Sziasztok!
Elhiszitek ezt? Késés nélkül! Azért ez megérdemel egy tapsot, nem igaz? :D
Itt is szeretném megköszönni Miranda O. Connornak, hogy kisegített, amikor egy bétám se ért rá kijavítani a fejezetet. Az ő érdeme, hogy most olvashatjátok ezeket a sorokat. :) Ha esetleg érdekel titeket, hogy ki is ő, akkor linkelem is a blogját, ami egy vak lányról szól. Nézzetek be hozzá bátran. ;)
Itt is szeretném megköszönni Miranda O. Connornak, hogy kisegített, amikor egy bétám se ért rá kijavítani a fejezetet. Az ő érdeme, hogy most olvashatjátok ezeket a sorokat. :) Ha esetleg érdekel titeket, hogy ki is ő, akkor linkelem is a blogját, ami egy vak lányról szól. Nézzetek be hozzá bátran. ;)
Aztán, ha esetleg szavazáshoz lenne kedvetek, akkor ide kattintva megtehetitek. Nagyon szépen köszönök minden szavazatot annak ellenére is, hogy a csalások miatt esélytelen, hogy nyerjünk, én akkor is nagyon örülök annak, hogy vannak olvasóim, akik megtesznek a BTM-ért pár kattintást. :)
Illetve még szeretném megköszönni itt is azoknak, akik megajándékoztak egy megjegyzéssel az előző rész alatt. Hihetetlenül boldoggá tesztek minden egyes szóval. Köszönöm, imádlak titeket! <3
___________________________________________________________________________________________
Huszonkettedik fejezet
„Az igazi barát az, aki akkor jön,
amikor mindenki más megy.”
–
Oké,
kezdheted, figyelek.
– Rendben
– nevettem bele a telefonomba, amikor én is kényelembe helyeztem
magamat az ágyamon.
Megígértem
Alexandernek, hogy este felhívom, amikor véget ér a programom
anyuékkal, ami egyébként nagyon jól sikerült, életem
legeslegjobb napja volt. Rengeteget hülyéskedtünk apával az
étteremben, anya pedig bosszús pillantásokat lövellt felénk,
mert szerinte nem viselkedtünk az etikettjéhez méltóan. Az igazat
megvallva, tényleg így volt. Hihetetlenül gyerekesek voltunk
mindketten, de őszintén, jólesett végre bepótolni a kimaradt
éveket, amikor egyikőjüknek sem volt ideje rám, így kénytelen
voltam magamat szórakoztatni. Habár be kell vallanom, salátával
elég nehezen dobáltam volna saját magamat, arról már nem is
beszélve, hogy egyedül a szobámban nem lett volna annyira
izgalmas, mint egy emberekkel teli épületben, ahol a cél az, hogy
úgy dobd meg a másikat, hogy azt egyetlen vendég se nézze szúrós
szemmel. Természetesen én nyertem, ugyanis apa nagyon
figyelmetlen volt, nem használta ki a körülötte lévő tükröződő
tárgyakat, ezért nem vette észre, ahogy egy kislány éppen felénk
nézett, majd kikerekedtek a szemei, amint apa salátája a hajamba
repült. Ekkor még csak egy-nullra vezettem, és a játék nem állt
meg. Azt hiszem, az utolsó dobásunk a pincér volt, aki szintén
apa háta mögül jelent meg és vált szemtanújává a
kajacsatánknak. Nem szólt semmit, bár egy pillanatra megtorpant,
aztán csendben továbbállt. Anya ennél a pontnál vesztette el a
türelmét, dühösen parancsolta meg, hogy hagyjuk abba ezt a
hülyeséget, mert szégyent hozunk rá. Valójában teljesen meg
tudtam érteni, igaza volt, talán a helyében én sem néztem volna
jó szemmel, ha az én családom szórakozik így mások szeme
láttára.
A
békesség kedvéért meg is állapodtunk apával, hogy majd otthon
folytatjuk. És ez így is lett. Még be sem léptünk az ajtón, apa már a konyhában volt, hogy valami dobálható után nézzen.
Anya igyekezett elejét venni a dolognak, hiszen pontosan tudta, hogy
a takarítás rá maradna. Apa nyomába eredt, majd egy rövidebb
dorgálás után a nappaliba küldte, hogy foglalja el magát ott.
Persze nem kellett miattunk aggódni, a kanapén is simán
feltaláltuk magunkat, ezért nemsokára az én sikítozásaimtól
zengett az egész ház, mert apa minden könyörgésem ellenére is
tovább csikizett, a szökési próbálkozásaim pedig egytől egyig
kudarcba fulladtak.
Végül
a napunkat anyáék ágyában zártuk, ahova befeküdtem a szüleim
közé, aztán órákat beszélgettünk. Egy tucatnyi témát
felhoztunk, többnyire teljesen értelmetleneket, de nem számított,
csak az volt a lényeg, hogy együtt voltunk és jól éreztük
magunkat.
– Örülök,
hogy akkor végre minden rendbe jött – mondta Alexander. – Csak
azt nem értem, hogy mi történt ilyen hirtelen. Egyik reggel arra
keltek, hogy van egy lányuk, akivel törődni kéne, vagy mi?
– Emlékszel,
amikor egyik este sírva vettem fel a telefont?
– Igen.
– Előtte
csúnyán összevesztem anyáékkal Kyle miatt, és a fejükhöz
vágtam, hogy soha nem szerettek. Valószínűleg emiatt történhetett
minden.
– Értem.
De legalább most már minden okés köztetek.
– Pontosan,
úgyhogy most te jössz – mosolyodtam el.
– Miben
jövök én?
– Eddig
mindig én meséltem neked, de én szinte semmit nem tudok rólad.
Szóval tessék mesélni.
– Na
jó, de mit? – nevetett fel értetlenül. Egyáltalán nem akarta
megérteni, pedig szerintem teljesen egyértelmű volt, amit mondtam.
– Akármit.
Tudod, szerepcsere, most én figyelek, te mesélsz.
– Figyelj,
Nica – röhögött, amit nem igazán tudtam hová tenni. – Nem
fogok itt lelkizni neked. Szívesen meghallgatlak téged, de nekem
nincs mit mondanom. – Őszintén fájt, amit mondott. Azt hittem,
hogy ez idő alatt kialakítottunk egy olyan kapcsolatot, ahol
mindketten megbízunk a másikban, ám ő mégsem volt hajlandó
beavatni engem a titkaiba, annak ellenére, hogy én már nagyon
régóta megtettem. Borzasztóan csalódott voltam.
