Sziasztok!
Éééés... meghoztam a részt. Megint késtem egy napot, bár gondolom, ezt már megszoktátok. :"D Azért a facebook csoportosokat sikerült kicsit kiengesztelnem egy Alexanderes részlettel, ezért ők tudtommal nem haragszanak. Nagyon remélem, hogy a mások sem, mert nem az én hibám volt - a bétáimé sem, természetesen -, egyszerűen csak így alakult. Sajnálom.
Mától kezdve szeretnék valamilyen rendszerességet belevinni a fejezetek közzétételébe, ezért úgy tervezem, hogy innentől minden héten vasárnap kaptok egy részt. Ez nem olyan hosszú idő, de van rá esély, hogy nem fogok késni azzal az indokkal, hogy nem sikerült befejeznem. Közben szeretném az első részeket újraolvasni, átírni, ilyesmik. Erről persze majd értesítelek titeket a facebook csoportban, ha esetleg valakinek lenne kedve az új változatokat is elolvasni, akkor tudja, mikor, hol járok, és lássátok, hogy azért csinálok is valamit.
Na, nem is húznám tovább a szót, jó olvasást!
Mától kezdve szeretnék valamilyen rendszerességet belevinni a fejezetek közzétételébe, ezért úgy tervezem, hogy innentől minden héten vasárnap kaptok egy részt. Ez nem olyan hosszú idő, de van rá esély, hogy nem fogok késni azzal az indokkal, hogy nem sikerült befejeznem. Közben szeretném az első részeket újraolvasni, átírni, ilyesmik. Erről persze majd értesítelek titeket a facebook csoportban, ha esetleg valakinek lenne kedve az új változatokat is elolvasni, akkor tudja, mikor, hol járok, és lássátok, hogy azért csinálok is valamit.
Na, nem is húznám tovább a szót, jó olvasást!
___________________________________________________________________________________________
Huszonegyedik fejezet
„Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok,
amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk titkos árvák lenni,
de végül is ők azok, akikhez mindig hazatalálhatsz.”
– Istenem!
– ujjongott Angelina a kapujukban állva, miközben a bordó csodát
nézte. – Ez gyönyörű!
Tudtam, hogy bízhatok az ízlésedben – mosolygott szüntelenül.
Nekem is egy levakarhatatlan vigyor húzódott az arcomon.
Alig
kaptam meg néhány órája ezt az autót, de már olyan emlék
kötött hozzá, ami minden egyes alkalommal képes volt belopnia
magát a gondolataimba, és felvidítani, valahányszor csak
rápillantottam. Igaz, hogy sokáig kellett apának győzködnie,
hogy hajlandó legyek vele kocsit venni, de ha tudom, hogy ennyire jó
lesz, már az elején beadtam volna a derekam.
– Jobb
lesz, ha megyünk. Hamarosan vége az edzésnek, és a barom még
képes ott hagyni – zökkentett ki Angel a gondolatmenetemből,
majd beült az anyósülésre, ahol természetesen az első dolga
volt lehajtani a szemellenzőt, hogy megvizsgálja a sminkjét a kis
tükörben.
Fejcsóválva
ültem be mellé én is, és beindítottam a motort.
– De
ugye tudsz vezetni? Nem halunk meg? – kérdőjelezte
meg a vezetési képességeimet, mire csak egy mérges tekintettel
reagáltam. – Jól van, nyugi, csak megkérdeztem. Tudod, biztos,
ami biztos – emelte fel védekezően a kezét.
Nem
akartam bevallani neki, de a kérdésében azért volt valami, mert
ahogy apa is megjegyezte, tényleg elég régen volt már, hogy volán
mögött ültem, ezért kicsit fel kellett frissítenem a tudásomat.
Az út során néha előfordult,
hogy teljesen véletlenül bekapcsoltam az ablaktörlőt, és bárhogy
nyomkodtam a gombokat, cibáltam a karokat, sehogy sem akart leállni.
Ezen barátnőm jót szórakozott, én pedig kezdtem egyre idegesebb
lenni, amikor utolsó kétségbeesésemben az ellenkező irányba
húztam a kart, mint eddig, minek következtében az ide-oda mozgó
törlők végre megálltak.
Elég
bizonytalan voltam magamban, habár anno még a vizsgán nagyon jó
eredményeket értem el, ezért a vizsgáztatóm nyugodt szívvel
engedélyezte a jogosítványomat. Mondjuk, azóta már jócskán
eltelt pár hónap, amit szinte nulla vezetéssel töltöttem, mert
egyszerűen
nem volt szükségem rá, meg esélyem se, mivel mindig foglaltak
voltak az autók. Azért büszke voltam magamra, amiért sikerült
vennem az elém kerülő akadályokat; a piros lámpáknál mindig
időben megálltam, a sebességhatárt egyszer sem léptem túl, és
még a parkolás is tökéletesen ment.
– Köszönöm
Istenem! – Angel szokásához híven túldramatizálta a dolgot,
ezért az égre nézve tárta szét karjait, hálát adva az égnek,
hogy biztonságban megérkeztünk.
– Azért
ennyire nem volt rossz.
– Nézzétek,
kik vannak itt! – kiabálta egy hang a közelünkben, mire
mindketten az irányába kaptuk a fejünket. A hokisok álltak egy
nagyobb csoportba tömörülve az aréna bejárata előtt,
és amint megláttak minket néhányan integetni kezdtek. Angel
persze rögtön visszaintett nekik egy csábos mosollyal az arcán,
és megindult feléjük.
– Angel
– szóltam utána. – Én nem megyek oda. Jó szórakozást
nektek, és ne keveredj bajba!
Megértően
bólintott, hiszen látta, hogy Kyle is ott van a társaságban,
ezért nem kérte tőlem, hogy menjek oda vele, ahogy normál esetben
tette volna.
– Majd
írok, ha hazaértem.
Még
mielőtt
visszaszálltam volna a kocsiba, intettem a srácoknak köszönés
gyanánt, de valószínűleg nem tudták hová tenni, mert viszonzás
helyett csak értetlenül álltak és figyeltek az irányomba. Nem
törődve velük tolattam ki a parkolóból, és indultam volna haza,
de elhaladva mellettük, az egyik vörös hajú fiú kapálózni
kezdett a levegőben és megindult felém. Nem tudtam, mit akarhat
tőlem, mindenesetre megálltam és lehúztam az ablakot, hogy
értsem, mit mond.
