2015. január 18., vasárnap

Tizennegyedik fejezet

Sziasztok!
Megérkeztem a fejezettel, elnézést, hogy ilyen későn, de még mindig vasárnap van! :D Most nem akarok sokat dumálni, ezért csak ennyit tennék még hozzá: 101-en vagyunk!! Hihetetlen! Imádlak titeket! <3



Üdvözöllek közöttünk, Briana!
Kukkantsatok be hozzá is: I Need More


UPDATE!
Most láttam, hogy elkezdődött egy szavazás, amiben a BTM is részt vesz, ezért ha szeretnétek, hogy megnyerje a versenyt, szavazzatok a blogra! Számítok rátok. ;) Katt!
Ölel Titeket,
M. Mircsi
___________________________________________________________________________________________


Tizennegyedik fejezet


Van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal.
Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.
Micimackó c. film


Az épületből kilépve elengedte a kezemet és a fal közelébe letámasztott motorjához lépett, kivette a hátuljából a nekem hozott sisakot, majd elém állt. Éppen megemelte, hogy ráteszi a fejemre, amikor tettem egy lépést hátra, hogy megakadályozzam benne.
– Hova viszel? – szegeztem neki a kérdést.
Majd meglátod, ha odaértünk – felelte kissé idegesen és tett felém egy lépést, majd újra próbálkozott a fejvédő feltételével, de megint kikerültem.
Mi van, ha nem akarok menni? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire közvetlen elém állt és lehajolt hozzám, hogy egy szinten legyünk.
Na idefigyelj, kislány! Rohadtul elegem van belőled és talán tényleg jobb ötlet lenne elhúzni innen a picsába! – nézett mérgesen a szemembe. Döbbenten néztem rá. Az egykor gyönyörűen csillogó gesztenyebarna íriszei most szikrákat szórtak és el kellett fordítanom a tekintetemet. Megrémisztett. Kezével elkapta az államat és kényszerített, hogy ránézzek. – És ha nem fogod be azt a csinos kis szádat, esküszöm, itt hagylak a fenébe, értve vagyok? – Ijedtemben csak egy bólintással tudtam jelezni, hogy felfogtam, de rögtön meg is bántam. Talán jobb lett volna, ha itthagy. – Remek – lágyultak meg a vonásai és egy kedves mosoly húzódott az arcára. Ezek volnának a hangulatingadozásai? Nem is törődött azzal, hogy sokkot kapva álltam és bámultam rá, egyszerűen kihasználva az alkalmat, hogy nem ellenkezem, fejemre húzta a sisakot. Megragadta a kezemet és felsegített a járműre, majd felült elém és elindult. Még mindig nem szoktam meg a gyors száguldozást, és hogy a fejemet védő tárgyon kívül semmi nem nyújt biztonságot, ezért ijedten kapaszkodtam belé. A piros lámpánál megállva a kézfejemre csúsztatta kesztyűbe rejtett kezét, lágyan simogatta és óvatosan lazított a szorításomon. Elpirulva engedtem el a derekát és húztam hátrébb a kezemet, de ekkor hirtelen megindult, nekem meg egy kisebb sikoly hagyta el a számat. Biztos voltam benne, hogy kuncog rajtam és, hogy ezzel fog piszkálni, amint odaérünk arra a helyre. Az egyenes utakkal még nem is volt bajom és lassan kezdtem hozzászokni, hogy a szél tépi a hajamat és a fülsiketítő zaj sem zavart különösebben. Majd elérkeztek a kanyarok. Minden egyes fordulatnál halálfélelmemben Alexander kabátját markolásztam és számoltam a másodperceket, míg újra egyenesbe nem álltunk. Aztán végre leállt a motor és megkönnyebbülten kifújtam a bent tartott levegőmet. Hagytam, hogy az előttem ülő srác szálljon le előbb, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet és valamivel elegánsabban másztam le róla, mint először. Alexander vigyorogva nézett rám és szó nélkül segített levenni a sisakomat.
Jól vagy? – kérdezte azzal az mosolyával, amivel annyiszor az őrületbe kergetett. Vettem egy nagy levegőt és kihúztam magamat, hogy ne tűnjek annyira esetlennek és gyávának.
Igen – feleltem határozottan, mire csak nevetéssel reagált. Kikerülve engem a motorjához ment, eltette a bukósisakokat és a járművét elkezdte lefelé tolni az egyik garázs ajtajához. Gyorsan utána siettem, hiszen fogalmam sem volt hol voltunk és nem akartam egyedül maradni a sötétben. – Itt laksz? – kérdeztem, amikor a kabátja zsebében kotorászva elővette a kulcsokat és kinyitotta a kisebb ajtót.
Nem – mondta tömören, benyúlva az ajtón a falon felkapcsolta a villanyt és a kezével intett, hogy menjek beljebb. Most meg mi van? Megint változott volna a hangulata? Esküszöm, nem tudok kiigazodni rajta. Tettem, amit mondott, beléptem a garázsba, ami meglepetésemre nem olyan volt, mint képzeltem. Kocsi helyett egy kanapé állt a helyiség közepén, előtte egy kis dohányzóasztallal és egy tv. Mögötte egy bevezetett csap, jobboldalán egy másfél méteres hűtőszekrénnyel, balon pedig egy kisebb, kopott pulttal, rajta különféle evőeszközökkel. A földet egy már jobb időket látott szőnyeg borította. Egész kis takaros helynek tűnt. – Megköszönném, ha néhány lépéssel arrébb bámészkodnál – zökkentett ki Alexander hangja, mire bocsánatot kérve odébb álltam az ajtótól, hogy be tudja tolna a motorját.
Hol vagyunk? – tudakoltam.
Ez az edzőm garázsa, nekünk adta, szóval itt szoktunk szórakozni. Persze csak azzal a feltétellel, ha nem hangoskodunk és mindig kitakarítunk, mielőtt elmegyünk – magyarázta és a telefonját kezdte nyomkodni. – Milyen pizzát szeretsz?
Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül.
Milyen pizzát szeretsz? – ismételte meg a kérdését természetesen.
Sonkásat, kukorica nélkül – feleltem, mire csak bólintott, aztán tárcsázta a számot. Addig, míg ő pizzát rendelt, én alaposabban is körbenéztem a kis kuckóban. Első ránézésre tisztának tűnt a hely, de jobban szemügyre véve, már találtam olyan helyeket, amiket a gyors takarítás során a fiúk kihagytak. Kinyitottam a frizsidert és nem lepődtem meg azon, hogy több doboz sört hűtöttek benne, más normális kaja egy penészes sajton kívül nem igen volt.
Ha már ott vagy, hoznál nekem egyet? – hallottam a hangját mögöttem.
De te viszel haza, nem? – néztem rá meglepődve a kanapén elnyúlt srácra.
Ki mondta, hogy hazamegyünk? – húzta fel a szemöldökét, mire nekem kiesett a sör a kezemből. Alexander röhögve felült. – Csak vicceltem. Van ott alkoholmentes is, olyat hozz, légyszíves.
Megkönnyebbülten kezdtem kutakodni a sörös dobozok között, majd mikor megtaláltam odavittem neki, és ő még mindig jól szórakozva rajtam, megköszönte.
Miért hoztál ide? – faggattam tovább.
Hogy kettesben legyünk és zavartalanul tudjunk beszélgetni – felelte és kibontva a sört beleivott. Leültem mellé és kicsit feszélyezve éreztem magam mellette tekintettel arra, hogy már volt szerencsém megismerni az emlegetett hangulatváltozásait, amik eddig még nem tettek pozitív benyomást rám és inkább megijesztettek, mintsem megnyugtattak volna. Féltem, hogy valamivel felhúzom és nekem ugrik, mint máskor és itt most tényleg nem akadályozhatta meg senki semmiben. – Félsz tőlem? – érintette meg az ölemben tartott kezemet. Hangja most szokatlanul lágy volt, mégis elkaptam az érintése elől és kényszeredetten felnevettem.
Félni? Én? Tőled? Na ne nevettess! – játszottam a szerepemet, ahol nem engedhettem meg magamnak, hogy ugyanannak a védtelen báránykának lásson, akivel a kapunkban találkozott.
Akkor jó – mosolyodott el. – Már azt hittem, hogy megijesztettelek.
Engem csak a hangulatingadozásaid aggasztanak – csúszott ki a számon. A keze megállt a levegőben a szája felé, aztán visszaejtette az ölébe és a doboz falát kezdte kocogtatni.
