Megérkeztem a fejezettel, elnézést, hogy ilyen későn, de még mindig vasárnap van! :D Most nem akarok sokat dumálni, ezért csak ennyit tennék még hozzá: 101-en vagyunk!! Hihetetlen! Imádlak titeket! <3
Üdvözöllek közöttünk, Briana!
Kukkantsatok be hozzá is: I Need More
UPDATE!
Most láttam, hogy elkezdődött egy szavazás, amiben a BTM is részt vesz, ezért ha szeretnétek, hogy megnyerje a versenyt, szavazzatok a blogra! Számítok rátok. ;) Katt!
___________________________________________________________________________________________
Tizennegyedik fejezet
„Van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal.
Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”
Micimackó c. filmAzt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”
Az épületből kilépve elengedte a kezemet és a fal közelébe
letámasztott motorjához lépett, kivette a hátuljából a nekem
hozott sisakot, majd elém állt. Éppen megemelte, hogy ráteszi a
fejemre, amikor tettem egy lépést hátra, hogy megakadályozzam
benne.
– Hova viszel? – szegeztem neki a kérdést.
– Majd
meglátod, ha odaértünk – felelte kissé idegesen és tett felém
egy lépést, majd újra próbálkozott a fejvédő feltételével,
de megint kikerültem.
– Mi
van, ha nem akarok menni? – húztam fel az egyik szemöldököm,
mire közvetlen elém állt és lehajolt hozzám, hogy egy szinten
legyünk.
– Na
idefigyelj, kislány! Rohadtul elegem van belőled és talán tényleg
jobb ötlet lenne elhúzni innen a picsába! – nézett mérgesen a
szemembe. Döbbenten néztem rá. Az egykor gyönyörűen csillogó
gesztenyebarna íriszei most szikrákat szórtak és el kellett
fordítanom a tekintetemet. Megrémisztett. Kezével elkapta az
államat és kényszerített, hogy ránézzek. – És ha nem fogod
be azt a csinos kis szádat, esküszöm, itt hagylak a fenébe, értve
vagyok? – Ijedtemben csak egy bólintással tudtam jelezni, hogy
felfogtam, de rögtön meg is bántam. Talán jobb lett volna, ha
itthagy. – Remek – lágyultak meg a vonásai és egy kedves
mosoly húzódott az arcára. Ezek volnának a
hangulatingadozásai? Nem is törődött azzal, hogy sokkot kapva
álltam és bámultam rá, egyszerűen kihasználva az alkalmat, hogy
nem ellenkezem, fejemre húzta a sisakot. Megragadta a kezemet és
felsegített a járműre, majd felült elém és elindult. Még
mindig nem szoktam meg a gyors száguldozást, és hogy a fejemet
védő tárgyon kívül semmi nem nyújt biztonságot, ezért ijedten
kapaszkodtam belé. A piros lámpánál megállva a kézfejemre
csúsztatta kesztyűbe rejtett kezét, lágyan simogatta és óvatosan
lazított a szorításomon. Elpirulva engedtem el a derekát és
húztam hátrébb a kezemet, de ekkor hirtelen megindult, nekem meg
egy kisebb sikoly hagyta el a számat. Biztos voltam benne, hogy kuncog
rajtam és, hogy ezzel fog piszkálni, amint
odaérünk arra a helyre. Az egyenes utakkal még nem is volt bajom
és lassan kezdtem hozzászokni, hogy a szél tépi a hajamat és a
fülsiketítő zaj sem zavart különösebben. Majd elérkeztek a
kanyarok. Minden egyes fordulatnál halálfélelmemben Alexander
kabátját markolásztam és számoltam a másodperceket, míg újra
egyenesbe nem álltunk. Aztán végre leállt a motor és
megkönnyebbülten kifújtam a bent tartott levegőmet. Hagytam, hogy
az előttem ülő srác szálljon le előbb, majd elfogadtam a felém
nyújtott kezet és valamivel elegánsabban másztam le róla, mint
először. Alexander vigyorogva nézett rám és szó nélkül
segített levenni a sisakomat.
– Jól
vagy? – kérdezte azzal az mosolyával, amivel annyiszor az
őrületbe kergetett. Vettem egy nagy levegőt és kihúztam magamat,
hogy ne tűnjek annyira esetlennek és gyávának.
– Igen
– feleltem határozottan, mire csak nevetéssel reagált. Kikerülve
engem a motorjához ment, eltette a bukósisakokat és a járművét
elkezdte lefelé tolni az egyik garázs ajtajához. Gyorsan utána
siettem, hiszen fogalmam sem volt hol voltunk és nem akartam egyedül
maradni a sötétben. – Itt laksz? – kérdeztem, amikor a kabátja
zsebében kotorászva elővette a kulcsokat és kinyitotta a kisebb
ajtót.
– Nem
– mondta tömören, benyúlva az ajtón a falon felkapcsolta a
villanyt és a kezével intett, hogy menjek beljebb. Most meg mi
van? Megint változott volna a hangulata? Esküszöm, nem tudok
kiigazodni rajta. Tettem, amit mondott, beléptem a garázsba,
ami meglepetésemre nem olyan volt, mint képzeltem. Kocsi helyett
egy kanapé állt a helyiség közepén, előtte egy kis
dohányzóasztallal és egy tv. Mögötte egy bevezetett csap,
jobboldalán egy másfél méteres hűtőszekrénnyel, balon pedig
egy kisebb, kopott pulttal, rajta különféle evőeszközökkel. A
földet egy már jobb időket látott szőnyeg borította. Egész kis
takaros helynek tűnt. – Megköszönném, ha néhány lépéssel
arrébb bámészkodnál – zökkentett ki Alexander hangja, mire
bocsánatot kérve odébb álltam az ajtótól, hogy be tudja tolna a
motorját.
– Hol
vagyunk? – tudakoltam.
– Ez
az edzőm garázsa, nekünk adta, szóval itt szoktunk szórakozni.
Persze csak azzal a feltétellel, ha nem hangoskodunk és mindig
kitakarítunk, mielőtt elmegyünk – magyarázta és a telefonját
kezdte nyomkodni. – Milyen pizzát szeretsz?
–
Tessék? –
kérdeztem vissza értetlenül.
–
Milyen pizzát
szeretsz? – ismételte meg a kérdését természetesen.
–
Sonkásat, kukorica
nélkül – feleltem, mire csak bólintott, aztán tárcsázta a
számot. Addig, míg ő pizzát rendelt, én alaposabban is körbenéztem a kis kuckóban. Első ránézésre tisztának tűnt a hely,
de jobban szemügyre véve, már találtam olyan helyeket, amiket a
gyors takarítás során a fiúk kihagytak. Kinyitottam a frizsidert
és nem lepődtem meg azon, hogy több doboz sört hűtöttek benne,
más normális kaja egy penészes sajton kívül nem igen volt.
– Ha
már ott vagy, hoznál nekem egyet? – hallottam a hangját
mögöttem.
– De
te viszel haza, nem? – néztem rá meglepődve a kanapén elnyúlt
srácra.
– Ki
mondta, hogy hazamegyünk? – húzta fel a szemöldökét, mire
nekem kiesett a sör a kezemből. Alexander röhögve felült. –
Csak vicceltem. Van ott alkoholmentes is, olyat hozz, légyszíves.
Megkönnyebbülten
kezdtem kutakodni a sörös dobozok között, majd mikor megtaláltam
odavittem neki, és ő még mindig jól szórakozva rajtam,
megköszönte.
– Miért
hoztál ide? – faggattam tovább.
