2015. július 12., vasárnap

Huszonkettedik fejezet

Sziasztok!
Elhiszitek ezt? Késés nélkül! Azért ez megérdemel egy tapsot, nem igaz? :D
Itt is szeretném megköszönni Miranda O. Connornak, hogy kisegített, amikor egy bétám se ért rá kijavítani a fejezetet. Az ő érdeme, hogy most olvashatjátok ezeket a sorokat. :) Ha esetleg érdekel titeket, hogy ki is ő, akkor linkelem is a blogját, ami egy vak lányról szól. Nézzetek be hozzá bátran. ;)

Aztán, ha esetleg szavazáshoz lenne kedvetek, akkor ide kattintva megtehetitek. Nagyon szépen köszönök minden szavazatot annak ellenére is, hogy a csalások miatt esélytelen, hogy nyerjünk, én akkor is nagyon örülök annak, hogy vannak olvasóim, akik megtesznek a BTM-ért pár kattintást. :)
Illetve még szeretném megköszönni itt is azoknak, akik megajándékoztak egy megjegyzéssel az előző rész alatt. Hihetetlenül boldoggá tesztek minden egyes szóval. Köszönöm, imádlak titeket! <3

Ölel Titeket,
M. Mircsi


___________________________________________________________________________________________



Huszonkettedik fejezet



Az igazi barát az, aki akkor jön,
amikor mindenki más megy.
Walter Winchell
Oké, kezdheted, figyelek.
– Rendben – nevettem bele a telefonomba, amikor én is kényelembe helyeztem magamat az ágyamon.
Megígértem Alexandernek, hogy este felhívom, amikor véget ér a programom anyuékkal, ami egyébként nagyon jól sikerült, életem legeslegjobb napja volt. Rengeteget hülyéskedtünk apával az étteremben, anya pedig bosszús pillantásokat lövellt felénk, mert szerinte nem viselkedtünk az etikettjéhez méltóan. Az igazat megvallva, tényleg így volt. Hihetetlenül gyerekesek voltunk mindketten, de őszintén, jólesett végre bepótolni a kimaradt éveket, amikor egyikőjüknek sem volt ideje rám, így kénytelen voltam magamat szórakoztatni. Habár be kell vallanom, salátával elég nehezen dobáltam volna saját magamat, arról már nem is beszélve, hogy egyedül a szobámban nem lett volna annyira izgalmas, mint egy emberekkel teli épületben, ahol a cél az, hogy úgy dobd meg a másikat, hogy azt egyetlen vendég se nézze szúrós szemmel. Természetesen én nyertem, ugyanis apa nagyon figyelmetlen volt, nem használta ki a körülötte lévő tükröződő tárgyakat, ezért nem vette észre, ahogy egy kislány éppen felénk nézett, majd kikerekedtek a szemei, amint apa salátája a hajamba repült. Ekkor még csak egy-nullra vezettem, és a játék nem állt meg. Azt hiszem, az utolsó dobásunk a pincér volt, aki szintén apa háta mögül jelent meg és vált szemtanújává a kajacsatánknak. Nem szólt semmit, bár egy pillanatra megtorpant, aztán csendben továbbállt. Anya ennél a pontnál vesztette el a türelmét, dühösen parancsolta meg, hogy hagyjuk abba ezt a hülyeséget, mert szégyent hozunk rá. Valójában teljesen meg tudtam érteni, igaza volt, talán a helyében én sem néztem volna jó szemmel, ha az én családom szórakozik így mások szeme láttára.
A békesség kedvéért meg is állapodtunk apával, hogy majd otthon folytatjuk. És ez így is lett. Még be sem léptünk az ajtón, apa már a konyhában volt, hogy valami dobálható után nézzen. Anya igyekezett elejét venni a dolognak, hiszen pontosan tudta, hogy a takarítás rá maradna. Apa nyomába eredt, majd egy rövidebb dorgálás után a nappaliba küldte, hogy foglalja el magát ott. Persze nem kellett miattunk aggódni, a kanapén is simán feltaláltuk magunkat, ezért nemsokára az én sikítozásaimtól zengett az egész ház, mert apa minden könyörgésem ellenére is tovább csikizett, a szökési próbálkozásaim pedig egytől egyig kudarcba fulladtak.
Végül a napunkat anyáék ágyában zártuk, ahova befeküdtem a szüleim közé, aztán órákat beszélgettünk. Egy tucatnyi témát felhoztunk, többnyire teljesen értelmetleneket, de nem számított, csak az volt a lényeg, hogy együtt voltunk és jól éreztük magunkat.

