig sajnos ez elég sűrűn megesik, főleg most... Remélem, azért nem haragszotok a hatalmas csúszásomért...
Igen, remélem, hogy senki nem jött rá erre a tervemre és mindenkit sikerült kellemesen meglepnem ezzel a ténnyel. Ennek örülök, akkor talán senkit nem öltem meg vele. :"D Majd idővel biztosan hozzászoksz, nekem is fura volt először, többször el is írtam és csak utólag javítottam, de lassan már én is megszokom és akkor majd ugyanolyan természetesen jön, mint az Alexander vagy az Alex.
Majd az is elérkezik egyszer. ;)
Köszönöm, viszont kívánom neked is. ^^ <3
Ölel,
Mircsi
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszönöm. <3 :) Sajnos nem tudom. :(
TörlésIszonyat jó! Nagyon tetszik! Már nagyon várom a következő részt!!! (: <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen. <33 ^^ Próbálom minél hamarabb hozni, de sajnos az iskola mindig közbeszól. :/
TörlésSziia!
VálaszTörlésMost találtam rá a blogodra és hát hűű... gratulálok hozzá. Egyszerűen imádom. Annyira izgalmas, egyedi, teli van fordulatokkal és nagyon jól is fogalmazol. :)
Ez a rész lett az egyik kedvencem. Nem gondoltam volna, hogy Alexéknek van egy farmjuk, tehát ez is kellemes meglepetésként ért. Nagyon aranyosak együtt, amikor úgy viselkednek, mint a gyerekek, de ez inkább Alexre igaz. Meg mindenhogy máshogy is aranyosak együtt. Nagyon tetszik nekem Nica forrócsokimániája és, hogy már szokásukká vált, hogy eljárnak forrócsokizni együtt. Ez alatt a 2 nap alatt amíg végeztem az idáigi részekkel én is nagyon megkívántam, tehát egyszer biztosan ki fogom próbálni a forrócsoki + mályvacukor összeállítást. ;) És hát amikor Alexander megjelent szőke parókában fehér lovon... Végem lett. :D Kíváncsian várom hogy összejöjjenek meg hát természetesen az új részt. :)
Egy új rendszeres olvasód:
Viki^^
Sziaa!
TörlésKöszönöm szépen! Remélem, hogy meg is maradsz, mint olvasóm és nem okoz csalódást. ^^
Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet és sikerült úgy megírni, hogy váratlan meglepetéseket is tudtam csempészni bele. ^^
A forrócsokis ötleted meg csak támogatom, igazán finom a kettő együtt, főleg egy meleg kályha előtt ülve, miközben kint esik a hó. Igazán meghitt pillanatokat lehet vele teremteni. :D
Köszönöm, hogy írtál nekem. <33 ^^
Ölel,
Mircsi