– Nem
érsz rá esetleg egy kicsit? – kérdezte az ablakon behajolva. –
Sajnos a fuvarozónk lebetegedett és nem férünk be egy járgányba.
Nem tudnál eldobni néhányunkat?
– De,
azt hiszem – feleltem bizonytalanul. A srác amint kimondtam,
intett a többieknek, hogy jöhetnek, sikerült fuvart szereznie.
Elindult felénk három srác, köztük Alexander is, míg a vörös
beült mellém a járműbe.
– Nagyon
köszönjük, megmentettél minket egy órás buszozgatástól –
küldött felém egy mosolyt.
– Semmiség.
– Egyébként
Mike vagyok – nyújtotta a kezét. Néhány pillanatos hezitálás
után belehelyeztem az enyémet a tenyerébe és kézrázás közben
bemutatkoztam én is. – Örülök, hogy megismerhetlek. Ők
itt mögöttem
pedig Tom, Louis és gondolom, Alexandert már ismered – mutatott
be a többieknek is.
– Sziasztok
– néztem hátra a visszapillantó tükörben, hogy jobban
szemügyre vegyem őket.
Tom jobboldalon ült az ablaknál, hosszú szőkésbarna haja enyhén
a szemébe lógott, de már megszokhatta, mert nem úgy tűnt, mint
akit zavarja a látásban. Átlagos srácnak tűnt, csak úgy
mint a mellette ülő Louis, akinek kicsit sötétebb, rövidre
vágott haja volt.
A
pillantásom lassan Alexanderre tévedt, aki lazán ült mögöttem
kibámulva az ablakon. Megérezhette, hogy nézem, mert előre
fordult, és tekintetünk találkozott a tükörben. Hirtelen
bűnösnek éreztem magam, amiért rajtakapott, de érthető, hiszen
már az első közös esténken tudtomra adta, hogy nem szereti, ha
bámulják.
Ám
ahelyett, hogy szokásához híven megemelte volna az egyik
szemöldökét, mosolyra húzta a száját, amitől
csak még jobban zavarba jöttem. Elkaptam a tekintetemet róla, és
kikanyarodtam arra az útra, amerre Mike mondta.
– Nem
is említetted, hogy kocsit veszel. – Éreztem, ahogy a srác
mögöttem belekapaszkodik az ülésembe, hogy közelebb húzza magát
hozzám.
– Én
is csak ma reggel tudtam meg, és tekintettel arra, hogy ma nem
beszélgettünk valami sokat, nem tudtam mikor elmondani –
feleltem, és megengedtem magamnak egy pillantást rá a tükörben.
Még mindig mosolyogva nézett, ami engem is arra késztetett.
– Egy
iskolába jártok, igaz? – szólt bele a beszélgetésünkbe Mike.
– Igen
– bólintottam.
– Nagyon
jó sulitok van, tele van jó arcokkal. Nekünk is oda kellett volna
mennünk – sajnálkozott hátra pillantva a fiúkra.
– Ja
– reagálta le Louis röviden, míg Tom csak bólintott. Nem
túl beszédesek.
– A
tiétek sem lehet olyan rossz. – A kijelentésemen szinte egyszerre
nevettek fel.
– Hidd
el, az az iskola maga a pokol – tájékoztatott Tom. – Mindenki
eminens tanuló, és számunkra elérhetetlen álmaik vannak. Mi
vagyunk az iskola szégyenei, a hülye sportolók.
– Ja,
nem is értem, mit keresünk mi ott – értett egyet Louis.
– A
szüleink oda küldtek – világosította fel Mike. Nem tudtam erre
mit mondani, rossz lehet nekik, hogy ennyire kilógnak a sorból.
– Nem
olyan rossz, mint ahogy elmondják, ne sajnáld őket
– mondta Alexander. – Ahhoz képest, hogy mennyire szar sulijuk
van, elég sokat mesélnek róla.
– Jó,
tényleg történnek azért érdekes dolgok – vallotta be Mike. –
Ma például nagyon vicces volt az ebéd, mert két csaj teljesen
összebalhézott – kezdte mesélni. Az osztálytársai néha
kijavították vagy hozzátettek momentumokat a történethez, amiket
a vörös kifelejtett, míg mi Alexanderrel csak csendben hallgattuk
őket.
Időközben visszadőlt, hogy egy kényelmesebb pozíciót vegyen
fel, és habár így már nem érezhettem a közelségét, a
pillantásunk össze-összetalálkozott a visszapillantóban.
– Na,
itt is volnánk. Oda akár be is állhatsz – mutatott Mike egy
üresen álló parkolóhelyre.
Kicsit
később
értünk a szórakozóhelyre, mint kellett volna, de a vörös srác
annyira belefeledkezett a mesélésbe, hogy nem szólt az egyik
kereszteződésnél, hogy forduljak le, így kicsit eltévedtünk, és
eltartott egy darabig, míg megtaláltuk a helyes irányt.
A
srácok egyesével kikászálódtak a kocsiból, én pedig úgy
terveztem, hogy intek nekik egyet, aztán lelépek, de ők
ezt nem így gondolták, ezért az ajtóm ki is nyílt mellettem, és
Alexander nyújtotta felém a kezét, hogy kisegítsen a járműből.
– Legalább
rendesen köszönjetek el egymástól – mondta, mikor látta, hogy
hezitálok. Nem tudtam, pontosan mit ért rendes elköszönés alatt,
de tudtam, hogy igaza van. Mindig
igaza
van.
Elfogadtam
a felkínált kezet, és kiszálltam az kocsiból. Alexander
bátorítóan megszorította a kézfejemet, majd karját a csípőmön
pihentetve vezetett oda a társasághoz, ami a bejárat előtt csak
arra várt, hogy végre mi is odaérjünk és kezdődhessen a buli.
– Te
is maradsz? – kérdezte Kyle. A hangjában nem volt semmi
meglepettség vagy undor, teljesen normális volt a hanglejtése.
– Nem,
én csak... csak azért jöttem, hogy még egyszer elköszönjek
tőled
– ismertem be lesütött szemmel. Lehet, nem volt jó ötlet. Ő
már biztosan utolsó búcsúnak vette a szóváltásunkat a suliban.
Nem
felelt semmit, kínos csend borult a csapatunkra. Nem mertem felnézni
az arcára, ezért csak a földet pásztáztam.
– Na
– tapsolt egyet Mike, hogy megtörje a szótlanságot. –, addig
mi menjünk be, és Kyle majd csatlakozik hozzánk.