– Örülök, hogy akkor végre minden rendbe jött – mondta Alexander. – Csak azt nem értem, hogy mi történt ilyen hirtelen. Egyik reggel arra keltek, hogy van egy lányuk, akivel törődni kéne, vagy mi?
– Emlékszel, amikor egyik este sírva vettem fel a telefont?
– Igen.
– Előtte csúnyán összevesztem anyáékkal Kyle miatt, és a fejükhöz vágtam, hogy soha nem szerettek. Valószínűleg emiatt történhetett minden.
– Értem. De legalább most már minden okés köztetek.
– Pontosan, úgyhogy most te jössz – mosolyodtam el.
– Miben jövök én?
– Eddig mindig én meséltem neked, de én szinte semmit nem tudok rólad. Szóval tessék mesélni.
– Na jó, de mit? – nevetett fel értetlenül. Egyáltalán nem akarta megérteni, pedig szerintem teljesen egyértelmű volt, amit mondtam.
– Akármit. Tudod, szerepcsere, most én figyelek, te mesélsz.
– Figyelj, Nica – röhögött, amit nem igazán tudtam hová tenni. – Nem fogok itt lelkizni neked. Szívesen meghallgatlak téged, de nekem nincs mit mondanom. – Őszintén fájt, amit mondott. Azt hittem, hogy ez idő alatt kialakítottunk egy olyan kapcsolatot, ahol mindketten megbízunk a másikban, ám ő mégsem volt hajlandó beavatni engem a titkaiba, annak ellenére, hogy én már nagyon régóta megtettem. Borzasztóan csalódott voltam.
– Jó, mindegy. Nekem úgyis mennem kell – hazudtam.
– Ne csináld, Nica! – szólt rám. – Ne durcizz! Én is elmesélem a napomat, oké? Csak ne tedd le. Kérlek!
Aranyosnak találtam, ahogy könyörgött és jól is esett, mert ezzel megmutatta, hogy igenis fontos vagyok neki. És szeret velem beszélgetni, ami igazán jó jel, hiszen ha már ez meg van, akkor nem kell sok ahhoz, hogy megnyíljon nekem.
Nem hazudott, tényleg elmondta, hogyan alakult a napja. Kevésbé telt mozgalmasan, az enyémhez képest, de élveztem, hogy végre betekintést nyerhettem a családi életébe. Megismerhettem az anyukájának a keményebb oldalát, akinek egyáltalán nem tetszik, hogy a fia, attól eltekintve, hogy nagykorú, becsípve ér haza hajnalban. Jót is nevettem azon, ahogy megleckéztette Alexandert.  Meg is fogadta, hogy soha többet nem fog részegen hazamenni, mert még egyszer nem bírja ki, ha az anyja minden fájdalomcsillapítót elvisz otthonról. Ezzel sikerült is elérnie, hogy a fia megtapasztalja, milyen rossz is a másnaposság.
Beszélgetés közben Ani szokásához híven megzavart minket azzal, hogy Alexanderre vetette magát, aki ezúttal nem fogadta túl jól és mérgesen kizavarta a szobájából. A kislány persze ezt is játéknak vette, ezért kacagva mondott ellent. Éreztem a bátyja hangján, hogy lassan kezd elfogyni a türelme, éppen ezért kért is tőlem pár percet, aztán már csak a távolból hallottam a készüléken keresztül, mihelyst a srác az anyja segítségét kérve kiabálja el magát. Amint meghallottam az „Anya, szólj rá Anira!” mondatot, elfogott a röhögőgörcs és még akkor sem sikerült abbahagyni, amikor Alexander ismét beleszólt a telefonba. Párszor megkérdezte, hogy mi bajom van, de a sokadig válaszolatlanul hagyott kérdése után inkább csendben várt.
– Leteszem – fenyegetett meg. Nem tudott meghatni vele, meg egyébként is képtelen voltam visszafojtani, mindig újra kitört belőlem. – Komolyan mondom. Szia, Nica.
– Bocsánat – vettem komolyabbra a figurát és igyekeztem kiverni a fejemből a képet, ahol a fiú tehetetlenül áll az ajtóban a lábába csimpaszkodó húgával. – Még mindig édesek vagytok.
– Jó, tudom, cukik vagyunk, amikor veszekedünk, lapozzunk már! – lett azonnal ideges.
– Nem értem, miért zavar, ha aranyosnak nevezlek, mert tényleg az vagy. Azt imádom a legjobban, amikor úgy viselkedsz, mint egy nagy gyerek – hagytam figyelmen kívül a kérését. – Olyankor igazán édesen vi...
– Amikor megláttam, hogy Kyle egy másik lánnyal csókolózik, nem bírtam megállni, hogy ne húzzak be neki – szakította félbe a mondatomat és egy teljesen váratlan témát dobott fel. Hirtelen elállt a szavam és egy gonosz vigyor húzódott az arcomra. Szóval ez a gyenge pontod? Készségesen befogtam a számat, hogy tovább beszélhessen. Nem is kellett neki több, folytatta annak reményében, hogy végre leszállok róla és többet nem ecsetelem, mennyire cuki. – Mikor ideköltöztünk Montréalba, ő volt a legelső barátom, még akkor is hajlandó volt szóba állni velem, amikor senki nem ismert. Nem voltam se a hokicsapat kapitánya, se csapattag. De ez őt cseppet sem izgatta, mindenben segített, bemutatott másoknak, elmondta, hogy mire kell figyelnem, kikkel nem érdemes barátkozni, és melyik tanárral kell vigyázni. Nagyon jóban voltunk. – Kis szünetet tartott, hogy gondolkodjon, míg én szótalanul hallgattam, habár elég nehéz volt visszafognom magam, hogy ne kérdezzek rá türelmetlenül, mégis mi történt utána, pedig borzasztóan kíváncsi voltam, miért használt múlt időt. – Aztán nekem muszáj volt a figyelem központjába kerülnöm. Ezt már elmeséltem, ugye?
– Igen – bólintottam teljesen feleslegesen, hiszen úgysem láthatta.
– Jól van, akkor tudod, miről van szó.
– Igen, de nem értem, mi köze ennek ahhoz, hogy behúztál Kyle-nak.
– Ne türelmetlenkedj! – szólt rám dühösen. – Mesélek, csak figyelj és ne vágj közbe, mert leteszlek.
– Bocsánat. Többet nem szólok bele – ígértem meg. Bebújtam a takaróm alá, és a mobilomat magam mellé helyeztem kihangosítva.
– Oké, akkor folytatom. Szóval, elkezdtem azért küzdeni, hogy a csúcsra törjek, gyakran maradtam bent edzések után az arénában gyakorolni, hogy én lehessek a legjobb. Tudtam, hogy Kyle is arra a posztra hajtott már egy éve, de nem érdekelt, csak a saját célom lebegett a szemem előtt. Kettőnk közül én voltam az elszántabb, így természetesen két éven belül én kerültem magasabb pozícióba, ezáltal kiérdemeltem a suli hierarchiai lépcsőfokán is az egyik legmagasabb szintjét, amire szintén Kyle pályázott. Mindent elértem, amit egykor ő szeretett volna, és mindenhonnan lesöpörtem, nem törődve vele. Szép lassan eltávolodtunk egymástól, már nem beszéltünk annyit, nem azért mentünk el valahova mind a ketten, mert a másik is ott volt. Feltűnően féltékeny volt mindenemre. Ha kitaláltam, hogy nekem kell valami, rögtön ő is azt akarta. Folyton mindenből versenyt csinált. Egy idő után feltűnt, hogy kisebbségi komplexusa van mellettem, de nem igazán foglalkoztam vele, nem az én problémám volt. Egészen addig, míg el nem kezdtem miattad bosszankodni. – Összeráncoltam a szemöldökömet. Késztetést éreztem arra, hogy rákérdezzek, de eszembe jutottak a szavai, ezért inkább nem tettem. – Utáltál és ezt a lehető legtöbb módon a tudtomra is adtad, ami nagyon idegesítő volt, tekintve, hogy nem ismertél. Kyle azonnal felismerte a helyzetet, és az első adandó alkalommal – ami az étteremben volt – rád is nyomult.
