2014. december 7., vasárnap

Tizenegyedik fejezet

Sziasztok!
Éééésss... Itt vagyok! :D Bocsánatot kérek az orbitálisan nagy késésért és a rövidke fejezetért, de valahogy nem alakultak úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. Sajnálom, hogy az én problémáim miatt nektek kellett húznotok a rövidebbet és ilyen sokat kellett várnotok. De! Jó hír, hogy ez idő alatt nem voltam teljesen inaktív, ugyanis kitöltöttem egy kérdéssort a karakterformálással kapcsolatban, amit a neten találtam és Lana által írt bejegyzés pontjaihoz is írtam egy-két dolgot a kiválasztott szereplőkről. Továbbá részt vettem versenyeken, amiken egész jó helyezéseket ért el a blog (két első helyezett legjobb nem fanfiction és prológus kategóriában és második design kategóriában). Egy pedig még jelenleg is folyik, ezért ha érdemesnek tartjátok a blogot, hogy jó helyezést érjen el rajta, akkor ide kattintva tudjátok leadni a voksotokat a BTM, vagy egy vetélytársa mellett.
És még valami, ami hatalmas örömhír volt számomra, hogy kis közösségünk új tagokra talált, méghozzá elég sokra, ugyanis az utolsó fejezet közzétételekor még csak 51 tagot számláltunk, mostanra már 66!-an lettünk. Ez elképesztő! Imádlak Titeket! 
És persze Köszöntök itt minden kedves új olvasót!
Nem is húznám tovább az időt...


...további jó olvasgatást és blogolást kívánok!
M. Mircsi
___________________________________________________________________________________________

Tizenegyedik fejezet


Egy napszak alatt tudsz változni. Felébredek, vagy ez a személy. Aztán, amikor
aludni megyek, már biztosan tudom, hogy másvalaki vagy. Legtöbbször nem tudom,
ki vagy. Mintha ott lenne a tegnap, a ma és a holnap, mind egy szobában.


Pizsamában ültem az ágyamon fülemre szorított telefonnal. Már negyedszerre hívtam ugyanazt a számot, de minden egyes alkalommal a hangrögzítő vette fel. Kezdtem ideges lenni. Bíp. Megint ugyanaz a sípszó, ugyanaz a néhány sor, amiben arra kér, hogy hagyjak neki üzenetet.
Szia, megint én vagyok. Aggódom érted, kérlek, hívj vissza, amint tudsz. – Kinyomtam és egy sóhaj közepette az éjjeli szekrényemre tettem, majd lefeküdtem aludni. Még félálomban elmotyogtam egy imát, hogy ne essen semmi baja.
Reggel az első dolgom volt megnézni a mobilomat, hátha kaptam egy sms-t vagy valamit, de semmi sem érkezett. Nagyon mérges voltam Angelinára, amiért még arra sem vette a fáradtságot, hogy csak egy párszavas üzentet küldjön. Megvontam a vállam és úgy döntöttem, hogy ha őt sem érdekli, hogy tudassa velem a történteket, akkor én sem fogok foglalkozni vele. Ha meg akarná osztani velem, akkor már tegnap este felhívott volna. Rosszul esett, hogy ennyire kihagyott belőle, pedig azelőtt mindent megosztott velem a legapróbb részletektől kezdve, amint tehette. Lehetett akár éjfél, vagy hajnali kettő, mindig minden körülmények között felkeresett, hogy beszámoljon nekem. Miért? Most mért nem? Hatalmas pofonként ért a felismerés. Elkerekedett szemekkel bámultam magam elé és próbáltam megemészteni. Még mindig vele van? A mobilomért nyúltam, hogy felhívjam, hiszen ő a legjobb barátnőm, nem hagyhatom, hogy mindent még jobban elrontson. Biztos voltam benne, hogy meg fogja bánni. A fülemhez emeltem a telefonomat és hallgattam, ahogy folyamatosan csöng.
Gyerünk már, Angel. Vedd fel! – suttogtam magam elé. – Mi lesz már? – Egyre többet csörrent, de senki nem vette fel. "Már nagyok, tudják mit csinálnak." Kyle szavai visszhangoztak a fejemben. – Igaza van – tettem le a mobilomat. – Már nagyok... – Arcomat a kezembe temettem, erősen koncentráltam, próbáltam kiűzni a fejemből a gondolataimat. Láttam magam előtt Alexander alakját a békésen alvó Angel mellett, majd a következő pillanatban mindketten felkeltek, és a srác közömbösen összeszedegette a ruháit, rá se nézett a lányra. Angelina értetlenül kérdezte, hogy mi a baja, mire Alexander öltözködés közbe elmagyarázta, hogy ez az egész nem jelentett semmit és elment. A fejemben megjelent a legjobb barátnőm összetört arca és sírásban tört ki. – Hogy lehetek ilyen hülye? Nem szabadott volna hagynom, hogy elmenjen vele! – Magamat hibáztattam a történtekért, hiszen megígértem Angelnek, hogy ezentúl nagyon jó barátnő leszek, én mégsem akadályoztam meg abban, amit tesz, pedig tudtam, hogy mi fog történni. – Szörnyű barát vagyok.
Megpróbáltam összeszedni magamat és eldöntöttem, hogyha megállítani nem tudtam a hülyeségében, akkor legalább ott leszek mellette, hogy megvigasztaljam és segíteni fogok neki amiben csak tudok.
Felvettem a melegítőruhámat, bedugtam a fülemet és a magamra irányuló haragomtól fűtve eredtem futásnak a kissé csípős, hideg reggelen. Igyekeztem gondolataimat elterelni a folyamatos vádaskodásokról, és tekintetemmel a körülöttem történő eseményekre koncentráltam. Figyeltem a fáradt arcokat a buszmegállókban, a kocsikat, amik gyorsan, hangosan hajtottak el mellettem. Mindig is imádtam nagyvárosban élni, szerettem a körforgást magam körül, az embereket, akik még akkor is mellettem voltak, amikor senki más, és nem hagytak egyedül, még ha nem is ismertek. A zajt, ami nem hagyta, hogy túl sokáig maradjak az elméleteimbe temetkezve.