Az egész a te hibád – mondta, én meg összehúzott szemöldökkel néztem rá. Már hogy lehetne az enyém? – Te hozod ki belőlem. Fogalmam sincs, hogy viselkedjek veled, mert nem tudom, hogy mikor hányadán állunk. Aztán van mikor egyszerűen nem tudok hatni rád másképp, csak úgy, ha durva vagyok. Megint máskor bármit elérhetek nálad, ha csak egyszerűen kedvesen viselkedem. Olyankor vakon bízol bennem, csakúgy mint mikor elmentem érted. Szó nélkül szálltál fel a motoromra, míg most meg kellett fenyegetnem téged, hogy velem gyere. Csak rajtad áll, hogy milyen vagyok.
Elgondolkodtam azon, amit mondott, de mielőtt még reagálhattam volna, valaki kopogott az ajtón. Alexander azonnal felállt és lerendezte a pizzafutárt, aki időközben meghozta a rendelésünket, aztán átadta nekem az enyémet és visszaült. A dobozán keresztül éreztem az illatát, minek hatására összefutott a nyál a számban. Csak most jöttem rá, hogy mennyire éhes voltam. Izgatottan nyitottam fel a tetejét, de amint megláttam a tartalmát, rögtön lelombozódtam és ez valószínűleg az arcomon is egyértelműen látszódott.
Mi a baj? – csúszott közelebb hozzám, mire csak felé fordítottam a pizzámat.
Kukoricás.
Pedig mondtam, hogy ne rakjanak rá – húzta össze a szemöldökét és már elő is vette a telefonját. – Visszahívom és kérek másikat.
Ne! – ellenkeztem. – Nem kell. Majd leszedem róla – vettem a kezembe egy szeletet és az ujjammal leszedegettem róla a sárga darabkákat.
Nem szereted a kukoricát? – húzta fel a fél szemöldökét.
Utálom – töröltem bele a mutatóujjamat a doboz szélébe és beleharaptam a már lecsupaszított pizzaszeletembe.
Érdekes – dőlt hátra és a lábát feltette a kis asztalra. Elgondolkodva bámult a távolba, látszólag valami nagyon lekötötte a figyelmét. Nem akartam kizökkenteni a töprengéséből, ezért csendben ettem az ételt, amit rendelt nekem. Különösen finom volt, még azelőtt nem kóstoltam ehhez hasonlót, bár lehet, hogy azért tudtam csak ennyire jóízűen enni, mert már tényleg nagyon éhes voltam. Az első szelet után, mintha még üresebbnek éreztem volna a gyomromat, ezért az ölembe véve a dobozt kezdtem megszabadítani a kukorica szemektől egy újabb szeletet. Közben figyeltem, ahogy Alexander még mindig az első szeletén nyámmog és csak egy perces kihagyásokkal emeli kezét újra és újra a szájához újabb harapásokért. Még soha nem láttam ennyire nyugodtan, hiszen minden pillanatban a nyakán lógott valaki; a lányok az iskolából, a haverjai az edzésekről, és a kisgyerekek az óvodából. Képzelem, mennyire jól eshetett neki az a néhány perc, amit a gondolataival tölthetett anélkül, hogy bárki háborgatta volna. Lassan kezdtem azon kapni magam, hogy teljesen megfeledkeztem a kezemben tartott még félig kukoricás finomságról, és helyette Alexandert figyeltem. A kisimult arcát, ami csak néha-néha mozdult meg, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett rágni, hosszú szempilláit, amik csak nagyon ritkán mozdultak meg, szinte egyáltalán nem pislogott, ezáltal folyamatosan láthatóvá téve káprázatos barna szemét, ami mintha két apróbb gesztenye lett volna. A karján kicsit feltűrte a pulcsija ujját, aminek következtében láthatóvá vált jobb csuklóján lévő barna bőrkarkötője. Szinte a suli összes lányának az volt az álma, hogy megszerzi tőle, de senki nem járt még akkora sikerrel, kivéve egy lányt, akinek már volt szerencséje felpróbálni, ami akkora féltékenységet váltott ki a rajongók körében, hogy hetekig ez volt a téma az udvaron. A kézfeje közepétől egy nagyobb forradás csík vezetett a középső és gyűrűs ujja közé, majd ott elveszett. Az iskolában sok pletyka terjengett arról, hogy hogyan kerülhetett oda, de az igaz történetet senki nem tudhatta, így a balesetét azóta is homály fedi. A bambulásból az húzott vissza, hogy elfordította a kezét, hogy megnézze mi van rajta, majd felvont szemöldökkel fordult felém. Annyira váratlanul ért, hogy nem volt időm elkapni a tekintetemet, ezért zavaromban, amiért rajtakapott, hogy megbámultam, a pizzámra szegeztem a tekintetemet és tovább szedegettem a sárga szemeket.
Utálom, ha megbámulnak – mondta egyszerűen és kissé mérgesnek tűnt a hangja.
Sajnálom, nem akartam – szabadkoztam, de nem néztem a szemébe. Nem mondott semmit, ezért megengedtem magamnak egy pillantást rá.
Mi van Kyle-ban, amiért vele önmagad tudtál lenni? – kérdezte hirtelen, ami meglepett. Elgondolkodtam. Önmagam voltam? Az mégis milyen?
Milyen voltam? – kérdeztem vissza, mire összehúzta a szemöldökét és hitetlenül méregetett. – Nem értem, miben voltam más – tettem hozzá magyarázatképen. Válasz helyett csak kinyújtotta felém a kezét, amit értetlenül figyeltem, majd mikor túl közel került az arcomhoz, elfordultam.
Neki engedted – mondta. – Vele kedves voltál, kerested a társaságát, megnyíltál előtte. Miért?
Nem mindegy neked? – reagáltam talán kissé túl hevesen. Nem akartam erről beszélni, nem akartam kiteregetni neki, nem lett volna értelme. Úgysem érezhette át.
Oké, én türelmes vagyok – csúszott vissza a helyére és az ölébe vette a pizzás dobozát. Az alsó ajkamat harapdálva próbáltam kitalálni valami épkézláb ötletet, amit indoklásul használva hazamehettem volna. Pillantásommal a srác pizzáját fürkésztem, mintha valami érdekeset látnék rajta. – Vegyél nyugodtan – nyújtotta oda nekem a dobozt. Meglepődve néztem fel rá, majd a vissza a felém tartott ételre. Nekem is ad belőle? Vajon kér érte valamit? – Nem mérgezett, ha azon gondolkozol – nevetett. Elmosolyodtam, vettem belőle egy szeletet félre rakva a már megkezdettet a sajátomból és annak a megpucolásához is hozzáláttam.
Te is kérsz? – jutott hirtelen az eszembe, ami mosolyt csalt az arcára és megköszönve vett egyet. Én csak bólintottam és ismét a kapott szeletnek szenteltem a figyelmem, majd elhúztam a számat. – Ez gombás? – kérdeztem undorral az arcomon.
A gombát sem szereted? – Megráztam a fejem és leszedtem az említett feltétet is a tetejéről, aztán beleharaptam. Érdekes íze volt, más mint az enyém, pedig annyira lecsupaszítottam, hogy más nem igazán lehetett rajta, de valamiért más volt. Jobb, határozottan jobb. – Oké, ha te nem mesélsz, akkor mesélek én, hátha akkor megered a nyelved – törte meg a csendet, mire ráemeltem a tekintetem és kíváncsian vártam. – Szóval, néha úgy érzem, hogy nem hiszed el nekem, hogy tudom, min mész keresztül, ezért gondoltam, elmesélem neked az én történetemet – kezdte, engem meg kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. – Nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt, amikor még nem ismertül egymást, idekerültem ebbe a gimnáziumba, ahol először egy senki voltam. Nem ismertek engem és én sem ismertem őket. Ezt kihasználva elhatároztam, hogy bármi is az ára, a figyelem központjába fogok kerülni. Pont ugyanúgy, ahogy te el akartál bújni, én úgy akartam kiemelkedni. Elkezdtem sportolni, részt vettem versenyeken, bulikon, mindenhol ott voltam, mindenkivel összebarátkoztam, mindenben benne voltam csak azért, hogy figyeljenek rám, hogy tudják, én is ott vagyok. Görcsösen vágytam a figyelemre. Mire te is elkezdtél ide járni, már a tervem teljes mértékben megvalósítottam, mindenki ismert, tudták ki vagyok, a lányok bepróbálkoztak nálam és lesték minden kívánságomat. Elképzelni sem tudod, milyen érzés volt. Imádtam – mesélte és elmosolyodott, ahogy visszaidézte az emlékeket. – Aztán jöttél te és mindent elrontottál – mutatott rám unottan és mintha kicsit haragudott volna rám, bár fogalmam sem volt miért. – Feltűnően elkezdtél utálni, nyilvánosan szidtál és mindennek elhordtál, ami fájt. Rohadtul. Mérges voltam, amiért úgy ítéltél el, hogy nem is ismertél, utáltalak érte. Majd elgondolkodtam és rájöttem valamire – tartott hatásszünetet és engem vizslatott, hogy figyelek-e. Természetesen minden érzékszervemmel rá koncentráltam, tudni