– Akkor nem is én tetszettem neki? – szaladt ki belőlem a kérdés. Hirtelen hatalmába kerített a csalódottság, a gyomrom összeszorult.
– Nica!
– De...
– Kértem valamit, Veronica! – szólított a teljesen nevemen, ami azonnal belém fojtotta a szót. – Igen, Kyle csak azért akart veled járni, hogy megelőzzön. Tudom, ez most nagyon fog fájni, de ez az igazság. Kyle-t nem különösen érdekelted, nem akart veled randira menni, igazság szerint semmit nem akart tőled. – Éreztem, hogy a szavai hallatán megtelik könnyel a szemem, de nem foglalkoztam vele, lehunytam őket és hagytam, hogy kiszivárogjanak a könnycseppek. – Az első randira valójában miattam nem tudott elmenni. Szándékosan beszéltem rá az edzőt, hogy tartsuk tovább az edzést, mert tudtam, így semmiféleképpen sem fog tudni érted menni időben. Abban reménykedtem, hogy ezzel sikerül téged eltántorítanom tőle, de nem így lett. Aztán a másodiknál nem volt nehéz dolgom, csak kihasználtam, hogy Kyle-nak kicsi az akaratereje és ellene használtam, amikor rávettem a többieket, hogy rúgjunk ki a hámból. Csak azzal nem számoltam, hogy ennyire rád kattan majd, azzal meg főleg nem, hogy ennyire könnyen megbocsátasz neki. Azt hittem, vele is olyan rideg leszel, mint mindenki mással. De nem, összejöttél vele, ezzel a vesztedbe szaladva. Kyle kedves, mindig is az volt, ezt nem játszotta meg. Teljesen az ujjai köré csavart, hiába próbáltam megakadályozni. Csak téged akartalak védeni, mert tudtam, mi a célja veled.
– Elég volt! – szakítottam félbe. Nem akartam tovább hallgatni, borzasztóan fájt minden szava.
– Végig azt a pillanatot vártam, amikor megcsal majd, hiszen már az elején teljesen egyértelmű volt, hogy megtörténik – folytatta, mintha meg sem hallott volna.
– Kérlek! – könyörögtem. Már szabályosan zokogtam, az arcomat belefúrtam a párnámba. Tudtam, mit fog mondani, de nem akartam hallani. Úgy csak még jobban fájt volna.
– Nem volt szerelmes beléd – vágta a fejemhez, ami olyan érzés volt, mintha egy kést döftek volna egyenesen a mellkasomba. – Semmi oka nem volt arra, hogy várjon rád, de te szentül hittél benne.
Csak hazudik, Kyle soha nem tenne ilyet. Ő nem olyan – próbáltam vigasztalni magamat, de tudtam, hogy igaza van. Bíztam benne.
– Aztán az egyik szórakozóhelyen voltunk edzés helyett – már tudod miért –, és az egyik lánynak nagyon megtetszett, rámozdult, egyáltalán nem foglalkozott velem a többiekkel ellentétben, akik megállás nélkül próbáltak szóba elegyedni velem. Kyle-nak bejött, hogy ismét valami olyat kaphat meg, ami nem lehet az enyém, ezért habozás nélkül fogadta a közeledését. Majd meg is csókolta, ami miatt felment bennem a pumpa. Te nem ezt érdemelted és azt akartam, hogy bűnhődjön a tettéért, így elrángattam a csajtól és behúztam neki, amiből komoly verekedés lett. A többieknek kellett szétszedniük minket különben biztosan péppé verem. Nem lett volna bűntudatom, megérdemelte. – Nem válaszoltam semmit, ha akartam se tudtam volna megszólalni a zokogástól. Az orrom bedugult, alig kaptam levegőt, ezért fuldokolva kapkodtam oxigén után, miközben még mindig patakokban folytak a könnyeim. Hogy tehette ezt velem? Megbíztam benne, közel engedtem magamhoz! Miért kell újra és újra megtörténnie ugyanannak? Miért hagy el mindenki?
Alexander csendben hallgatta a bömbölésemet. Képzelem, mit gondolhatott. Mint aki haldoklik... Ez nem tudott érdekelni, csak végtelenül sajnáltam magamat, amiért ennyire szerencsétlen vagyok és hagyom az embereknek, hogy minden adandó alkalommal tönkretegyenek. Nem tanultam még meg a leckét? Hogy lehettem ilyen naiv?
– Nica... – szólított meg lágy hangon. Nem feleltem. Nem akartam beszélni vele, egyedül szerettem volna lenni, magányosan, de biztonságban, mint régen. – Elmehetek érted? – kérdezte hirtelen, amitől egyszeriben a döbbenettől elállt a sírásom.
– Minek? – érdeklődtem. – Hogy te is ezt tedd velem? Hogy elhitettesd, hogy számítok neked, aztán elhagyj? Miért...? – Nem tudtam befejezni, mert a bőgés ismét belém fojtotta a szót.
– Én soha nem tennék veled ilyet, ezt te is tudod! – védekezett. – Nica, kérlek! Szeretnék segíteni, de telefonon keresztül nem tudok. Hadd vigyelek el forró csokizni! – Megráztam a fejem. Igazából magam sem tudtam, mit akarok pontosan. A szívem azt súgta, hogy menjek el vele, míg az eszem óva intett tőle. Tehetetlen voltam. – Húsz perc múlva ott leszek érted – elégelte meg a várakozást. – Addigra öltözz fel jó melegen és gyere ki a kapu elé. Ott fogok várni rád, ígérem.
Miután megszakította a vonalat, még percekig csak feküdtem és azon agyaltam, hogy mit csináljak. Menjek el? Biztos ezt akarom? Végül a szívemre hallgattam, annak ellenére is, hogy az eszem megállás nélkül üvöltött velem, egyre csak azon volt, hogy lebeszéljen erről a hülyeségről, aminek már előre látta a végét. Nem törődtem vele, jó melegen felöltöztem, ahogy Alexander mondta, kicsit rendbe szedtem az arcomat, hogy utcaképes legyen, aztán már éppen a lépcső utolsó fokán settenkedtem le, nehogy felébresszem a szüleimet, amikor megtorpantam. Kételkedni kezdtem abban, hogy ez tényleg jó ötlet. Ki fogom bírni még egyszer, ha elárulnak? Sikerül újra felállnom? Kit érdekel mi lesz később? A lényeg, hogy most jól érezzem magamat.
Alexander ott állt a kocsijának dőlve, ahogy ígérte, majd mikor meglátott, elém sietett és szorosan a karjai közé zárt. Jólesett a közelsége, a törődése, pont erre volt szükségem abban a pillanatban. Nehezemre esett, hogy ne bőgjem el magam újfent.