– Jó,
mindegy. Nekem úgyis mennem kell – hazudtam.
– Ne
csináld, Nica! – szólt rám. – Ne durcizz! Én is elmesélem a
napomat, oké? Csak ne tedd le. Kérlek!
Aranyosnak
találtam, ahogy könyörgött és jól is esett, mert ezzel
megmutatta, hogy igenis fontos vagyok neki. És szeret velem
beszélgetni, ami igazán jó jel, hiszen ha már ez meg van, akkor
nem kell sok ahhoz, hogy megnyíljon nekem.
Nem
hazudott, tényleg elmondta, hogyan alakult a napja. Kevésbé telt mozgalmasan, az enyémhez képest, de élveztem, hogy
végre betekintést nyerhettem a családi életébe. Megismerhettem
az anyukájának a keményebb oldalát, akinek egyáltalán nem
tetszik, hogy a fia, attól eltekintve, hogy nagykorú, becsípve ér
haza hajnalban. Jót is nevettem azon, ahogy megleckéztette
Alexandert. Meg is fogadta, hogy soha többet nem fog részegen
hazamenni, mert még egyszer nem bírja ki, ha az anyja minden
fájdalomcsillapítót elvisz otthonról. Ezzel sikerült is elérnie, hogy a fia megtapasztalja, milyen rossz is a másnaposság.
Beszélgetés
közben Ani szokásához híven megzavart minket azzal, hogy
Alexanderre vetette magát, aki ezúttal nem fogadta túl jól és
mérgesen kizavarta a szobájából. A kislány persze ezt is
játéknak vette, ezért kacagva mondott ellent. Éreztem a bátyja
hangján, hogy lassan kezd elfogyni a türelme, éppen ezért kért
is tőlem pár percet, aztán már csak a távolból hallottam a
készüléken keresztül, mihelyst a srác az anyja segítségét
kérve kiabálja el magát. Amint meghallottam az „Anya, szólj rá
Anira!” mondatot, elfogott a röhögőgörcs és még akkor sem
sikerült abbahagyni, amikor Alexander ismét beleszólt a telefonba.
Párszor megkérdezte, hogy mi bajom van, de a sokadig
válaszolatlanul hagyott kérdése után inkább csendben várt.
– Leteszem
– fenyegetett meg. Nem tudott meghatni vele, meg egyébként is
képtelen voltam visszafojtani, mindig újra kitört belőlem. –
Komolyan mondom. Szia, Nica.
– Bocsánat
– vettem komolyabbra a figurát és igyekeztem kiverni a fejemből
a képet, ahol a fiú tehetetlenül áll az ajtóban a lábába
csimpaszkodó húgával. – Még mindig édesek vagytok.
– Jó,
tudom, cukik vagyunk, amikor veszekedünk, lapozzunk már! – lett
azonnal ideges.
– Nem
értem, miért zavar, ha aranyosnak nevezlek, mert tényleg az vagy.
Azt imádom a legjobban, amikor úgy viselkedsz, mint egy nagy gyerek
– hagytam figyelmen kívül a kérését. – Olyankor igazán
édesen vi...
– Amikor
megláttam, hogy Kyle egy másik lánnyal csókolózik, nem bírtam
megállni, hogy ne húzzak be neki – szakította félbe a
mondatomat és egy teljesen váratlan témát dobott fel. Hirtelen
elállt a szavam és egy gonosz vigyor húzódott az arcomra. Szóval
ez a gyenge pontod?
Készségesen befogtam a számat, hogy tovább beszélhessen. Nem is
kellett neki több, folytatta annak reményében, hogy végre
leszállok róla és többet nem ecsetelem, mennyire cuki. – Mikor
ideköltöztünk Montréalba, ő volt a legelső barátom, még akkor
is hajlandó volt szóba állni velem, amikor senki nem ismert. Nem
voltam se a hokicsapat kapitánya, se csapattag. De ez őt cseppet
sem izgatta, mindenben segített, bemutatott másoknak, elmondta,
hogy mire kell figyelnem, kikkel nem érdemes barátkozni, és melyik
tanárral kell vigyázni. Nagyon jóban voltunk. – Kis szünetet
tartott, hogy gondolkodjon, míg én szótalanul hallgattam, habár
elég nehéz volt visszafognom magam, hogy ne kérdezzek rá
türelmetlenül, mégis mi történt utána, pedig borzasztóan
kíváncsi voltam, miért használt múlt időt. – Aztán nekem
muszáj volt a figyelem központjába kerülnöm. Ezt már
elmeséltem, ugye?
– Igen
– bólintottam teljesen feleslegesen, hiszen úgysem láthatta.
– Jól
van, akkor tudod, miről van szó.
– Igen,
de nem értem, mi köze ennek ahhoz, hogy behúztál Kyle-nak.
– Ne
türelmetlenkedj! – szólt rám dühösen. – Mesélek, csak
figyelj és ne vágj közbe, mert leteszlek.
– Bocsánat.
Többet nem szólok bele – ígértem meg. Bebújtam a takaróm alá,
és a mobilomat magam mellé helyeztem kihangosítva.
– Oké,
akkor folytatom. Szóval, elkezdtem azért küzdeni, hogy a csúcsra
törjek, gyakran maradtam bent edzések után az arénában
gyakorolni, hogy én lehessek a legjobb. Tudtam, hogy Kyle is arra a
posztra hajtott már egy éve, de nem érdekelt, csak a saját célom
lebegett a szemem előtt. Kettőnk közül én voltam az elszántabb, így természetesen két éven belül én kerültem
magasabb pozícióba, ezáltal kiérdemeltem a suli hierarchiai lépcsőfokán is
az egyik legmagasabb szintjét, amire szintén Kyle
pályázott. Mindent elértem, amit egykor ő szeretett volna, és
mindenhonnan lesöpörtem, nem törődve vele. Szép lassan
eltávolodtunk egymástól, már nem beszéltünk annyit, nem azért
mentünk el valahova mind a ketten, mert a másik is ott volt.