A
többiek kifejezték egyetértésüket, ezért lassan elkezdtek
beszivárogni a kissé hangos épületbe. Hálás pillantást
vetettem a vörös srácra, aki csak mosolyogva bólintott és a
társaság többi tagja után ment. Angel elhaladva mellettem
szorosan magához ölelt, és biztosított afelől,
hogy hív, amint hazaért. A múltkori alkalomra lévő tekintettel
annyira nem bíztam benne, de reménykedtem, hogy ezúttal nem
feledkezik meg a telefonjáról. Annyira már nem aggódtam érte,
mint akkor, hiszen biztos voltam benne, hogy Alexander vigyázni fog
rá.
A
fekete hajú srác a derekamnál fogva közelebb húzott magához, és
egy puszit lehelt a homlokomra.
– Holnap
beszélünk – köszönt el halkan, hogy csak mi halljuk. Aprót
bólintottam, és megvártam, hogy látótávolságon kívülre
essen, aztán Kyle elé léptem, és minden szó nélkül vetettem a
karjaiba magamat. A szöszi körém fonta karjait és szorosan
magához ölelt, miközben egy puszit nyomott a fejem búbjára. Jó
érzés volt érezni az illatát, a testének melegét magam körül,
ahogy szeretetteljesen fölém tornyosodva vigyáz rám.
– Már
most hiányzol – suttogta. Nem tudtam hinni neki, bármennyire is
szerettem volna. Hogy
hiányolhatna, ha nem is olyan régen még képes volt egy másik
lányt megcsókolni, miközben akár velem is lehetett volna?
Figyelmen
kívül hagytam a megjegyzését, és eltoltam magamtól, hogy a
szemébe tudjak nézni.
– Hamarosan
megint találkozunk – mosolyogtam rá szomorkásan. Bólintott és
ajkaival az enyémek felé közeledett, de elfordítottam a fejem,
ezért csak egy cuppanós puszit adott az arcomra. Ebben a
pillanatban úgy éreztem, hogy nem tudom megcsókolni. Túl élénken
élt még bennem az a fájdalom, amit okozott, és a kép, ahogy egy
másik lány ajkain csüng.
– Legyél
jó, és nyugodtan hívj fel, ha beszélgetni szeretnél –
búcsúzott el, miközben lefejtette a karjait rólam, és tett egy
lépést hátrébb.
– Rendben.
Érezd jól magad!
Elvigyorodott
és néhány hátrafelé tett lépés után megfordult, majd bement
az ajtón, amin színes fények szűrődtek
ki. Néhány pillanatig még néztem a bejáratot, ahol eltűnt a
szemem elől, aztán hazaindultam.
A
szüleim másnap sem tértek vissza a régi kerékvágásba; anya
frissen, vidáman készítette el a reggelit, amit együtt
fogyasztottunk el. A szokásostól eltérően
akkor nem beszélgettek a család üzleti ügyeiről, a következő
felesleges pénzkidobásról, helyette egy közös családi programot
tervezgettünk délutánra. Őszintén örültem ennek a nem várt
fordulatnak, már egészen kicsi korom óta vágytam rá, hogy végre
nekem is normális, boldog családi életem legyen, ahol az anyukám
nem szenved attól, hogy egyetlen érettségivel a kezében próbál
elhelyezkedni a nagy életben, hogy gondját viselje a ballépése
következményének, vagyis nekem. Mindig is arról álmodtam, hogy
az apukámnak nem kell majd minden percben a saját apjának
bizonyítania, hogy végre érett felnőtt lett belőle, és elbír a
cég vezetésével, hogy ilyen fiatalon képes legyen eltartani egy
háromfős családot. Abban reménykedtem, hogy egyszer a
veszekedések a végükhöz érnek, és ahelyett, hogy egymást
marják, velem játszanak. Kisgyerekként csak azt szerettem volna,
hogy minden ilyen legyen: egyszerűen csak... normális.
– Jó,
akkor mit szóltok ehhez?
– Próbáltuk
megtalálni a tökéletes programtervet, amibe mindent bele tudunk
sűríteni,
amihez csak kedvünk van, és mindenkinek megfelel. – Mi, Nicával
elmegyünk vásárolgatni, amíg te elintézed a dolgaidat, aztán
csatlakozol hozzánk, elmegyünk moziba megnézni azt a vígjátékot,
amiért annyira odavagytok és vacsorázunk a Le
Robin Square-ben.
– Nem
ér, hogy amíg én dolgozok, addig ti szórakoztok! – akadt ki
apa. – Legalább gyertek el ti is és várjatok meg. Majd
vásároltok máskor.
– És
mégis mit csinálunk, amíg te az ügyfelekkel beszélsz? –
Csendben, egy mosollyal az arcomon hallgattam a veszekedésüket,
miközben egy újabb adagot vettem a rántottából, hogy megegyem.
Fantasztikusan indult ez a napom annak ellenére, hogy az előző
nem zárult túl jól. Az este lefekvés után álomba sírtam
magamat Kyle miatt, hiszen továbbra is elviselhetetlenül fájt,
amit tett. Még csak azt sem értettem, miért tette. Hogy dobhatott
el magától ilyen könnyen? Képtelen voltam kitalálni, hogy mi
rosszat tettem, amiért ezt érdemeltem. Talán kicsit
megvárakoztattam, nem adtam magamat oda neki azonnal, de ez teljesen
normális, nem? Ha igazán akart volna, nem gondolta volna felesleges
időpocsékolásnak, ugye? Akkor szó nélkül tűrte volna a
visszautasításaimat, míg végül elérkezettnek nem érzem az
időt, nem igaz? Annyi kérdésem volt, és mégsem kaptam választ
egyre sem. Már semmi sem volt világos, minden, amit hittem,
egyszerűen szertefoszlott. A kedves, édes, aranyos Kyle, akibe
belehabarodtam, csúnyán tönkretett, a lelkembe gázolt, a
szívembe markol és még ráadásul csavart is rajta egyet. És
mindezek ellenére, mégis hiányzott. Ha nem is mondtam neki, így
volt. Azt kívántam, hogy bárcsak megint itt kiabálna az ablakom
alatt, bocsánatért esedezne, aztán idefeküdne mellém. Féltem
elengedni, mert attól tartottam, hogy akkor talán többet nem is
jön vissza hozzám. Ő volt életem első szerelme. Sokszor
képzeltem el, hogy milyen lesz, de soha nem gondoltam, hogy ilyen
véget ér majd.
Hajnali
kettő
körül csörrent meg a telefonom, kiszakítva engem az álomvilágból.