Az iskola kapuján belépve már igazán kezdtem ideges lenni, mert Angel nem volt a szokásos iskola előtti találkozóhelyünkön, és hiába vártam percekkel később sem jelent meg. A telefonomat félpercenként néztem meg hátha kapok végre valamilyen üzenetet, de nem volt semmi. Egyetlen szó sem.
Jó reggelt, Ronnie! – köszönt teleszájas mosollyal Kyle. Értetlenül fordultam hátra, de a köszöntésre senki nem reagált.
Én? – mutattam magamra hitetlenül. Még soha senki nem hívott Ronnie-nak.
Igen, te – adott két puszit az arcomra. – Ronnie – ismételte meg. Elvigyorodtam, de ekkor megláttam a válla felett Alexandert kijönni az iskolából, és lehervadt a mosolyom. Kyle észre is vette. – Jól vagy?
Angel azóta nem hívott, hogy elmentek Alexanderrel. Reggel sem találkoztunk. Aggódom érte – magyaráztam. A tekintetemmel a jéghokisok társaságát pásztáztam, ahol a srác összepacsizott néhány taggal, aztán leült a szokásos padjára, de mint mindig, most sem volt köztük egyetlen lány sem. Kyle is hátrafordult és elgondolkodott.
Alex nem említett semmit az estével kapcsolatban. Ha történt volna valami, azzal biztosan felvágott volna – mondta. – Valószínűleg csak ittak valamit, beszélgettek, aztán hazamentek. Angel meg... megfázott az este, ezért ma nem jött iskolába. Ne aggódj miatta – nyugtatott és végigsimított az arcomon. A keze hideg volt, ezért egy kicsit elfordítottam a fejemet, mire leengedte a kezét. Ők felvágnak a lányokkal? Mindig is tudtam, hogy nem olyan srácok, akik tartós kapcsolatra vágynak, de azt nem gondoltam, hogy tulajdonképpen versenyeznek azzal, hogy kit szereznek meg maguknak egy estére. Undorító!
Túltettem magamat a megvetésen és újra Angelinára koncentráltam.
Nem veszi fel a telefont – suttogtam kétségbeesetten. – Angel mindig felveszi a telefont, ha hívom. Mindig.
Nyugi, Ronnie, biztos van valamilyen magyarázat rá – lépett közelebb, kezét levezette a karomon és megállapodott a kézfejemen. A barna bőrkesztyűmön nem hatolhatott át hideg érintése. – Gyere menjünk be, hideg van.
Bólintottam és engedelmesen követtem. Előttem ment, ezért csak a hátát láthattam és keze érintését érezhettem kezemen.
Kyle lassacskán kezdett egyre jobban kötődni hozzám és folyamatosan tett olyan dolgokat, amik egyre jobban elmélyítették a kapcsolatunkat; becenevet kaptam, egyre többször érintett meg, fogta meg kezemet. Ő is a hokisok közül való, ő is felvágna velem, ha megszerezne? El sem tudod képzelni, hogy hány fogadást kötöttek, hogy ki fog előbb megszelídíteni.” Ez egy újabb fogadás lenne? Megtorpantam, mire Kyle értetlenül fordult hátra.
Minden rendben? – kérdezte. Mielőtt még válaszolhattam volna, meghallottam azt az ismerős nevetést, ezért az irányába kaptam a fejem. Természetesen ugyanott ült, körülvéve a sok jégkorongos taggal, arcán azzal az idegesítő vigyorral. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kirántottam a kezem Kyle-éből és felé indultam. Amint meglátott még szélesebb lett a mosolya.
Szia, Nica – köszönt.
Hol van Angel? – néztem fel rá mérgesen. Esküszöm, hogy megölöm, ha valamit tett vele. Értetlenül nézett rám, felállt a pad támlájáról, majd leugrott mellém.