Feltűnően féltékeny volt mindenemre. Ha kitaláltam, hogy nekem
kell valami, rögtön ő is azt akarta. Folyton mindenből versenyt
csinált. Egy idő után feltűnt, hogy kisebbségi komplexusa van
mellettem, de nem igazán foglalkoztam vele, nem az én problémám
volt. Egészen addig, míg el nem kezdtem miattad bosszankodni. –
Összeráncoltam a szemöldökömet. Késztetést éreztem arra, hogy
rákérdezzek, de eszembe jutottak a szavai, ezért inkább nem
tettem. – Utáltál és ezt a lehető legtöbb módon a tudtomra is
adtad, ami nagyon idegesítő volt, tekintve, hogy nem ismertél.
Kyle azonnal felismerte a helyzetet, és az első adandó alkalommal
– ami az étteremben volt – rád is nyomult.
– Akkor
nem is én tetszettem neki? – szaladt ki belőlem a kérdés.
Hirtelen hatalmába kerített a csalódottság, a gyomrom összeszorult.
– Nica!
– De...
– Kértem
valamit, Veronica! – szólított a teljesen nevemen, ami azonnal
belém fojtotta a szót. – Igen, Kyle csak azért akart veled
járni, hogy megelőzzön. Tudom, ez most nagyon fog fájni, de ez az
igazság. Kyle-t nem különösen érdekelted, nem akart veled
randira menni, igazság szerint semmit nem akart tőled. – Éreztem,
hogy a szavai hallatán megtelik könnyel a szemem, de nem
foglalkoztam vele, lehunytam őket és hagytam, hogy kiszivárogjanak
a könnycseppek. – Az első randira valójában miattam nem tudott
elmenni. Szándékosan beszéltem rá az edzőt, hogy tartsuk tovább
az edzést, mert tudtam, így semmiféleképpen sem fog tudni érted
menni időben. Abban reménykedtem, hogy ezzel sikerül téged
eltántorítanom tőle, de nem így lett. Aztán a másodiknál nem
volt nehéz dolgom, csak kihasználtam, hogy Kyle-nak kicsi az
akaratereje és ellene használtam, amikor rávettem a többieket,
hogy rúgjunk ki a hámból. Csak azzal nem számoltam, hogy ennyire
rád kattan majd, azzal meg főleg nem, hogy ennyire könnyen
megbocsátasz neki. Azt hittem, vele is olyan rideg leszel, mint
mindenki mással. De nem, összejöttél vele, ezzel a vesztedbe
szaladva. Kyle kedves, mindig is az volt, ezt nem játszotta meg.
Teljesen az ujjai köré csavart, hiába próbáltam megakadályozni.
Csak téged akartalak védeni, mert tudtam, mi a célja veled.
– Elég
volt! – szakítottam félbe. Nem akartam tovább hallgatni,
borzasztóan fájt minden szava.
– Végig
azt a pillanatot vártam, amikor megcsal majd, hiszen már az elején
teljesen egyértelmű volt, hogy megtörténik – folytatta, mintha meg sem
hallott volna.
– Kérlek!
– könyörögtem. Már szabályosan zokogtam, az arcomat belefúrtam
a párnámba. Tudtam, mit fog mondani, de nem akartam hallani. Úgy
csak még jobban fájt volna.
– Nem
volt szerelmes beléd – vágta a fejemhez, ami olyan érzés volt,
mintha egy kést döftek volna egyenesen a mellkasomba. – Semmi oka
nem volt arra, hogy várjon rád, de te szentül hittél benne.
Csak
hazudik, Kyle soha nem tenne ilyet. Ő nem olyan – próbáltam
vigasztalni magamat, de tudtam, hogy igaza van. Bíztam benne.
– Aztán
az egyik szórakozóhelyen voltunk edzés helyett – már tudod
miért –, és az egyik lánynak nagyon megtetszett, rámozdult,
egyáltalán nem foglalkozott velem a többiekkel ellentétben, akik
megállás nélkül próbáltak szóba elegyedni velem. Kyle-nak
bejött, hogy ismét valami olyat kaphat meg, ami nem lehet az enyém,
ezért habozás nélkül fogadta a közeledését. Majd meg is
csókolta, ami miatt felment bennem a pumpa. Te nem ezt érdemelted
és azt akartam, hogy bűnhődjön a tettéért, így elrángattam a
csajtól és behúztam neki, amiből komoly verekedés lett. A
többieknek kellett szétszedniük minket különben biztosan péppé
verem. Nem lett volna bűntudatom, megérdemelte. – Nem
válaszoltam semmit, ha akartam se tudtam volna megszólalni a
zokogástól. Az orrom bedugult, alig kaptam levegőt, ezért
fuldokolva kapkodtam oxigén után, miközben még mindig patakokban
folytak a könnyeim. Hogy
tehette ezt velem? Megbíztam benne, közel engedtem magamhoz! Miért
kell újra és újra megtörténnie ugyanannak?
Miért
hagy el mindenki?
Alexander
csendben hallgatta a bömbölésemet. Képzelem, mit gondolhatott.
Mint
aki haldoklik... Ez
nem tudott érdekelni, csak végtelenül sajnáltam magamat, amiért
ennyire szerencsétlen vagyok és hagyom az embereknek, hogy minden
adandó alkalommal tönkretegyenek. Nem
tanultam még meg a leckét? Hogy lehettem ilyen naiv?
– Nica...
– szólított meg lágy hangon. Nem feleltem. Nem akartam beszélni
vele, egyedül szerettem volna lenni, magányosan, de biztonságban, mint
régen. – Elmehetek érted? – kérdezte hirtelen, amitől
egyszeriben a döbbenettől elállt a sírásom.
– Minek?
– érdeklődtem. – Hogy te is ezt tedd velem? Hogy elhitettesd,
hogy számítok neked, aztán elhagyj? Miért...? – Nem tudtam
befejezni, mert a bőgés ismét belém fojtotta a szót.
– Én
soha nem tennék veled ilyet, ezt te is tudod! – védekezett. –
Nica, kérlek! Szeretnék segíteni, de telefonon keresztül nem
tudok. Hadd vigyelek el forró csokizni! – Megráztam a fejem.
Igazából magam sem tudtam, mit akarok pontosan. A szívem azt
súgta, hogy menjek el vele, míg az eszem óva intett tőle.
Tehetetlen voltam. – Húsz perc múlva ott leszek érted –
elégelte meg a várakozást. – Addigra öltözz fel jó melegen és
gyere ki a kapu elé. Ott fogok várni rád, ígérem.
