Sziasztok!
Éééésss... Itt vagyok! :D Bocsánatot kérek az orbitálisan nagy késésért és a rövidke fejezetért, de valahogy nem alakultak úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. Sajnálom, hogy az én problémáim miatt nektek kellett húznotok a rövidebbet és ilyen sokat kellett várnotok. De! Jó hír, hogy ez idő alatt nem voltam teljesen inaktív, ugyanis kitöltöttem egy kérdéssort a karakterformálással kapcsolatban, amit a neten találtam és Lana által írt bejegyzés pontjaihoz is írtam egy-két dolgot a kiválasztott szereplőkről. Továbbá részt vettem versenyeken, amiken egész jó helyezéseket ért el a blog (két első helyezett legjobb nem fanfiction és prológus kategóriában és második design kategóriában). Egy pedig még jelenleg is folyik, ezért ha érdemesnek tartjátok a blogot, hogy jó helyezést érjen el rajta, akkor ide kattintva tudjátok leadni a voksotokat a BTM, vagy egy vetélytársa mellett.
És még valami, ami hatalmas örömhír volt számomra, hogy kis közösségünk új tagokra talált, méghozzá elég sokra, ugyanis az utolsó fejezet közzétételekor még csak 51 tagot számláltunk, mostanra már 66!-an lettünk. Ez elképesztő! Imádlak Titeket!
És persze Köszöntök itt minden kedves új olvasót!
Nem is húznám tovább az időt...
___________________________________________________________________________________________
Tizenegyedik fejezet
Egy napszak alatt tudsz változni. Felébredek, vagy ez a személy. Aztán, amikor
aludni megyek, már biztosan tudom, hogy másvalaki vagy. Legtöbbször nem tudom,
ki vagy. Mintha ott lenne a tegnap, a ma és a holnap, mind egy szobában.
Pizsamában
ültem az ágyamon fülemre szorított telefonnal. Már negyedszerre
hívtam ugyanazt a számot, de minden egyes alkalommal a hangrögzítő
vette fel. Kezdtem ideges lenni. Bíp. Megint
ugyanaz a sípszó, ugyanaz a néhány sor, amiben arra kér, hogy
hagyjak neki üzenetet.
– Szia,
megint én vagyok. Aggódom érted, kérlek, hívj vissza, amint
tudsz. – Kinyomtam és egy sóhaj közepette az éjjeli
szekrényemre tettem, majd lefeküdtem aludni. Még félálomban
elmotyogtam egy imát, hogy ne essen semmi baja.
Reggel
az első dolgom volt megnézni a mobilomat, hátha kaptam egy sms-t
vagy valamit, de semmi sem érkezett. Nagyon mérges voltam
Angelinára, amiért még arra sem vette a fáradtságot, hogy csak
egy párszavas üzentet küldjön. Megvontam a vállam és úgy
döntöttem, hogy ha őt sem érdekli, hogy tudassa velem a
történteket, akkor én sem fogok foglalkozni vele. Ha
meg akarná osztani velem, akkor már tegnap este felhívott volna.
Rosszul esett, hogy ennyire
kihagyott belőle, pedig azelőtt mindent megosztott velem a
legapróbb részletektől kezdve, amint tehette. Lehetett akár
éjfél, vagy hajnali kettő, mindig minden körülmények között
felkeresett, hogy beszámoljon nekem. Miért? Most mért
nem? Hatalmas pofonként ért a
felismerés. Elkerekedett szemekkel bámultam magam elé és
próbáltam megemészteni. Még mindig vele van? A
mobilomért nyúltam, hogy felhívjam, hiszen ő a legjobb barátnőm,
nem hagyhatom, hogy mindent még jobban elrontson. Biztos voltam
benne, hogy meg fogja bánni. A fülemhez emeltem a telefonomat és
hallgattam, ahogy folyamatosan csöng.
– Gyerünk
már, Angel. Vedd fel! – suttogtam magam elé. – Mi lesz már? –
Egyre többet csörrent, de senki nem vette fel. "Már
nagyok, tudják mit csinálnak." Kyle
szavai visszhangoztak a fejemben. – Igaza van – tettem le a
mobilomat. – Már nagyok... – Arcomat a kezembe temettem, erősen
koncentráltam, próbáltam kiűzni a fejemből a gondolataimat.
Láttam magam előtt Alexander alakját a békésen alvó Angel
mellett, majd a következő pillanatban mindketten felkeltek, és a
srác közömbösen összeszedegette a ruháit, rá se nézett a
lányra. Angelina értetlenül kérdezte, hogy mi a baja, mire
Alexander öltözködés közbe elmagyarázta, hogy ez az egész nem
jelentett semmit és elment. A fejemben megjelent a legjobb barátnőm
összetört arca és sírásban tört ki. – Hogy lehetek ilyen
hülye? Nem szabadott volna hagynom, hogy elmenjen vele! – Magamat
hibáztattam a történtekért, hiszen megígértem Angelnek, hogy
ezentúl nagyon jó barátnő leszek, én mégsem akadályoztam meg
abban, amit tesz, pedig tudtam, hogy mi fog történni. – Szörnyű
barát vagyok.
Megpróbáltam
összeszedni magamat és eldöntöttem, hogyha megállítani nem
tudtam a hülyeségében, akkor legalább ott leszek mellette, hogy
megvigasztaljam és segíteni fogok neki amiben csak tudok.
Felvettem
a melegítőruhámat, bedugtam a fülemet és a magamra irányuló
haragomtól fűtve eredtem futásnak a kissé csípős, hideg
reggelen. Igyekeztem gondolataimat elterelni a folyamatos
vádaskodásokról, és tekintetemmel a körülöttem történő
eseményekre koncentráltam. Figyeltem a fáradt arcokat a
buszmegállókban, a kocsikat, amik gyorsan, hangosan hajtottak el
mellettem. Mindig is imádtam nagyvárosban élni, szerettem a
körforgást magam körül, az embereket, akik még akkor is
mellettem voltak, amikor senki más, és nem hagytak egyedül, még
ha nem is ismertek. A zajt, ami nem hagyta, hogy túl sokáig
maradjak az elméleteimbe temetkezve.
Az
iskola kapuján belépve már igazán kezdtem ideges lenni, mert
Angel nem volt a szokásos iskola előtti találkozóhelyünkön, és
hiába vártam percekkel később sem jelent meg. A telefonomat félpercenként néztem meg hátha kapok végre valamilyen üzenetet,
de nem volt semmi. Egyetlen szó sem.
– Jó
reggelt, Ronnie! – köszönt teleszájas mosollyal Kyle. Értetlenül
fordultam hátra, de a köszöntésre senki nem reagált.
– Én?
– mutattam magamra hitetlenül. Még soha senki nem hívott
Ronnie-nak.
– Igen,
te – adott két puszit az arcomra. – Ronnie – ismételte meg.
Elvigyorodtam, de ekkor megláttam a válla felett Alexandert kijönni
az iskolából, és lehervadt a mosolyom. Kyle észre is vette. –
Jól vagy?
– Angel
azóta nem hívott, hogy elmentek Alexanderrel. Reggel sem
találkoztunk. Aggódom érte – magyaráztam. A tekintetemmel a
jéghokisok társaságát pásztáztam, ahol a srác összepacsizott
néhány taggal, aztán leült a szokásos padjára, de mint mindig,
most sem volt köztük egyetlen lány sem. Kyle is hátrafordult és
elgondolkodott.
– Alex
nem említett semmit az estével kapcsolatban. Ha történt volna
valami, azzal biztosan felvágott volna – mondta. – Valószínűleg
csak ittak valamit, beszélgettek, aztán hazamentek. Angel meg...
megfázott az este, ezért ma nem jött iskolába. Ne aggódj miatta
– nyugtatott és végigsimított az arcomon. A keze hideg volt,
ezért egy kicsit elfordítottam a fejemet, mire leengedte a kezét.
Ők felvágnak a lányokkal?
Mindig
is tudtam, hogy nem olyan srácok, akik tartós kapcsolatra vágynak,
de azt nem gondoltam, hogy tulajdonképpen versenyeznek azzal, hogy
kit szereznek meg maguknak egy estére. Undorító!
Túltettem
magamat a megvetésen és újra Angelinára koncentráltam.
– Nem
veszi fel a telefont – suttogtam kétségbeesetten. – Angel
mindig felveszi a telefont, ha hívom. Mindig.
– Nyugi,
Ronnie, biztos van valamilyen magyarázat rá – lépett közelebb,
kezét levezette a karomon és megállapodott a kézfejemen. A barna
bőrkesztyűmön nem hatolhatott át hideg érintése. – Gyere
menjünk be, hideg van.
Bólintottam
és engedelmesen követtem. Előttem ment, ezért csak a hátát
láthattam és keze érintését érezhettem kezemen.
Kyle lassacskán
kezdett egyre jobban kötődni hozzám és folyamatosan tett olyan
dolgokat, amik egyre jobban elmélyítették a kapcsolatunkat;
becenevet kaptam, egyre többször érintett meg, fogta meg kezemet.
Ő is a hokisok közül való, ő is felvágna velem, ha megszerezne?
„El
sem tudod képzelni, hogy hány fogadást kötöttek, hogy ki fog
előbb megszelídíteni.”
Ez egy újabb fogadás lenne? Megtorpantam,
mire Kyle értetlenül fordult hátra.
– Minden
rendben? – kérdezte. Mielőtt még válaszolhattam volna,
meghallottam azt az ismerős nevetést, ezért az irányába kaptam a
fejem. Természetesen ugyanott ült, körülvéve a sok jégkorongos
taggal, arcán azzal az idegesítő vigyorral. Egy hirtelen ötlettől
vezérelve kirántottam a kezem Kyle-éből és felé indultam. Amint
meglátott még szélesebb lett a mosolya.
– Szia,
Nica – köszönt.
– Hol
van Angel? – néztem fel rá mérgesen. Esküszöm,
hogy megölöm, ha valamit tett vele. Értetlenül
nézett rám, felállt a pad támlájáról, majd leugrott mellém.
– Amennyire
én tudom, otthon. Miért? – Ártatlanul nézett rám, mintha ő az
égvilágon semmiről sem tehetne, pedig az egész az ő hibája
volt. Dühös voltam rá, amiért mindig mindent tönkretett az
életemben. Először
elolvassa a füzetemet, aztán meg elveszi tőlem Angelt. Mégis mit
vétettem én neki? Feldúltságomban
megemeltem a kezemet és egy jó nagy pofonnal ajándékoztam meg.
Elkerekedett szemekkel kapott az arcához, aztán felhúzta a
szemöldökét. – Ezt meg miért kaptam?
– Mit
csináltál Angelinával? – tudakoltam.
– Semmit.
Tegnap ittunk egy kicsit, becsípett, ezért hazavittem. Azóta nem
hallottam felőle – felelte és a biztonság kedvéért tette egy
lépést hátra. Valaki hátulról átölelt és a kezeimet a testem
mellé szorította.
– Nyugi,
Ronnie, nyugi – csillapított le Kyle. – Mondtam, hogy ne törődj
vele. Gyere – engedett el.
– Te
csak ne szólj bele! – lépett Alexander közelebb és szúrós
szemekkel nézett a mögöttem álló srácra. Nem figyelve rám a
vállam felett megragadta a kabátját a nyakánál és magához
rántotta. – Ha még egyszer az utamba állsz, esküszöm neked,
hogy eltaposlak – sziszegte a fogai között úgy, hogy csak mi
hallhattuk. Ádáz tekintete még engem is megijesztett, pedig nem
nekem szólt. Kyle-ra is hasonló hatást gyakorolhatott, mert
megszólalni nem tudott, csak némán bólintott, jelezve, felfogta.
– Oké,
elég srácok – lépett oda hozzánk Logan és óvatosan, figyelve
Alexander reakciójára, a vállánál fogva elhúzta, mire az
elengedte a szöszit. Döbbenten néztem a fiút, még soha nem
láttam ilyennek és az igazat megvallva, nem szívesen bőszítettem
volna fel még egyszer. Komolyan megrémisztett. Még azt is el
tudtam volna képzelni, hogy ha Kyle nem adja tudtára, hogy
megértette, beleveri.
Pillantása
találkozott az enyémmel és magasba emelte a jobb szemöldökét.
– Nem
veszed fel?
– Tessék?
– ráztam vissza magam a valóságba. Meghallottam a telefonom
ismerős csengését, ezért kicsit ügyetlenül kezdtem kotorászni
a táskámban, majd fogadva a hívást a fülemhez emeltem. –
Hallo?
– Szia,
Nica – szólt bele a vonal másik végén a barátnőm. – Ne
haragudj, hogy nem vettem fel a telefont és nem hívtalak vissza, de
tegnap este a fürdőszobában felejtettem és nem hallottam, ahogy
csörgött.
– Miért
nem hívtál az este? Tudod, hogy aggódtam? Mindig fel szoktál
hívni! – hagytam figyelmen kívül a bocsánatkérését.
– Hát,
tudod az úgy volt, hogy az este kicsit berúgtam, ezért Alexander
hazahozott, de nem igazán voltam olyan állapotban, hogy tudtam
volna beszélni veled. Ma reggel meg elég másnaposan keltem, ezért
úgy döntöttem, hogy ma inkább kihagyom az iskolát.
– Ó,
értem. – Bocsánatkérően pillantottam Alexanderre, aki csak
bólintott és felült a padjára. – Akkor suli után
meglátogatlak és akkor mindent megbeszélünk, oké?
– Az
nagyon jó lenne! Egy csomó mondanivalóm van! – lelkesedett,
ezzel egy mosolyt csalva az arcomra. Elköszöntem tőle és
kinyomtam a telefont. Kicsit zavarban éreztem magam amiatt, hogy
megvádoltam Alexandert, de látszólag őt már cseppet sem
foglalkoztatta a dolog, mert újra beszélgetésbe mélyült a
haverjaival.
– Jól vagy? – lépett mellém Kyle, mire ráemeltem a tekintetem és
bólintással válaszoltam. Elvigyorodott és megfogva a kezemet újra
az iskola épülete felé vette az irányt. Csendben követtem, de
nem tudtam rá koncentrálni, mert a gondolataim folyamatosan
visszatértek a fekete sráchoz, aki vérben izzó tekintettel
ragadta meg a szöszi grabancát. Már korábban is láttam dühösnek,
sőt még egyik komolyabb iskolai verekedésének is szerencsés
szemtanúja lehettem, de még ilyen haraggal teli tekintetével nem
találkoztam. Akaratom ellenére kezdtem egyre jobban közelebb
kerülni hozzá és olyan oldalaival megismerkedni, amikről álmodni
se mertem volna, hogy léteznek. De közben minden olyan
ellentmondásos volt vele kapcsolatban. A személyisége, a tettei, a
szavai, mintha maga sem tudná, hogy ki ő és mit akar.
Kyle
hanghordozásának változása húzott vissza a gondolataimból,
kissé ingerülten, nem túl szép szavakkal illette csapattársát.
– Értem
én, hogy ő itt a menő, a profi hokis, azonban igazán
lekattanhatna már rólam, mert gőzöm sincs, mi baja van velem
mostanában, de rohadtul kezd az agyamra menni. Először a pályán
jön nekem, most meg valami érthetetlen okból kifolyólag nekem
esik – rázta meg a fejét értetlenül. – Látod, pont ezért
nem szeretném, ha sok időt töltenél vele. Kiszámíthatatlan, és
valamiért kezdenek egyre szélsőségesebbek lenni a
hangulatingadozásai, az egyik pillanatban még azt hiszed, hogy
minden rendben van, tök jól megvagytok, aztán meg teljesen
váratlanul megváltozik és minden erőddel azon vagy, hogy megvédd
magad vele szemben – emelte rám a tekintetét és mintha féltést
véltem volna felfedezni benne. – Nem szeretném, ha miatta minden
tönkre menne köztünk – karolta át a vállam és közelebb húzva
magához, egy puszit nyomott a fejem búbjára. Hihetetlenül jól
esett a törődése, az érintése minden kételyemet eloszlatta és
úgy éreztem, az egyik leghülyébb gondolatom volt, hogy azt
hittem, csak játszik velem. Túlságosan törődik velem ahhoz, hogy
ilyesmit forgasson a fejében.
Leültem
mellé a benti padra, közelebb csúsztam hozzá és a mellkasának
döntöttem a fejemet. – Ne aggódj, többet nem keresem a
társaságát – emeltem meg a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
Elmosolyodott és végigsimított a hajamon. – De van egy
feltételem – küldtem felé egy huncut mosolyt. Kíváncsian
nézett rám. – Ahhoz, hogy ne legyek Alexanderrel le kell kötnöd,
hogy unalmamban ne menjek hozzá.
Hitetlenül
felnevetett. – Jó, rendben, áll az alku. – Összekulcsolta a
kezeit az ölemben és elgondolkodva támasztotta meg az állát a
fejemen. – Lássuk csak, ma edzésünk van, amin majd igyekszem
meghúzni magam, hogy túléljem, aztán lesz egy szabad órám, amit
együtt tölthetünk – gondolkodott hangosan. – Aztán el kell
mennem dolgozni, de kitalálok valamit, hogy addig ne unatkozz.
– Ez
jól hangzik – feleltem és szinte közvetlen a kijelentésem után
megszólalt a sulicsengő.
