Sziasztok!
Megint jelentkezem egy új fejezettel, remélem, hogy nem várakoztattalak meg titeket túl sokáig. :)
És akár hiszitek, akár nem, megint gyarapodott a kis csapatunk, ugyanis az utolsó fejezet óta 16(!) új olvasóval bővült a blog, ami azt jelenti, hogy már 82-en vagyunk. Ez elképesztő! Soha nem hittem volna, hogy ennyien leszünk! :D
És az utolsó fejezet óta más változások is történtek, ugyanis több verseny is lezárult, amiből kettőnél a ti szavazataitok segítségével sikerült első(!) helyezést elérni. Döbbenetesek vagytok! Köszönöm szépen! Ezen kívül még más versenyek is voltak, így összesen 12 új oklevél került bele a Díjaim, Eredményeim nevezetű menüpontba. Ez rengeteg és nagyon büszke vagyok mindegyikre, remélem, ti is. :) Továbbá az oldalsávba kikerült négy kis álarcocska a homlokukon négy különböző logóval, amikre ha rákattintotok, az elérhetőségeimet találjátok meg. Nyugodtan kérdezzetek ask.fm-en, bármiben segítek, vagy írjatok e-mailt, kövessetek We heart it-en, vagy jelöljetek be ismerősnek facebookon.
És ha már facebooknál tartunk, arra gondoltam, hogy mivel már ilyen szép nagy számban összegyűltünk, létrehoznék egy saját csoportot, ahova mindenki kedve szerint beléphet, hogy megismerjük egymást, illetve friss információkat szerezhessetek az elkészült és készülőben lévő fejezetekről. Nagyon örülnék, ha sokan lennénk a csoportban, mert szeretnélek megismerni titeket, beszélgetni és beleolvasni a blogaitokba (sajnos valamilyen oknál fogva némelyikőtök profilját nem tudom megnézni :/). Úgyhogy, ha valaki szívesen csatlakozna hozzánk, az az oldalmodulba jelezheti ezt nekem, hogy tudjam, érdemes-e megnyitni azt a csoportot. :)
Nem is húznám tovább a szót, azt hiszem mindent elmondtam, amit akartam, szóval...
És akár hiszitek, akár nem, megint gyarapodott a kis csapatunk, ugyanis az utolsó fejezet óta 16(!) új olvasóval bővült a blog, ami azt jelenti, hogy már 82-en vagyunk. Ez elképesztő! Soha nem hittem volna, hogy ennyien leszünk! :D
És az utolsó fejezet óta más változások is történtek, ugyanis több verseny is lezárult, amiből kettőnél a ti szavazataitok segítségével sikerült első(!) helyezést elérni. Döbbenetesek vagytok! Köszönöm szépen! Ezen kívül még más versenyek is voltak, így összesen 12 új oklevél került bele a Díjaim, Eredményeim nevezetű menüpontba. Ez rengeteg és nagyon büszke vagyok mindegyikre, remélem, ti is. :) Továbbá az oldalsávba kikerült négy kis álarcocska a homlokukon négy különböző logóval, amikre ha rákattintotok, az elérhetőségeimet találjátok meg. Nyugodtan kérdezzetek ask.fm-en, bármiben segítek, vagy írjatok e-mailt, kövessetek We heart it-en, vagy jelöljetek be ismerősnek facebookon.
És ha már facebooknál tartunk, arra gondoltam, hogy mivel már ilyen szép nagy számban összegyűltünk, létrehoznék egy saját csoportot, ahova mindenki kedve szerint beléphet, hogy megismerjük egymást, illetve friss információkat szerezhessetek az elkészült és készülőben lévő fejezetekről. Nagyon örülnék, ha sokan lennénk a csoportban, mert szeretnélek megismerni titeket, beszélgetni és beleolvasni a blogaitokba (sajnos valamilyen oknál fogva némelyikőtök profilját nem tudom megnézni :/). Úgyhogy, ha valaki szívesen csatlakozna hozzánk, az az oldalmodulba jelezheti ezt nekem, hogy tudjam, érdemes-e megnyitni azt a csoportot. :)
Nem is húznám tovább a szót, azt hiszem mindent elmondtam, amit akartam, szóval...
___________________________________________________________________________________________
Tizenkettedik fejezet
„De a plátói szerelem sem ismerheti a drámát;
az ilyenben ugyanis minden világos és tiszta.”
Lev Tolsztoj
az ilyenben ugyanis minden világos és tiszta.”
Lev Tolsztoj
Angel
ajtaján belépve nem éppen az fogadott, amire számítottam. Azt
hittem, hogy barátnőm, majd fejfájástól szenvedve, álmatlanul
fog forgolódni és azt hajtogatja magában, hogy bárcsak ne itta
volna le magát. Ehelyett még mindig pizsamában ült az ágyában,
ölében a laptopjával és valami mesét nézett rajta, amiben éppen
egy rózsaszín és őszhajú figura ölelgette a másikat, ő pedig
teljesen meghatódva, papír zsebkendőkkel a kezében törölgette
az arcát, miközben kezével beinvitált a szobájába.
– Jól
vagy? – néztem rá aggódva. Mindig is tudtam, hogy egy érzékeny
lélek, ezért sokszor fordult már elő, hogy egy-egy romantikus
filmet látva elbőgte magát, de azt nem gondoltam volna, hogy még
egy bugyuta mese is képes meghatni.
– Persze,
csak ez... – fújta ki az orrát. – annyira kawaii!
– Hogy
micsoda? – értetlenkedtem. A szókincsem meglehetősen sok idegen
kifejezést foglalt magában, ám ezt a szót még életemben nem
hallottam és értelmezni sem tudtam. – Mi van a mesével?
– Ez
nem mese! - vágta rá kapásból, figyelmen kívül hagyva a
kérdésemet. Meglepettségemben tettem egy lépést hátra. – Már
értem, hogy miért húzza fel magát ezen a megjegyzésem minden
animerajongó. Lehet, hogy animálva vannak benne a szereplők, de
ettől még nem kell összehasonlítani egy mesével, mivel néha még
a filmeknél is több értéket és mondanivalót tartalmaznak –
magyarázta. – És sokkal meghatóbbak a romantikus filmeknél. –
Heves bólogatássommal jeleztem, hogy megértettem és ezentúl nem
áll szándékomban még egyszer mesének nevezni egy animét. Habár
elnézve a megállított pillanatot a laptop képernyőén, azért ez
mégis csak az. – Hajh, azt hiszem, hogy beleestem Yamato-ba! –
sóhajtott fel, mire összehúzott szemöldökkel néztem rá.