Miután
megszakította a vonalat, még percekig csak feküdtem és azon
agyaltam, hogy mit csináljak. Menjek
el? Biztos ezt akarom? Végül
a szívemre hallgattam, annak ellenére is, hogy az eszem megállás
nélkül üvöltött velem, egyre csak azon volt, hogy lebeszéljen
erről a hülyeségről, aminek már előre látta a végét. Nem
törődtem vele, jó melegen felöltöztem, ahogy Alexander mondta,
kicsit rendbe szedtem az arcomat, hogy utcaképes legyen, aztán már
éppen a lépcső utolsó fokán settenkedtem le, nehogy felébresszem
a szüleimet, amikor megtorpantam. Kételkedni kezdtem abban, hogy ez
tényleg jó ötlet. Ki fogom bírni még egyszer, ha elárulnak?
Sikerül újra felállnom? Kit
érdekel mi lesz később? A lényeg, hogy most jól érezzem
magamat.
Alexander
ott állt a kocsijának dőlve, ahogy ígérte, majd mikor meglátott,
elém sietett és szorosan a karjai közé zárt. Jólesett a
közelsége, a törődése, pont erre volt szükségem abban a
pillanatban. Nehezemre esett, hogy ne bőgjem el magam újfent.
– Ne
ölelj meg így, mert megint sírni fogok – toltam el magamtól és
a szemeimet nyomkodtam, hogy véletlenül se csorduljanak ki a
könnyeim. A srác a csuklómra kulcsolta ujjait, és elhúzta a
kezeimet az útból, hogy láthassa az arcomat. Kedvesen
elmosolyodott, nem szólt semmit, csak kézen ragadott és beültetett
a járműbe.
Egy
darabig szótalanul bámultam az elsuhanó házakat, aztán meguntam
a közénk beálló csendet, ezért én volt az első, aki megtörte.
– Hol
van a motorod? – tettem fel az első kérdést, ami
megfogalmazódott bennem. Nem akartam egy kemény témába vágni,
tekintettel arra, hogy most nem igazán vágytam megint bömbölni,
mint egy kisgyerek. Alexander már biztosan elkönyvelt valami
bőgőmasinának, amiért folyton sírok, mikor vele vagyok. Nem
tudom, miért, de ezt váltja ki belőlem. Régen sose mutattam meg
másoknak a könnyeimet, de mióta vele vagyok, állandóan hullajtom
őket, amikor mellettem van, akár telefonon keresztül, akár élőben
szemtől szemben.
– Tegnap
bekrepált, azóta nem tudom elindítani – rázta meg a fejét
mérgesen. – De még a hétvégén megpróbálom megszerelni, bár
nem sok esélyét látom, hogy sikerülni fog.
– Miért?
– kérdeztem értetlenül. Valójában
soha nem értettem a motorokhoz, ezért fogalmam sem volt, milyen
nehéz megszerelni őket, de amennyire a pletykákból tudom,
Alexander elég sokszor vette fel a szerelő szerepét és tette
rendbe saját maga a járművét.
A lányok persze ezzel csak még egy okot szereztek arra, hogy
elájuljanak tőle. Akkoriban azt gondoltam, hogyha ez a srác is
képes megcsinálni, akkor nem lehet olyan nagy szám.
Mára már nem tudom, mit gondolok. Azért
elég ügyes... lehet nem is olyan egyszerű?
– Mert
holnap meccsünk lesz, ami az egész délelőttömet el fogja venni,
aztán veled találkozok valamikor, hogy véletlenül se próbálj
meg ellökni magadtól, mert téged ismerve Kyle húzása után be
akarsz majd fordulni, amit nem fogok tétlenül végignézni –
magyarázta, nekem meg elkerekedtek a szemeim, majd néhány
pillanattal később muszáj volt felfelé pislognom, hogy ne sírjak
megint a meghatódottságtól.
– Olyan
aranyos vagy – küszködtem a könnyeimmel, de a mellettem ülő
fiú nem értékelte a megnyilvánulásomat, ezért csak egy szúrós
pillantást kaptam, amitől végre sikerült elnevetnem magamat.
Ettől neki is meglágyultak a vonásai, és miután leparkolt az
éjjel-nappali kisvendéglő elé, áthajolva hozzám egy puszit
nyomott az orcámra.
Segített
kiszállni az autóból, amit egyébként még mindig nem sikerült
beazonosítanom, nem rémlett, hogy valaha láttam volna bárkit az
ismerősei közül egy ilyen szürke személygépkocsival.
Illedelmesen
előre engedett az ajtóban, aztán hagyta, hogy én válasszak
ülőhelyet, ami természetesen ugyanaz volt, ahol randit kért tőlem
Kyle.
– Én
ülök az ablak mellé – előzött be gyorsan, mint egy kisgyerek,
mielőtt még leülhettem volna. Ennyit
az udvariasságról... Valahogy
nem tudtam haragudni rá, inkább viccesnek tartottam, mintsem
megbotránkoztatónak. Mosolyogva foglaltam helyet mellette, mert
habár másokkal mindig egymással szemben ülünk, azzal, hogy
lefoglalta az ablakot, feltételeztem, nem szeretné, ha vele szemben
lennék.
Semmiségekről
beszélgettünk, mint az időjárás, vagy a forró csoki, amit
elmondása szerint ő soha nem szeretett úgy igazán. Persze
szívesen ivott, amikor tehette, de úgy különösebben nem
rajongott érte, mint én. Ezen én természetesen kiakadtam, mert
képtelenségnek tartottam, hogy valaki ne imádja a forró csokit,
hiszen édes, meleg, finom és még jókedvre is deríti az embert. És
ki ne szeretne mindig vidám lenni?
A
fiú társaságában teljesen megfeledkeztem az idő múlásáról,
Kyle-ról, anyáékról, mindenről. Csak ő volt és én, na meg a
forró csokijaink. Kezemben tartottam a bögrémet, és azon kacagtam,
ahogyan elmeséli a haverjai szerencsétlenkedéseiket.
Az
utóbbi hetekben elég sok időt töltöttem velük a szünetekben,
és már akkor is lerítt róluk, hogy nem olyanok, mint amilyennek a
pletykák beállítják őket. Lehet, hogy sokat káromkodnak,
kihasználják, ha egy csinos lány elolvad tőlük, de ezek ellenére
nagyon jófejek, hűséges barátok, és rengeteg jó tulajdonságuk
van. Tudnak kedvesek lenni, akár még komolyak is, ha a helyzet úgy
hozza. Egészen megkedveltem őket azok alapján, amiket Alexander
mesélt róluk, és megértettem, hogy miért is szeret velük lenni.