– Akkor
ezt megbeszéltük – nyomott egy puszit az arcomra és felállt
magával húzva engem is. – A szünetben majd megkereslek. Addig is
legyél jó – mosolygott rám.
– Te
is – viszonoztam a kedvességét. Megigazította a vállán a
táskáját, még egyet intett köszönés képen, aztán elment az
órájára. Én is követtem a példáját és elindultam az
ellenkező irányba, a saját termemhez.
KYLE *-*
VálaszTörlésJaj, Mircsi... Ha tudnád, hogy mennyire hiányzott a blogod. Minden nap, amikor hazaértem lecsekkoltam, de soha nem volt új fejezet. :/
De végre ma! :D Feldobtad a napomat, ugyanis írtam egy borzalmas töri témazárót... :x
Sajnálom, de mostanában tényleg nincsen időm az iskola miatt. Főleg most, hogy szórakoznak velem és egyik commitee-ből pakolnak a másikba... Na mindegy, hamarosan úgy is itt a téli szünet és akkor majd igyekszem előre megírni a fejezeteket. :)
TörlésEnnek örülök! :D Mármint annak, hogy feldobtam a napodat, nem a rossz töri Tz-dnek. Az miatt meg ne aggódj, majd kijavítod. :)
Szia :) Várom a következő részt :))) <3
VálaszTörlésÉn másokkal nem ezt mondom: Kyle *-* hanem: Alexander *-* .... kíváncsi leszek a folytatásra :)
TörlésSzia :D
TörlésA kovetkezo resz valoszinuleg csak a teliszunet kezdete utan varhato, mert nagyon ugy tunik, hogy nem lesz idom a heten irni.
Olel,
M. Mircsi
U.i.: elnezest kerek az ekezethianyert es az elgepelesekert
Drága Mircsi!
VálaszTörlésHihetetlenül jól írsz továbbra is, úgyhogy csak így tovább és hajrá Kyle! ;) Emellett pedig remélem, hogy minden rendben van veled, és hogy tudunk majd beszélgetni valamikor. :)
Addig is kitartást az utolsó napokra a téli szünet előtt!
Cassie T. ♥
Draga Cassie!
TörlésKoszonom szepen! :)
En is nagyon remelem, hogy hamarosan ismet beszelhetunk, de sajnos azt ketlem, hogy ez a teli szunet elott megtortenne. :/
Neked is kitartast! :D
Olel,
M. Mircsi
U.i.: elnezest kerek az ekezethianyert es az elgepelesekert
Most nézem ès ÚJ fejezet! Bocsi, hogy csak most komizok.
VálaszTörlésNaaaaagyon jó lett. Már annyira hiányzott Alexander*-* De tényleg. Hozd gyorsan a következőt:p
Légy jó
~Hann
Semmi gond, én vagyok az utolsó, aki szemrehányást tehetne! :D
TörlésÖrülök, hogy tetszett, én egy kicsit gyengécskének éreztem, de jó olvasni ezt a sok pozitív visszajelzést. ^^ Már nekem is hiányzott, hogy papírra vessem a gondolataimat, mert egyre csak gyűlnek és félek, hogy elfelejtem őket...
Igyekszem, de szerintem csak a téli szünet kezdetével sikerül majd közzé tennem.
Te is. :D
Ölel,
M. Mircsi
Szia:)
VálaszTörlésMost találtam meg a blogodat és nagyon tetszik, elképesztő ahogyan írsz.
Várom a következő részeket:)
Kedves Lura!
TörlésKöszönöm. Örülök, hogy tetszik. :D
A következő fejezet már készülőben van.
Ölel,
M. Mircsi
Jaj annyira örülök az új résznek!:))
VálaszTörlésIgazán szégyellem magam amiért csak most írok.
Nagyon,nagyon tetszett ez a rész is úgy mint a többi. Team Alexander!!*-*
Siess a kövivel. :)))
Ui.: Boldog Karácsonyt!(igaz,ma még csak Szenteste lesz,de nem baj)
Réka
Szia!
TörlésNe szégyelld magad, a lényeg, hogy most írtál, aminek nagyon örülök! :))
Neked is boldog karácsonyt!!
Ölel,
M. Mircsi
Na ne má...! Mikor hozod össze Nicát és Alexet? Megpukkadok!
VálaszTörlésDe egyébként nagyon jó let a rész. Imádlak téged és azt is, ahogy írsz!