– Hogy
kettesben legyünk és zavartalanul tudjunk beszélgetni – felelte
és kibontva a sört beleivott. Leültem mellé és kicsit
feszélyezve éreztem magam mellette tekintettel arra, hogy már volt
szerencsém megismerni az emlegetett hangulatváltozásait, amik
eddig még nem tettek pozitív benyomást rám és inkább
megijesztettek, mintsem megnyugtattak volna. Féltem, hogy valamivel
felhúzom és nekem ugrik, mint máskor és itt most tényleg nem
akadályozhatta meg senki semmiben. – Félsz tőlem? – érintette
meg az ölemben tartott kezemet. Hangja most szokatlanul lágy volt,
mégis elkaptam az érintése elől és kényszeredetten felnevettem.
–
Félni? Én? Tőled?
Na ne nevettess! – játszottam a szerepemet, ahol nem engedhettem
meg magamnak, hogy ugyanannak a védtelen báránykának lásson,
akivel a kapunkban találkozott.
– Akkor
jó – mosolyodott el. – Már azt hittem, hogy megijesztettelek.
– Engem
csak a hangulatingadozásaid aggasztanak – csúszott ki a számon.
A keze megállt a levegőben a szája felé, aztán visszaejtette az
ölébe és a doboz falát kezdte kocogtatni.
– Az
egész a te hibád – mondta, én meg összehúzott szemöldökkel
néztem rá. Már hogy lehetne az enyém? – Te hozod ki
belőlem. Fogalmam sincs, hogy viselkedjek veled, mert nem tudom,
hogy mikor hányadán állunk. Aztán van mikor egyszerűen nem tudok
hatni rád másképp, csak úgy, ha durva vagyok. Megint máskor
bármit elérhetek nálad, ha csak egyszerűen kedvesen viselkedem.
Olyankor vakon bízol bennem, csakúgy mint mikor elmentem érted.
Szó nélkül szálltál fel a motoromra, míg most meg kellett
fenyegetnem téged, hogy velem gyere. Csak rajtad áll, hogy milyen
vagyok.
Elgondolkodtam
azon, amit mondott, de mielőtt még reagálhattam volna, valaki
kopogott az ajtón. Alexander azonnal felállt és lerendezte a
pizzafutárt, aki időközben meghozta a rendelésünket, aztán
átadta nekem az enyémet és visszaült. A dobozán keresztül
éreztem az illatát, minek hatására összefutott a nyál a
számban. Csak most jöttem rá, hogy mennyire éhes voltam.
Izgatottan nyitottam fel a tetejét, de amint megláttam a tartalmát,
rögtön lelombozódtam és ez valószínűleg az arcomon is
egyértelműen látszódott.
– Mi
a baj? – csúszott közelebb hozzám, mire csak felé fordítottam
a pizzámat.
–
Kukoricás.
– Pedig
mondtam, hogy ne rakjanak rá – húzta össze a szemöldökét és
már elő is vette a telefonját. – Visszahívom és kérek
másikat.
– Ne!
– ellenkeztem. – Nem kell. Majd leszedem róla – vettem a
kezembe egy szeletet és az ujjammal leszedegettem róla a sárga
darabkákat.
– Nem
szereted a kukoricát? – húzta fel a fél szemöldökét.
–
Utálom – töröltem
bele a mutatóujjamat a doboz szélébe és beleharaptam a már
lecsupaszított pizzaszeletembe.
–
Érdekes – dőlt
hátra és a lábát feltette a kis asztalra. Elgondolkodva bámult a
távolba, látszólag valami nagyon lekötötte a figyelmét. Nem
akartam kizökkenteni a töprengéséből, ezért csendben ettem az
ételt, amit rendelt nekem. Különösen finom volt, még azelőtt
nem kóstoltam ehhez hasonlót, bár lehet, hogy azért tudtam csak
ennyire jóízűen enni, mert már tényleg nagyon éhes voltam. Az
első szelet után, mintha még üresebbnek éreztem volna a
gyomromat, ezért az ölembe véve a dobozt kezdtem megszabadítani a
kukorica szemektől egy újabb szeletet. Közben figyeltem, ahogy
Alexander még mindig az első szeletén nyámmog és csak egy perces
kihagyásokkal emeli kezét újra és újra a szájához újabb
harapásokért. Még soha nem láttam ennyire nyugodtan, hiszen
minden pillanatban a nyakán lógott valaki; a lányok az iskolából,
a haverjai az edzésekről, és a kisgyerekek az óvodából.
Képzelem, mennyire jól eshetett neki az a néhány perc, amit a
gondolataival tölthetett anélkül, hogy bárki háborgatta volna.
Lassan kezdtem azon kapni magam, hogy teljesen megfeledkeztem a
kezemben tartott még félig kukoricás finomságról, és helyette
Alexandert figyeltem. A kisimult arcát, ami csak néha-néha mozdult
meg, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett rágni, hosszú
szempilláit, amik csak nagyon ritkán mozdultak meg, szinte
egyáltalán nem pislogott, ezáltal folyamatosan láthatóvá téve
káprázatos barna szemét, ami mintha két apróbb gesztenye lett
volna. A karján kicsit feltűrte a pulcsija ujját, aminek
következtében láthatóvá vált jobb csuklóján lévő barna
bőrkarkötője. Szinte a suli összes lányának az volt az álma,
hogy megszerzi tőle, de senki nem járt még akkora sikerrel, kivéve
egy lányt, akinek már volt szerencséje felpróbálni, ami akkora
féltékenységet váltott ki a rajongók körében, hogy hetekig ez
volt a téma az udvaron. A kézfeje közepétől egy nagyobb forradás
csík vezetett a középső és gyűrűs ujja közé, majd ott
elveszett. Az iskolában sok pletyka terjengett arról, hogy hogyan
kerülhetett oda, de az igaz történetet senki nem tudhatta, így a
balesetét azóta is homály fedi. A bambulásból az húzott vissza,
hogy elfordította a kezét, hogy megnézze mi van rajta, majd
felvont szemöldökkel fordult felém. Annyira váratlanul ért, hogy
nem volt időm elkapni a tekintetemet, ezért zavaromban, amiért
rajtakapott, hogy megbámultam, a pizzámra szegeztem a tekintetemet
és tovább szedegettem a sárga szemeket.
–
Utálom, ha
megbámulnak – mondta egyszerűen és kissé mérgesnek tűnt a
hangja.
–
Sajnálom, nem
akartam – szabadkoztam, de nem néztem a szemébe. Nem mondott
semmit, ezért megengedtem magamnak egy pillantást rá.
– Mi
van Kyle-ban, amiért vele önmagad tudtál lenni? – kérdezte
hirtelen, ami meglepett. Elgondolkodtam. Önmagam voltam? Az mégis
milyen?
–
Milyen voltam? –
kérdeztem vissza, mire összehúzta a szemöldökét és hitetlenül
méregetett. – Nem értem, miben voltam más – tettem hozzá
magyarázatképen. Válasz helyett csak kinyújtotta felém a kezét,
amit értetlenül figyeltem, majd mikor túl közel került az
arcomhoz, elfordultam.
– Neki
engedted – mondta. – Vele kedves voltál, kerested a társaságát,
megnyíltál előtte. Miért?
– Nem
mindegy neked? – reagáltam talán kissé túl hevesen. Nem akartam
erről beszélni, nem akartam kiteregetni neki, nem lett volna
értelme. Úgysem érezhette át.