Elterült az ágyán és a plafont bámulva álmodozott új
szerelméről. Megforgattam a szemem, leültem az íróasztala előtti
forgós székére és a karomat rátámasztottam a háttámlájára,
amire ráhajtottam a fejemet.
– Erről
jut eszembe, – kezdtem – ma találkozom Kyle-al. És azt hiszem,
hogy benézek az edzése végére is.
Angelina
szinte azonnal felkapta a fejét és ülőhelyzetbe tornázta magát.
– Ezt úgy érted, hogy végre randiztok? – kérdezte csillogó
szemekkel.
– Hát,
én... nem tudom – jöttem zavarba. – Csak elmegyek az edzésre
és aztán együtt töltünk egy kis időt, majd elmegy dolgozni. Ez
nem igazán hangzik randinak, és ő sem mondta, hogy az lenne.
– Mindegy
is, a lényeg, hogy végre iskolán kívül is találkoztok. Még így
is több lépéssel előttem jársz, én még nem is beszélgettem
úgy igazán Erikkel, Yamato-nak meg barátnője van – sopánkodott,
amin nekem mosolyognom kellett. Angel mindig odavolt a plátói
szerelmekért, ezért állandóan az elérhetetlen srácokba
szeretett bele. Általánosban bárkit megkaphatott volna, az első
szerelme mégis Johnny Depp volt és váltig állította, hogy ő az
egyetlen férfi, aki a férje lehet. Majd szép lassan felváltották
más hírességek, rokonok házas ismerősei, és csupa olyan
személy, akiknél esélye sem lehetett. Talán az első olyan
szerelme, akinél el tudtam volna képzelni, hogy összejöhet
valami, az Alexander volt, ám ő úgy gondolta, hogy neki nincs
szüksége barátnőre és ennél is tartotta magát, így ő is az
elérhetetlen szerelmek közé tartozott. Aztán most jött Yamato -
vagy kicsoda - is. Nagyon reméltem, hogy Erik lépni fog valamit az
ügy érdekében, mert ez így nem mehetett tovább.
Az
iskolában a diákok többségének az első benyomása az volt
rólam, hogy egy rideg, magabiztos és határozott lány vagyok. Ezt
a látszatot próbáltam fent tartani az évek során és lassacskán
én is kezdtem elhinni, hogy ilyen vagyok. Ám ekkor mindig jött
valami, akárcsak a mostani eset, ami miatt ráeszméltem, hogy
mennyire hibás ez a megítélés. Nem vagyok magabiztos, sem
határozott. A legkevésbé sem.
– Nem
tudom, mit csináljak – mentem ki az aréna kapuján. – Mikor
felhívtam egy szóval sem említette, hogy menjek el az edzésre is.
Mi van, ha nem akarja, hogy itt legyek? Inkább megvárom, míg vége
lesz.
– Jaj,
ne csináld már! Biztos vagyok benne, hogy ki fog ugrani a bőréből
örömében, hogy lát – biztatott legjobb barátnőm telefonon
keresztül. – Ne hogy itt, a célban visszafordulj! Olyan sokáig
készültél. Ötször öltöztél át! Hallod? Ötször! – El
kellett tartanom a telefont a fülemtől, hogy ne süketüljek meg.
Annyira beleélte magát a bátorításba, hogy valószínűleg az
egész házuk az ő kiabálásától zengett. – Utálsz öltözködni,
sőt, a hokit is utálod, mégis rávetted magad, hogy elmenj az
edzésre csak azért, hogy többet lehessetek együtt. Miért
fordulnál vissza pont most?
– Mert nem akarok mindent elrontani már az elején – suttogtam,
de mégis meghallotta. Bizonytalan voltam, semmi tapasztalatom nem
volt ezen a téren. Mi van, ha
Kyle azt hiszi, hogy nagyon nyomulós vagyok? Az ilyen dolgokat nem
kell előre megbeszélni?
– Már miért rontanál el bármit is? Hiszen ő akarta, hogy
elmenj a meccsükre, hogy addig is a közelében tudhasson. Ez most
miért lenne más?
– Mert most nem hívott.
– Azt mondtad neki, hogy nem szereted a hokit. Mégis miért hívott
volna?
– Ez igaz.
– Még szép, hogy az! És most aztán azonnal szedd össze maga,
menj oda hozzá, mielőtt még én is oda találnék menni, hogy
berugdossalak hozzá! – A hangja parancsoló volt és komolyan
elhittem, hogyha nem megyek be, idejön. Ami azt illeti, ki is néztem
volna belőle. Ámbár erre nem volt szüksége, mert a kis
monológjával, amit már percek óta szinte üvöltött a telefonba,
elérte, amit akart. Újult erőre kapva, elszántan léptem ismét
az aréna ajtajához.
– Angel – szólítottam meg még mielőtt kinyitottam volna az
ajtót.
– Mi az? – sóhajtott fel és kezdtem azt érezni, hogy már
elege van belőlem.
– Köszönöm. Nagyon jó barát vagy. – Egy boldog mosoly
húzódott az arcomra és akkor azt éreztem, hogy én vagyok a
legszerencsésebb ember a világon.
Akkor jártam utoljára ilyen helyen, mikor még túl kicsi voltam
ahhoz, hogy nemet merjek mondani apának. Mindig is tudtam, jobban
örült volna, ha fiúnak születek, hogy aztán egészen pici
koromban beírathasson edzésekre, és majd híres hokijátékossá
váljak. Évekig tartott míg sikerült megemésztenie, hogy más
nemmel születtem. Sajnáltam, amiért nem lehettem olyan, amilyennek
ő akart, de ami akkoriban a legjobban fájt, hogy akarata ellenére
is sokszor éreztette velem, nem vagyok elég jó neki. Aztán
rájött, az, hogy melleim vannak és bizonyos szervek hiányában
szenvedek, nem akadályoz meg abban, hogy a jégen játszhassak,
ezért elkezdett mérkőzésre ráncigálni, meg akarta szerettetni
velem a sportot, hogy majd segítsek neki anya beleegyezését
megszerezni a kiképzésem elkezdéséhez. De hiába volt minden
erőfeszítése, a szabályokat nem tanultam meg, nem akartam
megérteni őket, a meccsek felén teljesen máshol jártam és
egyáltalán nem figyeltem. Utáltam az egészet, unalmasnak
tartottam és jobb szerettem volna valahol máshol lenni. Egyedül,
ahol senki nem találhat rám. Tíz éves lehettem, amikor az egyik
mérkőzésen megerőltettem magamat és az elejétől a végéig
hajlandó voltam nézni az eseményeket. Már azt kívánom, bárcsak
ne tettem volna, és biztos vagyok benne, hogy apa is pont ugyanígy
gondolja. Természetesen egy ijesztő balesetnek lehettem szemtanúja,
ahol az egyik játékos teljesen véletlenül eltalálta a koronggal
az ellenfél szemét, amiből ennek következtében elkezdett ömleni
a vér. Emlékszem, hogy elkerekedett szemekkel, rémülten néztem,
ahogy köré gyűlnek az emberek és segíteni próbálnak neki.