– Tényleg
nekem adod? – csillant meg a szemem, mire csak vigyorogva bólintott
és a kanalába tornázta az apró mályvacukrot, majd szigorúan a
pohár fölött tartva felém nyújtotta. Egy darabig ügyetlenül
néztem az édességre, nem igazán tudtam, mit vár tőlem. Vegyem
ki a kanalából vagy tartsam oda a bögrémet? Először az
evőeszközzel akartam elvenni, de aztán meggondolva magamat
visszahelyeztem a csészébe és azt tettem az övé mellé, hogy
anélkül is át tudja adni, hogy a kakaó lecsöppenhetne.
A
bénázásomat látva még szélesebb lett a mosolya és enyhén
megrázta a fejét, majd közvetlen a számhoz emelte a cukrot. Végre
sikerült megértenem, mire is szándékszik, ezért kinyitottam a
számat, hogy könnyedén bele tudja helyezni a saját kanalával a
felkínált finomságot.
Elpirulva
fordultam el tőle, zavarban voltam, ezért kerülve a pillantását
beleittam a forró csokimba, hogy ezzel is húzzam az időt, míg
összeszedem magamat. Utáltam, hogy ilyen kis apróságokkal zavarba
lehet hozni, pedig másoknak annyira természetesek.
A
reakciómat látva kuncogni kezdett, ezért sértődötten
elfordultam, hogy csak a hátamat láthassa. Mikor leesett neki a
tantusz, abbahagyta a nevetést és óvatosan az arcomat kezdte
simogatni. Jólesett a meleg kezének érintése, így nem is akartam
megfordulni, nehogy befejezze, inkább lehunytam a szememet és
hagytam, hogy azt higgye, még mindig be vagyok sértődve, amiért
kiröhögött.
– Ne
haragudj, nem akartalak megbántani – próbált vigasztalni.
Elvette volna a kezét, de akaratlanul is utána fordítottam a
fejemet, amin ott virított egy vigyor, amivel lebuktattam magamat. –
Nem is haragszol? Te kis szemét. Na gyere csak ide – nyújtotta ki
a kezét, hogy szorosan mellé tudjak ülni és ő átkarolhassa a
vállamat. Nem ellenkeztem, mosolyogva bújtam oda hozzá. – Itt
van a kis könyved rólam? – Válasz helyett a forrócsokimat
letéve a táskámban kezdtem kutakodni, hiszen mindig nálam volt,
mert soha nem tudhattam, mikor száll meg az ihlet, vagy mikor van
időm írni bele. Nem szalaszthattam el egyetlen pillanatot sem.
Alexander
a kezébe vette, belelapozott és olvasni kezdte. Én a mellkasának
döntöttem a fejemet úgy, hogy ráláthassak az arcára, mert így
tanulmányozhattam a reakcióit olvasás közben. Néha
mosolygott, máskor meglepődötten húzta fel a szemöldökét és
sandított rám.
– Nem
értem, mi bajod, ezek alapján elég sokat tudsz rólam – csukta
össze a jegyzetfüzetet. – Többet, mint bárki más.
– Jó,
de én mindent tudni akarok.
Felsóhajtott.
Éreztem, ahogy megemelkedik a mellkasa, majd visszasüllyed.
Eltöprengve ráncolta össze a homlokát, a kezével pedig fel-le
járt a vállamon. – Utálom az uborkát – kezdte. – A pirosat,
az almalét és bármit megteszek, csak ne kelljen futnom. Ellenben,
imádom a hamburgert, a kéket és a Canada Dry-t. A kedvenc sportom
a hoki, bár gondolom ezt tudtad. Ööö... a hosszú hajú csajok
jönnek be. Legyen kedves, figyelmes és megértő, viselje el a
gyerekességemet, szeresse a húgomat, meg ilyesmik. Fogadja el, hogy
féltékenykedő típus vagyok – sorolta, amit vigyorogva
hallgattam. Nem ilyesmikre gondoltam, amikor azt mondtam, jobban meg akarom ismerni, de végül is igaza van, tudnom kell az alap
dolgokat is ahhoz, hogy azt állíthassam,
ismerem. – Ezeket is írd bele. – Bólintottam, és beleittam az
italomba.
Később
áttért a gyerekkorára, mesélt az első hokis élményeiről, az
első góljáról, amit az apjának lőtt az egyik befagyott tavon a
házukhoz közel. Hogy mennyire imád a pályán lenni, játszani és
hallgatni, ahogy a közönség nekik szurkol. Elmondása szerint a
csapata olyan neki, mint egy második család, akik együtt örülnek,
segítik és kimentik egymást a bajból. Sokszor vannak
nézeteltéréseik, mint amilyen Kyle-lal volt nekik, de mindig meg
tudják oldani.
Már
azon, ahogyan beszélt tisztán lehetett hallani, hogy mindene a hoki.
Lelkes volt, még az sem zavarta, hogy vagy ötször kellett
elmagyaráznia bizonyos szabályokat, mert egyszerűen képtelen
voltam felfogni a jelentőségüket. Csak mondta és mondta, mintha
már régóta ki szerette volna adni magából, de eddig nem volt
kinek. Én pedig boldog voltam, hogy én lehettem az, aki ott
ülhetett és hallgathatta. Egy élmény volt.
De
bármennyire is szerettem volna még többet megtudni, a fáradtság
hirtelen átvette felettem a hatalmát és már nem tudtam nyitva
tartani a szememet. A nyugtató hangja, a mellkasának gyengéd
mozgása és meleg érintése az arcomon sem segített.
– Untatlak,
mi? – kuncogott és egy puszit nyomott a homlokomra.
– Mi?
– pattantak ki a szemeim és kicsit elhúzódtam tőle. – Erről
szó sincs!
– Jól
van, jól van – nevetett a hevességemen, és visszanyomott a
mellkasára.
– Haza
kéne mennem – motyogtam a pulcsijába lehunyt pillákkal. –
Anyáék azt sem tudják, hogy eljöttem. Nem akarom, hogy
rájöjjenek. Szobafogságot kapnék. És neked is le kéne feküdnöd,
holnap jó formában kell lenned.