– Ne ölelj meg így, mert megint sírni fogok – toltam el magamtól és a szemeimet nyomkodtam, hogy véletlenül se csorduljanak ki a könnyeim. A srác a csuklómra kulcsolta ujjait, és elhúzta a kezeimet az útból, hogy láthassa az arcomat. Kedvesen elmosolyodott, nem szólt semmit, csak kézen ragadott és beültetett a járműbe.
Egy darabig szótalanul bámultam az elsuhanó házakat, aztán meguntam a közénk beálló csendet, ezért én volt az első, aki megtörte.
– Hol van a motorod? – tettem fel az első kérdést, ami megfogalmazódott bennem. Nem akartam egy kemény témába vágni, tekintettel arra, hogy most nem igazán vágytam megint bömbölni, mint egy kisgyerek. Alexander már biztosan elkönyvelt valami bőgőmasinának, amiért folyton sírok, mikor vele vagyok. Nem tudom, miért, de ezt váltja ki belőlem. Régen sose mutattam meg másoknak a könnyeimet, de mióta vele vagyok, állandóan hullajtom őket, amikor mellettem van, akár telefonon keresztül, akár élőben szemtől szemben.
– Tegnap bekrepált, azóta nem tudom elindítani – rázta meg a fejét mérgesen. – De még a hétvégén megpróbálom megszerelni, bár nem sok esélyét látom, hogy sikerülni fog.
– Miért? – kérdeztem értetlenül. Valójában soha nem értettem a motorokhoz, ezért fogalmam sem volt, milyen nehéz megszerelni őket, de amennyire a pletykákból tudom, Alexander elég sokszor vette fel a szerelő szerepét és tette rendbe saját maga a járművét. A lányok persze ezzel csak még egy okot szereztek arra, hogy elájuljanak tőle. Akkoriban azt gondoltam, hogyha ez a srác is képes megcsinálni, akkor nem lehet olyan nagy szám. Mára már nem tudom, mit gondolok. Azért elég ügyes... lehet nem is olyan egyszerű?
– Mert holnap meccsünk lesz, ami az egész délelőttömet el fogja venni, aztán veled találkozok valamikor, hogy véletlenül se próbálj meg ellökni magadtól, mert téged ismerve Kyle húzása után be akarsz majd fordulni, amit nem fogok tétlenül végignézni – magyarázta, nekem meg elkerekedtek a szemeim, majd néhány pillanattal később muszáj volt felfelé pislognom, hogy ne sírjak megint a meghatódottságtól.
– Olyan aranyos vagy – küszködtem a könnyeimmel, de a mellettem ülő fiú nem értékelte a megnyilvánulásomat, ezért csak egy szúrós pillantást kaptam, amitől végre sikerült elnevetnem magamat. Ettől neki is meglágyultak a vonásai, és miután leparkolt az éjjel-nappali kisvendéglő elé, áthajolva hozzám egy puszit nyomott az orcámra.
Segített kiszállni az autóból, amit egyébként még mindig nem sikerült beazonosítanom, nem rémlett, hogy valaha láttam volna bárkit az ismerősei közül egy ilyen szürke személygépkocsival.
Illedelmesen előre engedett az ajtóban, aztán hagyta, hogy én válasszak ülőhelyet, ami természetesen ugyanaz volt, ahol randit kért tőlem Kyle.
– Én ülök az ablak mellé – előzött be gyorsan, mint egy kisgyerek, mielőtt még leülhettem volna. Ennyit az udvariasságról... Valahogy nem tudtam haragudni rá, inkább viccesnek tartottam, mintsem megbotránkoztatónak. Mosolyogva foglaltam helyet mellette, mert habár másokkal mindig egymással szemben ülünk, azzal, hogy lefoglalta az ablakot, feltételeztem, nem szeretné, ha vele szemben lennék.
Semmiségekről beszélgettünk, mint az időjárás, vagy a forró csoki, amit elmondása szerint ő soha nem szeretett úgy igazán. Persze szívesen ivott, amikor tehette, de úgy különösebben nem rajongott érte, mint én. Ezen én természetesen kiakadtam, mert képtelenségnek tartottam, hogy valaki ne imádja a forró csokit, hiszen édes, meleg, finom és még jókedvre is deríti az embert. És ki ne szeretne mindig vidám lenni?
A fiú társaságában teljesen megfeledkeztem az idő múlásáról, Kyle-ról, anyáékról, mindenről. Csak ő volt és én, na meg a forró csokijaink. Kezemben tartottam a bögrémet, és azon kacagtam, ahogyan elmeséli a haverjai szerencsétlenkedéseiket.
Az utóbbi hetekben elég sok időt töltöttem velük a szünetekben, és már akkor is lerítt róluk, hogy nem olyanok, mint amilyennek a pletykák beállítják őket. Lehet, hogy sokat káromkodnak, kihasználják, ha egy csinos lány elolvad tőlük, de ezek ellenére nagyon jófejek, hűséges barátok, és rengeteg jó tulajdonságuk van. Tudnak kedvesek lenni, akár még komolyak is, ha a helyzet úgy hozza. Egészen megkedveltem őket azok alapján, amiket Alexander mesélt róluk, és megértettem, hogy miért is szeret velük lenni.
– Tényleg nekem adod? – csillant meg a szemem, mire csak vigyorogva bólintott és a kanalába tornázta az apró mályvacukrot, majd szigorúan a pohár fölött tartva felém nyújtotta. Egy darabig ügyetlenül néztem az édességre, nem igazán tudtam, mit vár tőlem. Vegyem ki a kanalából vagy tartsam oda a bögrémet? Először az evőeszközzel akartam elvenni, de aztán meggondolva magamat visszahelyeztem a csészébe és azt tettem az övé mellé, hogy anélkül is át tudja adni, hogy a kakaó lecsöppenhetne.
A bénázásomat látva még szélesebb lett a mosolya és enyhén megrázta a fejét, majd közvetlen a számhoz emelte a cukrot. Végre sikerült megértenem, mire is szándékszik, ezért kinyitottam a számat, hogy könnyedén bele tudja helyezni a saját kanalával a felkínált finomságot.
Elpirulva fordultam el tőle, zavarban voltam, ezért kerülve a pillantását beleittam a forró csokimba, hogy ezzel is húzzam az időt, míg összeszedem magamat. Utáltam, hogy ilyen kis apróságokkal zavarba lehet hozni, pedig másoknak annyira természetesek.
A reakciómat látva kuncogni kezdett, ezért sértődötten elfordultam, hogy csak a hátamat láthassa. Mikor leesett neki a tantusz, abbahagyta a nevetést és óvatosan az arcomat kezdte simogatni. Jólesett a meleg kezének érintése, így nem is akartam megfordulni, nehogy befejezze, inkább lehunytam a szememet és hagytam, hogy azt higgye, még mindig be vagyok sértődve, amiért kiröhögött.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani – próbált vigasztalni. Elvette volna a kezét, de akaratlanul is utána fordítottam a fejemet, amin ott virított egy vigyor, amivel lebuktattam magamat. – Nem is haragszol? Te kis szemét. Na gyere csak ide – nyújtotta ki a kezét, hogy szorosan mellé tudjak ülni és ő átkarolhassa a vállamat. Nem ellenkeztem, mosolyogva bújtam oda hozzá. – Itt van a kis könyved rólam? – Válasz helyett a forrócsokimat letéve a táskámban kezdtem kutakodni, hiszen mindig nálam volt, mert soha nem tudhattam, mikor száll meg az ihlet, vagy mikor van időm írni bele. Nem szalaszthattam el egyetlen pillanatot sem.