Aztán minden elsötétült előttem, apa felkapott és a szememet
takarva vitt ki az épületből, míg én sírva szorongattam a
kabátja ujját. Hatalmas trauma volt ez számomra, ezért többet
soha nem lehetett megnézetni velem egyetlen jégkorongjátékot
sem. Messze elkerültem ezt a sportot és amennyire csak lehetett
száműztem az életemből, hogy soha ne kelljen még egyszer átélnem
az akkor látottakat. Apa még néha hívogatott, feljött a
szobámba, hogy figyelmeztessen, mindjárt kezdődik a mérkőzés a
tv-ben, de már nem erőltette. Ezúttal már kicsit könnyebben
sikerült elfogadnia a tényt, hogy nem lesz profi hokis gyereke,
ezért nem mászkált világfájdalommal az arcán.
Az épületbe belépve megrohamoztak a régi emlékek. Láttam
magamat, hogy mosolyogva próbálok lépést tartani apával, aki
szintén örömmel magyarázta nekem, melyik csapatok fognak játszani
egymás ellen, és kinek miért van a legnagyobb esélye a
győzelemre. Persze én egyetlen szavára sem figyeltem, csak az járt
a fejemben, hogy már csak néhány lépés választ el a
kávéautomatától, amiből apa minden alakalommal vesz nekem egy
pohár forrócsokit, hogy kicsit felmelegítsen. Ez volt az egyetlen
dolog, amit szerettem a szombatokban, a forrócsoki illatát az
oromban, ízét a számban és melegségét, amivel felolvasztja
apró, megfagyott kezeimet. Talán apának fel sem tűnt, vagy csak
egyszerűen nem akarta tudomásul venni, hogy hidegen hagy minden,
amit mond, de tovább magyarázott Zack Tremblay-ról, a híres
hokijátékosról, akinek hatalmas erejének és célzóképességének
köszönhetően minden esélye megvan arra, hogy egy sokkal jobb és
nevesebb csapatba kerüljön – legalábbis úgy emlékszem, ezt
mondta. Utólag visszagondolva néha összeszorul a szívem, amikor
eszembe jut, hogy mennyire görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy
megvalósítsam az álmát, ami neki gyerekkorában nem sikerült.
Aztán elönt a megvetés, a harag, amiért képes volt éveken
keresztül nem törődni velem, az érzéseimmel, csak azzal, hogy
rám erőszakoljon egy olyan életet, amit nem akartam. Sokáig őt
hibáztattam azért, amit akkor ott át kellett élnem, a lelátón
ülve, készen arra, hogy mindent feladjak az ő álmáért.
Megráztam a fejem, hogy kiűzzem a
nemkívánatos gondolatokat a fejemből és csak a mostani célomra
összpontosítottam. A kihalt folyosón lépkedve visszhangzott a
csizmám kopogása. Minden ugyanúgy nézett ki, mint mikor utoljára
jártam itt. Az automata ott volt a sarokpad mellett, kicsit kopottan
és megviselten. Kényszert éreztem rá, hogy odamenjek és
nosztalgiázva vegyek magamnak egy pohár forrócsoki. Ahogy
megálltam a gép előtt, a lépteim zaja elhalt és hallhatóvá
váltak az edzés kiszűrődő hangjai. Az ütők összecsapódása,
sípszó, hallottam a szélsebesen száguldó korcsolyákat, ahogy
felkarcolják a jeget. A pénz esése kissé elnyomta a zajokat, majd
a masina munkába látott, kidobta a poharat és megtöltötte a
kedvenc italommal. A papírpoharat a számhoz emelve megéreztem azt
az ismerős ízt a nyelvemen, és ezzel egyszerre el is indultam a
jégpályához vezető ajtóhoz, hogy végre láthassam Kyle-t.
Kezdtem úgy érezni, hogy jól tettem, mikor nem futamodtam meg,
biztos vagyok benne, hogy a szöszi srác blogdog lesz, hogy lát.
Észrevétlenül ültem fel a lelátóra, senki nem kapta fel a
fejét, nem köszöntek, pedig többen is ismertek már. A játékosok
éppen sorba rendeződtek és a bójákat kerülgetve közeledtek a
kapuhoz, ahol aztán rálőttek és, ha szerencséjük volt a kapus
nem védte ki és a korong a hálóban állt meg. Alexander került
sorra, magabiztosan vezette a korongot és magához híven megtalálta
azt az apró lukat, ahol a korong akadálymentesen kerülhetett oda,
ahova való. Hirtelen hatalmas tapsvihar és lánysikolyok hangzottak
fel nem messze tőlem. Csak ekkor döbbenten rá, hogy nem vagyok
egyedül, rajtam kívül még egy kisebb lánycsapat is azzal
töltötte a szabadidejét, hogy a fiúk edzését nézték. Vagy
inkább Alexandert. Hát persze, csak természetes, hogy a
lányok mindenhol ott vannak, ahol ő is. Erre
felkapta a fejét és intett a lányoknak, de a keze a megállt a
levegőben és elgondolkodva nézett az irányomba. Nem láthattam
tisztán, de azt hiszem, elmosolyodott, majd még mindig a magasban
tartott kezével integetni kezdett és hátba verte az éppen
mellette elhaladó szöszit, majd felém biccentett. Ő erre azonnal
rám emelte a tekintetét és ahelyett, hogy köszönt volna, a
palánkhoz jött. Felálltam a székemről és lesétáltam hozzá.
Egy széles vigyorra fogadott.
– Mi a helyzet, Ronnie? – kérdezte. Kicsit gyengén hallottam a
hangját a közöttünk lévő műanyag fal miatt, de még így is
tisztán értettem szavait. Mit kellett volna mondanom? Hogy azért
jöttem, mert hiányoztál? Látni akartalak? Végül csak
megrántottam a vállam és beleittam a forrócsokimba. – Azt
hittem, nem szereted a hokit.
– Nem is – helyeseltem. – Csak azért jöttem, hogy
megbizonyosodjak arról, hogy tényleg olyan jó vagy-e, mint
amilyennek mondod magad.
– Ó, igazán? Akkor ezt figyeld!