– Oké,
én türelmes vagyok – csúszott vissza a helyére és az ölébe
vette a pizzás dobozát. Az alsó ajkamat harapdálva próbáltam
kitalálni valami épkézláb ötletet, amit indoklásul használva
hazamehettem volna. Pillantásommal a srác pizzáját fürkésztem,
mintha valami érdekeset látnék rajta. – Vegyél nyugodtan –
nyújtotta oda nekem a dobozt. Meglepődve néztem fel rá, majd a
vissza a felém tartott ételre. Nekem is ad belőle? Vajon kér
érte valamit? – Nem mérgezett, ha azon gondolkozol –
nevetett. Elmosolyodtam, vettem belőle egy szeletet félre rakva a
már megkezdettet a sajátomból és annak a megpucolásához is
hozzáláttam.
– Te
is kérsz? – jutott hirtelen az eszembe, ami mosolyt csalt az
arcára és megköszönve vett egyet. Én csak bólintottam és ismét
a kapott szeletnek szenteltem a figyelmem, majd elhúztam a számat.
– Ez gombás? – kérdeztem undorral az arcomon.
– A
gombát sem szereted? – Megráztam a fejem és leszedtem az
említett feltétet is a tetejéről, aztán beleharaptam. Érdekes
íze volt, más mint az enyém, pedig annyira lecsupaszítottam, hogy
más nem igazán lehetett rajta, de valamiért más volt. Jobb,
határozottan jobb. – Oké, ha te nem mesélsz, akkor mesélek én,
hátha akkor megered a nyelved – törte meg a csendet, mire
ráemeltem a tekintetem és kíváncsian vártam. – Szóval, néha
úgy érzem, hogy nem hiszed el nekem, hogy tudom, min mész
keresztül, ezért gondoltam, elmesélem neked az én történetemet
– kezdte, engem meg kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. –
Nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt, amikor még nem ismertül
egymást, idekerültem ebbe a gimnáziumba, ahol először egy senki
voltam. Nem ismertek engem és én sem ismertem őket. Ezt
kihasználva elhatároztam, hogy bármi is az ára, a figyelem
központjába fogok kerülni. Pont ugyanúgy, ahogy te el akartál
bújni, én úgy akartam kiemelkedni. Elkezdtem sportolni, részt
vettem versenyeken, bulikon, mindenhol ott voltam, mindenkivel
összebarátkoztam, mindenben benne voltam csak azért, hogy
figyeljenek rám, hogy tudják, én is ott vagyok. Görcsösen
vágytam a figyelemre. Mire te is elkezdtél ide járni, már a
tervem teljes mértékben megvalósítottam, mindenki ismert, tudták
ki vagyok, a lányok bepróbálkoztak nálam és lesték minden
kívánságomat. Elképzelni sem tudod, milyen érzés volt. Imádtam
– mesélte és elmosolyodott, ahogy visszaidézte az emlékeket. –
Aztán jöttél te és mindent elrontottál – mutatott rám unottan
és mintha kicsit haragudott volna rám, bár fogalmam sem volt
miért. – Feltűnően elkezdtél utálni, nyilvánosan szidtál és
mindennek elhordtál, ami fájt. Rohadtul. Mérges voltam, amiért
úgy ítéltél el, hogy nem is ismertél, utáltalak érte. Majd
elgondolkodtam és rájöttem valamire – tartott hatásszünetet
és engem vizslatott, hogy figyelek-e. Természetesen minden
érzékszervemmel rá koncentráltam, tudni akartam, hogy mi történt
vele. – Rájöttem, hogy... senki nem ismert. Teljesen kifordultam
önmagamból, bunkó voltam, beképzelt és igen, egy barom –
röhögött fel. – Annyira igazad volt mindenben, és ez ébresztett
rá, hogy nekem ez így nem jó. De akkor már késő volt.
Megszokták, hogy ilyen vagyok, ezért nem akartak elfogadni
másmilyennek. Ha kedves voltam, megrökönyödve néztek rám,
mintha űrlény lennék. Ha úgy utasítottam vissza egy lányt, hogy
figyeltem az érzéseire, mintha meg sem hallották volna. Aztán
egyre többen jöttek, egyre többet akartak, beijedtem. Nem akartam,
hogy tudják milyen vagyok, hogy honnan jövök, hogy ki vagyok –
ecsetelte. – Úgyhogy maradtam a jól bevált beképzelt, bunkó
barom. Nem állt szándékomban még egyszer változtatni ezen, ám
elkezdtelek figyelni, tudni akartam, hogy miért gyűlölsz ennyire,
hiszen soha nem ártottam neked. Eltartott egy darabig, míg
felismertem a helyzetet, de végül sikerült. Azt gondoltam, hogy
ennyi elég lesz nekem, de nem így történt. Megsajnáltalak, nem
akartam, hogy úgy járj, mint én, ezért megpróbáltam a közeledbe
férkőzni. Összeraktam a kirakós darabkáit, és megmutattam neked
a képet, amit kaptam, hogy lásd, amit én. És láttad –
vigyorodott el. – Kedves voltál velem, nem taszítottál el. Ez
tetszett, megint úgy éreztem, hogy minden rendbe jött körülöttem.
De aztán jött Kyle – rázta meg a fejét mérgesen. – Mondanom
sem kell, hogy mindent elszúrt. Átpártoltál hozzá, engem megint
eltaszítottál, mert ő arra kért és hirtelen megint minden romba
dőlt. Ugyanolyan rideg lettél, nem tudtam veled pár szót váltani,
mert egyszerűen nem figyeltél rám, mintha ott sem lettem volna.
Egymás után utasítottál vissza, én meg mindig jöttem, mert
valamiért olyan rohadtul segíteni akartam neked. És még mindig
akarok. Ezért mentem el érted, ezért hoztalak ide, ezért
próbállak szóra bírni, mindent ezért csinálok, de nem segítesz.
Csak akadályozol és ebből kezd elegem lenni. Kibaszottul elegem
van – fúrta az enyémbe éles pillantását, amitől nyelnem
kellett. Felszisszentem, ahogy hirtelen belenyilallt a fájdalom az
alsó ajkamba és kiserkent belőle a vér. – Ideges vagy? –
kuncogott.
– Miért
akarsz engem megváltoztatni, ha te sem tetted? Neked is jó így,
ahogy vagy, nekem miért ne lehetne jó? – hagytam figyelmen kívül
a kérdését és tettem fel párat. A hangom kicsit ellenszenves
volt, nem tetszett, hogy meg akart változtatni.
–
Azért, Nica, mert
neked nincs senkid – felelte. – Nagyon közel jársz ahhoz, hogy
elveszítsd önmagad.
– Te
is jól vagy. Te is tudod, hogy ki vagy. Miért gondolod, hogy
gyengébb vagyok nálad? Hiszen nem is ismersz!
– Nekem
ott a húgom. Te is láthattad, hogy vele milyen vagyok. Meg is
lepődtél – magyarázta. – Ha vele vagyok, önmagam lehetek, míg
neked nincs ilyen személy az életedben. Te mindig mindenhol
mindenkivel ugyanúgy viselkedsz, senki nem tudja, hogy milyen vagy az
álarcod mögött. Te ezért veszíted el önmagad, nem azért mert
gyenge vagy. Ez ugyanolyan, mintha megkérdeznék, hogy milyen volt a
könyv, amit soha nem olvastál. Honnan tudnád, hogy milyen vagy, ha
soha nem játszod önmagad?