– Igaz
– lehelte az arcát a hajamba rejtve. Ő is fáradt volt, hallottam
a hangján. – Akkor hazaviszlek.
Finoman
meglökött, hogy mozgásra késztessen, mire kicsit csalódottan
húzódtam el tőle és álltam fel, hogy ő is ki tudjon kászálódni
a bokszból. Átkarolva a derekamat vezetett a pulthoz, ahol
fizetett, majd ültetett be az autóba. A fejemet az ablaknak
támasztva pihentem, míg a kocsinak mozgása álomba nem ringatott.
Arra
ébredtem, hogy nagyon fázok és a nyakam is teljesen elgémberedett,
a lábaimról már nem is beszélve. Nagyokat pislogva próbáltam
nyújtózkodni a kis térben, miközben az emlékeim között kutatva
igyekeztem rájönni, hol is vagyok. Az utcai lámpák fényében
felismertem a szemben lévő házat, amit nap, mint nap látok, mikor
kilépek az ajtón. Majd a tekintetem a mellettem alvó srácon
állapodott meg, aki hozzám hasonlóan dideregve karolta át magát,
hogy ezzel kicsit javítson a helyzetén. Sokkal vékonyabb kabátot
viselt, mint én, nem is értettem, hogy bírja még ilyen hidegben
is.
Az
ajkai elszíneződtek a hőmérséklet miatt és enyhén elnyíltak,
míg a vonásai meglágyultak. Ebben a pillanatban egyáltalán nem
tűnt bunkónak, se beképzeltnek, a barom pedig már szóba sem
jöhetett. Elképzelhetetlennek
tartottam, hogy az a srác, aki ott aludt az autóban mellettem,
ugyanaz legyen, aki többször dühösen rontott nekem, kiabált és
ijesztett meg. Nevetségesnek látszott
a gondolat, hogy ő képes lenne megrémiszteni bárkit is ezzel az
ártatlan arccal.
El
tudtam volna nézni még egy darabig, de lerítt róla, hogy szenved
a hideg miatt, így azt láttam a legjobbnak, ha felébresztem.
Megérintettem az arcát, ami még így is meleg volt a tapintásom
alatt. Halkan szólongatni kezdem, miközben ujjaimmal lágyan
simogattam, aztán utolsó kísérletként beletúrtam a hajába,
mire egy nyögés után ráérősen kinyitotta a szemét. Pár
lassú pislantás kíséretében nagyot ásított és elfordította a
fejét.
– Mi
történt? – kérdezte zavartan, és ülőhelyzetbe tornázta magát,
miközben körülnézett. – A kurva életbe – káromkodott
idegesen, amikor az órára tévedt a pillantása. Hajnali kettőt
mutatott. – Elaludtunk – mondta a nyilvánvalót. – Jobb lesz,
ha bemész.
Egyetértően
bólintottam. – Köszönöm ezt az estét – néztem rá
hálásan, majd áthajolva hozzá megpusziltam.
– Én
köszönöm – mosolyodott el. – Na, de most menj, és ne bénázz,
nehogy szobafogságot kapj! – figyelmeztetett. Biccentettem, ezzel
jelezve, hogy megértettem. Kikászálódtam a kocsiból és a
kapuban megvártam, míg Alexander kikanyarodik az útra, aztán
elhajt, majd gyors léptekkel besiettem a házba, ahol a lehető
leghalkabban vettem le a kabátomat, meg a cipőmet, és settenkedtem
vissza a szobámba. Az ajtónak dőlve megkönnyebbülten
felsóhajtottam. Életem első szökése volt és feltűnés nélkül,
sikeresen zárult.
Na? Na? Mit szóltok? ^^
Szerintem nagyon jó lett és kifejezetten örülök,hogy Alexander-es rész lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm. Igazán örülök, hogy tetszett. ^^
TörlésÖlel,
Mircsi
Hogy mit szólok??? WOOW!!! Végig mosolyogtam ezen a részen, és mégjobban megszerettem Alex-et :)
VálaszTörlésBoldog vagyok, hogy sikerült ezzel a fejezettel elérnem azt a hatást, amit szerettem volna. :')
TörlésKöszönöm, hogy írtál. <3
Ölel,
Mircsi
Nagyon jó lett ez a rész is, és nagyon aranyosak Alexanderrel. Nemrégen kezdtem el olvasni a történetet, és örülök, hogy rá találtam a blogodra! :)
VálaszTörlésKöszönöm, igyekeztem mindenkivel megszerettetni Alexandert, ha esetleg nem lenne valakinek olyan szimpatikus karakter. :D
TörlésÉn is nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra. Remélem, hogy nem fogok csalódást okozni. ^^
Ölel,
Mircsi
Nem hiszem el, ez döbbenetes volt, komolyan :)
VálaszTörlésK egy barom, már bocsi a szóért, de akkor is egy barom.
A viszont aranyos, és olyan tipikusan kisfiúsan helyes.
Jaj, nagyon boldog vagyok, hogy ezt mondod. ^^
TörlésNem, teljesen meg tudlak érteni. Én sem mondhattam volna szebben, bár azért szerintem kicsit lehet sajnálni, mert elég rosszul eshetett neki, hogy Alexander mindent elvett tőle. De mondjuk ez nem menti fel az alól, amit tett. :)
Igen, pontosan. Nagyon szeretem, amikor ilyen gyerekes. :D
Ölel,
Mircsi
WoW! Ez eszméletlen, überkirály volt!
VálaszTörlésImádom Alexandert! :3 <3
Azt hiszem ennél jobban nem is tudom megszeretni Xandert... Bár mégis, ha összejön Nica-val*-*
Nagyon szeretem az írásodat! Mikor jön a kövi? Már nem bírom kivárni a részeket, mióta olvasom a történeted ❤
xoxo
Mercédesz :* ❤
Nagyon szépen köszönöm. Borzasztóan boldog vagyok. ^-^
TörlésHát, hát, majd meglátjuk mi lesz. :D
Vasárnapra tervezem, remélem, sikerül is kiviteleznem.
Köszönök mindent. <3
Ölel,
Mircsi
Annyira aranyos Alexander :3 Főleg, mikor felsorolta, hogy miket szeret és miket nem. :) Nem is tudom mit mondhatnék még... Imádom a történetet. ❤ Várom a következő részt :) xx
VálaszTörlésIgen, tényleg vannak nagyon édes pillanatai. ^^
TörlésKöszönöm szépen, igyekszem időben hozni. :D
Ölel,
Mircsi
Hali!^^
VálaszTörlésNos először is..Sikerült megnevettetnem téged ^^ (igen,ezt muszáj volt elmondani :D )
A részről pedig.Csodálatos mint mindig.Imádtam mint mindig.