akartam, hogy mi történt vele. – Rájöttem, hogy... senki nem ismert. Teljesen kifordultam önmagamból, bunkó voltam, beképzelt és igen, egy barom – röhögött fel. – Annyira igazad volt mindenben, és ez ébresztett rá, hogy nekem ez így nem jó. De akkor már késő volt. Megszokták, hogy ilyen vagyok, ezért nem akartak elfogadni másmilyennek. Ha kedves voltam, megrökönyödve néztek rám, mintha űrlény lennék. Ha úgy utasítottam vissza egy lányt, hogy figyeltem az érzéseire, mintha meg sem hallották volna. Aztán egyre többen jöttek, egyre többet akartak, beijedtem. Nem akartam, hogy tudják milyen vagyok, hogy honnan jövök, hogy ki vagyok – ecsetelte. – Úgyhogy maradtam a jól bevált beképzelt, bunkó barom. Nem állt szándékomban még egyszer változtatni ezen, ám elkezdtelek figyelni, tudni akartam, hogy miért gyűlölsz ennyire, hiszen soha nem ártottam neked. Eltartott egy darabig, míg felismertem a helyzetet, de végül sikerült. Azt gondoltam, hogy ennyi elég lesz nekem, de nem így történt. Megsajnáltalak, nem akartam, hogy úgy járj, mint én, ezért megpróbáltam a közeledbe férkőzni. Összeraktam a kirakós darabkáit, és megmutattam neked a képet, amit kaptam, hogy lásd, amit én. És láttad – vigyorodott el. – Kedves voltál velem, nem taszítottál el. Ez tetszett, megint úgy éreztem, hogy minden rendbe jött körülöttem. De aztán jött Kyle – rázta meg a fejét mérgesen. – Mondanom sem kell, hogy mindent elszúrt. Átpártoltál hozzá, engem megint eltaszítottál, mert ő arra kért és hirtelen megint minden romba dőlt. Ugyanolyan rideg lettél, nem tudtam veled pár szót váltani, mert egyszerűen nem figyeltél rám, mintha ott sem lettem volna. Egymás után utasítottál vissza, én meg mindig jöttem, mert valamiért olyan rohadtul segíteni akartam neked. És még mindig akarok. Ezért mentem el érted, ezért hoztalak ide, ezért próbállak szóra bírni, mindent ezért csinálok, de nem segítesz. Csak akadályozol és ebből kezd elegem lenni. Kibaszottul elegem van – fúrta az enyémbe éles pillantását, amitől nyelnem kellett. Felszisszentem, ahogy hirtelen belenyilallt a fájdalom az alsó ajkamba és kiserkent belőle a vér. – Ideges vagy? – kuncogott.
Miért akarsz engem megváltoztatni, ha te sem tetted? Neked is jó így, ahogy vagy, nekem miért ne lehetne jó? – hagytam figyelmen kívül a kérdését és tettem fel párat. A hangom kicsit ellenszenves volt, nem tetszett, hogy meg akart változtatni.
Azért, Nica, mert neked nincs senkid – felelte. – Nagyon közel jársz ahhoz, hogy elveszítsd önmagad.
Te is jól vagy. Te is tudod, hogy ki vagy. Miért gondolod, hogy gyengébb vagyok nálad? Hiszen nem is ismersz!
Nekem ott a húgom. Te is láthattad, hogy vele milyen vagyok. Meg is lepődtél – magyarázta. – Ha vele vagyok, önmagam lehetek, míg neked nincs ilyen személy az életedben. Te mindig mindenhol mindenkivel ugyanúgy viselkedsz, senki nem tudja, hogy milyen vagy az álarcod mögött. Te ezért veszíted el önmagad, nem azért mert gyenge vagy. Ez ugyanolyan, mintha megkérdeznék, hogy milyen volt a könyv, amit soha nem olvastál. Honnan tudnád, hogy milyen vagy, ha soha nem játszod önmagad?
Miből gondolod, hogy én nem ilyen vagyok? – Szinte már kiabáltam a szavakat, mintha ezzel akartam volna bizonyítani, hogy erős vagyok, pedig belül zokogtam. Mindenben igaza van. Miért lát belém ennyire? Miért nem tudom őt is ellökni, mint másokat? Miért ragaszkodik hozzám ennyire? Ahelyett, hogy válaszolt volna, közelebb csúszott hozzám és talán át akart ölelni, talán csak végig akart simítani az arcomon. Nem tudtam, mit akart, de nem is akartam megtudni. – Ne érj hozzám! Hagyj békén! – löktem el a kezét és letöröltem a megszökött könnyeimet. Visszahúzta a kezét és csendben figyelte, ahogy szipogok. – Kaphatok még belőle? – mutattam a pizzájára, amiből még volt két szelet. Összehúzta a szemöldökét, de azért odanyújtotta nekem. – Köszönöm – vettem el egyet és beleharaptam anélkül, hogy leszedegettem volna róla, amit utálok. Undorodtam a gomba és a kukorica ízétől, most még sem tudott érdekelni, jólesett. – Nagyon finom ez a pizza – tereltem el a témát, nem akartam tovább ilyesmikről beszélni, mert biztos voltam benne, hogy nem sokáig tudnám fent tartani a falamat és félő, hogy megint elsírom magamat, ami ismét kiszolgáltatott helyzetbe hozott volna előtte.
Örülök, hogy ízlik – kúszott halvány mosoly az ajkaira és várakozóan nézett rám. Tudtam, hogy azt akarja, beszéljek, ezért beszéltem is.
Tudod, én nagyon sokat szoktam enni – meséltem, ami először az eszembe jutott. – Anya mindig attól félt, hogy el fogok hízni, ezért alsóban állandóan diétás kaját csomagolt nekem, de én mindig elcseréltem Angelinával a húsos szendvicsére, mert ő nagyon szerette.
Mi a kedvenc ételed? – kérdezte, amin meglepődtem. Azt hittem, hogy nem is figyel rám, ahogy hülyeségeket magyarázok neki. Nem volt szerencsém, ugyanis szemében ugyanolyan kíváncsiság ült, mintha életem nagy titkait osztottam volna meg vele.
A sült krumpli – feleltem gondolkodás nélkül. – Nagyon szeretem, mert amikor kisebb koromban hazaértem az iskolából, anya mindig gyorsan hazarohant a munkából csak azért, hogy csináljon nekem ebédre. Utána mindig visszament dolgozni, de akkora adagokat készített, hogy egész nap elvoltam vele, aztán vacsorára is főzött valami nagyon finomat és abból is rengeteget ettem. Soha nem értettem, hogy fér belém annyi minden – meséltem tovább. Alexander csendben hallgatott, miközben egy pizzaszeletet evett az én dobozomból. – És utána még képes voltam enni a sütiből is, amit utána sütött. De az érdekes az egészben, hogy azt nem voltam hajlandó megenni, amit nem anya csinált. Mintha annak más íze lett volna, pedig apa pont ugyanúgy készítette el. Bebizonyította. De anyáénak akkor is más íze volt.
Hogy lehetett más íze? – húzta össze a szemöldökét értetlenül.
Nem tudom – vontam vállat. – Akkor amikor az ő főztjét ettem éreztem, hogy... hogy szeret – suttogtam elgondolkodva. Ijedten kaptam tekintetemet Alexanderre. Úgy terveztem, hogy üres fecsegéssel töltöm majd el az időt, de rossz ösvényre léptem és olyan témába kezdtem bele, amibe nem akartam. A srác összeráncolt homlokkal méregetett, valószínűleg feltűnhetett neki a rémületem, ezért megpróbálta összerakni a darabkákat, amiket sikerült összeszednie. Szó nélkül nyúlt a táskámhoz, amit a kis asztalra helyeztem, amiből kérdezés nélkül vette ki a füzetemet. – Mégis mit csinálsz? – kaptam utána, de gyorsabb volt, ezért felállva lapozott bele és kezdte el olvasni a sorokat.
Azt mondod, hogy ugyanúgy éreztél, mint a maci, akit utált a kislány? – vetett rám egy pillantást, aztán tovább olvasott. Én teljesen sokkos állapotba kerültem és csak bámultam rá. Rájött? Te jó ég, mit csináltam? Elszorult a torkom és meg voltam rémülve. – Igaz? – fordult felém, aztán arcomat látva leült mellém. – Na, nincs semmi baj – érintette meg az arcomat. – Tudom, hogy félelmetes dolog megosztani másokkal a titkaidat, és nagyon nehéz róla beszélni, de nem várhatod meg míg felemésztenek. – Odanyújtotta nekem a füzetemet. – Felolvasnád nekem?