– húzta széles mosolyra a száját, aztán eltűzött a sor
végére, ahol intett egyet, majd előre tolakodva megállt a bóják
előtt. Az edző vetett felém egy gyors pillantást, majd megrázta
a fejét és jelzett Kyle-nak, hogy mehet. Nem is kellett neki több,
szélsebesen cikázott az akadályok között, majd a kijelölt
ponton megemelte az ütőjét és lőtt. A kapus tehetetlenül
hagyta, hogy a fekete korong a hálóban végezze. Mosolyogva
letettem a poharamat a mellettem lévő ülőhelyre és tapsolni
kezdtem, amit a csapatagok kesztyűik miatt elfojtott tapsolása
követett, majd füttyögések és vállon veregetések. Az edző
fejcsóválva hagyta, hogy kiszórakozzák magukat, még azért sem
szólt, hogy a szöszi már másodszorra hagyta figyelmen kívül az
utasításait és jött oda hozzám. Őszintén meglepődtem, mert
még mindig emlékeztem az ellentmondást nem tűrő hangjára a
telefonba beszűrődni az első alkalommal, mikor Kyle-lal beszéltem.
– Na, milyen voltam? – állt meg ellőttem.
– Hát, nem is tudom...
– Hogyhogy nem tudod? – ráncolta a homlokát.
– Nem volt olyan rossz – húztam az agyát, mire értetlenül
nézett rám.
– De... – fordult hátra és kicsit zavarban volt, mert nem azt a
hatást érte el, amit szeretett volna. – De belőttem! – Olyan
esetlen képet vágott, hogy megsajnáltam, pedig még szerettem
volna egy kicsit játszani.
– Kyle – nevettem el magamat. – Csak vicceltem. Nagyon jó
voltál. Ügyes volt – vallottam be az igazat. Elkerekedett
szemekkel nézett rám, majd elröhögte magát.
– Te... – mutatott rám, de nem tudta, mit mondjon. – Ezt még
visszakapod! – mosolygott, majd beállt újból a sorba.
Vigyorogva a kezembe vettem a forrócsokimat és leültem a székre.
Elismerően néztem a srácokat, ahogy edzenek, egyre fárasztóbb és
nehezebb feladatokat hajtanak végre, mégsem látszott rajtuk, hogy
fáradnának.
– Szia – köszönt közvetlenül mögöttem egy hang, mire
hátrafordultam az irányába, ahol egy lány nézett rám
mosolyogva. Köszönésképpen biccentettem egyet és viszonoztam
mosolyát. – Leülhetek? – utalt a mellettem lévő üres helyre.
Értetlenül néztem rá, ugyanis rajtunk és a lánycsapaton kívül
senki nem volt az egész lelátón, oda ülhetett volna, ahova akart.
Miért pont mellém? Őszintén megvallva egyáltalán nem
lelkesedtem az ötletét, élveztem az egyedüllétet, hogy
eltöprenghettem dolgokon anélkül, hogy bárki kérdőre vont volna
és zavartalanul pirulhattam el minden egyes alkalommal, amikor Kyle
játékosan puszit küldött vagy rám kacsintott, mert tudta, hogy
engem mennyire zavarba ejtenek ezek a dolgok. Először el akartam
küldeni, de aztán valami megakadályozott benne, ezért csak
flegmán megvontam a vállam, mintha hidegen hagyna a dolog.
Reménykedtem benne, hogy veszi az adást és rájön, nem szívesen
látott személy a közelemben, de nagyon úgy tűnt, ez nem történt
meg, mert nyugodtan rálépett a mellettem lévő székre, majd
leugrott és lehuppant mellém.
– Te Veronica vagy, a suliújságos, aki interjút készített
Alexszel, igaz? – kérdezte.
– Igen, én vagyok – feleltem kurtán.
– Én Emily vagyok – mutatkozott be, amire csak bólintással
reagáltam. Gőzöm sem volt róla, ki ő, és hogy egyáltalán
ismernem kellene-e. – Van valami közted és Kyle között? Láttam,
hogy többször is idejött hozzád és elég egyértelmű jeleket
küldött a pályáról arról, hogy nem vagy közömbös számára.
Nem tudtam, mit felelhetnék. „Még csak barátok vagyok, de már
megvan a randink időpontja, szóval ez nem sokáig marad így”
Vagy „Még semmi, de pénteken randizunk”. Valahogy
mindegyik furán hangzott volna és igazából magam sem tudtam, hogy
mi is van éppen köztünk, vagy hogy minek nevezik ezt a köztes
állapotot. Már rég nem viselkedtünk úgy, mint a barátok, de még
nem is jártunk.
– Péntek randizom vele – feleltem végül egyszerűen.
– Hű, ezt tök menő! Nem sok lánynak adatik meg, hogy igazi
randira mehessen egy hokis fiúval. Nagyon szerencsés vagy! –
ámuldozott. – De ugye nem azért akarsz járni Kyle-al, hogy Alex
közelébe férkőzhess?
– Mi? – kérdeztem vissza talán a kelleténél egy kicsit
hangosabban, ezért a lánycsapat néhány tagja is felénk kapta a
fejét. Döbbenetemben még a számat is elfelejtettem becsukni. –
Én soha nem tennék ilyet! Ne keverj össze az üresfejű
ribancokkal! – akadtam ki. – És tulajdonképpen sem akarok
semmit Alexandertől, örülök, ha minél messzebb elkerülhetem.
– Jó, jó! Sajnálom, nem úgy értettem, csak gondoltam
megkérdezem, mert sok olyan lány van, akik annyira bele vannak
habarodva Alexbe, hogy bármit megtennének az érdekében, hogy
esélyük lehessen – magyarázkodott. – Nem akartalak megbántani,
ne haragudj.
– Semmi baj, nincs harag.
Az edző belefújt a sípjába és magához hívta a fiúkat egy
néhány perces megbeszélésre. Emily addig elköszönt és
visszament a barátnőihez végre egyedül hagyva engem. A szöszi
elhaladva mellettem még szólt, hogy siet és itt várjam meg, aztán
a többiek után sietett az öltözőbe. Csendben vártam, hogy
elkészüljön és addig azon agyaltam, hogy pontosan mi is fog
történni, ha visszajön. Elmegyünk valahová? Vagy itt
maradunk? De akkor mit csinálunk itt?
– Szia, Nica – szólított meg egy ismerős hang, mire felkaptam
a fejem.
– Alexander. – Meglepett, hogy itt van, nem számítottam rá,
hogy ide fog jönni.
– Hallottam, hogy együtt lesztek Kyle-al – mondta. Bólintottam.
– Csak gondoltam, köszönök – vont vállat és látszólag
sokadszorra nem tudott mit kezdeni a kissé rideg társaságommal.