Annyira örültem,hogy Nica végre boldog és,hogy talán kezd minden rendbe jönni az életébe...De nem..áá hogy is gondolhattam ilyenekre?:D Először kedveltem ezt a Kyle gyereket,de most....Elmehetne melegebb éghajlatra komolyan:DD Na jó,most inkább koncentrálok Alexre mielőtt még csúnya szavakat találok ide leírni Kyle haveromrol:DD
Nagyon örültem neki,hogy ez egy Alexander központú rész lett^^ Örülök neki,hogy azért tudtunk meg róla dolgokat.Bár nem a legfontossabbakat...illetve várj...Megtudttuk,hogy mi a gyenge pontja!:DDD Olyan kis CUKI:33 Én is akarok egy ilyen fiu barátot!! *szomoru szmájli*
Jaaaj,nagyon remélem,hogy vasárnapra megint hozni tudod az új részt...remélem nem jön közbe semmi.Se neked,se a bétáknak..
Kellemes hetet kívánok Mircsi! <3
*Virtuális ölelelés*
Ui.:Miért van olyan érzésem,hogy Nica fel fogja használni Alex gyenge pontját?:DD
És hogy Alex ennek nagyon de nagyon nem fog örülni?:DD
Szia!
TörlésIgen, tényleg sikerült. Nem mindennap hallja az ember, hogy babakésztő. :"D
Köszönöm, ennek igazán örülök, nagyon igyekeztem. ^^
Szerintem azért ennyire nem kell utálni szegény Kyle-t, hiszen azért neki is elég sok mindenen kellett keresztül mennie. Kedves volt Alexanderhez, aki elárulta, szerintem kicsit azért jogos, hogy így reagált rá. De persze ez nem menti fel az alól, amit tett.
Igen, én is nagyon szeretnék egy ilyet. ^^ Kár, hogy nem létezik. :"D vagy még nem találtam meg...
Én is nagyon remélem. Viszont kívánom neked is! <3 ^^
Ölel,
Mircsi
U.i.: Én hallgatnék a megérzéseidre. :D
Drága Mircsi!
VálaszTörlésBár imádtam az előző fejezet minden pillanatát, úgy tűnik új kedvencet kell avatnom, mert erre egyszerűen nem találok szavakat. A fejezetet még tegnap éjszaka olvastam el - vagy ma hajnalban?! - a telefonomon, de szinte minden momentumára emlékszem. Amikor megláttam a rész elejére írt idézetet, először egyből a legrosszabbra gondoltam: a lányok megint összevesznek, mert Kyle lefeküdt Angellel. Örülök, hogy tévedtem, ilyenre sem volt még példa - mármint arra, hogy örültem volna neki. Alex nagyon aranyos fiú, hihetetlenül érzelmes, néha már annyira, hogy képtelen vagyok elhinni, ilyen ember a valóságban is létezhet, de talán ez pont így jó. Hisz ki ne szeretne a tökéletesről ábrándozni/olvasni? Alig várom a folytatást <3 Remélem Nica tényleg nem bukott le.
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésOlyan jólesik, hogy ezt mondod. ^^ Nagyon szépen köszönöm, igyekszem a következő részt is legalább ennyire emlékezetesre írni, bár félek, hogy egyeseknek kicsit unalmas lesz pár jelenet, de mindent megteszek, hogy ez ne így legyen. :')
Igen, Alexander valóban egy különleges karakter, nem hiszem, hogy a valóéletben létezne ilyen fiú. De ahogy mondtad is, ez pont így jó. :)
Vasárnap már érkezik is. ^^
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésNe haragudj rám, amiért a külön kiadáshoz és az előző fejezethez nem kommentáltam.
Külön kiadás: Hatalmas sajnálatomra nekem egyáltalán nem tetszett. Alexander valahogy más. Nem olyan amilyen abban a fejezetben volt. Tudom, írtad, hogy nem jelent ez semmit, de akkor is. Olyan érzésem volt, mintha egy teljesen más történet lenne, csak ugyan azok a szereplőnevek. Nagyon sajnálom, és igazából ezért nem is kommentáltam. :( Bocsánat!
Előző fejezet: Azt hittem lesz még időm írni, de aztán időpontra hoztad a fejezetet és lecsúsztam! Ezért is bocsánat!
Mostani fejezet: Annyira tetszett, Alexander hihetetlen aranyos volt, megjegyezném (bár szerintem már rá jöttél) egyáltalán nem utálom már Alexandert. :)) A gyenge pontja pedig... igazán édes! Tuti szívnám a vérét. :DD
Kedvenc részem az volt amikor a mályvacukrot megkapta Nica, meg az is, hogy elvitte forrócsokizni. Meghogy elaludtak, konkrétan az egész, imádtam.
Ölel, Roro
Drága Roro!
TörlésEgyáltalán nem haragszom, bár bevallom, hiányoltalak. :D
Sajnálattal hallom, hogy a különkiadás nem nyerte el a tetszésedet, bár én tényleg beleadtam mindent, hogy hitelesen tudjak írni Alexander szemszögéből is, és szerintem második próbálkozásra egészen jól teljesítettem, nem értem, neked miért lett más. Esetleg egy magyarázatot tudsz adni? Hogy máskor jobban figyeljek. :D
Igazán semmi baj. Igazából én utólag is szívesen olvasom a véleményedet, szóvak, ha esetleg máskor is így lemaradsz, de szeretnéd megírni a kommentet, nyugodtan tedd meg, én biztosan elolvasom. :) Persze az sem baj, ha nem teszed meg. Csak valahol tudasd velem, hogy nem vesztél el, még itt vagy. ^^ Bárhol. :D
Igen, ennek a fejezetnek részben az is volt feladata, hogy mindenkivel megszerettesse Alexander, ha esetleg valaki még nem tette volna. :D
Awh, ezt olyan jó hallani. ^^
Köszönöm, hogy írtál. <3
Ölel,
Mircsi
Szia, mikor jön a következő rész? Már nem bírok várni :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésSajnálom, hogy ennyire megvárakoztatlak, de eddig nem volt időm írni, mert táborban voltam, vagy éppen más dolgom akadt. de igyekszem behozni a lemaradást.