Alexander a kezébe vette, belelapozott és olvasni kezdte. Én a mellkasának döntöttem a fejemet úgy, hogy ráláthassak az arcára, mert így tanulmányozhattam a reakcióit olvasás közben. Néha mosolygott, máskor meglepődötten húzta fel a szemöldökét és sandított rám.
– Nem értem, mi bajod, ezek alapján elég sokat tudsz rólam – csukta össze a jegyzetfüzetet. – Többet, mint bárki más.
– Jó, de én mindent tudni akarok.
Felsóhajtott. Éreztem, ahogy megemelkedik a mellkasa, majd visszasüllyed. Eltöprengve ráncolta össze a homlokát, a kezével pedig fel-le járt a vállamon. – Utálom az uborkát – kezdte. – A pirosat, az almalét és bármit megteszek, csak ne kelljen futnom. Ellenben, imádom a hamburgert, a kéket és a Canada Dry-t. A kedvenc sportom a hoki, bár gondolom ezt tudtad. Ööö... a hosszú hajú csajok jönnek be. Legyen kedves, figyelmes és megértő, viselje el a gyerekességemet, szeresse a húgomat, meg ilyesmik. Fogadja el, hogy féltékenykedő típus vagyok – sorolta, amit vigyorogva hallgattam. Nem ilyesmikre gondoltam, amikor azt mondtam, jobban meg akarom ismerni, de végül is igaza van, tudnom kell az alap dolgokat is ahhoz, hogy azt állíthassam, ismerem. – Ezeket is írd bele. – Bólintottam, és beleittam az italomba.
Később áttért a gyerekkorára, mesélt az első hokis élményeiről, az első góljáról, amit az apjának lőtt az egyik befagyott tavon a házukhoz közel. Hogy mennyire imád a pályán lenni, játszani és hallgatni, ahogy a közönség nekik szurkol. Elmondása szerint a csapata olyan neki, mint egy második család, akik együtt örülnek, segítik és kimentik egymást a bajból. Sokszor vannak nézeteltéréseik, mint amilyen Kyle-lal volt nekik, de mindig meg tudják oldani.
Már azon, ahogyan beszélt tisztán lehetett hallani, hogy mindene a hoki. Lelkes volt, még az sem zavarta, hogy vagy ötször kellett elmagyaráznia bizonyos szabályokat, mert egyszerűen képtelen voltam felfogni a jelentőségüket. Csak mondta és mondta, mintha már régóta ki szerette volna adni magából, de eddig nem volt kinek. Én pedig boldog voltam, hogy én lehettem az, aki ott ülhetett és hallgathatta. Egy élmény volt.
De bármennyire is szerettem volna még többet megtudni, a fáradtság hirtelen átvette felettem a hatalmát és már nem tudtam nyitva tartani a szememet. A nyugtató hangja, a mellkasának gyengéd mozgása és meleg érintése az arcomon sem segített.
– Untatlak, mi? – kuncogott és egy puszit nyomott a homlokomra.
– Mi? – pattantak ki a szemeim és kicsit elhúzódtam tőle. – Erről szó sincs!
– Jól van, jól van – nevetett a hevességemen, és visszanyomott a mellkasára.
– Haza kéne mennem – motyogtam a pulcsijába lehunyt pillákkal. – Anyáék azt sem tudják, hogy eljöttem. Nem akarom, hogy rájöjjenek. Szobafogságot kapnék. És neked is le kéne feküdnöd, holnap jó formában kell lenned.
– Igaz – lehelte az arcát a hajamba rejtve. Ő is fáradt volt, hallottam a hangján. – Akkor hazaviszlek.
Finoman meglökött, hogy mozgásra késztessen, mire kicsit csalódottan húzódtam el tőle és álltam fel, hogy ő is ki tudjon kászálódni a bokszból. Átkarolva a derekamat vezetett a pulthoz, ahol fizetett, majd ültetett be az autóba. A fejemet az ablaknak támasztva pihentem, míg a kocsinak mozgása álomba nem ringatott.
Arra ébredtem, hogy nagyon fázok és a nyakam is teljesen elgémberedett, a lábaimról már nem is beszélve. Nagyokat pislogva próbáltam nyújtózkodni a kis térben, miközben az emlékeim között kutatva igyekeztem rájönni, hol is vagyok. Az utcai lámpák fényében felismertem a szemben lévő házat, amit nap, mint nap látok, mikor kilépek az ajtón. Majd a tekintetem a mellettem alvó srácon állapodott meg, aki hozzám hasonlóan dideregve karolta át magát, hogy ezzel kicsit javítson a helyzetén. Sokkal vékonyabb kabátot viselt, mint én, nem is értettem, hogy bírja még ilyen hidegben is.
Az ajkai elszíneződtek a hőmérséklet miatt és enyhén elnyíltak, míg a vonásai meglágyultak. Ebben a pillanatban egyáltalán nem tűnt bunkónak, se beképzeltnek, a barom pedig már szóba sem jöhetett. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy az a srác, aki ott aludt az autóban mellettem, ugyanaz legyen, aki többször dühösen rontott nekem, kiabált és ijesztett meg. Nevetségesnek látszott a gondolat, hogy ő képes lenne megrémiszteni bárkit is ezzel az ártatlan arccal.
El tudtam volna nézni még egy darabig, de lerítt róla, hogy szenved a hideg miatt, így azt láttam a legjobbnak, ha felébresztem. Megérintettem az arcát, ami még így is meleg volt a tapintásom alatt. Halkan szólongatni kezdem, miközben ujjaimmal lágyan simogattam, aztán utolsó kísérletként beletúrtam a hajába, mire egy nyögés után ráérősen kinyitotta a szemét. Pár lassú pislantás kíséretében nagyot ásított és elfordította a fejét.
– Mi történt? – kérdezte zavartan, és ülőhelyzetbe tornázta magát, miközben körülnézett. – A kurva életbe – káromkodott idegesen, amikor az órára tévedt a pillantása. Hajnali kettőt mutatott. – Elaludtunk – mondta a nyilvánvalót. – Jobb lesz, ha bemész.
Egyetértően bólintottam. – Köszönöm ezt az estét – néztem rá hálásan, majd áthajolva hozzá megpusziltam.
– Én köszönöm – mosolyodott el. – Na, de most menj, és ne bénázz, nehogy szobafogságot kapj! – figyelmeztetett. Biccentettem, ezzel jelezve, hogy megértettem. Kikászálódtam a kocsiból és a kapuban megvártam, míg Alexander kikanyarodik az útra, aztán elhajt, majd gyors léptekkel besiettem a házba, ahol a lehető leghalkabban vettem le a kabátomat, meg a cipőmet, és settenkedtem vissza a szobámba. Az ajtónak dőlve megkönnyebbülten felsóhajtottam. Életem első szökése volt és feltűnés nélkül, sikeresen zárult.
____________________________________________________________________