Azonnal kipattantak a szemeim, és a fülemhez emelve a szerkezetet
fogadtam a hívást. Meg sem néztem a nevet, mert úgyis tudtam,
hogy ki keres ilyen későn, de döbbenetemre a barátnőm hangja
helyett egy ismerős fiú hang szólalt meg.
– Hazahoztam
Angelt, kicsit kiütötte magát, ezért nem tud felhívni, de ne
aggódj, már az ágyában alszik, semmi baja – tájékoztatott
kedvesen. Még mindig nem tudtam megszólalni a sokk hatására,
ezért csak bólintottam egyet, habár tudtam, hogy úgysem látja. –
Jól van, akkor majd még beszélünk. Álmodj szépeket, Ronnie –
azzal le is tette. Nem tudtam, hová tenni a hívását. Ismét
ezernyi kérdés fogalmazódott meg benne. Miért ő
vitte haza? És hogyhogy ő nem ivott? Mi ez az egész?
– Jó,
akkor döntsön Nica! – rántott vissza apa hangja a
töprengésemből.
Hirtelen nem tudtam, hogy miről folyik már megint a vita. –
Megvárnál engem az irodámban, hogy aztán együtt szórakozhasson
az egész család, vagy inkább anyáddal vásárolnál, amíg én
megkeresem a pénzt, amit elköltötök? – szegezte nekem a
kérdést. Nem volt fair tőle, hogy ennyire rossz oldalról mutatta
be az anya-lánya programot, de bármennyire is próbált
befolyásolni, azért az még mindig jobban hangzott, mint az első
variáció, hiszen a közös együttlétek úgyis meg lettek volna
tartva függetlenül attól, hogy anyával mi mivel töltjük az
időt.
– Inkább
anyával vásárolnék – vallottam be, mire apa elárult arcot
vágott. – Bocsi – tettem hozzá lesütött szemmel.
– Akkor
ezt meg is beszéltük – vette át a szót anya. – Ha végeztél,
találkozunk az Eaton Centerben.
Miután
sikeresen kiterveltük az időbeosztásunkat,
apának gyorsan be kellett sietnie a munkahelyére, mert annyira
elbeszéltük az időt, hogy már késésben is volt. Sajnáltam őt,
amiért még szombaton sem tölthette úgy az idejét, ahogy szerette
volna, mert láttam az arcán, hogy tényleg bántja, amiért nem
szórakozhat velünk.
Anyával
úgy döntöttünk, elkezdünk készülődni,
és amint mindketten készen vagyunk, el is indulunk a vásárló
körutunkra. Igazából egyikünk sem tudta, hogy mit szeretne venni,
de nem is ez volt a fontos, csak jól akartuk érezni magunkat
együtt.
– Anyu!
Mehetünk már? – ordítottam fel a lépcsőn,
amikor már percek óta lent vártam rá, hogy végre elkészüljön.
Hihetetlen, hogy mennyit tud bíbelődni a fürdőszobában, pedig
akkor még csak nem is mentünk semmilyen puccos helyre.
– Itt
vagyok már, nem kell úgy aggódni – lépkedett le kecsesen a
fokokon, cseppet sem elsietve a dolgot. – Akkor induljunk!
Az
elindulás nem sikerült olyan zökkenőmentesre,
mint az terveztük, ugyanis képtelenek voltunk eldönteni, hogy
kinek az autójával keljünk útra. Anya minden áron ragaszkodott a
sajátjához, mondván, az sokkal elegánsabb, mint az enyém. Én
gyakorolni szeretettem volna a vezetést, hogy ne tűnjek olyan
szerencsétlennek és kicsit magabiztosabbá váljak, de ez az ő
kocsiján nem ment volna, mert nem automata sebváltós. Végül anya
belátta, hogy az én érvem sokkal jobb, ezért egy sóhajtás
közepette beszállt az anyósülésre. Győzelemittasan fordítottam
el a kulcsot és kanyarodtam rá az útra. Igazából mikor elkezdtem
veszekedni anyával, eszembe sem jutott, hogy fogalmam sincs, merre
kell menni az Eaton Centerhez. Eddig mindig tömegközlekedéssel
jutottunk el oda Angellel, vagy anya eldobott minket, de soha nem
figyeltem meg igazán az utat, mert nem gondoltam, hogy valaha is
szükségem lesz rá. Félve mondtam el anyának, mert attól
tartottam, hogy kiakad, amiért ennyire ragaszkodtam ahhoz, hogy én
vezethessek, miközben azt sem tudom, merre menjek. Meglepetésemre
csak kinevetett, amiért ennyire béna vagyok és a lelkemre kötötte,
hogy az első útvonalak, amiket meg fogok tanulni a plázákhoz
vezetnek majd. Aztán rájöhetett, hogy talán egy felelősségteljes
szülő nem ezt mondta volna, ezért gyorsan hozzá tette, hogy csak
az iskola után természetesen.
Míg
oda értünk rengeteget röhögtünk az ügyetlenkedéseimen, mert
képtelen voltam lefordulni az utcákba, a sávváltás rájöttünk,
hogy egyáltalán nem az én asztalom, az előzésről
meg már ne is beszéljünk. Még szerencse, hogy a srácokkal nem
kellett ennyire forgalmas helyre bejönnöm, mert akkor biztosan
sírva nevettek volna rajtam. Ám a parkolásnak sokkal nagyobb
önbizalommal futottam neki, és büszkén kihúztam magam, amikor
elsőre sikerült tökéletesen beállnom. Anya elismerően bólintott
és megjegyezte, hogy a parkolási képességeimet nem tőle
örököltem. Ebben teljesen biztos voltam, hiszen ő még oda is
képtelen beállni, hol kétszer akkora hely van, mint az autója.
Talán,
ha néhány hónappal ezelőtt
valaki azt mondta volna nekem, hogy anyával nemsokára úgy fogok
elmenni vásárolni, hogy nem érzem nyűgnek, sőt, még élvezni is
fogom, szomorúan megráztam volna a fejem, és azt feleltem volna,
hogy ne legyen ennyire naiv. De mégis így lett. Szinte minden egyes
boltot bejártunk, ami csak egy kicsit is felkeltette az
érdeklődésünket. Rengeteget szórakoztunk, a ruhaboltoknál
felpróbáltuk a legbénább ruhákat, amiket a hátán hordott a
Föld; anya meg akart venni egy meztelen férfi szobrot a nappali
közepére, mondván, milyen jól mutatna ott. Kétségbeesetten
próbáltam lebeszélni róla, mert nem szerettem volna minden egyes
nap megcsodálni, ahányszor csak belépek a helyiségbe. Nevetve
legyintett egyet és hozzátette, hogy ne vágjak már ennyire ijedt
képet. Aztán kiakadt, hogy hogy képzelhettem azt, hogy ekkora
ízlésficama van. Őszintén, vele kapcsolatban már semmin nem
tudtam meglepődni, azok után, hogy egy jegesmedvét akart
szőnyegként használni, de hála az égnek, sikerült meggyőzni,
hogy nem lenne jó ötlet. Egyáltalán ki olyan beteg, hogy egy
szegény jegesmacin mászkáljon? Szegény állat.