Bólintottam és kivettem a kezéből, mire ledőlt mögém a kanapéra és az oldalára fordulva paskolta meg a mellette lévő helyet. Gondolkodás nélkül dőltem hátra és hagytam, hogy a vállamra hajtsa a fejét.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány – kezdtem bele a mesébe. Gyerekként kezdtem a történetek írását, hogy szórakoztassam magamat és másokat, ezért meg maradt ez a szokásom és ahelyett, hogy komolyabb hangvételű novellák írására szántam volna magam, továbbra is meséket írtam, de egy-egy elembe bele-bele rejtettem magamat, így aki ismerte a körülményeimet, könnyedén felismerhette ezeket, és kevesebb gondolkodás után rájöhetett a titkaimra, amik belülről emésztettek. – Becca nagyon szeleburdi kislány volt, soha nem szeretett egy helyben ülni, szívesebben töltötte idejét a szabadban fára mászva, vagy a sárban hemperegve. Egy napon a nagyon régen látott nagymamája látogatta meg, aki egy kis mackót ajándékozott neki. – Nyeltem egyet, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból, aztán folytattam. Alexander csendben volt, nem szólt, amiért néha kisebb szüneteket tartottam, hogy összeszedjem magamat. – Az anyukája felháborodottan vette fel a macit a sárból és vitte be a házba, hogy rendbe tegye, majd Becca ágyára ültette, hogy ott várja, míg megérkezik. A maci boldog volt, hogy újra tiszta és arra várt, hogy végre megérkezzen a kis gazdája, és ő is örüljön, amiért vele lehet. Ám a kislány mikor lefekvéshez készülődött, felmászva az ágyára a macit a földre hajította és bebújt a takarója alá. A plüssmackó nagyon szomorú lett, nem akarta elhinni, hogy ennyire nem szeretik. – Alexander mocorogni kezdett, feljebb csúszott és a fejét a karfára támasztva rejtette arcát a hajamba és nyomott egy puszit rá. Jó érzés volt magam mellett tudni, habár az elején nehezen vettem rá magam, hogy bármit is mondjak, most megint éreztem azt a törődést, amire szükségem volt, ezért erőfeszítések nélkül olvastam fel neki életem kezdetét, ahol minden tönkre ment körülöttem. – Az anyukája mérgesen emelte fel a földről a játékszert és mondta: „Nem csinálhatod ezt vele! Ez a mama ajándéka, vigyáznod kell rá, nem érted?” A kislány felült az ágyban és felháborodottan mondta: „Én nem kértem tőle ajándékot! Meg különben sem lehet vele semmit csinálni, még fára mászni sem tud! Utálom!” „Vissza kellett volna utasítanod” – felelte az anyukája. „De elfogadtad, most már viselned kell a következményeit a tetteidnek, ezért többet ne merd a földön hagyni!” Becca szót fogadott az anyjának és felültette a macit a polcára, hogy ne a földön kelljen feküdnie. A maci ismét boldognak érezte magát, törődtek vele, ezért szája megint felfelé görbült és vidáman várta a reggeleket, amikor a kislány magával vitte az óvodába, hogy ne üljön egész nap egyedül, aztán letette az asztalra és más játékokkal játszott. Nem kapta meg azt a figyelmet, amit érdemelt volna, de mégis boldogsággal töltötte el az a néhány pillanat, amikor a kislány kezei közé fogta. Gyakran megesett, hogy magától lebuckázott az asztalról vagy polcról, hogy aztán visszategyék. Néha egy-egy gyerek pillantotta meg a földön és ültette vissza a helyére, máskor az óvónéni talált rá, de számára minden érintés ugyanolyan volt, ezért annyiszor esett le ismét, míg végül a tulajdonosa nem emelte fel. – A mese régi volt már, a legelső történeteimhez tartozott, amiket papírra vetettem, ezért fogalmazásom még kicsit kiforratlan volt, helyesírási hibák bukkantak fel benne, de ez nem akadályozta meg az embert abban, hogy érthesse. – A napok teltek, a maci egyre többször esett a földre, amikor is az egyik éjjelen a kislány ijedten nyitotta ki szemeit, lihegései megtörték a sötét szoba csendjét. Rémálma volt. Egyedül volt és nagyon félt, ezért kimászott az ágyából, lábujjhegyre állva leemelte a játékszert a polcról és magához ölelve szenderült el. Attól a naptól kezdve sokkal többet törődött a macival és minden éjszaka vele aludt el. A plüssmackó boldog volt, de a szomorú emlékek még mindig ott éltek benne, amik nem hagyták, hogy teljes biztonságban érezze magát az ölelő karokban – csuktam össze a füzetet és a mellkasomon átöleltem a kezeimmel. Alexander felült mellettem és a lábaimat az ölébe helyezve tette az övéit az asztalra.
Te vagy a maci, az anyukád pedig Becca, igaz? – törte meg a csendet és rám emelte a tekintetét. Bólintottam. – De ki a nagymama és az anyuka? Vagy nekik nincs jelentőségük?
A nagymama nem egy személy, ő valami felsőbb erő, aki a macit, vagyis engem, anyának ajándékozott. Becca anyukája szintén anya, csak egy másik oldala – magyaráztam. – Mikor megszülettem, anya tisztában volt vele, hogy a gondomat kell viselnie, de nem volt felkészülve rá, mert még szeretett volna élni. Néha voltak pillanatai, amikor előtört belőle az anyai ösztön és mindent megtett, hogy jó anya legyen, de aztán rájött, hogy ő igazából nem is akar engem, ezért nem törődött velem úgy, ahogy kellett volna.
Sajnálom – suttogta.
Nem kell – küldtem felé egy halvány mosolyt. – Most már minden sokkal jobb, mint volt.
De még most sem érzed biztonságban magad, igaz? – Megráztam a fejem, én is felültem és átöleltem a felhúzott térdeimet. – Miért bújsz el, ha ennyire vágysz törődésre? Kyle-lal is azért szerettél lenni, mert törődött veled, nem? Akkor miért nem szereztél sok barátot, ismerkedtél, hogy találj magadnak valakit, akitől megkapod azt a figyelmet, amire vágysz? – faggatott. – Nem értelek.
Pont azért nem, ami ma történt. Vártam Kyle-ra, de nem jött, pedig megígérte. Nem akarom, hogy bántsanak! – támasztottam az arcomat a karomnak és erősen összeszorítottam a szemeimet. – De közben... közben azt hiszem,... beleszerettem Kyle-ba. Nem is az fáj igazán, hogy egyedül hagyott, hanem hogy elhitette velem, hogy fontos vagyok neki, és szeret. De nem jelentek neki semmit! Olyan könnyen egyedül hagyott – szipogtam és megpróbáltam visszaszorítani a könnyimet.
Ne add fel ilyen egyszerűen! – mondta, mire felemeltem a fejemet, hogy ránézzek. Egy gyengéd mosoly ült az arcán, az arcvonásai lágyak voltak. – Tudom, hogy fáj, de nem hagyhatod ennyiben, mert akkor soha nem tudhatod meg, hogy mi lett volna, ha eljön. Tisztában vagyok vele, hogy a szőke herceget várod, de higgy nekem, ő nem fog eljönni, neked is küzdened kell azért, hogy ne menjen minden tönkre még azelőtt, hogy bármi történhetett volna – magyarázta. – Megígérem neked, hogy én itt leszek bármi történjék is, és segíteni fogok. – Tekintete komoly volt és törődést tükrözött, amitől azonnal könnybe lábadt a tekintetem. – Most meg mi a baj? – ijedt meg. Elérzékenyülve ültem fel és átölelve a nyakát az arcomat a vállába fúrtam.
Köszönöm – suttogtam. Éreztem, ahogy karjai közé zár és egy puszit lehel az arcomra. A melegség átjárta a testemet, ahogy kezével lágyan simogatni kezdte a hátamat és közelebb vont magához. Aztán hirtelen belecsípett az oldalamba, mire meglepetten összerándultam.
– Csikis vagy? – kérdezte egy pajkos vigyorral az arcán. Elkerekedett szemekkel néztem rá, majd menekülőre fogtam. Néhány méternél nem sikerült messzebbre jutnom, mert Alexander karjai hamar utolértek és csikizni kezdtek, minek következtében belőlem kitört a nevetés és tehetetlenül rogytam a földre, ahol a srác fölém magasodott. Kézzel lábbal ellenkezdtem, de esélyem sem volt ellene, ezért egy óvatlan pillanatában enyhén belecsíptem a karjába, mire odakapta a kezét. Kihasználva a pillanatot, kimásztam alóla, elfutottam a kanapé mögé és mosolyogva néztem rá. Felnevetett, majd feltápászkodott és utánam eredt. Enyhén gyerekesen viselkedtünk, de mindkettőnknek jólesett. Talán ha egy felnőtt látott volna minket, elborzadva nézte volna, ahogy röhögve próbáljuk legyőzni a másikat, de minket nem érdekelt, hiszen Alexandernek még volt egy hónapja, nekem még kettő év, hogy hivatalosan is felnőttnek nevezhessenek minket, ezért még éppen elég időnk volt gyereknek lenni ahhoz, hogy megtehessük.
___________________________________________________________________________________