Na? Na? Mit szóltok? ^^

28 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó lett és kifejezetten örülök,hogy Alexander-es rész lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igazán örülök, hogy tetszett. ^^
      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  2. Hogy mit szólok??? WOOW!!! Végig mosolyogtam ezen a részen, és mégjobban megszerettem Alex-et :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog vagyok, hogy sikerült ezzel a fejezettel elérnem azt a hatást, amit szerettem volna. :')
      Köszönöm, hogy írtál. <3
      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  3. Nagyon jó lett ez a rész is, és nagyon aranyosak Alexanderrel. Nemrégen kezdtem el olvasni a történetet, és örülök, hogy rá találtam a blogodra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem mindenkivel megszerettetni Alexandert, ha esetleg nem lenne valakinek olyan szimpatikus karakter. :D
      Én is nagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra. Remélem, hogy nem fogok csalódást okozni. ^^

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  4. Nem hiszem el, ez döbbenetes volt, komolyan :)
    K egy barom, már bocsi a szóért, de akkor is egy barom.
    A viszont aranyos, és olyan tipikusan kisfiúsan helyes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon boldog vagyok, hogy ezt mondod. ^^
      Nem, teljesen meg tudlak érteni. Én sem mondhattam volna szebben, bár azért szerintem kicsit lehet sajnálni, mert elég rosszul eshetett neki, hogy Alexander mindent elvett tőle. De mondjuk ez nem menti fel az alól, amit tett. :)
      Igen, pontosan. Nagyon szeretem, amikor ilyen gyerekes. :D

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  5. WoW! Ez eszméletlen, überkirály volt!
    Imádom Alexandert! :3 <3
    Azt hiszem ennél jobban nem is tudom megszeretni Xandert... Bár mégis, ha összejön Nica-val*-*
    Nagyon szeretem az írásodat! Mikor jön a kövi? Már nem bírom kivárni a részeket, mióta olvasom a történeted ❤

    xoxo
    Mercédesz :* ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm. Borzasztóan boldog vagyok. ^-^
      Hát, hát, majd meglátjuk mi lesz. :D
      Vasárnapra tervezem, remélem, sikerül is kiviteleznem.
      Köszönök mindent. <3

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  6. Annyira aranyos Alexander :3 Főleg, mikor felsorolta, hogy miket szeret és miket nem. :) Nem is tudom mit mondhatnék még... Imádom a történetet. ❤ Várom a következő részt :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg vannak nagyon édes pillanatai. ^^
      Köszönöm szépen, igyekszem időben hozni. :D