Amennyire én tudom, otthon. Miért? – Ártatlanul nézett rám, mintha ő az égvilágon semmiről sem tehetne, pedig az egész az ő hibája volt. Dühös voltam rá, amiért mindig mindent tönkretett az életemben. Először elolvassa a füzetemet, aztán meg elveszi tőlem Angelt. Mégis mit vétettem én neki? Feldúltságomban megemeltem a kezemet és egy jó nagy pofonnal ajándékoztam meg. Elkerekedett szemekkel kapott az arcához, aztán felhúzta a szemöldökét. – Ezt meg miért kaptam?
Mit csináltál Angelinával? – tudakoltam.
Semmit. Tegnap ittunk egy kicsit, becsípett, ezért hazavittem. Azóta nem hallottam felőle – felelte és a biztonság kedvéért tette egy lépést hátra. Valaki hátulról átölelt és a kezeimet a testem mellé szorította.
Nyugi, Ronnie, nyugi – csillapított le Kyle. – Mondtam, hogy ne törődj vele. Gyere – engedett el.
Te csak ne szólj bele! – lépett Alexander közelebb és szúrós szemekkel nézett a mögöttem álló srácra. Nem figyelve rám a vállam felett megragadta a kabátját a nyakánál és magához rántotta. – Ha még egyszer az utamba állsz, esküszöm neked, hogy eltaposlak – sziszegte a fogai között úgy, hogy csak mi hallhattuk. Ádáz tekintete még engem is megijesztett, pedig nem nekem szólt. Kyle-ra is hasonló hatást gyakorolhatott, mert megszólalni nem tudott, csak némán bólintott, jelezve, felfogta.
Oké, elég srácok – lépett oda hozzánk Logan és óvatosan, figyelve Alexander reakciójára, a vállánál fogva elhúzta, mire az elengedte a szöszit. Döbbenten néztem a fiút, még soha nem láttam ilyennek és az igazat megvallva, nem szívesen bőszítettem volna fel még egyszer. Komolyan megrémisztett. Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy ha Kyle nem adja tudtára, hogy megértette, beleveri.
Pillantása találkozott az enyémmel és magasba emelte a jobb szemöldökét.
Nem veszed fel?
Tessék? – ráztam vissza magam a valóságba. Meghallottam a telefonom ismerős csengését, ezért kicsit ügyetlenül kezdtem kotorászni a táskámban, majd fogadva a hívást a fülemhez emeltem. – Hallo?
Szia, Nica – szólt bele a vonal másik végén a barátnőm. – Ne haragudj, hogy nem vettem fel a telefont és nem hívtalak vissza, de tegnap este a fürdőszobában felejtettem és nem hallottam, ahogy csörgött.
Miért nem hívtál az este? Tudod, hogy aggódtam? Mindig fel szoktál hívni! – hagytam figyelmen kívül a bocsánatkérését.
Hát, tudod az úgy volt, hogy az este kicsit berúgtam, ezért Alexander hazahozott, de nem igazán voltam olyan állapotban, hogy tudtam volna beszélni veled. Ma reggel meg elég másnaposan keltem, ezért úgy döntöttem, hogy ma inkább kihagyom az iskolát.
Ó, értem. – Bocsánatkérően pillantottam Alexanderre, aki csak bólintott és felült a padjára. – Akkor suli után meglátogatlak és akkor mindent megbeszélünk, oké?
Az nagyon jó lenne! Egy csomó mondanivalóm van! – lelkesedett, ezzel egy mosolyt csalva az arcomra. Elköszöntem tőle és kinyomtam a telefont. Kicsit zavarban éreztem magam amiatt, hogy megvádoltam Alexandert, de látszólag őt már cseppet sem foglalkoztatta a dolog, mert újra beszélgetésbe mélyült a haverjaival.