Kérdések:
1. Sokan hasonlítják Alexander Cortezhez, míg Nicát Renihez a Szent Johanna Gimi nevezetű könyvből. Szerintetek mi az oka? Én komolyan nem értem, miért...
2. Valaki megemlítette, hogy szerinte Alexandernek néha vannak lányos megnyilvánulásai. Ti is éreztétek ezeket?
3. Szintén valaki azt mondta, hogy idegesítően nyálas vagyok, amiért sokszor köszönök meg nektek dolgokat, sok sikert kívánok, meg úgy egyébként igyekszem minél közelebb kerülni hozzátok. Tényleg ennyire idegesítő lennék?
4. Na, mi a vélemény Alexanderről? Hogy szerezhette a sebhelyét?
5. És Nicával mi a helyzet? :D

26 megjegyzés:

  1. Kedves Mircsi!
    Egész hétvégén a részre vártam.... De megérte.. Mint mindig, ez a rész is lenyűgözött. Imádtam. :) Alexander olyan ariiiiii! :D wááá! Gyorsan kövit.. :) És még mindig... Alexander 4ever <3
    Ja és a kérdéseidre a válaszok:
    1. Nem tudom... Szerintem Alexander egyáltalán nem olyan mint Cortez. Alex cukibb :D
    2. Miii? Ilyen hülyeséget még életemben nem hallottam (Sorry)
    3. Szerintem az nem nyálas, ha szereted az olvasóidat...
    4. Imádom Alexet, ahogy már ezt többször említettem... Nagyon tetszett, hogy elmondta, hogy lett bunkó paraszt :)...Halványlilagőzöm sincs, hogy szerezte a sebét, de remélem erről is fogsz még írni :) ;)
    5. Nem tudom... Érdekes volt megtudni, hogy valójában milyen is volt a gyerekkora :)
    Viki ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viki!