Még egyszer elnézést!
Ölel,
M. Mircsi
Szia!
VálaszTörlésHű. Ma találtam meg ezt a kis kincset, és azt hiszem ez a legkifejezőbb szó, ami a történetedre tudok mondani. Nagyon ritkán lehet találni sajnos eredeti történeteket, de a tiéd teljes mértékben az. Magával ragadott a történet, együtt érzek a szereplőkkel, és sose tudom, hogy mi fog történni a következő fejezetben. Egyszerűen imádom. :D Nyilván sok pozitív véleményt kapsz, de szeretném én is kijelenteni, hogy fantasztikusan írsz, és nagyon becsüld meg, hogy ilyen csodát tudsz létrehozni.:) Nagyon várom a következő részt, és sajnálattal jelentem be, hogy ezentúl zaklatni foglak minden fejezet után. :D
Puszi, Lili
U.i.: Nica igazán beavathatna, hogy hogyan sikerült észrevétlennek maradnia, szívesen tanulnék tőle..:D
Szia!
TörlésJaj, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, most igazán feldobtad a napomat. ^^ Nagyon jólesik, hogy egy kincsként tekintesz a történetemre, remélem, hogy a továbbiakban is sikerült hoznom ezt a színvonalat, hogy ne legyen okod csalódni bennem. :)
Igazán örülök, hogy rátaláltál a blogomra és most már téged is egy olvasómnak tudhatlak. szóval köszöntelek itt. ^^
Igyekszem hozni a következő fejezetet.
Ölel,
M. Mircsi
U.i.: Hát, a szülei aludtak, szóval annyira nem volt nehéz ki-, majd besurranni észrevétlenül. A lényeg, hogy csendben kell maradni, hogy ne kelljenek fel a szülők. :D
Hello! :3
VálaszTörlésNa. Na. Hát, ez rohadt cuki volt. *-* Úgy az egész rész, minden megnyilvánulás, apró gesztus, bíztató mondat. Imádtam!
Először is nagyon cuki volt, ahogy Nic ismertette a családi nap eseményeit, és az apa – aki az előző részben nyújtott viselkedésével kicsit lejjebb süllyedt a szememben – gyerekessége, meg huncutsága nagyon cuki volt. Megnéztem volna, ahogy salátával dobálják egymást, vagy csikizős háborút robbantanak ki. :D
És aztán következett a telefonbeszélgetés. *w* most már tisztán látom, hogyan lett végül Nicának jó kapcsolata a szüleivel, szóval külön köszönöm, hogy ezt is megemlítetted a részben. ❤️ És, fú, nagyon megrázó volt, ami Kyle-ról kiderült. Éreztem, ugye, hogy nem igazi a Nica iránti szeretete, de azért elég ciki, hogy csupán azért hajtott rá Nicára, mert ennyire irigy Alexanderre. Pedig, ahogy olvastam Alex meséjének elején, hogy milyen rendesen viselkedett, amikor Alex még pusztán egy senkinek számított az iskolában... De az, hogy ilyen iriggyé vált... hát, nem is tudom, elég szánalmas.
De Alex annyira aranyos volt (akkor is ezt mondom rá, ha zavarja, muhaha :D ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy az egyik rajongója üzeni, hogy übersirályaranyos és -cuki), amikor elugrott Nicáért. És, ahogy Nica nem érti, hogy nem lehet rajongani a forró csokiért, nekem az nem fér a fejembe, hogy lehet utálni az uborkát?! Há' normális?! De legalább piros pont, hogy szereti a kéket. :D (Ja, és igen, itt szőrszálhasogatok, de nagyon zavart, hogy, mikor Alex felsorolta, miket nem szeret, azt írtad, hogy almalét. >< Almelevet. Remélem, nem bántottalak meg a szóvátételével, de nagyon szúrta a szemem. :/)
Egyébként szívemelengető volt olvasni az éjjel-nappaliban lezajló beszélgetésüket, hétköznapi volt, de eszméletlenül aranyos. *w*
Hú, hát, várom a részt. :3 És az alá remélhetőleg nem a legeslegutolsó pillanatban fogok odakaparni néhány sort.
Maffia
Sziaaa!
TörlésJaj, de örülök, hogy ezt mondod. ^^
Igyekeztem tisztává tenni a dolgot, hogy akkor mindenkinek egyértelmű legyen a kapcsolatuk megjavulása, jó tudni, hogy sikerrel jártam. :)
Azért szegény Kyle-t sem kell nagyon szidni, hiszen szerintem azért kicsit érthető, hogy így reagált a helyzetre, ugyanis Alexander - akit nem mellesleg a barátjának gondolt - mindent elvett tőle, amit szeretett volna (még ha nem is szánt szándékkal). Ez elég rosszul eshetett neki, amit aztán így reagált le.
Mindenképpen megmondom. :D
Jólvan, Alexandernek különleges ízlése van. :DD
Ó, jaj, tényleg! Köszönöm, hogy szóltál, azonnal javítom a hibát. Természetesen nem bántottál meg, örülök, hogy szóltál. Máskor is tessék figyelmeztetni, ha valami hibát látsz. :D
Én meg remélhetőleg hamarosan elkészülök vele. :"D Igyekszem minél hamarabb a végére érni.
Köszönöm a megjegyzésedet!
Ölel,
M. Mircsi
Szia :)
VálaszTörlésBocsi, hogy ennyit zaklatlak, csak már nem bírok várni :) Szóval. Van esély arra, hogy jövő héten hozod az új részt?
Szia!
TörlésSemmi gond, teljesen jogosan teszed. Sajnálom, hogy ennyire meg kellett váratnom téged, de ma már érkezik a fejezet. Már csak a bétámnak kell átfutnia rajta. :D
Szia
VálaszTörlésnemrég kezdtem a blogodat de nagyon szeretem. Rendesen megfogott tartalmilag igaz még egyszer se írtam hozászolást, de sajnos nem volt időm rá. Viszont most így szeretném megkérdezni, hogy benne lennél egy cserébe? :) Kérlek nálam jelez vissza. http://blackheartmagic.blogspot.hu/
Szia!
TörlésEnnek igazán örülök. De most írtál és ez a lényeg. ^^
A cserében pedig benne vagyok, vissza is jelzek nálad. :D