      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  7. Hali!^^
    Nos először is..Sikerült megnevettetnem téged ^^ (igen,ezt muszáj volt elmondani :D )
    A részről pedig.Csodálatos mint mindig.Imádtam mint mindig.
    Annyira örültem,hogy Nica végre boldog és,hogy talán kezd minden rendbe jönni az életébe...De nem..áá hogy is gondolhattam ilyenekre?:D Először kedveltem ezt a Kyle gyereket,de most....Elmehetne melegebb éghajlatra komolyan:DD Na jó,most inkább koncentrálok Alexre mielőtt még csúnya szavakat találok ide leírni Kyle haveromrol:DD
    Nagyon örültem neki,hogy ez egy Alexander központú rész lett^^ Örülök neki,hogy azért tudtunk meg róla dolgokat.Bár nem a legfontossabbakat...illetve várj...Megtudttuk,hogy mi a gyenge pontja!:DDD Olyan kis CUKI:33 Én is akarok egy ilyen fiu barátot!! *szomoru szmájli*
    Jaaaj,nagyon remélem,hogy vasárnapra megint hozni tudod az új részt...remélem nem jön közbe semmi.Se neked,se a bétáknak..
    Kellemes hetet kívánok Mircsi! <3
    *Virtuális ölelelés*

    Ui.:Miért van olyan érzésem,hogy Nica fel fogja használni Alex gyenge pontját?:DD
    És hogy Alex ennek nagyon de nagyon nem fog örülni?:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, tényleg sikerült. Nem mindennap hallja az ember, hogy babakésztő. :"D
      Köszönöm, ennek igazán örülök, nagyon igyekeztem. ^^
      Szerintem azért ennyire nem kell utálni szegény Kyle-t, hiszen azért neki is elég sok mindenen kellett keresztül mennie. Kedves volt Alexanderhez, aki elárulta, szerintem kicsit azért jogos, hogy így reagált rá. De persze ez nem menti fel az alól, amit tett.
      Igen, én is nagyon szeretnék egy ilyet. ^^ Kár, hogy nem létezik. :"D vagy még nem találtam meg...
      Én is nagyon remélem. Viszont kívánom neked is! <3 ^^

      Ölel,
      Mircsi

      U.i.: Én hallgatnék a megérzéseidre. :D

      Törlés
  8. Drága Mircsi!
    Bár imádtam az előző fejezet minden pillanatát, úgy tűnik új kedvencet kell avatnom, mert erre egyszerűen nem találok szavakat. A fejezetet még tegnap éjszaka olvastam el - vagy ma hajnalban?! - a telefonomon, de szinte minden momentumára emlékszem. Amikor megláttam a rész elejére írt idézetet, először egyből a legrosszabbra gondoltam: a lányok megint összevesznek, mert Kyle lefeküdt Angellel. Örülök, hogy tévedtem, ilyenre sem volt még példa - mármint arra, hogy örültem volna neki. Alex nagyon aranyos fiú, hihetetlenül érzelmes, néha már annyira, hogy képtelen vagyok elhinni, ilyen ember a valóságban is létezhet, de talán ez pont így jó. Hisz ki ne szeretne a tökéletesről ábrándozni/olvasni? Alig várom a folytatást <3 Remélem Nica tényleg nem bukott le.
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!

      Olyan jólesik, hogy ezt mondod. ^^ Nagyon szépen köszönöm, igyekszem a következő részt is legalább ennyire emlékezetesre írni, bár félek, hogy egyeseknek kicsit unalmas lesz pár jelenet, de mindent megteszek, hogy ez ne így legyen. :')
      Igen, Alexander valóban egy különleges karakter, nem hiszem, hogy a valóéletben létezne ilyen fiú. De ahogy mondtad is, ez pont így jó. :)
      Vasárnap már érkezik is. ^^

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  9. Drága Mircsi!
    Ne haragudj rám, amiért a külön kiadáshoz és az előző fejezethez nem kommentáltam.
    Külön kiadás: Hatalmas sajnálatomra nekem egyáltalán nem tetszett. Alexander valahogy más. Nem olyan amilyen abban a fejezetben volt. Tudom, írtad, hogy nem jelent ez semmit, de akkor is. Olyan érzésem volt, mintha egy teljesen más történet lenne, csak ugyan azok a szereplőnevek. Nagyon sajnálom, és igazából ezért nem is kommentáltam. :( Bocsánat!
    Előző fejezet: Azt hittem lesz még időm írni, de aztán időpontra hoztad a fejezetet és lecsúsztam! Ezért is bocsánat!
    Mostani fejezet: Annyira tetszett, Alexander hihetetlen aranyos volt, megjegyezném (bár szerintem már rá jöttél) egyáltalán nem utálom már Alexandert. :)) A gyenge pontja pedig... igazán édes! Tuti szívnám a vérét. :DD
    Kedvenc részem az volt amikor a mályvacukrot megkapta Nica, meg az is, hogy elvitte forrócsokizni. Meghogy elaludtak, konkrétan az egész, imádtam.

    Ölel, Roro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Roro!
      Egyáltalán nem haragszom, bár bevallom, hiányoltalak. :D
      Sajnálattal hallom, hogy a különkiadás nem nyerte el a tetszésedet, bár én tényleg beleadtam mindent, hogy hitelesen tudjak írni Alexander szemszögéből is, és szerintem második próbálkozásra egészen jól teljesítettem, nem értem, neked miért lett más. Esetleg egy magyarázatot tudsz adni? Hogy máskor jobban figyeljek. :D
      Igazán semmi baj. Igazából én utólag is szívesen olvasom a véleményedet, szóvak, ha esetleg máskor is így lemaradsz, de szeretnéd megírni a kommentet, nyugodtan tedd meg, én biztosan elolvasom. :) Persze az sem baj, ha nem teszed meg. Csak valahol tudasd velem, hogy nem vesztél el, még itt vagy. ^^ Bárhol. :D
      Igen, ennek a fejezetnek részben az is volt feladata, hogy mindenkivel megszerettesse Alexander, ha esetleg valaki még nem tette volna. :D
      Awh, ezt olyan jó hallani. ^^

      Köszönöm, hogy írtál. <3
      Ölel,
      Mircsi

      Törlés
  10. Szia, mikor jön a következő rész? Már nem bírok várni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnálom, hogy ennyire megvárakoztatlak, de eddig nem volt időm írni, mert táborban voltam, vagy éppen más dolgom akadt. de igyekszem behozni a lemaradást.
      Még egyszer elnézést!