– Kérlek!
– könyörgött anya a kezében tartva egy gyönyörű
báli ruhát. Makacsul ráztam a fejemet, de egyre többet
veszítettem a határozottságomból. Percek óta nyaggatott már
azzal, hogy vegyem fel, azon se lepődtem volna meg, ha letérdel
elém és úgy nyújtogatja felém. Valamiért nem akaródzott
felvenni. Túl szép volt ahhoz, hogy rajtam jól álljon, meg
egyébként is bonyolult felvenni, hosszadalmas és tök fölösleges,
hiszen ha jól is áll – amiben kételkedtem –, úgysem tudtam
volna hova felvenni, abban meg biztos voltam, hogy anya akkor meg
fogja venni, bármennyi is az ára. – Csak hadd lássam a lányomat
végre egy ilyen gyönyörű ruhában! Olyan jól állna!
– Jól
van – adtam be a derekamat az estélyi után nyúlva. Anya szinte
ugrálni tudott volna örömében, amin muszáj volt mosolyognom. –
De csak felveszem, aztán visszatesszük a helyére, rendben? –
néztem rá, mielőtt
még becsuktam volna az öltöző ajtaját, hogy véletlenül se
legyen esélyem meggondolni magamat.
– Majd
ezt megbeszéljük, ha már felvetted – tessékelt beljebb és rám
csukta az ajtót. Egy sóhajtás közepette felakasztottam a vállfát
a fogasra és nekiálltam levenni az öltözékemet. Anya még
bekiabált, hogy amíg én átöltözöm, ő
még kicsit körülnéz, hátha talál pár aranyos darabot.
Már
éppen sikerült lehámoznom magamról a pólómat, amikor
megcsörrent a mobilom.
– Szia
– köszöntem bele mosolyogva és a vállamhoz szorítottam a
telefonomat, hogy ki tudjam gombolni a nadrágomat.
– Szia
– szólt bele Alexander fáradt hangján. – Zavarok most? – Az
utolsó szót nem értettem tisztán, mert beleásított.
– Most
nem, éppen vetkőzök
– feleltem, de még ki sem mondtam, de már megbántam. A srác a
vonal végén nem reagált semmit, csak erotikusan belemorgott a
készülékbe. – Nem úgy értem... vagyis... szóval anyával
vásárolunk és... egy próbafülkében vagyok – dadogtam
összevissza zavartan. A tükörbe nézve láttam, ahogy az arcom
fehérből céklavörösbe megy át a saját kijelentésemtől.
Istenem,
de hülye vagyok!
Alexander
csak felnevetett, de nem szólt semmit, valószínűleg
nem akart még ennél is jobban zavarba ejteni, amiért hálás
voltam neki.
– Ezt
elfelejthetjük? – kérdeztem reménykedve.
– Nehéz
lesz. De megígérem, hogy mások előtt
nem fogom felhozni. – Az egy kicsit megnyugtatott, hogy nem fog
mások előtt kellemetlen helyzetbe hozni ezzel kapcsolatban, de
attól kicsit féltem, hogy miként fogok a szemébe nézni, amikor
megemlíti. Soha nem tudtam kezelni a kínos pillanatokat.
– Te
mit csinálsz? – kíséreltem meg a tématerelést.
– Most
keltem fel és rohadtul fáj a fejem – panaszkodott. Valahogy nem
tudtam sajnálni. Hogyha ennyire vad éjszakára vágyott, akkor
viselnie is kell annak következményeit.
– Azt
hittem, te nem iszol – jutott hirtelen az eszembe, mintha Kyle ezt
említette volna. Meg igazából csak ezért mertem Angelt nyugodt
szívvel ott hagyni a fiúkkal, mert azt reméltem, legalább
Alexander józan marad. Apropó,
Kyle. Mit keresett Angelnél?
– Nem
is. Csak Kyle mondta, hogy nincs kedve másnaposan végigvezetni az
öt órás utat, így ma inkább ép ésszel bulizik, ezért úgy
döntöttem, hogy kicsit kirúgok a hámból, főleg,
mert Angellel egészen jól kijöttek és gondoltam, ő majd vigyáz
rá – mesélte. – De ne aggódj, azért a sárga földig nem
ittam le magam, végig a tudatomnál voltam és tudtam, mit csinálok.
– Akkor
jó – nyugodtam meg és igyekeztem úgy ügyeskedni, hogy halljam,
amit a barátom mond, miközben feltornázom magam a ruhát. – És
mit csináltatok az iváson kívül?
– Hát...
– gondolkodott. – Főleg
beszélgettünk, a többiek táncoltak, felszedtünk pár csajt,
ilyesmi.
– Te
is? – döbbentem el. Aztán persze rájöttem, hogy a helyes
fiúknál általában ez a helyzet, amit meg is értek. Miért
ne élne a helyzettel? Ha már a lányok omlanak utána, hülye lenne
nem kihasználni őket.
Nem
akartam bevallani, de belül fájt, hogy ő is ilyen. Abban hittem,
hogy ő más, nem vágyik egyéjszakásokra.
– Mit
én is? Nem táncolok – jelentette ki. – Ami pedig a csajokat
illeti... – tartott egy kis szünetet. – Ja, én is kurva jót
dugtam.
A
szóhasználatától elakadt a szavam, nem tudtam, mit felelhetnék,
és ha nem láthattam volna az arcomat visszatükröződni
magam előtt, akkor is biztos lettem volna benne, hogy elöntötte a
pír.
– Tudtam,
hogy zavarba fogsz jönni – nevetett a némaságomon.
– Nem
számítottam rá, hogy így fogod kifejezni magadat.
– Pedig
jobb lesz, ha hozzászoksz, mert ha olyan körökben fogsz mozogni,
mint én, gyakran hallasz majd csúnya beszédet.
– Honnan
veszed, hogy ilyen társaságom lesz? – vontam kérdőre
értetlenül.
– Azért,
mert a szünetben ki leszel bukva Kyle miatt, hiányozni fog, nekem
meg az a feladatom, hogy kiverjem őt
a fejedből, ezért mindenhova magammal foglak rángatni – mondta,
mintha ez olyan természetes lenne. Talán neki az is volt.
Mindenesetre figyelmen kívül hagytam a tényt, hogy ennyire romlott emberek közé akar vinni, akik nagy eséllyel rossz
hatással lesznek rám, és meghatottan dőltem neki az öltöző
falának, teljesen megfeledkezve a gyönyörű ruháról, ami így a
földön hevert félig rajtam.
– Köszönöm.
– Csak ennyit tudtam kinyögni. Nem felelt rá semmit, csak
csendben hallgattuk egymás szuszogását, míg anyu meg nem zavarta
az idilli pillanatot.
– Nica,
felvetted már? – kiabálta.
– Még
nem, egy pillanat – válaszoltam gyorsan. – Most le kell tennem,
anya vár. Majd este beszélünk, szia – nyomtam ki a telefont, meg
sem várva a válaszát. Gyorsan magamra kaptam a ruhát és meg sem
nézve magamat a tükörben nyitottam ajtót anyának, hogy segítsen
felhúzni a cipzárt. Hátat fordítottam neki és előre
söpörtem a hajamat, hogy ne zavarja. Közben a tekintetem a tükörre
tévedt, ahol megláttam saját magamat benne és a lélegzetem is
elakadt.
– Elképesztően nézel ki – suttogta anya mellém lépve. Elmosolyodtam, mivel
tényleg szépnek éreztem magamat benne. Azonnal beleszerettem a
ruha a világoskék színébe, abba, ahogy kiemeli a szememet, a
szabásába, az apró strasszkövecskébe a felső
részén, a visszafogott fodrokba az alján, és úgy magába az
egész csodába. Imádtam. Még soha nem éreztem ilyet egyetlen
ruhadarabnál sem, meg akartam mutatni valakinek. Vagyis... Kyle-nak.
Elszomorított a tudat, hogy ő már nincsen itt, és talán nem is
akar majd látni, ha visszajön, se ebben a ruhában, se máshogy.
– Nem
tudom... – Hirtelen már nem is tetszett, amit láttam. –
Szerintem túlzás, hogy nincsen pántja. Tudod, hogy nem szeretem a
pánt nélkülieket. – Tudtam, hogy béna indok volt, de más nem
jutott az eszembe.
– Jaj,
ne butáskodj – ment ki a fülkéből.
– Természetesen megvesszük, úgyhogy tedd félre, aztán próbáld fel ezeket is – emelt fel egy kosarat telepakolva egy halom
gönccel. Túlságosan lehangolt voltam ahhoz, hogy ellenkezzek,
ezért csak egy bólintás kíséretében visszazárkóztam a
próbafülkébe.
Végül
az utolsó állomásunknak a mosdót tűztük
ki egy csomó bevásárlózacskóval a kezünkben. Én nem igazán
lelkesedtem az ötletért, hogy a bevásárlóközpont wc-jébe
menjünk, de anya azt mondta, hogy egy percet sem bír ki tovább,
muszáj elmennie, szóval megszaporázott léptekkel igyekeztünk
elérni a célt. Nekem közben meg-meg akadt a pillantásom egy-egy
kirakaton, de egyiknél sem láttam semmi érdemlegeset, míg meg nem
pillantottam egy dögcédulát az egyik ékszerboltban. Megtorpantam,
közelebbről is szemügyre akartam venni a darabot, amin két
hokiütő volt x-be téve a tetején, egy koronggal az ütők között,
míg alatta egy név állt, majd még lejjebb egy szám. Eszembe
juttatta a barátomat és késztetést éreztem rá, hogy megvegyem
neki. Anya türelmetlenül szólt rám, hogy siessek, de csak
intettem, hogy menjen, majd a bejáratnál találkozunk, nekem el
kell intéznem valamit. Bólintott és ott is hagyott. Én bementem
az üzletbe, beszéltem az eladóval, aki kérte, hogy írjam le a
papírra a nevet és a számot, amit szeretnék, hogy
rágravírozzanak. Nem telt bele sok idő, mikor már a kezemben a
nyaklánccal léptem ki a boltból, hogy megkeressem anyát.
___________________________________________________________________________________________
Kérdések:
1. Mivel hiányoltátok szülőket, ezért gondoltam, most itt az adandó alkalom, hogy egy kis szerepet ők is kapjanak a fejezetben. Mennyire voltak unalmasak ezek a részek?
2. Természetesen még velük kapcsolatban ki fognak derülni dolgok (ne aggódjatok, nem tervezek több ilyen fejezetet, mint ez), de mik azon, amikre ti még kíváncsiak lennétek, vagy valami, ami még nem tiszta?
3. Gondoltátok volna, hogy pont Kyle lesz az, aki hazaviszi Angelt és nem iszik?
4. Mit szóltok Alexander viselkedéséhez? Azért nem feltételeztétek volna róla, hogy néha ő is így rúg ki a hámból, igaz?
5. Most nagyon nem akarnak kérdések az eszembe jutni, úgyhogy csak meséljetek nekem mindenről, ami eszetekbe jut. De tényleg mindenre kíváncsi vagyok. :))
___________________________________________________________________________________________
Kérdések:
1. Mivel hiányoltátok szülőket, ezért gondoltam, most itt az adandó alkalom, hogy egy kis szerepet ők is kapjanak a fejezetben. Mennyire voltak unalmasak ezek a részek?
2. Természetesen még velük kapcsolatban ki fognak derülni dolgok (ne aggódjatok, nem tervezek több ilyen fejezetet, mint ez), de mik azon, amikre ti még kíváncsiak lennétek, vagy valami, ami még nem tiszta?
3. Gondoltátok volna, hogy pont Kyle lesz az, aki hazaviszi Angelt és nem iszik?
4. Mit szóltok Alexander viselkedéséhez? Azért nem feltételeztétek volna róla, hogy néha ő is így rúg ki a hámból, igaz?
5. Most nagyon nem akarnak kérdések az eszembe jutni, úgyhogy csak meséljetek nekem mindenről, ami eszetekbe jut. De tényleg mindenre kíváncsi vagyok. :))
Jó estét! :D
VálaszTörlés1:Nos először is.Szerény véleményem szerint egyáltalán nem volt unalmas:D Mint mondtam már bűn,hogy valaki ennyire jól írjon...Már megbocsáss,de hülye az aki szerint ez unalmas:'DD
2:Én erre a közös délutánra leszek kiváncsi:DD Amúgy meg nekem minden tiszta a szülőkkel kapcsolatban,de azért kiváncsi vagyok azokra a 'dolgokra'....Kiváncsi vagyok,hogy akkor most hogyan is viszonyulnak a lányukhoz:)))
3:Őszintén bevallom,hogy én nem gondoltam volna.Miért pont Klye...hmmm...miért pont ? :D Minden esetre nagyon remélem,hogy nem csinált semmi rosszat Ange-val,mert akkor megyek is kicsinálom a babakészitőjét:DD
4: Na erre meg aztán végképp nem számítottam:DDD Alex,hát nem szégyenled magad!?Azért szebben is meglehet ám fogalmazni,hogy éppen mit műveltél azzal a nőcikével:DD Végül is...ha egyszer jól néz ki és tapadnak rá a csajok miért nem használhatná ki?:D Jó nem azt mondom,hogy minden nap más csajszit vigyen az ágyba..de érted na:DD Egyszer-egyszer belefér:DD
Aztán remélem,hogy tényleg el tudja felejtetni Nicával Kylet...Végül is,Alexanderről van szó szóval nem aggódok...annyira:DDD
A fejezetről meg csak annyit,hogy Imádtam.De melyiket,nem?:DD
Lenne egy kérdésem feléd.Nem gondolkoztál atin,hogy könyvet adj ki?
Basszus tehetséges vagy.Erre születni kell.
Ezt nem lehet csak úgy megtanulni vagy mi :'DD
Na de vissza térve.IMÁDOM,SZERETEM amit művelsz <3 .
Virtuális ölelés <3333
Ui.:bocsi a hibákért..csak..már este van:'DD
Azért meg dupplán bocsi,ha össze vissza írtam mindent itt :DD
I LOVE YOU!!!!! <33333
Neked meg szép napot! :D
Törlés1. Köszönöm szépen még egyszer, hogy ennyire nagyra tartod az írásomat. ^^ Boldoggá tesz, hogy nem érezted unalmasnak, mert bevallom, kicsit megijedtem, mikor mind a két bétám ezt állította. De szerencsére akkor nem mindenki látja így.
2. Azt a délután nem lesz ekkora részletességgel leírva, de nagy vonalakban arról is kapunk majd némi információt, hogy hogyan is telt. :)
3. Babakészítőjét. Ezen nagyon nevettem. :"DD
4. Igen, Alexander kissé közönségesen fogalmazta meg a mondanivalóját, de ahogy mondta is, a haverjaitól nem áll messze ez a beszédstílus ezáltal meg rá is ragadhatott belőle valami. :D
Az igazat megvallva, annyira nem vonz a könyvkiadás, vagy ha igen, akkor biztosan álnéven tenném, ezzel is kicsit védve magamat a támadásoktól, meg nem is szeretném, hogy mindenki tudja, hogy azt én írtam. :D De talán egyszer, ha eljön az ideje. Addig meg itt foglak boldogítani titeket. :DD
Nagyon szépen köszönöm a kommentedet, borzasztóan feldobtad a napomat. Nagyon hálás vagyok érte! ^^
Ölelééés!<33
Mircsi
Ui.: Semmi gond, mindenkivel előfordul, a lényeg úgyis az, hogy értsem. És ne aggódj, minden tiszta. ^^
Szia. Szerintem is nagyon tehetséges vagy és nagyon szeretem ezt a történetet. Már nagyon a szivemhez nőtt és amikor olvastam,hogy a vizsgák miatt nem lesz túl sok időd,akkor nagyon elszomrodtam. De a lényeg,hogy újra itt vagy és folytatod ezt a csodálatos történetet. Szerintem sem volt unalmas,ez nem egy fantasy történet,hogy minden egyes pillanatban történjen valami meglepő dolog. A könyvekben sem történik minden összeömlesztve,akár tini regény,akár nem. Mindenhová kell egy olyan rész,ahol a szereplő csak éli az életét és nem történik vele semmi különös. Egy szóval nagyon tetszett. :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon szépen köszönöm! ^^ Tényleg nagyon örülök, hogy így gondolod. Egyébként teljesen egyetértek veled, én speciel szeretem is ezeket a részeket, mert így sokkal közelebb érzem magamhoz a szereplőt, mert betekintést nyerhetek a mindennapjaiba is. Megnyugodtam, hogy akkor nem csak én gondolom így.
Hálás vagyok, hogy írtál. <3
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésAz előző,nem várt különkiadást látva nem is reménykedtem benne, hogy ilyen hamar olvashatom majd a történet folytatását, ami igazán idilli és aranyos volt a maga módján. Nekem tetszett, hogy jobban megismerhettük Nica szüleit. Mázlista,hogy ilyen szülei vannak, én szívesen olvasnék még róluk,mert nem volt unalmas. Az pedig, hogy Kyle vitte haza magával Angelt... hmm, hát nem tudom, nekem nem tetszik túlságosan, de próbálok nem olyan dolgokra gondolni, hogy ez több volt egy ártatlan és önzetlen cselekedetnél. Angel még ittasan sem csinálna ilyet, nem? Bár Kyle-ból kinézem, hogy kihasználná a helyzetet. Ami pedig Alexandert illeti. Csak nekem tűnik úgy, hogy - ha tényleg megtette - csak felejtőként dugott. Mármint abban a percben kelt, és máris felhívta Nicát!
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésIgyekszem a szünetben kicsit gyorsabban hozni a részeket, hiszen most úgyis több időt tudok rászánni, szóval miért ne? :D Meg gondolom ti is jobban örülnétek, ha ezentúl kicsit sűrűbben érkeznének. Szóval, így mindenkinek jó. :))
Örülök, hogy tetszett és nem tartottad unalmasnak. Ha tényleg így gondolod, akkor megpróbálom még őket rövidebb időkre belecsempészni a részekbe. :)
Ami Kyle-t illeti, érthető, hogy ennyire bizalmatlan vagy felé, hiszen nemrégiben megcsalta Nicát, most meg megint egy lány szobájába került. De nem mondok semmit, majd ez is kiderül egyszer. :D
Hááát... előfordulhat. :DD
Köszönöm a kommentedet. ^^
Ölel,
M. Mircsi
Sziaa
VálaszTörlés1. Nem volt unalmas, én közben nevettem is pár részen :D
2. Lehet még ilyen rész :D Összehozod Alexandert és Nicat? #nagyonszeretemxandert :3
3. Kyle? Nem szeretem :c De ő is képes lehet ilyesmire ^^ Ugye nem csinált semmit Angellel?
4. Igaz, én nem gondoltam róla... De mégis csak fiúból van és én még mindig #szeretemalexandertnagyonn ❤
5. Imádás vaaan, nagyon szeretem, ahogy írsz, nagyon várom a kövit *-*
xoxo
Mercédesz :*
Ui.: Köviiit... Most! *-* ❤
Ui.2: úgy örülök, hogy rátaláltam a blogodra, hogy hihetetlen :3
És persze: #Xanderszeretleeeek <3
Sziaa!