– Miből
gondolod, hogy én nem ilyen vagyok? – Szinte már kiabáltam a
szavakat, mintha ezzel akartam volna bizonyítani, hogy erős vagyok,
pedig belül zokogtam. Mindenben igaza van. Miért lát belém
ennyire? Miért nem tudom őt is ellökni, mint másokat? Miért
ragaszkodik hozzám ennyire? Ahelyett, hogy válaszolt volna,
közelebb csúszott hozzám és talán át akart ölelni, talán csak
végig akart simítani az arcomon. Nem tudtam, mit akart, de nem is
akartam megtudni. – Ne érj hozzám! Hagyj békén! – löktem el
a kezét és letöröltem a megszökött könnyeimet. Visszahúzta a
kezét és csendben figyelte, ahogy szipogok. – Kaphatok még
belőle? – mutattam a pizzájára, amiből még volt két szelet.
Összehúzta a szemöldökét, de azért odanyújtotta nekem. –
Köszönöm – vettem el egyet és beleharaptam anélkül, hogy
leszedegettem volna róla, amit utálok. Undorodtam a gomba és a
kukorica ízétől, most még sem tudott érdekelni, jólesett. –
Nagyon finom ez a pizza – tereltem el a témát, nem akartam tovább
ilyesmikről beszélni, mert biztos voltam benne, hogy nem sokáig
tudnám fent tartani a falamat és félő, hogy megint elsírom
magamat, ami ismét kiszolgáltatott helyzetbe hozott volna előtte.
–
Örülök, hogy
ízlik – kúszott halvány mosoly az ajkaira és várakozóan
nézett rám. Tudtam, hogy azt akarja, beszéljek, ezért beszéltem
is.
–
Tudod, én nagyon
sokat szoktam enni – meséltem, ami először az eszembe jutott. –
Anya mindig attól félt, hogy el fogok hízni, ezért alsóban
állandóan diétás kaját csomagolt nekem, de én mindig
elcseréltem Angelinával a húsos szendvicsére, mert ő nagyon
szerette.
– Mi
a kedvenc ételed? – kérdezte, amin meglepődtem. Azt hittem, hogy
nem is figyel rám, ahogy hülyeségeket magyarázok neki. Nem volt
szerencsém, ugyanis szemében ugyanolyan kíváncsiság ült, mintha
életem nagy titkait osztottam volna meg vele.
– A
sült krumpli – feleltem gondolkodás nélkül. – Nagyon
szeretem, mert amikor kisebb koromban hazaértem az iskolából, anya
mindig gyorsan hazarohant a munkából csak azért, hogy csináljon
nekem ebédre. Utána mindig visszament dolgozni, de
akkora adagokat készített, hogy egész nap elvoltam vele, aztán
vacsorára is főzött valami nagyon finomat és abból is rengeteget
ettem. Soha nem értettem, hogy fér belém annyi minden – meséltem
tovább. Alexander csendben hallgatott, miközben egy pizzaszeletet
evett az én dobozomból. – És utána még képes voltam enni a
sütiből is, amit utána sütött. De az érdekes az egészben, hogy
azt nem voltam hajlandó megenni, amit nem anya csinált. Mintha
annak más íze lett volna, pedig apa pont ugyanúgy készítette el.
Bebizonyította. De anyáénak akkor is más íze volt.
– Hogy
lehetett más íze? – húzta össze a szemöldökét értetlenül.
– Nem
tudom – vontam vállat. – Akkor amikor az ő főztjét ettem
éreztem, hogy... hogy szeret – suttogtam elgondolkodva. Ijedten
kaptam tekintetemet Alexanderre. Úgy terveztem, hogy üres
fecsegéssel töltöm majd el az időt, de rossz ösvényre léptem
és olyan témába kezdtem bele, amibe nem akartam. A srác
összeráncolt homlokkal méregetett, valószínűleg feltűnhetett
neki a rémületem, ezért megpróbálta összerakni a darabkákat,
amiket sikerült összeszednie. Szó nélkül nyúlt a táskámhoz,
amit a kis asztalra helyeztem, amiből kérdezés nélkül vette ki a
füzetemet. – Mégis mit csinálsz? – kaptam utána, de gyorsabb
volt, ezért felállva lapozott bele és kezdte el olvasni a sorokat.
– Azt
mondod, hogy ugyanúgy éreztél, mint a maci, akit utált a kislány?
– vetett rám egy pillantást, aztán tovább olvasott. Én
teljesen sokkos állapotba kerültem és csak bámultam rá. Rájött?
Te jó ég, mit csináltam? Elszorult a torkom és meg voltam
rémülve. – Igaz? – fordult felém, aztán arcomat látva leült
mellém. – Na, nincs semmi baj – érintette meg az arcomat. –
Tudom, hogy félelmetes dolog megosztani másokkal a titkaidat, és
nagyon nehéz róla beszélni, de nem várhatod meg míg
felemésztenek. – Odanyújtotta nekem a füzetemet. – Felolvasnád
nekem?
Bólintottam
és kivettem a kezéből, mire ledőlt mögém a kanapéra és az
oldalára fordulva paskolta meg a mellette lévő helyet. Gondolkodás
nélkül dőltem hátra és hagytam, hogy a vállamra hajtsa a fejét.
–
Egyszer volt, hol
nem volt, volt egyszer egy kislány – kezdtem bele a mesébe.
Gyerekként kezdtem a történetek írását, hogy szórakoztassam
magamat és másokat, ezért meg maradt ez a szokásom és ahelyett,
hogy komolyabb hangvételű novellák írására szántam volna
magam, továbbra is meséket írtam, de egy-egy elembe bele-bele
rejtettem magamat, így aki ismerte a körülményeimet, könnyedén
felismerhette ezeket, és kevesebb gondolkodás után rájöhetett a
titkaimra, amik belülről emésztettek. – Becca nagyon szeleburdi
kislány volt, soha nem szeretett egy helyben ülni, szívesebben
töltötte idejét a szabadban fára mászva, vagy a sárban
hemperegve. Egy napon a nagyon régen látott nagymamája látogatta
meg, aki egy kis mackót ajándékozott neki. – Nyeltem egyet, hogy
eltüntessem a gombócot a torkomból, aztán folytattam. Alexander
csendben volt, nem szólt, amiért néha kisebb szüneteket
tartottam, hogy összeszedjem magamat. – Az anyukája
felháborodottan vette fel a macit a sárból és vitte be a házba,
hogy rendbe tegye, majd Becca ágyára ültette, hogy ott várja, míg
megérkezik. A maci boldog volt, hogy újra tiszta és arra várt,
hogy végre megérkezzen a kis gazdája, és ő is örüljön, amiért
vele lehet. Ám a kislány mikor lefekvéshez készülődött,
felmászva az ágyára a macit a földre hajította és bebújt a
takarója alá. A plüssmackó nagyon szomorú lett, nem akarta
elhinni, hogy ennyire nem szeretik. – Alexander mocorogni kezdett,
feljebb csúszott és a fejét a karfára támasztva rejtette arcát
a hajamba és nyomott egy puszit rá. Jó érzés volt magam mellett
tudni, habár az elején nehezen vettem rá magam, hogy bármit is
mondjak, most megint éreztem azt a törődést, amire szükségem
volt, ezért erőfeszítések nélkül olvastam fel neki életem
kezdetét, ahol minden tönkre ment körülöttem. – Az anyukája
mérgesen emelte fel a földről a játékszert és mondta: „Nem
csinálhatod ezt vele! Ez a mama ajándéka, vigyáznod kell rá, nem
érted?” A kislány felült az ágyban és felháborodottan mondta:
„Én nem kértem tőle ajándékot! Meg különben sem lehet vele
semmit csinálni, még fára mászni sem tud! Utálom!” „Vissza
kellett volna utasítanod” – felelte az anyukája. „De
elfogadtad, most már viselned kell a következményeit a tetteidnek,
ezért többet ne merd a földön hagyni!” Becca szót fogadott az
anyjának és felültette a macit a polcára, hogy ne a földön
kelljen feküdnie. A maci ismét boldognak érezte magát, törődtek
vele, ezért szája megint felfelé görbült és vidáman várta a
reggeleket, amikor a kislány magával vitte az óvodába, hogy ne
üljön egész nap egyedül, aztán letette az asztalra és más
játékokkal játszott. Nem kapta meg azt a figyelmet, amit érdemelt
volna, de mégis boldogsággal töltötte el az a néhány pillanat,
amikor a kislány kezei közé fogta. Gyakran megesett, hogy magától
lebuckázott az asztalról vagy polcról, hogy aztán visszategyék.