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  11. Szia!
    Hű. Ma találtam meg ezt a kis kincset, és azt hiszem ez a legkifejezőbb szó, ami a történetedre tudok mondani. Nagyon ritkán lehet találni sajnos eredeti történeteket, de a tiéd teljes mértékben az. Magával ragadott a történet, együtt érzek a szereplőkkel, és sose tudom, hogy mi fog történni a következő fejezetben. Egyszerűen imádom. :D Nyilván sok pozitív véleményt kapsz, de szeretném én is kijelenteni, hogy fantasztikusan írsz, és nagyon becsüld meg, hogy ilyen csodát tudsz létrehozni.:) Nagyon várom a következő részt, és sajnálattal jelentem be, hogy ezentúl zaklatni foglak minden fejezet után. :D

    Puszi, Lili

    U.i.: Nica igazán beavathatna, hogy hogyan sikerült észrevétlennek maradnia, szívesen tanulnék tőle..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, most igazán feldobtad a napomat. ^^ Nagyon jólesik, hogy egy kincsként tekintesz a történetemre, remélem, hogy a továbbiakban is sikerült hoznom ezt a színvonalat, hogy ne legyen okod csalódni bennem. :)
      Igazán örülök, hogy rátaláltál a blogomra és most már téged is egy olvasómnak tudhatlak. szóval köszöntelek itt. ^^
      Igyekszem hozni a következő fejezetet.

      Ölel,
      M. Mircsi
      U.i.: Hát, a szülei aludtak, szóval annyira nem volt nehéz ki-, majd besurranni észrevétlenül. A lényeg, hogy csendben kell maradni, hogy ne kelljenek fel a szülők. :D

      Törlés
  12. Hello! :3

    Na. Na. Hát, ez rohadt cuki volt. *-* Úgy az egész rész, minden megnyilvánulás, apró gesztus, bíztató mondat. Imádtam!
    Először is nagyon cuki volt, ahogy Nic ismertette a családi nap eseményeit, és az apa – aki az előző részben nyújtott viselkedésével kicsit lejjebb süllyedt a szememben – gyerekessége, meg huncutsága nagyon cuki volt. Megnéztem volna, ahogy salátával dobálják egymást, vagy csikizős háborút robbantanak ki. :D
    És aztán következett a telefonbeszélgetés. *w* most már tisztán látom, hogyan lett végül Nicának jó kapcsolata a szüleivel, szóval külön köszönöm, hogy ezt is megemlítetted a részben. ❤️ És, fú, nagyon megrázó volt, ami Kyle-ról kiderült. Éreztem, ugye, hogy nem igazi a Nica iránti szeretete, de azért elég ciki, hogy csupán azért hajtott rá Nicára, mert ennyire irigy Alexanderre. Pedig, ahogy olvastam Alex meséjének elején, hogy milyen rendesen viselkedett, amikor Alex még pusztán egy senkinek számított az iskolában... De az, hogy ilyen iriggyé vált... hát, nem is tudom, elég szánalmas.
    De Alex annyira aranyos volt (akkor is ezt mondom rá, ha zavarja, muhaha :D ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy az egyik rajongója üzeni, hogy übersirályaranyos és -cuki), amikor elugrott Nicáért. És, ahogy Nica nem érti, hogy nem lehet rajongani a forró csokiért, nekem az nem fér a fejembe, hogy lehet utálni az uborkát?! Há' normális?! De legalább piros pont, hogy szereti a kéket. :D (Ja, és igen, itt szőrszálhasogatok, de nagyon zavart, hogy, mikor Alex felsorolta, miket nem szeret, azt írtad, hogy almalét. >< Almelevet. Remélem, nem bántottalak meg a szóvátételével, de nagyon szúrta a szemem. :/)
    Egyébként szívemelengető volt olvasni az éjjel-nappaliban lezajló beszélgetésüket, hétköznapi volt, de eszméletlenül aranyos. *w*
    Hú, hát, várom a részt. :3 És az alá remélhetőleg nem a legeslegutolsó pillanatban fogok odakaparni néhány sort.

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!
      Jaj, de örülök, hogy ezt mondod. ^^
      Igyekeztem tisztává tenni a dolgot, hogy akkor mindenkinek egyértelmű legyen a kapcsolatuk megjavulása, jó tudni, hogy sikerrel jártam. :)
      Azért szegény Kyle-t sem kell nagyon szidni, hiszen szerintem azért kicsit érthető, hogy így reagált a helyzetre, ugyanis Alexander - akit nem mellesleg a barátjának gondolt - mindent elvett tőle, amit szeretett volna (még ha nem is szánt szándékkal). Ez elég rosszul eshetett neki, amit aztán így reagált le.
      Mindenképpen megmondom. :D
      Jólvan, Alexandernek különleges ízlése van. :DD
      Ó, jaj, tényleg! Köszönöm, hogy szóltál, azonnal javítom a hibát. Természetesen nem bántottál meg, örülök, hogy szóltál. Máskor is tessék figyelmeztetni, ha valami hibát látsz. :D
      Én meg remélhetőleg hamarosan elkészülök vele. :"D Igyekszem minél hamarabb a végére érni.

      Köszönöm a megjegyzésedet!
      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  13. Szia :)
    Bocsi, hogy ennyit zaklatlak, csak már nem bírok várni :) Szóval. Van esély arra, hogy jövő héten hozod az új részt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi gond, teljesen jogosan teszed. Sajnálom, hogy ennyire meg kellett váratnom téged, de ma már érkezik a fejezet. Már csak a bétámnak kell átfutnia rajta. :D

      Törlés
  14. Szia
    nemrég kezdtem a blogodat de nagyon szeretem. Rendesen megfogott tartalmilag igaz még egyszer se írtam hozászolást, de sajnos nem volt időm rá. Viszont most így szeretném megkérdezni, hogy benne lennél egy cserébe? :) Kérlek nálam jelez vissza. http://blackheartmagic.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ennek igazán örülök. De most írtál és ez a lényeg. ^^
      A cserében pedig benne vagyok, vissza is jelzek nálad. :D

      Törlés