Nem feleltem, gyönyörű gesztenyebarna szemeit vizslattam,
próbáltam kideríteni, hogy mit akarhat tőlem. Hirtelen vészesen
közel hajolt hozzám, ezért ijedten hátrahőköltem, ami nevetésre
késztette. – Csak gondoltam adok egy puszit, de ha nem, hát nem –
egyenesedett fel azzal az idegesítő vigyorral az arcán. –
Érezzétek jól magatokat! – mondta, sarkon fordult és elment.
– Szia! – kiabáltam utána, amin magam is meglepődtem. Egy
pillanatara megállt, aztán visszafordult és mosolyogva intett
egyet, majd továbbállt. Szinte rögtön a távozása után meg is
érkezett Kyle a hatalmas edzőtáskájával és helyet foglalt
mellettem.
– Szia – mosolygott rám és adott egy puszit az arcomra, ami
elől eszem ágában sem volt kitérni. – Láttam ám, hogy
többször is elpirultál – piszkálódott.
– Én nem... – kezdtem volna ellenkezni, de inkább csak
lesütöttem a szememet.
– Imádom, hogy ilyen könnyen zavarba tudlak hozni – simított
végig a karomon és csuklómon megállapodva rákulcsolta az ujjait.
– De nem lesz ez mindig így – mondtam. Nekidöntöttem a
vállának a fejemet és a jégpályát pásztáztam. Már nem is
emlékeztem, mikor korcsolyáztam utoljára, még azt is kétségbe
vontam, hogy tudok-e egyáltalán.
– Ezt meg hogy érted?
– Egyszer belejövök majd ezekbe a dolgokba és akkor már kevésbé
lesznek szokatlanok számomra – magyaráztam, amire csak
hümmögéssel reagált.
– Remélem, hogy ez messze van még. Ki akarom élvezni minden
pillanatát annak, hogy ilyen hatással tudok lenni rád.
Kyle csak nem régiben lépett bele az életembe, de már így is
fenekestül felforgatott mindent és olyan területekre vitt, amik
még teljesen újak voltak a számomra. Azért mégis büszke voltam
magamra, hogy szép lassan már kezdtem hozzászokni a
közeledéseihez. Már nem okozott problémát visszaölelnem, sőt,
akár teljesen önszántamból bújtam közelebb hozzá, amit előtte
soha nem tettem volna meg mással. A puszijai olyannyira teljesen
természetessé váltak számomra, hogy már szabályosan hiányoztak,
ha nem kaptam meg abban az időben, amikor járt. Ezekhez az
alkalmakhoz tartozott a nap folyamán történő első találkozásunk,
az elköszönésünk, beleértve azokat az eseteket is, amikor csak
néhány percre kellett elválnunk, vagy éppen a becsöngő
választott szét minket. Elképzelhető, hogy csak kaptam ezeket a
kedves gesztusokat, de viszonozni már nem igen viszonoztam őket, de
Kyle soha nem szólt meg ezért, nem erőltette, türelmesen várt,
míg úgy éreztem, hogy eljött az az idő, amikor készen állok
rá.
– Te jó ég! Így elszaladt volna az idő? – hüledezett. –
Pedig el akartalak vinni valahová. Na, mindegy, majd máskor –
húzta el a száját.
– Én jól éreztem magam, jót beszélgettünk – mosolyogtam rá
és az összekulcsolt kezeinkkel babráltam.
– Igen, szerintem is jó volt. Még maradnék, de sajnos hamarosan
mennem kell – döntötte neki a fejét az enyémnek. – De még
előtte elmondom a feladatodat, amit meg kell csinálnod péntekre,
hogy addig se legyél Alexanderrel.
– Jaj, ne! Most tényleg házit fogok kapni? – néztem rá
fájdalmasan, mire csak felkuncogott.
– Bizony – felelte, amire egy keserves nyögéssel reagáltam. –
Mint nemrég kiderült, kiakasztóan keveset tudsz a jégkorongról,
ezért a feladatod az lesz, hogy három évre visszamenőleg nézz
utána a fontosabb versenyeknek, csapatoknak és játékosoknak,
rendben?
– Nem lehetne valami más? – kérdeztem reménykedve. Semmi
kedvem nem lett volna beleásni magamat a jégkorong hároméves
történelmébe.
– Sajnálom – emelte rám bocsánatkérő tekintetét. – Egy
hokijátékossal állsz kapcsolatban, nem akarom, hogy szégyent hozz
rám azzal, hogy nem tudod ki az a Lucas Martin.
– Nem fogok, megígérem.
– Azt ajánlom is! – Hüvelykujjával simogatni kezdte a
kézfejemet és elővette a telefonját, hogy megint megnézze az
időt. – Na, gyere – csapott rá gyengén a combomra és felállt,
majd kinyújtotta felém a kezét, amit mosolyogva elfogadtam.
Otthon az első dolgom volt felhívni Angelt, hogy beszámoljak neki
az arénában történtekről. Már várhatta a hívásomat, mert
szinte azonnal felvette a telefont.
– Mesélj! – utasított, én meg felnevettem. Természetesen
tejesítettem a parancsát, ezért mesélni kezdtem. Elmondtam, hogy
igaza volt, Kyle tényleg nagyon örült, amiért elmentem és
szeretné, ha máskor is mennék. Még Alexanderrről is említést
tettem, aki mostanában egyre többször vetemedik arra, hogy
valamiféle kapcsolatot alakítson ki közöttünk, de én akaratom
ellenére is ridegen utasítom vissza minden próbálkozását. Ebben
az sem segít, hogy a szöszi nem szeretné, ha a társaságában
lennék, így ha meg is bírnám tenni, hogy kicsit barátságosabb
legyek vele, nem tehetném, hacsak nem akarom elveszíteni Kyle-t.
Sűrű bocsánatkérések közepette, amiért erről még nem
beszéltem neki, még azt is elmondtam, amikor az óvodában
Alexander felajánlotta, hogy megvitatja velem azokat a dolgokat,
amiket a füzetemben leírtam és bár valóban nem ismertem annyira,
amennyire azt régebben hittem, de a szemében az őszinteségen és
a segíteni akaráson kívül mást nem véltem felfedezni. Azóta
rengeteg minden történt, mindent elmeséltem Angelinának, ezért
nem volt szükségem más segítségére ebben, így nem is kerestem
meg ezzel a kéréssel.
– Arra még nem gondoltál, hogy talán Alex szeretné, ha
meghallgatnád? – kérdezte barátnőm a vonal másik végéről.
– Ezt hogy érted?
– Azt mondta neked, hogy ti ketten nagyon hasonlítotok és
utalásokat tett arra, hogy tudja, min mész most keresztül. Nem
gondolod, hogy pont ugyanúgy, mint neked lett volna megbeszélnivalód
vele, neki is van valami?