      Elnézést, hogy megvárattalak! Nagyon örülök, hogy tetszett. ^^
      1. Én is így gondolom. <3
      2. Akkor jó, már megijedtem, hogy a badass guyom átment kislányba. :DD
      3. Ú, örülök, hogy ezt mondod, azt hittem, hogy már az agyatokra megyek. :D
      4. Igen, fogok. ;)
      5. Még lesz ilyen, és remélem, hogy az is tetszeni fog. :D

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
    2. Semmi baj, nagyon "heppi" voltam, amikor észrevettem, hogy van új rész :D örülök, hogy válaszoltál :) és lenne egy kérdésem... Mikor jön a következő rész? Előre is köszi :)
      Viki

      Törlés
    3. Persze, hogy válaszolok, mindig szoktam, mert szerintem bunkóság megválaszolatlanul hagyni egy hozzászólást. :D
      Mostantól kéthetente érkeznek majd a részek, ezért a következő csak február elsején lesz közzétéve, de már elkezdtem. :D Egyébként mostantól igyekszem majd mindig frissíteni a fejezetek menüpontot, szóval ott is fel lesz tüntetve a dátum. :)

      Törlés
  2. Kedves Mircsi!

    Alex most már elfogadhatóbb karakterré nőtte ki magát a szememben, de Nica még mindig olyan...idegen. Nem érzem azt, hogy bármi pozitív tulajdonsága lenne. Lehet, hogy csak az én szememben ilyen...
    A sebhelynek biztos érdekes története van, de erős tippelésekre sem tudok bocsátkozni, szóval a nagy pillanatot meghagyom neked.
    Az olvasók a legfontosabbak, így kicsit sem lehet nyálasnak nevezni azt, amiket te írsz nekünk. :) Szerintem ez így van rendjén.

    Puszil és ölel: Lora M. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lora!

      Örülök, hogy Alexandert sikerült jobban megkedvelned. Amit viszont sajnálok, hogy Nica még nem tudott belopózni a szívedbe, pedig vannak jó tulajdonságai. Remélem, hamarosan neked is feltűnnek majd. :)
      Heh, majd meglátjuk. :D
      Köszönöm szépen a hozzászólásodat! <3

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  3. Kedves Mircsi! :)
    Már reggel elolvastam a fejezetet, mert már nagyon vártam. :) (sajnos csak ma reggel vettem észre, hogy van új rész)
    Egy szóval fantasztikus volt. Pont az ilyen blogokat szeretem. Örülök, hogy régebben még kértél tőlem kritikát. Ha ez nem történik meg valószínűleg nem találok rá a blogodra vagy max. később. :/
    Alexander most már tényleg közelebb került a szívemhez. :3 Azt hiszem most már véglegesen át is pártoltam hozzá. Nagyon kis aranyos de ezt már az elején is megállapítottam. :D
    A kérdésekre válaszolva:
    1. Én olvastam a Szent Johanna Gimit és, hogy őszinte legyek eszembe sem jutott őket összehasonlítani. Nem is értem, hogy miben hasonlítanak. Ezután a rész után meg aztán még annyira se lehet ilyesmit állítani szerintem. :D Megjegyzem Alex nekem egy kedveltebb személy, mint Cortez (bár nálam nem Cortez volt a nyerő ha az SzJG-ről beszélünk :D). Amúgy Nica is egy sokkal szerethetőbb karakter, mint Reni.
    2. Én nem éreztem semmi ilyesmit. :D
    3. Egyáltalán nem vagy idegesítő. Maximum aranyos. ^-^ Látszik a bejegyzéseiden, hogy szereted az olvasóidat. :)
    4. Alexandert imádom. :3 Nagyon aranyos és tetszenek ezek a hangulatingadozásai. Nem tudom, hogy szerezte a sebhelyét. De ez gondolom, majd kiderül és már várom is. ^w^
    5. Kedvelem Nicát is. Néha kicsit magamra emlékeztet. Például ez a téma terelés is az egyik szokásom de végül mindig sikerül kitálalni. xd Szerethető karakternek tartom. :)

    Így a végén megjegyzem, hogy nagyon várom a folytatást! :3
    Ölel, Savannah

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Savannah!

      Örülök, hogy így gondolod. ^^ Én sem bántam meg, hogy kritikád rendeltem tőled, hiszen nyertem vele egy nagyszerű olvasót és elolvashattam a hosszabb véleményedet a blogról. :)
      Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat és a válaszaidat. Elképzelni sem tudod, mennyit segítettél a szavaiddal. ^^

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  4. Egyetlen Mircsim!

    Már régen elhatároztam, hogy írni fogok neked egy megjegyzést az új rész alá, és nem akartam megszegni a saját magamnak tett ígéretet, szóval itt is vagyok, remélem örülsz. :DD Annyira édes vagy, hogy külön megemlítettél, az pedig hogy a blogomat is megjelenítetted a bejegyzésben, nagyon kedves gesztus volt, imádlak érte. Természetesen nem csak ezért!!!

    A fejezetben rettenetesen aranyosak voltak együtt, komolyan mondom, nagyon tetszett. Még hajnali kettőkor is mosolyt tudtál csalni az arcomra, ami nem semmi teljesítmény. Kicsit meglepődtem, amiért Alex ilyen nyíltan kimondta a dolgokat Nicának, azt hittem, hogy ő egy olyan személyiség, aki magában tartja az ilyesmiket, de örülök, hogy nem. Elég konkrét volt. :D

    1. Én a Szent Johanna Gimi mind a nyolc kötetét elolvastam, de szerintem nem sok hasonlóság van. Talán a történet hangulata egy picit, de gondolom csakis azért, mert leginkább az iskolában játszódik. Reni egy rinyálógép volt, akinek semmi egyénisége nincs, Nicával ellentétben. Cortezt pedig rettentően lassan ismertük meg, a te Alexedhez képest sehol sincs!
    2. Öhm.... ismerős ez a mondat. Javítok, nem lányos, hanem kevésbé fiús. De szerintem én vagyok az egyetlen, akinek ez a véleménye, úgyhogy hagyd figyelmen kívül. :D
    3. Egyáltalán nem vagy nyálas, az olvasókat szeretni kell, ez a normális!
    4. Alex megdöbbentően gondoskodó, amikor a történet elején olvastam róla, sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Aranyos, és szerethető, én imádom. Viszont ezeket a furcsa hangulatingadozásait nem tudom még hová tenni, biztosan oka van ennek. A sebhely valami baleset következménye lehet, de konkrétumot nem tudok. Sosem voltam jó az ilyenekben.
    5. Az a helyzet, hogy Nicáról nincs véleményem. O.o Szeretem meg minden, de legtöbbször nem értem mit, miért tesz.