Néha egy-egy gyerek pillantotta meg a földön és ültette vissza a
helyére, máskor az óvónéni talált rá, de számára minden
érintés ugyanolyan volt, ezért annyiszor esett le ismét, míg
végül a tulajdonosa nem emelte fel. – A mese régi volt már, a
legelső történeteimhez tartozott, amiket papírra vetettem, ezért
fogalmazásom még kicsit kiforratlan volt, helyesírási hibák
bukkantak fel benne, de ez nem akadályozta meg az embert abban,
hogy érthesse. – A napok teltek, a maci egyre többször esett a
földre, amikor is az egyik éjjelen a kislány ijedten nyitotta ki
szemeit, lihegései megtörték a sötét szoba csendjét. Rémálma
volt. Egyedül volt és nagyon félt, ezért kimászott az ágyából,
lábujjhegyre állva leemelte a játékszert a polcról és magához
ölelve szenderült el. Attól a naptól kezdve sokkal többet
törődött a macival és minden éjszaka vele aludt el. A plüssmackó
boldog volt, de a szomorú emlékek még mindig ott éltek benne,
amik nem hagyták, hogy teljes biztonságban érezze magát az ölelő
karokban – csuktam össze a füzetet és a mellkasomon átöleltem
a kezeimmel. Alexander felült mellettem és a lábaimat az ölébe
helyezve tette az övéit az asztalra.
– Te
vagy a maci, az anyukád pedig Becca, igaz? – törte meg a
csendet és rám emelte a tekintetét. Bólintottam. – De ki a
nagymama és az anyuka? Vagy nekik nincs jelentőségük?
– A
nagymama nem egy személy, ő valami felsőbb erő, aki a macit,
vagyis engem, anyának ajándékozott. Becca anyukája szintén anya,
csak egy másik oldala – magyaráztam. – Mikor megszülettem,
anya tisztában volt vele, hogy a gondomat kell viselnie, de nem volt
felkészülve rá, mert még szeretett volna élni. Néha voltak
pillanatai, amikor előtört belőle az anyai ösztön és mindent
megtett, hogy jó anya legyen, de aztán rájött, hogy ő igazából
nem is akar engem, ezért nem törődött velem úgy, ahogy kellett
volna.
–
Sajnálom –
suttogta.
– Nem
kell – küldtem felé egy halvány mosolyt. – Most már minden
sokkal jobb, mint volt.
– De
még most sem érzed biztonságban magad, igaz? – Megráztam a
fejem, én is felültem és átöleltem a felhúzott térdeimet. –
Miért bújsz el, ha ennyire vágysz törődésre? Kyle-lal is azért
szerettél lenni, mert törődött veled, nem? Akkor miért nem
szereztél sok barátot, ismerkedtél, hogy találj magadnak valakit,
akitől megkapod azt a figyelmet, amire vágysz? – faggatott. –
Nem értelek.
– Pont
azért nem, ami ma történt. Vártam Kyle-ra, de nem jött, pedig
megígérte. Nem akarom, hogy bántsanak! – támasztottam az
arcomat a karomnak és erősen összeszorítottam a szemeimet. – De
közben... közben azt hiszem,... beleszerettem Kyle-ba. Nem is az
fáj igazán, hogy egyedül hagyott, hanem hogy elhitette velem, hogy
fontos vagyok neki, és szeret. De nem jelentek neki semmit! Olyan
könnyen egyedül hagyott – szipogtam és megpróbáltam
visszaszorítani a könnyimet.
– Ne
add fel ilyen egyszerűen! – mondta, mire felemeltem a fejemet,
hogy ránézzek. Egy gyengéd mosoly ült az arcán, az arcvonásai
lágyak voltak. – Tudom, hogy fáj, de nem hagyhatod ennyiben, mert
akkor soha nem tudhatod meg, hogy mi lett volna, ha eljön. Tisztában
vagyok vele, hogy a szőke herceget várod, de higgy nekem, ő nem
fog eljönni, neked is küzdened kell azért, hogy ne menjen minden
tönkre még azelőtt, hogy bármi történhetett volna –
magyarázta. – Megígérem neked, hogy én itt leszek bármi
történjék is, és segíteni fogok. – Tekintete komoly volt és
törődést tükrözött, amitől azonnal könnybe lábadt a
tekintetem. – Most meg mi a baj? – ijedt meg. Elérzékenyülve
ültem fel és átölelve a nyakát az arcomat a vállába fúrtam.
–
Köszönöm –
suttogtam. Éreztem, ahogy karjai közé zár és egy puszit lehel az
arcomra. A melegség átjárta a testemet, ahogy kezével lágyan
simogatni kezdte a hátamat és közelebb vont magához. Aztán
hirtelen belecsípett az oldalamba, mire meglepetten összerándultam.
–
Csikis vagy? –
kérdezte egy pajkos vigyorral az arcán. Elkerekedett szemekkel
néztem rá, majd menekülőre fogtam. Néhány méternél nem
sikerült messzebbre jutnom, mert Alexander karjai hamar utolértek
és csikizni kezdtek, minek következtében belőlem kitört a
nevetés és tehetetlenül rogytam a földre, ahol a srác fölém
magasodott. Kézzel lábbal ellenkezdtem, de esélyem sem volt
ellene, ezért egy óvatlan pillanatában enyhén belecsíptem a
karjába, mire odakapta a kezét. Kihasználva a pillanatot,
kimásztam alóla, elfutottam a kanapé mögé és mosolyogva néztem
rá. Felnevetett, majd feltápászkodott és utánam eredt. Enyhén
gyerekesen viselkedtünk, de mindkettőnknek jólesett. Talán ha egy
felnőtt látott volna minket, elborzadva nézte volna, ahogy röhögve
próbáljuk legyőzni a másikat, de minket nem érdekelt, hiszen
Alexandernek még volt egy hónapja, nekem még kettő év, hogy
hivatalosan is felnőttnek nevezhessenek minket, ezért még éppen
elég időnk volt gyereknek lenni ahhoz, hogy megtehessük.
___________________________________________________________________________________
Kérdések:
1. Sokan hasonlítják Alexander Cortezhez, míg Nicát Renihez a Szent Johanna Gimi nevezetű könyvből. Szerintetek mi az oka? Én komolyan nem értem, miért...
2. Valaki megemlítette, hogy szerinte Alexandernek néha vannak lányos megnyilvánulásai. Ti is éreztétek ezeket?
3. Szintén valaki azt mondta, hogy idegesítően nyálas vagyok, amiért sokszor köszönök meg nektek dolgokat, sok sikert kívánok, meg úgy egyébként igyekszem minél közelebb kerülni hozzátok. Tényleg ennyire idegesítő lennék?
4. Na, mi a vélemény Alexanderről? Hogy szerezhette a sebhelyét?
5. És Nicával mi a helyzet? :D
___________________________________________________________________________________
Kérdések:
1. Sokan hasonlítják Alexander Cortezhez, míg Nicát Renihez a Szent Johanna Gimi nevezetű könyvből. Szerintetek mi az oka? Én komolyan nem értem, miért...
2. Valaki megemlítette, hogy szerinte Alexandernek néha vannak lányos megnyilvánulásai. Ti is éreztétek ezeket?
3. Szintén valaki azt mondta, hogy idegesítően nyálas vagyok, amiért sokszor köszönök meg nektek dolgokat, sok sikert kívánok, meg úgy egyébként igyekszem minél közelebb kerülni hozzátok. Tényleg ennyire idegesítő lennék?
4. Na, mi a vélemény Alexanderről? Hogy szerezhette a sebhelyét?
5. És Nicával mi a helyzet? :D
Kedves Mircsi!
VálaszTörlésEgész hétvégén a részre vártam.... De megérte.. Mint mindig, ez a rész is lenyűgözött. Imádtam. :) Alexander olyan ariiiiii! :D wááá! Gyorsan kövit.. :) És még mindig... Alexander 4ever <3
Ja és a kérdéseidre a válaszok:
1. Nem tudom... Szerintem Alexander egyáltalán nem olyan mint Cortez. Alex cukibb :D
2. Miii? Ilyen hülyeséget még életemben nem hallottam (Sorry)
3. Szerintem az nem nyálas, ha szereted az olvasóidat...
4. Imádom Alexet, ahogy már ezt többször említettem... Nagyon tetszett, hogy elmondta, hogy lett bunkó paraszt :)...Halványlilagőzöm sincs, hogy szerezte a sebét, de remélem erről is fogsz még írni :) ;)
5. Nem tudom... Érdekes volt megtudni, hogy valójában milyen is volt a gyerekkora :)
Viki ;)
Kedves Viki!
TörlésElnézést, hogy megvárattalak! Nagyon örülök, hogy tetszett. ^^
1. Én is így gondolom. <3
2. Akkor jó, már megijedtem, hogy a badass guyom átment kislányba. :DD
3. Ú, örülök, hogy ezt mondod, azt hittem, hogy már az agyatokra megyek. :D
4. Igen, fogok. ;)
5. Még lesz ilyen, és remélem, hogy az is tetszeni fog. :D
Ölel,
M. Mircsi
Semmi baj, nagyon "heppi" voltam, amikor észrevettem, hogy van új rész :D örülök, hogy válaszoltál :) és lenne egy kérdésem... Mikor jön a következő rész? Előre is köszi :)
TörlésViki
Persze, hogy válaszolok, mindig szoktam, mert szerintem bunkóság megválaszolatlanul hagyni egy hozzászólást. :D
TörlésMostantól kéthetente érkeznek majd a részek, ezért a következő csak február elsején lesz közzétéve, de már elkezdtem. :D Egyébként mostantól igyekszem majd mindig frissíteni a fejezetek menüpontot, szóval ott is fel lesz tüntetve a dátum. :)
Kedves Mircsi!
VálaszTörlésAlex most már elfogadhatóbb karakterré nőtte ki magát a szememben, de Nica még mindig olyan...idegen. Nem érzem azt, hogy bármi pozitív tulajdonsága lenne. Lehet, hogy csak az én szememben ilyen...
A sebhelynek biztos érdekes története van, de erős tippelésekre sem tudok bocsátkozni, szóval a nagy pillanatot meghagyom neked.
Az olvasók a legfontosabbak, így kicsit sem lehet nyálasnak nevezni azt, amiket te írsz nekünk. :) Szerintem ez így van rendjén.
Puszil és ölel: Lora M. <3
Drága Lora!
TörlésÖrülök, hogy Alexandert sikerült jobban megkedvelned. Amit viszont sajnálok, hogy Nica még nem tudott belopózni a szívedbe, pedig vannak jó tulajdonságai. Remélem, hamarosan neked is feltűnnek majd. :)
Heh, majd meglátjuk. :D
Köszönöm szépen a hozzászólásodat! <3
Ölel,
M. Mircsi
Kedves Mircsi! :)
VálaszTörlésMár reggel elolvastam a fejezetet, mert már nagyon vártam. :) (sajnos csak ma reggel vettem észre, hogy van új rész)
Egy szóval fantasztikus volt. Pont az ilyen blogokat szeretem. Örülök, hogy régebben még kértél tőlem kritikát. Ha ez nem történik meg valószínűleg nem találok rá a blogodra vagy max. később. :/
Alexander most már tényleg közelebb került a szívemhez. :3 Azt hiszem most már véglegesen át is pártoltam hozzá. Nagyon kis aranyos de ezt már az elején is megállapítottam. :D
A kérdésekre válaszolva:
1. Én olvastam a Szent Johanna Gimit és, hogy őszinte legyek eszembe sem jutott őket összehasonlítani. Nem is értem, hogy miben hasonlítanak. Ezután a rész után meg aztán még annyira se lehet ilyesmit állítani szerintem. :D Megjegyzem Alex nekem egy kedveltebb személy, mint Cortez (bár nálam nem Cortez volt a nyerő ha az SzJG-ről beszélünk :D). Amúgy Nica is egy sokkal szerethetőbb karakter, mint Reni.
2. Én nem éreztem semmi ilyesmit. :D
3. Egyáltalán nem vagy idegesítő. Maximum aranyos. ^-^ Látszik a bejegyzéseiden, hogy szereted az olvasóidat. :)
4. Alexandert imádom. :3 Nagyon aranyos és tetszenek ezek a hangulatingadozásai. Nem tudom, hogy szerezte a sebhelyét. De ez gondolom, majd kiderül és már várom is. ^w^
5. Kedvelem Nicát is. Néha kicsit magamra emlékeztet. Például ez a téma terelés is az egyik szokásom de végül mindig sikerül kitálalni. xd Szerethető karakternek tartom. :)
Így a végén megjegyzem, hogy nagyon várom a folytatást! :3
Ölel, Savannah
Kedves Savannah!
TörlésÖrülök, hogy így gondolod. ^^ Én sem bántam meg, hogy kritikád rendeltem tőled, hiszen nyertem vele egy nagyszerű olvasót és elolvashattam a hosszabb véleményedet a blogról. :)
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat és a válaszaidat. Elképzelni sem tudod, mennyit segítettél a szavaiddal. ^^
Ölel,
M. Mircsi
Egyetlen Mircsim!
VálaszTörlésMár régen elhatároztam, hogy írni fogok neked egy megjegyzést az új rész alá, és nem akartam megszegni a saját magamnak tett ígéretet, szóval itt is vagyok, remélem örülsz. :DD Annyira édes vagy, hogy külön megemlítettél, az pedig hogy a blogomat is megjelenítetted a bejegyzésben, nagyon kedves gesztus volt, imádlak érte. Természetesen nem csak ezért!!!
A fejezetben rettenetesen aranyosak voltak együtt, komolyan mondom, nagyon tetszett. Még hajnali kettőkor is mosolyt tudtál csalni az arcomra, ami nem semmi teljesítmény. Kicsit meglepődtem, amiért Alex ilyen nyíltan kimondta a dolgokat Nicának, azt hittem, hogy ő egy olyan személyiség, aki magában tartja az ilyesmiket, de örülök, hogy nem. Elég konkrét volt. :D
1. Én a Szent Johanna Gimi mind a nyolc kötetét elolvastam, de szerintem nem sok hasonlóság van. Talán a történet hangulata egy picit, de gondolom csakis azért, mert leginkább az iskolában játszódik. Reni egy rinyálógép volt, akinek semmi egyénisége nincs, Nicával ellentétben. Cortezt pedig rettentően lassan ismertük meg, a te Alexedhez képest sehol sincs!