– Most, hogy mondod – töprengtem. Talán tényleg azért
keresi a társaságomat, mert szeretne megosztani velem valamit? –
Mit kellene tennem? Nem beszélgethetek vele, Kyle nem örülne neki.
– Szerintem hagyd, hogy minden történjen magától, ne legyél
vele visszautasító, de ne is rohangálj utána, így adsz neki
lehetőséget arra, hogy tegye, amit szeretne, és közben nem szeged
meg a Kyle-nak tett ígéretedet sem – tanácsolta.
– Fantasztikus vagy – álmélkodtam. – Ennyire senki nem lehet
okos!
– Köszönöm – nevetett. – De mit ér az ész, ha azt soha nem
kaphatom meg, akit szeretek? – szontyolodott el, amitől az én
hangulatom sem maradt olyan vidám.
– Mitől félsz? – tudakoltam. – Ha vissza is utasít,
nemsokára úgyis elballag és vége mindennek, mintha nem is lett
volna.
– Az a baj, hogy nem attól félek, hogy visszautasít, hanem
attól, hogy nem fog. Mi van, ha összejövünk? Mi lesz utána? –
Olyan kérdéseket tett fel, amikre nem tudhattam a választ. Inkább
csendben gondolkodtam. Egy ideig ő sem szólt, majd halkan
hozzátette:
– A szerelem mulandó...
___________________________________________________________________________________
Már régen voltak kérdések, mert elfeledkeztem róluk, de most szeretnék megtudni pár dolgot, ezért örülnék, ha válaszolnátok. Köszönöm. :)
Kérdések:
1. Mi volt számotokra a legváratlanabb esemény a történet folyamán? Miért?
2. Tudom, hogy már sokszor kérdeztem, de most kicsit jobban megismerhettük Kyle-t, ezért gondoltam megint megkérdezem: Kinek szurkoltok? Esetleg van valaki, aki átpártolt? :D
3. Éreztétek már azt, hogy valamit nagyon akartatok, de féltetek attól, hogy mi lesz utána, ezért nem mertétek megtenni? (oké, ez lehet kicsit értelmetlen, de aki érzett már ilyet az úgy is tudja, miről beszélek :D)
4. Szerintetek Angelnek igaza van, tényleg mondani szeretne valamit Alexander Nicának? Ha igen, akkor mit? Ha nem, akkor miért közeledhet felé?
5. Van olyan, ami nem tetszik a blogban/történetben? (pl.: nem örültök, hogy lecseréltem az előző fejlécet, túl hosszúak a fejezetek, nagyon elhúzom a történetet, fel kéne kicsit pörgetni, stb...) Valami, akármi. Most adjatok ki magatokból mindent, mert így még jogom sincsen felháborodni rajta, de valószínűleg ezt egyébként sem tenném. :D
___________________________________________________________________________________
Már régen voltak kérdések, mert elfeledkeztem róluk, de most szeretnék megtudni pár dolgot, ezért örülnék, ha válaszolnátok. Köszönöm. :)
Kérdések:
1. Mi volt számotokra a legváratlanabb esemény a történet folyamán? Miért?
2. Tudom, hogy már sokszor kérdeztem, de most kicsit jobban megismerhettük Kyle-t, ezért gondoltam megint megkérdezem: Kinek szurkoltok? Esetleg van valaki, aki átpártolt? :D
3. Éreztétek már azt, hogy valamit nagyon akartatok, de féltetek attól, hogy mi lesz utána, ezért nem mertétek megtenni? (oké, ez lehet kicsit értelmetlen, de aki érzett már ilyet az úgy is tudja, miről beszélek :D)
4. Szerintetek Angelnek igaza van, tényleg mondani szeretne valamit Alexander Nicának? Ha igen, akkor mit? Ha nem, akkor miért közeledhet felé?
5. Van olyan, ami nem tetszik a blogban/történetben? (pl.: nem örültök, hogy lecseréltem az előző fejlécet, túl hosszúak a fejezetek, nagyon elhúzom a történetet, fel kéne kicsit pörgetni, stb...) Valami, akármi. Most adjatok ki magatokból mindent, mert így még jogom sincsen felháborodni rajta, de valószínűleg ezt egyébként sem tenném. :D
Imádom a sztorit! Nagyon jó, sőt annál is jobb... :) fantasztikusan írsz... Igaz tegnap akadtam rá a blogodra, de nagyon tetszik :)
VálaszTörlésVárom a kövi részt!
Mostantol hű olvasód
Viki
*Mostantól (mobilról írtam sorry)
TörlésJaj, nagyon szépen köszönöm! <3 Boldoggá tesz, hogy olyat írhatok, ami másoknak tetszik.
TörlésMegpróbálom, még a szünetben megírni a következő fejezetet.
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésBár csak nemrég akadtam rá a blogodra, elképesztő gyorsasággal olvastam el az összes fejezetet, egyszerűen nem bírtam abbahagyni - és természetesen ez a rész is fantasztikus lett, várom a következőt!
Ölel, Rose
Kedves Rose!
TörlésNagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a blog. :)
Ölel,
M. Mircsi
Kedves, imádni való, drága Mircsi, akit annyira szeretek!
VálaszTörlésVégig vigyorogtam. Imádom Kyle-t, a szőke haját, a cuki, bugyinedvesítő mosolyát, az aranyos gesztusait, a zavarba hozó puszijait, az integetését, az őszinteségét, mindenét! Remélem, hogy végre igazán összejönnek Nicával, mert ha nem, akkor te fogod meginni a levét...
Alexander most éppen semleges karakter nálam, de ez még mozdulhat pozitív vagy negatív irányba is...bármelyik pillanatban, szóval vigyázz, hogy mikor és mit írsz! :D
Alig várom a következő fejezetet, remélem gyorsan hozod! :)
Drága Laura!
TörlésÖrülök, hogy sikerült megmosolyogtatnom téged. :) És reménykedem benne, hogy nem adok majd okot rá, hogy valami nem éppen pozitív dolgot művelj velem. Kezdesz megijeszteni. :D
Már megyek is írni. ^^
Ölel,
M. Mircsi
Kedves Mircsi!
VálaszTörlésMár nagyon vártam az új fejezetet és amikor megláttam, hogy megérkezett ugrándozva megtettem egy örömkört a szobámban. :D Ez lehet, hogy hülyén hangzik de tényleg megjött a kedvem.