    Tűkön ülve várom a folytatást
    Egy lelkes olvasód
    Briana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Briana!

      Ez csak természetes, nagyon jó blogod van, megérdemled, hogy mások is ismerjék. :)
      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. ^^
      Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat a és válaszaidat! <3

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  5. Szia! :)

    Nem nagyon csacsognék, bele is vágok a közepébe.Nem szoktam blogba feliratkozni. Miért? Magam sem tudom, itt tört meg a jég mert a feliratkozók között meg fogsz látni egy bizonyos 'K'-t.Nos igen, az vagyok én.Ez a feliratkozás mutatja meg (az én részemről) igazán mennyire jó vagy abban amit csinálsz, az írásban.
    Mikor feleszméltem már az utolsó fejezetnél tartottam,annak is az utolsó soránál.Amikor befejeztem kicsit elgondolkodtam:Mit fogok kezdeni magammal míg meg nem jön az új rész? Igen, jó kérdés, magam sem tudom. Majd várok.Nem fogok tudni mást csinálni,de ez a két hét,szerintem egy örökkévalóság lesz.

    Kicsit visszafogom magamat, mert annyi mondanivalóm lenne mint neked egy egész fejezet.Mindegy is. A lényeg:Imádom a blogodat. ELSŐ beütésre olyan volt mint a Szent Johanna Gimi, de mire a végére értem már nem így gondoltam, több szempont miatt is.
    Abban viszont biztos vagyok, amit elértél (legyen szó díjakról vagy csak a fejezetekről amik mindig is elképesztően sikerültek) az fenomenális. Csak így tovább.

    Ez a rész is fantasztikus lett, nagyon tetszett ,hogy megint egy kicsit ismerhettünk meg a szereplők személyiségéből, így még izgalmasabbak a következő fejezetek.Mindig több kérdésünk lesz egy-egy fejezet elolvasása után.

    Röviden válaszolnék a kérdésekre:
    1.Elmondtam már az én SZJG-s "szemszögem".
    2.Egyáltalán nem vettem észre.
    3.Szerintem nem vagy idegesítő....sőt, a legjobb dolog ha egy író tartja a kapcsolatot az olvasóival, meg akarja ismerni őket.
    4.Fogalmam nincs, nagyon várom,hogy kiderüljön.
    5. Nekem Nica személyisége, bevallom nagyon tetszik.Imádom,hogy egy ilyen személyiségű ember a főszereplő.Szeretem, hogy ilyen titokzatos a múltja.

    Remélem nem untattalak.Ez is a rövidített változatom volt.Annyi gondolat kavargott a fejembe, hogy amit ide írtam, először inkább egy papírra véstem fel, nehogy összezavarodjak és egy értelmetlen megjegyzést írjak ide neked.

    Nagyon várom a folytatást.

    Ölel,
    K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves K!

      Megtiszteltetés, hogy elég jónak tartod a blogomat ahhoz, hogy feliratkozz annak ellenére, hogy egyébként nem szoktál. :)
      Sajnálom, hogy ennyire meg kell várakoztatnom téged (és persze a többieket), de tényleg nincsen annyi időm, hogy ennél rövidebb idő alatt megírjak egy fejezetet, ami terjedelmében és minőségében megállja majd a helyét a blogon.

      Ne, nem kell visszafognod magad, hiszen minden gondolatra kíváncsi vagyok, ami megfordult a fejedben olvasás közben. Kérlek, máskor oszd meg velem azt is, amit most nem mondtál el, mert tényleg felkeltetted az érdeklődésemet. :D
      Amikor elkezdtem ennek a történetnek a megírását, enyhén szólva is az SZJG hatása alatt voltam még, valószínűleg ezt érezhetted. :)

      Nagyon boldoggá tesz, hogy így gondolod. Remélem, a továbbiakban sem fogok csalódást okozni. :D

      Dehogy untattál! Kicsit szomorú voltam, amikor olvastam, hogy csak rövidített változatot kaptam a véleményedből, mert nagyon szerettem volna mindent hallani, de remélem, hogy most sikerült meggyőznöm téged, hogy egyáltalán nem baj, ha mindent leírsz egy fejezetnyi terjedelemben, hiszen minden egyes szóért hálás vagyok. :)

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  6. Drága Mircsi!
    Elolvastam a kérdéseidet, de ha nem haragszol szeretném ismételten a saját gondolatmenetemben megírni a kommentárt. Először is, nem vagy nyálas azért, mert sokszor megköszönöd, hogy vannak olvasóid. Nem értem az embereket, mert egyszer már én is kaptam ilyet, ráadásul nem is üzenetben, hanem egy kritikában, amiben álszentnek tituláltak, mert mindig elmondom a rész elején, hogy mennyire szeretem az olvasóimat és mennyire hálás vagyok mindenért. A kritikus azt is mondta, hogy ezzel magamat ajnározom, mintha ez lehetséges lenne... hülyeség, ne foglalkozz azzal, aki mondja, mert ha neked ehhez van kedved, nyugodtan csinálhatod. Ami a SZJG-t illeti, sosem olvastam a könyveket, nem is tervezem, így erről nem tudok mit mondani, de azok alapján,amit a könyvről hallottam, ez a párhuzam eszembe sem jutott volna. Alex megnyilvánulásairól pedig csak annyit, hogy nekem ez a rész volt az első, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit lányosra sikeredett, de végül is a fiúknak is megvannak az érzéseik. Ha lelkizni akarnak, miért ne? Ezt pedig nemigen lehet máshogy csinálni. Szerintem legalábbis. Sajnos ötletem sincs, hogyan okozhatta a sebet, de abban félig biztos vagyok, hogy ennek majd köze lesz a fiú családjához :D Édesek voltak Nickával, kíváncsi vagyok, hogyan lesz tovább, hiszen még mindig ott van Kyle, akit a lány szeret.. hisz ezt egy másodpercig sem tagadta.
    Kellemes hetet!
    Millio puszi Xx <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága szerecsendio!