2. Öhm.... ismerős ez a mondat. Javítok, nem lányos, hanem kevésbé fiús. De szerintem én vagyok az egyetlen, akinek ez a véleménye, úgyhogy hagyd figyelmen kívül. :D
3. Egyáltalán nem vagy nyálas, az olvasókat szeretni kell, ez a normális!
4. Alex megdöbbentően gondoskodó, amikor a történet elején olvastam róla, sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Aranyos, és szerethető, én imádom. Viszont ezeket a furcsa hangulatingadozásait nem tudom még hová tenni, biztosan oka van ennek. A sebhely valami baleset következménye lehet, de konkrétumot nem tudok. Sosem voltam jó az ilyenekben.
5. Az a helyzet, hogy Nicáról nincs véleményem. O.o Szeretem meg minden, de legtöbbször nem értem mit, miért tesz.
Tűkön ülve várom a folytatást
Egy lelkes olvasód
Briana
Drága Briana!
TörlésEz csak természetes, nagyon jó blogod van, megérdemled, hogy mások is ismerjék. :)
Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. ^^
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat a és válaszaidat! <3
Ölel,
M. Mircsi
Szia! :)
VálaszTörlésNem nagyon csacsognék, bele is vágok a közepébe.Nem szoktam blogba feliratkozni. Miért? Magam sem tudom, itt tört meg a jég mert a feliratkozók között meg fogsz látni egy bizonyos 'K'-t.Nos igen, az vagyok én.Ez a feliratkozás mutatja meg (az én részemről) igazán mennyire jó vagy abban amit csinálsz, az írásban.
Mikor feleszméltem már az utolsó fejezetnél tartottam,annak is az utolsó soránál.Amikor befejeztem kicsit elgondolkodtam:Mit fogok kezdeni magammal míg meg nem jön az új rész? Igen, jó kérdés, magam sem tudom. Majd várok.Nem fogok tudni mást csinálni,de ez a két hét,szerintem egy örökkévalóság lesz.
Kicsit visszafogom magamat, mert annyi mondanivalóm lenne mint neked egy egész fejezet.Mindegy is. A lényeg:Imádom a blogodat. ELSŐ beütésre olyan volt mint a Szent Johanna Gimi, de mire a végére értem már nem így gondoltam, több szempont miatt is.
Abban viszont biztos vagyok, amit elértél (legyen szó díjakról vagy csak a fejezetekről amik mindig is elképesztően sikerültek) az fenomenális. Csak így tovább.
Ez a rész is fantasztikus lett, nagyon tetszett ,hogy megint egy kicsit ismerhettünk meg a szereplők személyiségéből, így még izgalmasabbak a következő fejezetek.Mindig több kérdésünk lesz egy-egy fejezet elolvasása után.
Röviden válaszolnék a kérdésekre:
1.Elmondtam már az én SZJG-s "szemszögem".
2.Egyáltalán nem vettem észre.
3.Szerintem nem vagy idegesítő....sőt, a legjobb dolog ha egy író tartja a kapcsolatot az olvasóival, meg akarja ismerni őket.
4.Fogalmam nincs, nagyon várom,hogy kiderüljön.
5. Nekem Nica személyisége, bevallom nagyon tetszik.Imádom,hogy egy ilyen személyiségű ember a főszereplő.Szeretem, hogy ilyen titokzatos a múltja.
Remélem nem untattalak.Ez is a rövidített változatom volt.Annyi gondolat kavargott a fejembe, hogy amit ide írtam, először inkább egy papírra véstem fel, nehogy összezavarodjak és egy értelmetlen megjegyzést írjak ide neked.
Nagyon várom a folytatást.
Ölel,
K
Kedves K!
TörlésMegtiszteltetés, hogy elég jónak tartod a blogomat ahhoz, hogy feliratkozz annak ellenére, hogy egyébként nem szoktál. :)
Sajnálom, hogy ennyire meg kell várakoztatnom téged (és persze a többieket), de tényleg nincsen annyi időm, hogy ennél rövidebb idő alatt megírjak egy fejezetet, ami terjedelmében és minőségében megállja majd a helyét a blogon.
Ne, nem kell visszafognod magad, hiszen minden gondolatra kíváncsi vagyok, ami megfordult a fejedben olvasás közben. Kérlek, máskor oszd meg velem azt is, amit most nem mondtál el, mert tényleg felkeltetted az érdeklődésemet. :D
Amikor elkezdtem ennek a történetnek a megírását, enyhén szólva is az SZJG hatása alatt voltam még, valószínűleg ezt érezhetted. :)
Nagyon boldoggá tesz, hogy így gondolod. Remélem, a továbbiakban sem fogok csalódást okozni. :D
Dehogy untattál! Kicsit szomorú voltam, amikor olvastam, hogy csak rövidített változatot kaptam a véleményedből, mert nagyon szerettem volna mindent hallani, de remélem, hogy most sikerült meggyőznöm téged, hogy egyáltalán nem baj, ha mindent leírsz egy fejezetnyi terjedelemben, hiszen minden egyes szóért hálás vagyok. :)
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésElolvastam a kérdéseidet, de ha nem haragszol szeretném ismételten a saját gondolatmenetemben megírni a kommentárt. Először is, nem vagy nyálas azért, mert sokszor megköszönöd, hogy vannak olvasóid. Nem értem az embereket, mert egyszer már én is kaptam ilyet, ráadásul nem is üzenetben, hanem egy kritikában, amiben álszentnek tituláltak, mert mindig elmondom a rész elején, hogy mennyire szeretem az olvasóimat és mennyire hálás vagyok mindenért. A kritikus azt is mondta, hogy ezzel magamat ajnározom, mintha ez lehetséges lenne... hülyeség, ne foglalkozz azzal, aki mondja, mert ha neked ehhez van kedved, nyugodtan csinálhatod. Ami a SZJG-t illeti, sosem olvastam a könyveket, nem is tervezem, így erről nem tudok mit mondani, de azok alapján,amit a könyvről hallottam, ez a párhuzam eszembe sem jutott volna. Alex megnyilvánulásairól pedig csak annyit, hogy nekem ez a rész volt az első, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit lányosra sikeredett, de végül is a fiúknak is megvannak az érzéseik. Ha lelkizni akarnak, miért ne? Ezt pedig nemigen lehet máshogy csinálni. Szerintem legalábbis. Sajnos ötletem sincs, hogyan okozhatta a sebet, de abban félig biztos vagyok, hogy ennek majd köze lesz a fiú családjához :D Édesek voltak Nickával, kíváncsi vagyok, hogyan lesz tovább, hiszen még mindig ott van Kyle, akit a lány szeret.. hisz ezt egy másodpercig sem tagadta.
Kellemes hetet!
Millio puszi Xx <333
Drága szerecsendio!
TörlésDehogy haragszom, olyan sorrendben írod a gondolataid, ahogy tetszik. :)
Igen, pontosan ezért szóltak nekem is, mert az illető szerint olyan hatást keltettem, mintha arra játszottam volna, hogy ez miatt az olvasóim még jobban szeressenek és több kommentet írjanak. Pedig nálam ez teljesen természetesen jön, nem eldöntöttem, hogy jó, akkor mostantól ezt és ezt fogom csinálni, hogy többen írjanak és jobban szeressenek, ez csak így jön...
Valóban, a fiúk ritkán lelkiznek, ezért lányos szokás, talán ezért tűnhet kevésbé fiúsnak, de máshogy szerintem sem lehet megoldani.