Ez a fejezet is fantasztikus volt akárcsak a többi. Én nem tudom, hogy tudsz ilyen jól írni, így fogalmazni, így fogalmazni. Örülök, hogy Nica végül elment a fiúk edzésére. Kyle nagyon aranyos és hihetetlenül megkedveltem a történet során. Pedig először még Alexanderért voltam oda. :D Bár még mindig nehezen választok Kyle és Alex között de azt hiszem egyre inkább Kyle-hez húz a szívem. :) Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Alexander mit akar mondani Nicának már ha akar mondani bármit is. :D Egyébként nekem a legváratlanabb esemény az volt, hogy Angel animét nézett. Én is szoktam mert imádom őket. De az meglepett, hogy a te történetedben is találkoztam vele. Azt hiszem emiatt Angel-t is jobban megkedveltem.
Amúgy még annyit megjegyzek, hogy fogalmam sincs arról, hogy Alex mit akar mondani Nicának. Először arra gondoltam, hogy arról akar beszélni, hogy milyen rossz neki mert a hoki miatt híres és mindenki érdekből akar kapcsolatot vele. :D Aztán arra is gondoltam, hogy arról akar beszélni, ami köztük van mármint Nica és Alex közt. De végül is nem tudom.
Már nagyon várom a következő fejezetet remélem, hogy az kicsit hosszabb lesz (nincs gond a hosszúsággal csak minél tovább tudom olvasni annál jobb :D). Egyébként szerintem egy idő után Nica megszegi azt az ígéretét, hogy nem tölt időt Alexszel. De ezt csak én gondolom.
Tényleg nagyon jó volt. Csak így tovább. :)
Ölel, Savannah
Drága Savannah!
TörlésIlyeneket én is szoktam csinálni! Csak én általában társaságban vagyok, ezért próbálom visszatartani és magamban lerendezni ezeket a kitöréseimet. :D
Az számomra is egy váratlan fordulat volt, ugyanis eléggé animés hangulatomban írtam a fejezetet, ezért amikor azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám minél jobban hangsúlyozni Angelina hajlamait arra, hogy felhalmozza magának a plátói szerelmeket, ez tűnt a legjobb megoldásnak, hiszen ez még annál is durvább, mintha egy színészbe szeretnél bele, mivel az anime szereplők még csak nem is élő személyek.
Nagyon örülök, hogy a fontosabb karaktereket sikerült megkedvelned, és ennyire tetszett ez a fejezet is. Nagyon szépen köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és megírtad nekem ezt a hosszú hozzászólást. Nagyon boldog vagyok. :D
Sajnos azt nem ígérhetem, hogy a következő fejezet hosszabb lesz, mert ez már így is közel 4000 szó, ami sokaknak túlzottan sok, ezért nem merem hosszabbra írni, nehogy elvegyem az olyanok kedvét az olvasástól, akiket megrémiszt egy-egy terjedelmesebb rész. De remélem, hogy az ilyen hosszúságú fejezetek is elnyerik majd a tetszésedet. :)
Még egyszer köszönöm a kommentedet!
Ölel,
M. Mircsi
Hát én megőrülök a Bloggertől... Írtam egy rohadt hosszú véleményt és nem küldte el. Basszus. :'(((((((((( Na, mindegyyyyyyyyyyyyy.
VálaszTörlésSzóval, drága Mircsi!
Nagyon-nagyon tetszett ez a rész is, és szerintem nem is kell ecsetelnem, hogy miért... Élvezetes fogalmazásmód, remek történet egy remek írónővel! De már sokszor mondtam. :D Imádtam a folytatást, meg úgy összességében eddig a történetet is.
Kérdések:
1. Az egész történetet figyelembe véve azt hiszem, talán az, amikor Kyle bekerült a képbe.
2. Még mindig Kyle! Nem tudom, lehet, hogy azért, mert én a szőkéket jobban bírom, mindenesetre ő a kedvenc egyértelműen. :D Amúgy a stílusa is megnyerőbb számomra.
3. Aham, volt már ilyen.
4. Szerintem biztos tetszik Alexandernek Nica, de alapvetően fogalmam sincs, hogy van-e valami konkrétum, amiért ennyire keresi a lány társaságát.
5. Talán annyi, hogy nem kifejezetten tetszik, ahogy Kyle megpróbálja megakadályozni Nica és Alexander együttlétét... De lehet, hogy csak azért, mert számomra kissé "bemocskolja" Kyle imidzsét. :D Amúgy meg minden perfekt a történetben, csak így tovább! ^^
További kellemes téli szünetet, Mircsi!
#Cassie T.
Drága Cassie!
TörlésÓ, pedig annyira érdekelt volna! :(
Nagyon örülök, hogy tetszett! ^^
Boldog új évet!! <3
Ölel,
M. Mircsi
Alexander parti maradok! Bocs, hogy sokara kommentalok. Nagyon jo lett.
VálaszTörlésAmugy mindjart ejfeeel. Szoval boldog uj eveet.^^
~Hann
Semmi gond, örülök, hogy most írtál! :)
TörlésÉjfél van! Boldog új évet!!! :DD
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsi!
VálaszTörlésElőször is, szeretnék neked utólag is Boldog Karácsonyt, nem mellesleg Boldog Új Évet kívánni! Remélem idén többet tudsz majd pihenni és minden jobb lesz, meg mi egy más.
Mint azt már a kritikában is írtam, nagyon tetszik a blogod hangulata, meg a szereplők, a részek stb. Szóval az utolsó kérdésre válaszolva, szerintem nincs semmi baj, egy így jó. Nem is kell elsietni az eseményeket. Ahogy jónak érzed :)
Most, hogy jobban megismertem Kylet, már nem tűnik olyan ellenszenvesnek, sőt! Tényleg zabálni való, de még mindig van bennem egy olyan, hogy ami ilyen szép, az nem lehet valós. És épp ezért meg tudom érteni Angelt. Velem is volt már, hogy nem a visszautasítástól féltem, hanem attól, hogy valaki igent mondana egy kapcsolatra. Egyszer annyira bepánikoltam, hogy amikor a pasim azt mondta szeret, én csak álltam és... hát gonosz vagyok, de szakítottunk. Fogalmam sincs, miért írok le ide ilyeneket :')
Ami pedig Alexet illeti, az a puszi nagyon aranyos lett volna tőle, és elég jól viseli az elutasítást. Nem tudom, van abban valami, amit Angel mond. Talán tényleg beszélgetni szeretne, talán meglátta Nicában a sorstársát... :/ :)
Alig várom a folytatást!
Kellemes szünetet, amíg még tart <33
Millio puszi Xx
Drága szerecsendio!
TörlésNagyon szépen köszönöm, viszont kívánom neked is!
Nagyon jól esik, hogy így gondolod. Kicsit megijedtem, hogy talán nagyon elhúzom a dolgokat, mert általában más blogokban rögtön az elején belecsapnak a lecsóba, de akkor megnyugodtam, hogy ez nem zavaró számodra. :)
Ismerős a helyzet, ilyenről én is tudnék mesélni. :')
Mindig sikerül a következő rész egyik témáját felhoznod. :D A sok visszautasítás a tizenharmadik fejezetben meg lesz említve.
Sajnos már nincs sok belőle, de neked is teljen ez a néhány nap nyugalomban! :)
Ölel,
M. Mircsi
Drága Mircsim!
VálaszTörlésElsőnek is ne haragudj rám hogy nem hagytam nyomot magam után az előző fejezetnél. Egyszerűen utálok gépről olvasni, telefonról sokkal jobb. Viszont ott a másik hogy telefonról kommentet írni utálok, gépről pedig annál inkább szeretek. És mivel olvasni este szoktam blogot így csak másnap tudok kommentálni, ez pedig sokszor elmarad. Úgyhogy én idén megfogadom hogy többet írok a kedvenc bloggerináimnak (neked, Azynek, Gabbynak valamint Csak Egy Lányak).
Másodszor pedig szeretnék gratulálni a könyvborítóhoz, remek munkát végzet Lexie Pop, hihetetlenül gyönyörű .
Harmadszor a történetről, a részről írnék. Az elején Angel és a plátói szerelem nagyon aranyos, és tiszta szívből szurkolok neki és Ericnek. Remélem lesz most már valami.
Köszönöm Angel határozottságának hogy rávette Nica-t arra hogy végül bemenjen az edzésre. Az apás dolog nagyon „aranyos”. :DD Kyle-t még mindig imádom, hihetetlen aranyos, kedves, egyszerűen álom pasi*-*Imádom! Remélem hamarosan komolyabbak lesznek egy kicsit a dolgok. Tetszett hogy Nica beszívatta Kylet, jót röhögtem rajta. A lányt érdekesnek találtam. A feltételezés bár jogos is lehet, de akkor is én lennék a legboldogabb ha ez eszébe se jutott volna a lánynak. Boldog vagyok hogy Nica elutasítja Alexandert. Muhahahahaha. :D Kyle házi feladat osztása igazán aranyos.:) Viszont ahogy örültem az elején Angel ötletének most annyira nem, de mégis csak ez a legértelmesebb gondolat, úgyhogy annyira nem borzalmas.
Végül pedig a kérdésekre a válaszok:
1. Legváratlanabb? Nem tudom, nem igazán volt olyan hogy eeeeez most mééér’?
2. Kyle *-* Nem pártolok én át sehova!
3. Volt már hogy nagyon akartam valamit, és leginkább a vissza jelzéstől félek. Még akkor is ha az csak annyi hogy ráírok egy sziát. Még azt sem merem.
4. Biztos akar valamit mondani. Legalábbis remélem nem csak úgy akarja rabolni az idejét.
5. A blogban csak a mostanság ritka részek zavarnak, annyira jó volt még a legelején amikor mindig megvolt adva hogy mikor van rész, az igazán tetszett. Emlékeszem még az elején amikor több mint egy hétre rá kaptunk fejezetett azt mennyire sajnáltad most meg hónapokig nincs fejezett. Ami igazán kétségbe ejtő. Úgyhogy ha más nem két hetente jó lenne egy. Vagy a legjobb az lenne ahogy a legtöbb, komolyabb blogosok csinálják hogy minden vasárnap.
Az új fejléc pont annyira hihetetlenül tetszik mint az előző, egyenesen imádom, egyébként a teljes kinézettel együtt.
A fejezettek egyáltalán nem hosszúak teljesen jók, szerintem.
Nem kell felpörgetni, a részek gyakoriságán kívül minden PERFECT. <3
Ja, és! A facebook csoportnak nagyon örülnék, nyomtam is egy IGENt. :)
Ölel, Roro <3
Ui.: Imádom a húgod!
Köszi.Én is imádlak!:'D
TörlésÖlel, a húga
Drága Rorom!
TörlésÖrülök, hogy végre írtál, már megijedtem, hogy eltűntél, de megnyugodtam. :D
Hát, ezért ez nem szép. Szegény Alexander itt próbálkozik, te meg így kiröhögöd. Na majd a következő fejezetben röhöghetsz. :P
Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen ritkán tudok részeket hozni, de mostantól megpróbálok jobban odafigyelni arra, hogy rendszeresen tegyem őket közzé. Igyekszem minél többet megírni, még a szünet utolsó napjaiban, hogy kicsit segítsem magamat a haladásban. Valószínűleg a heti egy részt nem tudnám tartani, mert hétköznap egyáltalán nincs időm írni, ha meg két nap alatt írnék meg egy 4000 szavas részt, kétlem, hogy tartani tudnám ezt a színvonalat, nemhogy fejlődni... De mindent megteszek, hogy legalább két hetente fel tudjak mutatni egy teljes fejezetet. Sőt, még azt is megteszem, hogy a vonaton telefonon valami vázlat szerűséggel előrukkolok, hogy ne nulláról kezdjek mindent. Egyszóval, nagyon fogom igyekezni és mindent megteszek, hogy tudjam tartani magam a 2 hetes ütemtervhez. Még egyszer elnézést kérek, amiért így alakultak a dolgok.
Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavak, igazán jólestek. :D Remélem, a továbbiakban sem fogok csalódást okozni!
Ölel,
M. Mircsi
Kedves Mircsi!
VálaszTörlésTegnap találtam rá a blogodra és wáááá :D:D
Na jó, megpróbálok valami értelmes kommentet írni. :D
A történet már a legeslegelején beszippantott, olyan szinten, hogy ma a suliban végig arra vártam, hogy végre hazaérjek és folytathassam az olvasást.
Egyszerűen fantasztikusan írsz, gyönyörű a fogalmazásmódod, élvezet olvasni a soraidat. Néhány blognál előfordul, hogy néha nincs energiám vagy kedvem elolvasni a hosszabb részeket, de a te történetedet annyira megszerettem, hogy egyszer se volt ilyen bajom, sőt gyakran még rövidnek is találtam a fejezeteket, szóval semmi gond nincs a részek hosszával, nehogy le merd rövidíteni őket! :D
Az elején Nica néha idegesített, de mostanra már megbarátkoztam vele, sőt kezdem megkedvelni is. Alex az első résztől kezdve levett a lábamról, áradoztam is róla egy sort az egyik barátnőmnek, bár azóta kicsit veszített az imádatomból. Kyle-t az elején nem tudtam hova tenni, kicsit gyanakodtam rá, hogy vajon miért akar randizni Nicával, de mostanra már őt is nagyon megszerettem. Ha választanom kéne akkor Team Alex, de nem sokkal hagyta le a szöszi srácot. :)
Siess a folytatással! :)
Swarley