Jól vagy? – lépett mellém Kyle, mire ráemeltem a tekintetem és bólintással válaszoltam. Elvigyorodott és megfogva a kezemet újra az iskola épülete felé vette az irányt. Csendben követtem, de nem tudtam rá koncentrálni, mert a gondolataim folyamatosan visszatértek a fekete sráchoz, aki vérben izzó tekintettel ragadta meg a szöszi grabancát. Már korábban is láttam dühösnek, sőt még egyik komolyabb iskolai verekedésének is szerencsés szemtanúja lehettem, de még ilyen haraggal teli tekintetével nem találkoztam. Akaratom ellenére kezdtem egyre jobban közelebb kerülni hozzá és olyan oldalaival megismerkedni, amikről álmodni se mertem volna, hogy léteznek. De közben minden olyan ellentmondásos volt vele kapcsolatban. A személyisége, a tettei, a szavai, mintha maga sem tudná, hogy ki ő és mit akar.
Kyle hanghordozásának változása húzott vissza a gondolataimból, kissé ingerülten, nem túl szép szavakkal illette csapattársát.
Értem én, hogy ő itt a menő, a profi hokis, azonban igazán lekattanhatna már rólam, mert gőzöm sincs, mi baja van velem mostanában, de rohadtul kezd az agyamra menni. Először a pályán jön nekem, most meg valami érthetetlen okból kifolyólag nekem esik – rázta meg a fejét értetlenül. – Látod, pont ezért nem szeretném, ha sok időt töltenél vele. Kiszámíthatatlan, és valamiért kezdenek egyre szélsőségesebbek lenni a hangulatingadozásai, az egyik pillanatban még azt hiszed, hogy minden rendben van, tök jól megvagytok, aztán meg teljesen váratlanul megváltozik és minden erőddel azon vagy, hogy megvédd magad vele szemben – emelte rám a tekintetét és mintha féltést véltem volna felfedezni benne. – Nem szeretném, ha miatta minden tönkre menne köztünk – karolta át a vállam és közelebb húzva magához, egy puszit nyomott a fejem búbjára. Hihetetlenül jól esett a törődése, az érintése minden kételyemet eloszlatta és úgy éreztem, az egyik leghülyébb gondolatom volt, hogy azt hittem, csak játszik velem. Túlságosan törődik velem ahhoz, hogy ilyesmit forgasson a fejében.
Leültem mellé a benti padra, közelebb csúsztam hozzá és a mellkasának döntöttem a fejemet. – Ne aggódj, többet nem keresem a társaságát – emeltem meg a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Elmosolyodott és végigsimított a hajamon. – De van egy feltételem – küldtem felé egy huncut mosolyt. Kíváncsian nézett rám. – Ahhoz, hogy ne legyek Alexanderrel le kell kötnöd, hogy unalmamban ne menjek hozzá.
Hitetlenül felnevetett. – Jó, rendben, áll az alku. – Összekulcsolta a kezeit az ölemben és elgondolkodva támasztotta meg az állát a fejemen. – Lássuk csak, ma edzésünk van, amin majd igyekszem meghúzni magam, hogy túléljem, aztán lesz egy szabad órám, amit együtt tölthetünk – gondolkodott hangosan. – Aztán el kell mennem dolgozni, de kitalálok valamit, hogy addig ne unatkozz.
Ez jól hangzik – feleltem és szinte közvetlen a kijelentésem után megszólalt a sulicsengő.
Akkor ezt megbeszéltük – nyomott egy puszit az arcomra és felállt magával húzva engem is. – A szünetben majd megkereslek. Addig is legyél jó – mosolygott rám.
Te is – viszonoztam a kedvességét. Megigazította a vállán a táskáját, még egyet intett köszönés képen, aztán elment az órájára. Én is követtem a példáját és elindultam az ellenkező irányba, a saját termemhez.

14 megjegyzés:

  1. KYLE *-*
    Jaj, Mircsi... Ha tudnád, hogy mennyire hiányzott a blogod. Minden nap, amikor hazaértem lecsekkoltam, de soha nem volt új fejezet. :/
    De végre ma! :D Feldobtad a napomat, ugyanis írtam egy borzalmas töri témazárót... :x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de mostanában tényleg nincsen időm az iskola miatt. Főleg most, hogy szórakoznak velem és egyik commitee-ből pakolnak a másikba... Na mindegy, hamarosan úgy is itt a téli szünet és akkor majd igyekszem előre megírni a fejezeteket. :)
      Ennek örülök! :D Mármint annak, hogy feldobtam a napodat, nem a rossz töri Tz-dnek. Az miatt meg ne aggódj, majd kijavítod. :)

      Törlés
  2. Szia :) Várom a következő részt :))) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én másokkal nem ezt mondom: Kyle *-* hanem: Alexander *-* .... kíváncsi leszek a folytatásra :)

      Törlés
    2. Szia :D

      A kovetkezo resz valoszinuleg csak a teliszunet kezdete utan varhato, mert nagyon ugy tunik, hogy nem lesz idom a heten irni.

      Olel,
      M. Mircsi

      U.i.: elnezest kerek az ekezethianyert es az elgepelesekert

      Törlés
  3. Drága Mircsi!
    Hihetetlenül jól írsz továbbra is, úgyhogy csak így tovább és hajrá Kyle! ;) Emellett pedig remélem, hogy minden rendben van veled, és hogy tudunk majd beszélgetni valamikor. :)
    Addig is kitartást az utolsó napokra a téli szünet előtt!
    Cassie T. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Draga Cassie!

      Koszonom szepen! :)
      En is nagyon remelem, hogy hamarosan ismet beszelhetunk, de sajnos azt ketlem, hogy ez a teli szunet elott megtortenne. :/
      Neked is kitartast! :D

      Olel,
      M. Mircsi

      U.i.: elnezest kerek az ekezethianyert es az elgepelesekert

      Törlés
  4. Most nézem ès ÚJ fejezet! Bocsi, hogy csak most komizok.

    Naaaaagyon jó lett. Már annyira hiányzott Alexander*-* De tényleg. Hozd gyorsan a következőt:p
    Légy jó
    ~Hann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, én vagyok az utolsó, aki szemrehányást tehetne! :D
      Örülök, hogy tetszett, én egy kicsit gyengécskének éreztem, de jó olvasni ezt a sok pozitív visszajelzést. ^^ Már nekem is hiányzott, hogy papírra vessem a gondolataimat, mert egyre csak gyűlnek és félek, hogy elfelejtem őket...
      Igyekszem, de szerintem csak a téli szünet kezdetével sikerül majd közzé tennem.

      Te is. :D
      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  5. Szia:)
    Most találtam meg a blogodat és nagyon tetszik, elképesztő ahogyan írsz.
    Várom a következő részeket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lura!

      Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. :D
      A következő fejezet már készülőben van.

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  6. Jaj annyira örülök az új résznek!:))
    Igazán szégyellem magam amiért csak most írok.
    Nagyon,nagyon tetszett ez a rész is úgy mint a többi. Team Alexander!!*-*
    Siess a kövivel. :)))

    Ui.: Boldog Karácsonyt!(igaz,ma még csak Szenteste lesz,de nem baj)


    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ne szégyelld magad, a lényeg, hogy most írtál, aminek nagyon örülök! :))
      Neked is boldog karácsonyt!!

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  7. Na ne má...! Mikor hozod össze Nicát és Alexet? Megpukkadok!
    De egyébként nagyon jó let a rész. Imádlak téged és azt is, ahogy írsz!

    VálaszTörlés