Törlés1. Ennek örülök, főleg mert a poénok nem annyira az én asztalom. :"D
2. Nana, ez milyen kérdés? :"DD
3. Titok. ^^ Maaajd kiderül.
4. Igen, fiúból van, és a helyesebbik fajtából. Meg aztán még menő is, izmos, férfias... najó, igen. :')
5. Köszönööm. <3
Ölel,
M. Mircsi
Ui.: Sajnos most nem tudok részt hozni neked, de vasárnapra tervezem. :))
Ui.2: Én is nagyon boldog vagyok, hogy az olvasómnak mondhatlak. <33
Szia!
VálaszTörlésNem hiszem el, hogy nyáron mindenki milyen gyors. :D Én meg csak kapkodom a fejem, és látom, hogy egyre jobban gyűlik a lemaradás, szinte minden blogon. Mert szerintem te is villámsebességgel publikáltad a részt, és még a különkiadást is csak most volt idők elolvasni.
Ó, amúgy nagyon cuki volt az Alexander szemszög, és az extrarész vége... *w* Szeretném, ha ez tényleg igaz lett volna. Vagy, ha a csók nem is, az jó lenne, ha Nica tényleg úgy gondolná, hogy nincsen szüksége arra az alkas Kyle-ra. Vááá, és Ani is olyan cuki volt, nem gondoltam volna, hogy hisztis, de végülis ovis, szóval elnézhető neki. És attól még cuki.
Na, mindegy, most nem arról van szó, hanem a huszonegyedikről. Bár tudnék még a különkiadásról olvadozni. :D
1. Hogy unalamasak? Hát, én inkább békésnek, hétköznapinak nevezném, és a két szó között azért van különbség. Szerintem vicces és szórakoztató jelenetek voltak. Bár kicsit meglepett, hogy az apa ennyire nem támogatta az anya-lánya vásárlást, mégse várhatja el, hogy Nica végső esetben szemeteszsákokat húzzon magára, mert az összes ruhája tönkrement/kinőtte/ronda. Na, mindegy. Aranyos volt, ahogy Nica és az anyukája vitatkozott, hogy melyik autóval menjenek. De a legjobb rész akkor is az volt, amikor Alexnek bevallotta, hogy vetkőzik. :D Hoppá, ennek semmi köze a szülőkhöz.
2. Hát, engem érdekelne, hogy akkor végülis milyen a kapcsolatuk Nicával, mert volt róla szó, hogy kiskorában nem kapott megfelelő bánásmódot, de most végülis minden rendben. És nekem nem teljesen tiszta, hogy kezdtek el törődni mégis a lányukkal. Meg engem érdekelne, hogy találkozott a két szülő. :D Biztos tök romantikus volt, meg minden.
3. Hát, nem, nagyon nem. De talán őszintén megkedvelte Nicát, és most szeretne törleszteni, és megmutatni, hogy tud szolidan is bulizni, meg nem mindene a pia, meg ilyesmi. Bár azért durva, hogy Angel ennyire kiütötte magát. :D
4. Mégiscsak fiú, szóval természetes, hogy iszik, bár az azért szerintem túlzás, hogy a buli hevében "jót dugott". Ne akarjon, már szűzoltó lenni. Persze, megértem, hogy tapadnak rá a csajok, mert mégiscsak: ALEXANDERRŐL van szó, de... akkor is. Ez már sok. Először, amikor Nicának említett, nem akartam elhinni, hogy tényleg ilyet tett. Lehet, hogy van valami bánata, és szex-szel próbálta vigasztalni magát, vagy valami, mert én nem akarom elhinni, hogy ez neki jó érzés és szórakoztató.
5. Várom a következőt, de nagy valószínűséggel úgyis csak két hét múlva olvashatom, de azért várom. :D
Maffia
Sziaa!
TörlésIgen, szerencsére nyáron sokkal több időm van blogolásra, ezért gyorsabban tudom hozni nektek a részeket. ^^ Örülök, hogy végre sikerült behoznod a lemaradást. :D
Ó, én nagyon szívesen meghallgatom az áradozásodat, soha nem értem, miért hagyjátok abba, felőlem azt írtok a kommentbe, amit szeretnétek, én mindent nagyon boldogan olvasok el. De tényleg! Szóval máskor ne akadályozzon meg semmiben az, hogy esetleg nem arról a részről beszélsz, ami alá éppen írsz. :))
1. Nagyon megnyugtató, hogy így gondolod, egyel több ember, aki nem csak az izgalmas, eseménydús részeket szereti. ^^ egyébként Nica apja nem az anya-lány programot nem támogatta, csak irigy volt, amiért ők elmehetnek szórakozni, neki meg dolgoznia kell, ezért egy kicsit önző módon azt szerette volna, hogyha megvárják őt, aztán együtt mulatnak. :D
2. Ó, akkor ezt a következő fejezetben tisztázom, hátha másoknak sem elég egyértelmű. A szülők találkozása is egy érdekes téma, akkor egyszer erre is kitérek majd. ^^ Köszönöm az ötleteket. :D
3. Lehet, hogy eddig ezt sem sikerült elég magától értetővé tennem, de igazából Angel nagy bulis, szóval őt nem rémiszti meg, ha egy partin alkoholt szolgálnak fel, akár még a kiskorúaknak is. :))
4. Azért Alexander nem igazán szűzoltó, nem gondolom, hogy az olyan lányok, akik olyan bulikon szórakoznak, ahol a hokisok megjelennek, tényleg az első éjszakájukat töltenék el egy fiúval egy ilyen este után. Hát, majd kiderül mi is volt az oka rá. ;)
5. Igazából nem, ugyanis most vasárnapra tervezem, szóval annyira sokat nem kell várnod. :D ^^
Köszönöm, hogy írtál nekem. <3
Ölel,
M. Mircsi