Kicsit rosszul érzem magam, hogy mindig ezt mondom, de nem merek beszélni a további fejezetekről, mert félek, hogy elszólom magam, szóval: Hamarosan minden kiderül. :)
Köszönöm szépen a hozzászólásodat! <3
Ölel,
M. Mircsi
Hellohello! :)<3
VálaszTörlésA rész ismét csak fantasztikus lett. Még úgy is ha csak Alexander volt benne. (Kyle nem. :() Pedig igazán kíváncsi lettem volna hogy hogy magyarázza ki magát. Ettől függetlenül wooow.
Alexander nagyot nőt a szememben, már az előző résznél sem utáltam annyira, hiába akartam bebeszélni magamnak. Örülök hogy fejlődőképes. Bár most is volt "aranyos" megnyilvánulása. A pizzás, olvasós rész volt a kedvencem, aranyosak voltak. Egyébként imádok olyan történeteket olvasni mint a tiéd, amiben annyi minden le van írva, mi hogy néz ki, stb. Hiszen nagyon vizuális vagyok, így konkrétan mindent elképzelek, és így még segítségemre is vannak ezek, ezért sokkal pontosabban eltudom képzelni. (na jó, ennek se füle se farka nem volt.)
Szóóóval imádtam a részt, vasárnap végig vártam, aztán bealudtam, és csak reggel tudtam meg hogy kikerült.
Kérdésekre a válaszok:
1. Az őrületbe kergetnek az ilyenek. NEM hasonlítanak egymásra!
Viselkedés, gondolkodás mód SEMMI.
2. Hát én nem vettem észre.
3. De hogy is! Annyira undorítónak találom mikor egy bloggerina nem válaszol a kommentekre, nem köszöni meg a feliratkozókat,véleményezőket, pipákat stb. Hiszen ahogyan Ő sem azért koptatja a billentyűét hogy a nagy senkinek írogasson (persze ez csak az ilyen fajta blogokra értem), mi is ugyan így vagyunk vele, nem azért írjuk le gondolatainkat a fejezetről, szereplőkről, történetről hogy utána még annyit se kapjunk hogy köszi, aranyos vagy (persze szebben). Szóval ellene vagyok az ilyen dolgoknak. Ha nem tudja megköszöni akkor ne is várjon semmit.
4. Nem tudom hogy szerezhette. Motor? Balhé? Baleset? Család? (az utolsót hiszem a legkevésbé)
5. Semmi bajom Nicaval, szeretem!:)
Ölel, Roro
Szia! :DD
TörlésJaj, de jó, hogy tetszett. ^^ Nagyon örülök, hogy Alexandert sikerült jobban megkedvelned. :D Kyle ebben a részben nem szerepelt, de annyit elárulok, hogy a következőben fog, méghozzá egész sokat. :)
Igyekszem mindent részletesen leírni, hogy ti is olyannak lássátok a dolgokat, ahogy én képzeltem el őket, örülök, hogy sikerült. ^^
Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet és válaszoltál a kérdésekre. Nagyon hálás vagyok mindenért! <3
Ölel,
M. Mircsi
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésJajj! A végére szerettem volna hagyni, de kimaradt. Viszont a válaszodat elolvasva (mennyire jó voltam már, miután visszaírtál azután olvastam pár percel, de hogy megírjam ahh :D) szóval, csak annyit akartam hogy nagyon sajnálom a bétás dolgot, remélem mégsem hagy el.
TörlésÖlel, Roro
a hibakert bocsi, telefonról vagyok.
Nem hagy el, szerencsére sikerült maradásra bírnom. ^^
TörlésDrága Mircsi!
VálaszTörlésCsak most vettem észre, hogy kikerült az új rész, de rögtön neki is álltam olvasni.
Ez a rész is fantasztikusan jó lett! Imádom ahogy írsz, már most tűkön ülve várom a következő részt. És, hogy a kérdéseidre is válaszoljak..:
1. Egyáltalán nincs Szjg feelingje. Mostanában pár embernek szokásává vált, hogyha egy történet suliban játszódik, akkor rögtön rámondják, hogy Szjg koppintás.
2. Lányos? Én ezt nem vettem észre. A fiúknak is szükségük van a lelkizésre.
3. Dehogy vagy idegesítő. Inkább aranyos vagy.:)
4. Fogalmam sincs, hogy szerezhette a sebhelyet, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit találtál ki.
5. Nagyon szeretem Nicát, ez e macis rész nagyon édes volt.
Szóvaaal én ezt a részt is imádtam. Várom a következőt:)
Puszil, és ölel: Petra
Drága Petra!
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett ez a rész is, igyekeztem továbbra is úgy írni, hogy ne okozzak vele csalódást. :)
1. Igen, igazad lehet, de akkor sem szép, hogy ennyi miatt rögtön koppintásnak titulálják... :/
2. Egyetértek, hiszen szegényeknek ugyanúgy vannak érzéseik. :)
Nagyon szépen köszönöm a kommentedet és hogy válaszolgattál a kérdésekre. :D
Ölel,
M. Mircsi
Szia Mircsi!:)
VálaszTörlésAzt hiszem, kijelenthetem, hogy ez a rész lett a kedvencem. Már mondtad, hogy fontos fejezet lesz, és valóban azt kaptuk, amit vártunk! :D Kíváncsi vagyok a folytatásra!
Kérdések:
1. Na, elmondom, mi az oka. Az, hogy MINDEN helyes főszereplő fiú már Corteznek van elkönyvelve, és ami még megdöbbentőbb, hogy szinte minden főszereplő lányt Reninek titulálnak. Csak az emberek primitívsége teszi az egészet.
2. Hú, ezen még nem gondolkoztam. xD
3. Engem az szokott idegesíteni, ha a blogger magasról letojja az olvasóit, és nem kommunikál velük rendszeresen, csak az ő saját kis világában él, ami a személytelensége miatt már nem is jön be senkinek. Az meg a másik véglet, ha a blogger már szinte egy tábla csokiként kezeli a "rajongóit", mert annyira nyálasan imádja őket. Hidd el, amit te csinálsz, az a "pont jó" kategória, szerintem ne adj alább, mert ez a fajta törődés senkinek nem árt. :D
4. Jó kérdés. :)
5. Ebben a részben nagyon bírtam!!
Ezután is csak így tovább!!! Szeretünk, Mircsi! :D
~Cassie
Drága Cassie!
TörlésTényleg a kedvenced? :D Pedig azt hittem, hogy Kyle párti vagyok. Csak nem te is átpártoltál? :D
Egyébként nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, mindent beleadtam, hogy így legyen. ^^
1. De ez akkora hülyeség! Semmi közük egymáshoz! Miért olyan nehéz ezt észrevenni?
3. Hú, annyira jó, hogy mindannyian így gondoljátok! ^^
Mindent beleadok majd! :D Én is szeretlek! <33
Ölel,
M. Mircsi
Szia! Nem szeretek novellákat írni igy rövid leszek : A blogod egyszerün fantasztikus ( ergo hogy a kedvencem ) ès a szívemig hatolt! Ezt remèlem magyarázat nèlkül is megèrted.
VálaszTörlésMivel èn is írok egy blogot ( ami termèsuetesen nem olyan jó mind a tied , hansulyozom , hogy a tied FANTASZTIKUs ! ) nincs kedved egy blog-linkcserèbe? ( aslongisasyouloveme.blogspot.ro )
Türelmezlenül várom a következö rèszt! :)
Puszil : Maddie :*
Kedves Lynch!
TörlésJaj, de aranyos vagy! Nagyon szépen köszönöm. ^^
Természetesen benne vagyok a cserében. :)
Ölel,
M. Mircsi
LOVE ALEC!!!! :)
VálaszTörlés