      Dehogy haragszom, olyan sorrendben írod a gondolataid, ahogy tetszik. :)
      Igen, pontosan ezért szóltak nekem is, mert az illető szerint olyan hatást keltettem, mintha arra játszottam volna, hogy ez miatt az olvasóim még jobban szeressenek és több kommentet írjanak. Pedig nálam ez teljesen természetesen jön, nem eldöntöttem, hogy jó, akkor mostantól ezt és ezt fogom csinálni, hogy többen írjanak és jobban szeressenek, ez csak így jön...
      Valóban, a fiúk ritkán lelkiznek, ezért lányos szokás, talán ezért tűnhet kevésbé fiúsnak, de máshogy szerintem sem lehet megoldani.
      Kicsit rosszul érzem magam, hogy mindig ezt mondom, de nem merek beszélni a további fejezetekről, mert félek, hogy elszólom magam, szóval: Hamarosan minden kiderül. :)
      Köszönöm szépen a hozzászólásodat! <3

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  7. Hellohello! :)<3
    A rész ismét csak fantasztikus lett. Még úgy is ha csak Alexander volt benne. (Kyle nem. :() Pedig igazán kíváncsi lettem volna hogy hogy magyarázza ki magát. Ettől függetlenül wooow.
    Alexander nagyot nőt a szememben, már az előző résznél sem utáltam annyira, hiába akartam bebeszélni magamnak. Örülök hogy fejlődőképes. Bár most is volt "aranyos" megnyilvánulása. A pizzás, olvasós rész volt a kedvencem, aranyosak voltak. Egyébként imádok olyan történeteket olvasni mint a tiéd, amiben annyi minden le van írva, mi hogy néz ki, stb. Hiszen nagyon vizuális vagyok, így konkrétan mindent elképzelek, és így még segítségemre is vannak ezek, ezért sokkal pontosabban eltudom képzelni. (na jó, ennek se füle se farka nem volt.)
    Szóóóval imádtam a részt, vasárnap végig vártam, aztán bealudtam, és csak reggel tudtam meg hogy kikerült.
    Kérdésekre a válaszok:
    1. Az őrületbe kergetnek az ilyenek. NEM hasonlítanak egymásra!
    Viselkedés, gondolkodás mód SEMMI.
    2. Hát én nem vettem észre.
    3. De hogy is! Annyira undorítónak találom mikor egy bloggerina nem válaszol a kommentekre, nem köszöni meg a feliratkozókat,véleményezőket, pipákat stb. Hiszen ahogyan Ő sem azért koptatja a billentyűét hogy a nagy senkinek írogasson (persze ez csak az ilyen fajta blogokra értem), mi is ugyan így vagyunk vele, nem azért írjuk le gondolatainkat a fejezetről, szereplőkről, történetről hogy utána még annyit se kapjunk hogy köszi, aranyos vagy (persze szebben). Szóval ellene vagyok az ilyen dolgoknak. Ha nem tudja megköszöni akkor ne is várjon semmit.
    4. Nem tudom hogy szerezhette. Motor? Balhé? Baleset? Család? (az utolsót hiszem a legkevésbé)
    5. Semmi bajom Nicaval, szeretem!:)
    Ölel, Roro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :DD

      Jaj, de jó, hogy tetszett. ^^ Nagyon örülök, hogy Alexandert sikerült jobban megkedvelned. :D Kyle ebben a részben nem szerepelt, de annyit elárulok, hogy a következőben fog, méghozzá egész sokat. :)
      Igyekszem mindent részletesen leírni, hogy ti is olyannak lássátok a dolgokat, ahogy én képzeltem el őket, örülök, hogy sikerült. ^^
      Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet és válaszoltál a kérdésekre. Nagyon hálás vagyok mindenért! <3

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Jajj! A végére szerettem volna hagyni, de kimaradt. Viszont a válaszodat elolvasva (mennyire jó voltam már, miután visszaírtál azután olvastam pár percel, de hogy megírjam ahh :D) szóval, csak annyit akartam hogy nagyon sajnálom a bétás dolgot, remélem mégsem hagy el.
      Ölel, Roro
      a hibakert bocsi, telefonról vagyok.

      Törlés
    4. Nem hagy el, szerencsére sikerült maradásra bírnom. ^^

      Törlés
  8. Drága Mircsi!
    Csak most vettem észre, hogy kikerült az új rész, de rögtön neki is álltam olvasni.
    Ez a rész is fantasztikusan jó lett! Imádom ahogy írsz, már most tűkön ülve várom a következő részt. És, hogy a kérdéseidre is válaszoljak..:
    1. Egyáltalán nincs Szjg feelingje. Mostanában pár embernek szokásává vált, hogyha egy történet suliban játszódik, akkor rögtön rámondják, hogy Szjg koppintás.
    2. Lányos? Én ezt nem vettem észre. A fiúknak is szükségük van a lelkizésre.
    3. Dehogy vagy idegesítő. Inkább aranyos vagy.:)
    4. Fogalmam sincs, hogy szerezhette a sebhelyet, szóval kíváncsi vagyok, hogy mit találtál ki.
    5. Nagyon szeretem Nicát, ez e macis rész nagyon édes volt.
    Szóvaaal én ezt a részt is imádtam. Várom a következőt:)
    Puszil, és ölel: Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Petra!

      Nagyon örülök, hogy tetszett ez a rész is, igyekeztem továbbra is úgy írni, hogy ne okozzak vele csalódást. :)
      1. Igen, igazad lehet, de akkor sem szép, hogy ennyi miatt rögtön koppintásnak titulálják... :/
      2. Egyetértek, hiszen szegényeknek ugyanúgy vannak érzéseik. :)

      Nagyon szépen köszönöm a kommentedet és hogy válaszolgattál a kérdésekre. :D

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  9. Szia Mircsi!:)

    Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez a rész lett a kedvencem. Már mondtad, hogy fontos fejezet lesz, és valóban azt kaptuk, amit vártunk! :D Kíváncsi vagyok a folytatásra!
    Kérdések:
    1. Na, elmondom, mi az oka. Az, hogy MINDEN helyes főszereplő fiú már Corteznek van elkönyvelve, és ami még megdöbbentőbb, hogy szinte minden főszereplő lányt Reninek titulálnak. Csak az emberek primitívsége teszi az egészet.
    2. Hú, ezen még nem gondolkoztam. xD
    3. Engem az szokott idegesíteni, ha a blogger magasról letojja az olvasóit, és nem kommunikál velük rendszeresen, csak az ő saját kis világában él, ami a személytelensége miatt már nem is jön be senkinek. Az meg a másik véglet, ha a blogger már szinte egy tábla csokiként kezeli a "rajongóit", mert annyira nyálasan imádja őket. Hidd el, amit te csinálsz, az a "pont jó" kategória, szerintem ne adj alább, mert ez a fajta törődés senkinek nem árt. :D
    4. Jó kérdés. :)
    5. Ebben a részben nagyon bírtam!!
    Ezután is csak így tovább!!! Szeretünk, Mircsi! :D
    ~Cassie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cassie!

      Tényleg a kedvenced? :D Pedig azt hittem, hogy Kyle párti vagyok. Csak nem te is átpártoltál? :D
      Egyébként nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, mindent beleadtam, hogy így legyen. ^^
      1. De ez akkora hülyeség! Semmi közük egymáshoz! Miért olyan nehéz ezt észrevenni?
      3. Hú, annyira jó, hogy mindannyian így gondoljátok! ^^
      Mindent beleadok majd! :D Én is szeretlek! <33

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  10. Szia! Nem szeretek novellákat írni igy rövid leszek : A blogod egyszerün fantasztikus ( ergo hogy a kedvencem ) ès a szívemig hatolt! Ezt remèlem magyarázat nèlkül is megèrted.
    Mivel èn is írok egy blogot ( ami termèsuetesen nem olyan jó mind a tied , hansulyozom , hogy a tied FANTASZTIKUs ! ) nincs kedved egy blog-linkcserèbe? ( aslongisasyouloveme.blogspot.ro )
    Türelmezlenül várom a következö rèszt! :)
    Puszil : Maddie :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lynch!

      Jaj, de aranyos vagy! Nagyon szépen köszönöm. ^^
      Természetesen benne vagyok a cserében. :)

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés