Sziasztok!
És megérkeztem! :D Egy csöppet késő van már, de még mindig 27-e, szóval még időben vagyok. Sajnálom, hogy folyamatosan elhúzom a közzétételt, de igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, ahhoz meg idő kell. Remélem, azért ugyanúgy fog tetszeni a fejezet, mintha kora délután hoztam volna. :)
___________________________________________________________________________________________
És megérkeztem! :D Egy csöppet késő van már, de még mindig 27-e, szóval még időben vagyok. Sajnálom, hogy folyamatosan elhúzom a közzétételt, de igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból, ahhoz meg idő kell. Remélem, azért ugyanúgy fog tetszeni a fejezet, mintha kora délután hoztam volna. :)
___________________________________________________________________________________________
Hetedik fejezet
„Mi más volna a gyűlölet, mint elfojtott szeretet, amely méreggé
vált a gyűlölő és a gyűlölt számára egyaránt?"
Mikhail Naimy
Másnap
reggel az órám még korábban keltett a szokásosnál, mert
szerettem volna bepótolni a tegnap esti kihagyásomat. Becky nem
volt hajlandó addig elaludni, míg fel nem olvastam neki egy mesét,
de mivel nincs otthon egy ilyen témájú könyvünk sem, ezért kénytelen voltam én
kitalálni egyet, ami igazából nem volt nehéz, sőt élveztem,
csak soha nem tudtam, mi egy jó altatómesének a titka, így inkább azt értem el vele, hogy még jobban felélénkült és még
inkább nem akart elaludni. Végül nagy nehezen elszenderült, ám
akkor már nem volt semmi kedvem futni, ezért egyenesen az ágyamba
vetettem magam és szinte azonnal elaludtam. Evégett is kellett
hamarabb kikászálódnom az ágyamból. Még félálomban húztam
ki a függönyt az ablakomból, mire a szemem elé tárult a gyönyörű
reggeli táj. Már jócskán benne voltunk az őszben, ezért a fák
ágai szinte már kopaszon meredtek az egekbe, de még így is
gyönyörű látványt nyújtottak. A fű nem pompázott a régi
lélegzetelállító zöld színében, de az apró harmatcseppeket,
amik visszaverték a reggeli ébredező nap gyenge sugarait, elakadt
lélegzettel csodáltam. Egy hirtelen gondolattól vezérelve az
egyik melegebb edzőruhámat vettem fel, hullámos hajamat copfba
fogtam és lekocogtam a hosszú lépcsőnkön, meg sem álltam az
bejárati ajtóig, ahol még lélekben felkészültem a hidegre, majd
kimentem. Az arcomat megcsípte a jéghideg levegő, és ahogy vettem
egy mély lélegzetet, éreztem, hogy a tüdőmet is átjárja.
Ahelyett, hogy a csípős idő elvette volna a kedvemet, a
szememből kiűzte a fáradtságot, és mintha új életre keltett
volna a csipkelődésével. Bedugtam a fülembe az Ipodom
fülhallgatóját és egy lassabb, lágyabb zenével elnyomtam a
reggeli kocsik fantáziaromboló zajait.
A
reggeli hideg után jó érzés volt beállni a zuhanyrózsából
sugárban folyó meleg víz alá. Kellemesen csiklandozta a testemet
a kinti idő után. A ruhámat viszonylag gyorsan sikerült
kiválasztanom a hatalmas halmokból, és felébresztettem Beckyt,
hogy elvigyem az óvodába. Mielőtt elindultunk volna, küldtem egy
bocsánatkérő SMS-t a barátnőmnek, amiért le kell ráznom. Becky
szokásához híven folyamatosan beszélt, annak ellenére, hogy a
tegnapi napon szinte végig együtt voltunk, mégis akadt annyi
mondanivalója, hogy még várnom kelljen az óvoda kapujában, míg
befejezi az utolsó mondatát, majd nyomtam egy puszit az arcára.
– Amint
az óráimnak vége, jövök érted. Rendben? – mosolyogtam rá,
mire Becky bólintott, megölelt és bement az óvoda udvarába. –
Jó legyél! – kiabáltam utána. Mosolyogva néztem, ahogy bemegy
az épületbe és lassan eltűnik a szemem elől. Csak ekkor
fordultam sarkon és indultam el az iskola felé, ám mikor tettem
egy 180°-os fordulatot, egy széles felsőtest állta utamat. Nem
számítottam e hirtelen találkozásra, ezért döbbenten néztem
fel az idegenre, hogy láthassam az arcát.
– Bocs
– mondta a srác és kikerült. Váratlanul eszembe jutott a
tegnapi viselkedése a kávézóban. Éreztem, ahogy szorítása
erősödik a csuklómon, és hallottam, amint elhagyják a szavak a
száját. Dühösnek éreztem magam azért, amit velem tett, és
csalódott volt attól, amit mondott.
Annyira
felerősödtek bennem az emlékek és az érzések, hogy fel sem tűnt
az az egyetlen szócska, amit az imént nyögött oda nekem. „Bocs”
Ez az a szó, amit nem sűrűn hallani Alexander Armstrong
szájából. Soha nem kért bocsánatot, mert nem érezte úgy, hogy
neki kéne. Szerinte, ha ő tett valamit, az mindig tökéletes volt,
neki soha nem kellett semmiért elnézést kérnie, hiszen ő mindig
mindent úgy csinált, ahogy kell. Viszont, ha valami mégsem úgy
történne, ahogy eltervezte, arról csakis a hozzá éppen
legközelebb lévő ember tehet. Másnak állandóan a bocsánatáért
kellett könyörögnie.
Megígértem
magamnak, hogy elkerülöm az olyan pillanatokat, amikor Alexander
közelébe kell mennem, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal
szembesülnöm azzal, hogy az emberek mennyire nem értenek meg, és
ne kelljen látnom az elégedett vigyorát.
Amennyire
tudtam, betartottam az ígéretemet és valahányszor megláttam az
elkerülendő személyt, csináltam egy hátraarcot, és már ott sem
voltam. Ez néha elég viccesen vette ki magát, mert az egyik
pillanatban még az iskola büféje felé tartottam Angelinával az
oldalamon, majd hirtelen megfordultam és rájöttem, hogy igazából
nem is vagyok éhes és van víz a táskámban, ami ha elég hideg is
már, sokkal olcsóbb, mint a forrócsoki, nem mintha nem tudtam
volna megengedni magamnak. Ezzel Angel is teljesen tisztában volt,
ezért összeráncolt szemöldökkel méregetett, mire én csak
odanyögtem egy ártatlan „Mi van?” kérdést és még a
szempilláimat is megrebegtettem, hogy még hihetőbb legyen az
álcám. Szerencsémre csak dünnyögött egy „Semmi” féleséget
és nem foglalkozott vele többet, egészen addig, míg teljesen
világossá nem vált számára, hogy Alexandert kerülöm. Attól kezdve egész szünetben a nyakamon lógott és arról
faggatott, hogy mi történt köztünk. Még a közös óráinkon is
levelekkel halmozott el. Természetesen én az Alexander Armstrong
Gyűlölők klubja elnökeként kötelességemnek éreztem, hogy
tagadjam a tegnapi „interjút”, vagy a kávézóban való
találkozást. Bár ebben még az is közrejátszott, hogy legjobb
barátnőm elég féltékeny fajta, ezért valószínűleg berágott
volna, ha megtudta volna, hogy akkor Alexander többet tudott a
füzetemről, mint bárki más ezen a Földön. Mondjuk könnyedén
ki tudtam volna magyarázni magamat és az egészet Alexanderrel
kenni, hiszen mégis csak ő ejtett foglyul és tartott rabjaként,
míg nem válaszoltam a kérdéseire, de az már más tésztának
számított, hogy én voltam, aki pusztán makacsságból mondott
igazat. Nem mintha Angel valaha is feltett volna ehhez hasonló
kérdéseket, ő inkább a többiekhez hasonlóan a tartalmáról
faggatott és arról az időpontról, amikor végre ő is a kezébe
veheti és elolvashatja. Az ilyen kérdéseket pedig ki nem
állhatom.
– Hé,
Nica! – szólított meg valaki és a vállamra tette a kezét, mire
megfordultam. Kyle mosolygós arcával találtam szembe magamat.
Visszamosolyogtam és láttam a szemem sarkából, ahogy Angel
tekintete értetlenül méregeti a szőke srácot. – Mit szólnál,
ha fél hétre érted mennék? – kérdezte, Angel szemei pedig
kikerekedtek a döbbenettől.
– Az
remek lenne – feleltem.
–
Rendben, akkor majd
találkozunk – hajolt oda hozzám és egy puszit nyomott az
arcomra, aztán elment.
– Ez
meg mi a fene volt? – állt elém a barátnőm és izgatottan várta
a választ. Vigyorogva kezdtem bele a mesélésbe, miközben
kimentünk az udvarra. Bármennyire nem akartam elmondani neki a
kávézós incidenst, mégis megtettem, habár az Alexanderrel való
beszélgetésemet inkább kihagytam, mert az nem is volt lényeges a
randi szempontjából. Angelina figyelmesen hallgatott és a mosolya
egyre szélesedett.
–
Tudtam! Tudtam! –
lelkesedett. – Hihetetlen, ez nekem miért nem jutott eszembe?! Én
is féltékennyé teszem Eriket – magyarázott, én meg
összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
– Ezt
nem értem.
–
Tudtam, hogy közted
és Alex között van valami. Azért mész el randira Kyle-al, hogy
féltékennyé tedd őt. Milyen zseniális ötlet!
– Én
nem akarom féltékennyé tenni Alexandert! – tiltakoztam.
– De
te mondtad, mivel láttad, hogy Alexnak nem tetszik, amit csinálsz,
ezért még biztosabb voltál benne. Lehet, hogy nem direkt, de tudat
alatt, akkor is ezért csináltad!
– Ez
nem igaz – ráztam meg a fejem. – Azért megyek randira Kyle-al,
mert egy kedves és helyes srác. És azért volt jó érzés, hogy
ez nem tetszett Alexandernek, mert én is idegesíteni akartam
valamivel.
–
Mondj, amit akarsz,
lebuktál – nézett rám vigyorogva és otthagyott, hogy ne tudjak
ellenkezni.
A
tervem tökéletesen működött, és látszólag minden mellettem
játszott, ugyanis még a sors is úgy hozta, hogy aznap eggyel
kevesebb órám legyen, mint az iskola álompasijának, ezért gond
nélkül elmehettem az óvodába Beckyért.
A
lépteimet megszaporáztam, hogy minél több időt nyerjek magamnak.
Nem hagytam, hogy gondolataim elkalandozzanak a gyönyörű deres
faágakat látva. A nap sugarai incselkedve verődtek vissza a fagyos
tárgyakról, ezzel csillogást előidézve, és bárhova néztem,
mindenhol csillogó gyémántok ragyogtak a szemem előtt. Az ősz
hozta magával egyik puszipajtását, a szelet, ezért egészen az
államig felhúztam a kabátom cipzárját és zsebre vágtam a
kezeimet, hogy ne fagyjanak meg. Szerencsémre a gyermekmegőrző nem
volt messze az iskolától, így mielőtt még lábaim átfagytak
volna, már meg is láttam az ismerős kaput. Sietve mentem be
rajta, és gyors léptekkel szeltem át az udvart, ahol tegnap még
vígan ugrándoztak a gyerekek. Amikor becsuktam magam után az
épület ajtaját, hirtelen elállt a szél süvítése és átvette
helyét a gyerekek boldog nevetései, kisebb-nagyobb veszekedés
foszlányok. Halkan lépkedtem a hosszú folyosón a hangok irányába,
majd kinyitottam az ajtót, ami eddig tompította a zajokat és már
teljes hangerővel hallhattam szórakozásaikat. A gyerekek
összevissza futkostak különböző játékokkal a kezeikben,
megannyi apró játékszer hevert a földön és a hatalmas zűrzavar
közepén két óvónő alakját véltem felfedezni, ahogy egy kisebb
vitát próbálnak lerendezni két csöppség között. Jöttömre
felemelték a fejüket, mire köszönésképpen intettem a kezemmel,
mivel biztosan tudtam, hogy hangom nem jutott volna el a fülükig.
Küldtek felém egy barátságos mosolyt és már vissza is fordultak
a civakodókhoz. Alaposabban körbenéztem a szobában és
megpillantottam Beckyt a többi gyerek társaságában néhány
babával a kezében. Mosolyogva mentem oda hozzájuk és guggoltam le
köreikbe, mire kíváncsian néztek fel rám. Becky fülig érő
vigyorral köszöntött és mutatott be a barátainak, akik között
Annice is ott ücsörgött. Akaratlanul is rá tévedt a tekintetem
és néhány szempillantásig rajta is ragadt. Megbabonázott a
kislány gyönyörű fekete hajával és elbűvölő mosolyával.
Megtaláltam arcán a kis gödröcskéket, amiknek Alexander is
büszke gazdája lehet.
–
Mehetünk haza? –
kérdeztem Beckytől és közben ráemeltem a tekintetem, nehogy túl
sokáig bámuljam szegény kislányt.
– Nem
– jelentette ki határozottan és még a fejét is megrázta, hogy
egyértelművé tegye, még nem óhajt hazamenni.
– Oké,
még meddig szeretnétek játszani? – kérdeztem zavarodottan és
titkon imádkoztam, ne tartson tovább néhány percnél, hogy még
legyen esélyem elkerülni Alexandert.
– Még
meg kell várni Alexet, mert mindig szoktunk játszani, ha jön
Aniért – mondta és a babájának igazgatta műanyag, szőkés
tincseit, hogy ne takarja el mosolygós arcát. A választ hallva
legszívesebben sikítottam volna, de szerencsére sikerült
visszafognom magam. Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy elfojtsam a
számon kikívánkozó nem éppen gyerekfülnek való, cifra
káromkodásomat.
– Ma
biztosan kibírod, hogy nem játszol Alexanderrel – álltam fel és
várakozóan néztem rá. A kislány nem éppen kedves pillantással illetett, kezeit keresztbe fonta a mellkasán és durcásan
nézett fel rám.
– Nem
megyek haza – makacsolta meg magát. Ismertem már és sokszor
kerültünk ilyesfajta helyzetekbe, ezért tudtam, hogy nem lesz egy
könnyű menet. Addig nem lesz hajlandó velem jönni, míg fel nem
ajánlok neki valamit, ami felülmúlja Alexandert.
– Oké,
mit szólnál, ha azt csinálnánk otthon, amit te szeretnél? Megint
fogócskázunk, bújócskázunk és mesélek neked egy csomó mesét.
Na, mit szólsz? – próbáltam megvesztegetéssel távozásra
bírni, látszólag sikerrel. A kislány szeme felcsillant és
izgalommal telítődve pillantott rám.
–
Igazán? –
kérdezte. Határozottan bólintottam és megpróbáltam elrejteni
egy diadalittas mosolyt. – De jó! – ugrott fel örömében a
szőnyegről és megölelt.
– De!
– emeltem meg a mutatóujjamat és kicsit eltoltam magamtól
Beckyt, hogy a szemébe nézhessek. – Csak akkor érvényes az
ajánlat, ha most azonnal elindulunk haza. Nincs több játék, vagy
még egy perc, már öltözöl is és megyünk.
Becky
csalódottan ült vissza a helyére, újra kezébe vette a babát és
fésülgetni kezdte a haját.
– Akkor
nem játszunk – közölte, és újra belemerült a babázásba a
barátnőivel. Elképedve néztem rá, nem hittem a fülemnek. Most
komolyan lepasszolt Alexander miatt? Mit tud az a srác, amit én
nem?
– Jó,
akkor játszunk itt – mondtam hirtelen felindulásból, de amint
kimondtam, már meg is bántam. Már éppen nyitottam a számat, hogy
visszavonjam, amikor hatalmába kerített a gondolat, hogy a kedvenc
unokahúgom szívesebben játszik a bunkó, beképzelt Alexander
Armstronggal és ez feldühített.
– Mit
játszunk? – csillant fel Becky szeme és láttam a szemem
sarkából, hogy a többiek is kíváncsian néznek felém.
Eltöprengve néztem körbe a szobában, hátha találok valamit,
amivel elszórakoztathatom őket egy kicsit és lepipálom benne
Alexandert. A pillantásom egy bábparavánon akadt meg. Hát,
persze, miben lennék jobb nála, ha nem a mesélésben?
Akaratlanul is megjelent egy kaján vigyor az arcomon és már előre
örültem, hogy sikerült legyőznöm Alexandert, habár még csak a
történetet sem találtam ki, amit el fogok játszani nekik.
– Mit
szólnátok, ha báboznék nektek? – kérdeztem a lányoktól
mosolyogva. Becky izgatottan kapta fel a fejét, és már talpon is
volt, hogy körülugráljon. Elégedett vigyorral az arcomon sétáltam
a paraván mögé és néztem végig a szétdobált bábokon. Nem
volt sok, a zöme főleg különböző állatokat ábrázolt, de
akadt közöttük egy favágó, szőke herceg, és királykisasszony
is. Úgy döntöttem, hogy maradok a jól bevált romantikus meséknél
és néhány jókora megpróbáltatás elé állítom a mi kis
hercegünket, hogy megszerezze az ő hercegnőjét. A jobb kezemre
húztam a herceget, míg a balra egy barna, nagytestű kutyát, és
belekezdtem a mesébe. Néha-néha az elején kikukucskáltam a
paraván mögül, hogy szemügyre vegyem a gyerekeket, akik csendben
figyelték, ahogy mozgatom a bábokat és minden szereplőt más-más
hangon szólaltatok meg. Az idő teltével és a mese haladtával a
nézőközönségem egyre jobban gyarapodott, és már csak egy-két
gyerek játszadozott a játékokkal, a többiek mind egymás mellett
ücsörögtek, térdeltek, vagy éppen hasaltak. Kezdték annyira
beleélni magukat a mesébe, hogy egyre többször szurkoltak
hangosan, vagy nyilvánították ki a véleményüket hangok
kiadásával. Ez annyira felkeltette a bátorságomat, hogy
folyamatosan növeltem a csavarokat és a szereplők számát a
történetben. A vége felé már magam sem tudtam, hogy pontoson mit
is akarok kihozni ebből az egészből, csak mondtam, ami először
az eszembe jutott. És csak meséltem, meséltem, miközben kezeim már
egyre rutinosabban csúsztatták le magukról a bábukat és vették
fel a következőt. Észre sem vettem, hogy sokkal több időt
töltöttem el ezzel, mint azt az elején elterveztem. Nem
tudtam, mennyi lehetett az idő, de a végére már kifogytam az
ötletekből, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, lezártam a
történetet.
– És
boldogan éltek, míg meg nem haltak – fejeztem be. Ekkor
felhangzott egy erőteljes taps, majd csatlakoztak hozzá a többiek
is, egy kis nevetéssel és ujjongással megspékelve. Mosolyogva
másztam ki a rejtekhelyemről, de a mosolyom azonnal lefagyott,
amint rálátást nyertem a közönségemre, ugyanis olyan személy
ült vigyorogva közöttük, aki az utolsó volt, akit látni
szerettem volna akkor ott. Komor arccal álltam fel, igazítottam meg
a ruhámat és néztem Beckyre, aki értette a célzást és
felpattant a gyerekek társaságából.
–
Becky, menj Annicel
és készüljetek el, majd kint találkozunk, rendben? – szólt
oda hozzánk Alexander mielőtt még bármit is mondhattam volna.
Felvont szemöldökkel, döbbenten néztem a srácra. Mégis hogy
képzeli, hogy csak úgy megmondhatja az ÉN unokahúgomnak, hogy mit
csináljon? Ám Becky ezen nem akadt fenn, már szaladt is a fekete
hajú angyallal az oldalán ki a teremből, míg én még mindig
értetlenül méregettem a földön ülő fiút.
–
Igazán érdekes
volt a mese – mosolygott rám kedvesen, amitől csak még jobban
meglepődtem.
– Kösz
– szólaltam meg néhány másodperc csend után. Ennél többet
nem is akartam „társalogni”, ezért megindultam a lányok után,
de ismét megszólalt.
– Mivel
tudtak rávenni, hogy bábozz nekik? Azt hittem a történeteidet
senki nem hallhatja.
– Nem
kellett rávenniük, magamtól meséltem nekik – feleltem unottan,
és habár lett volna még mondanivalóm, még el tudtam volna neki
magyarázni, hogy ez a történet merőben különbözik azoktól a
történetektől, amiket a füzetembe írok, mégsem tettem. Nem
akartam újabb bonyolult beszélgetésbe kezdeni vele, amiből
valószínűleg csak én jöhetek ki rosszul. Visszatartottam a
mondanivalómat, és elfordítottam róla tekintetemet, hogy a lányok
után nézzek.
–
Haragszol rám? –
kérdezett ismét. Ezzel csak még jobban kiakasztott, egy csomó
sértő beszólás ugrott be a fejembe, amiket olyan szívesen
hozzávágtam volna, de tudtam, hogy azzal csak olajat öntenék a
tűzre, amit nem akartam, így csak egy tömör mondattal
válaszoltam.
– Hát,
nem vagyunk éppen jóban.
– Nem?
– vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét. – Pedig most
igazán nem csináltam semmi rosszat – mondta, akár egy kisfiú,
akinek nem engedték meg, hogy a játékával játszon, ezért
védekezett. Vettem egy mély levegőt, aztán kifújtam és minden
igyekezetemmel azon voltam, hogy bent tartsam a kikívánkozó
szavakat, amikből sok nem éppen óvodás fülnek való volt.
– Én
most megyek, összeszedem Beckyt és már itt sem vagyok –
motyogtam és otthagytam egyedül a sok gyerek között. Soha nem
gondoltam volna, hogy egyszer ennyi energiámba fog kerülni, hogy ne
forduljak vissza Alexanderhez és mossak be neki egy jó nagyot.
Szívesen láttam volna a döbbent képét, amikor felfogja, hogy mi
is történt. És ki tudja, talán még az esze is a helyére kerülne
tőle, ha egyáltalán valaha volt neki olyan.
– Szia!
– kiabált utánam egy mély, férfias hang. Törzsemmel
hátrafordultam félutamból, mosolyt erőltettem az arcomra és
köszönésképpen hullámzó mozdulatot tettem az ujjaimmal, mire
Alexander felnevetett. Gyorsan megkerestem Beckyt, karon ragadtam és
végre-valahára elindultunk az Alexander mentes ház irányába.
Angelina
már öt órakor ott volt nálunk, hogy segítsen elkészülni a
randira. Akkor készültem életemben először egy ilyen eseményre,
ezért természetes volt, hogy minden úgy történt, ahogy a
tapasztaltabb barátnőm mondta. Nagyon ideges voltam és szerettem
volna, ha minden tökéletes lesz az elsőnél, ezért egy szó
nélkül követtem az utasításait, mostam meg a hajamat, vettem fel
a ruhát, amit a kezembe nyomott és hagytam, hogy a szokásosnál
egy kicsit több sminket kenjen fel az arcomra, amikor megcsörrent a
telefonom. Egy ismeretlen szám jelent meg a kijelzőmön.
–
Halló? – emeltem a fülemhez a készüléket.
–
Szia, Nica. Kyle vagyok.
–
Szia, Kyle – köszöntem izgatottan és
felpillantottam a mögöttem álló barátnőmre, aki mosolyogva
nézett vissza rám.
–
Ne haragudj, de le kell mondanom a randit – kezdte,
nekem meg lehervadt a vigyor az arcomról. – Az edző kitalálta,
hogy nem vagyunk formában a szombati mérkőzéshez, ezért
meghosszabbította az edzést és fogalmam sincs, hogy mikor lesz
vége. Tényleg nagyon röstellem.
Egy
pillanatra megnémultam és nem tudtam, mit is mondhatnék.
–
Semmi baj, nem a te hibád – feleltem végül. –
Fontos, hogy megnyerjétek a meccset és nem akarom, hogy miattam ne
így legyen.
–
Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy. Ígérem, hogy
bepótoljuk.
–
Kyle! – hangzott fel egy másik hang a telefonban. –
Told ide a segged a pályára, különben esküszöm, hogy a holnapi
meccset a kispadon ülve fogod végignézni!
–
Egy pillanat – kiabált vissza.
–
Menj, már várnak téged! – küldtem el.
–
Előbb mond, hogy benne vagy egy másik randiban –
kért.
–
Kyle! Háromig számolok! – hangzott fel ismét az
edző hangja.
–
Benne vagyok, csak menj már! – szóltam rá nevetve.
–
Rendben, szia – tette le a telefont. Le kellett volna,
hogy törjön a dolog, de mégis széles mosollyal néztem magamat a
tükörben. Még soha nem engedtem egy fiút sem ilyen közel
magamhoz és nem gondoltam, hogy ilyen jó érzés lesz.
Angel
egész hétvégén azon volt, hogy kiszedjen belőlem valamit
Alexanderrel kapcsolatban. Igyekeztem minden egyes kérdését
kikerülni és valahányszor szóba került az iskola legmenőbb
diákja, azonnal témát váltottam, mintha meg sem hallottam volna a hangját, amint kimondja a tiltott nevet. Ezzel
természetesen csak még jobban felkeltettem az érdeklődését,
ezért elhatározta, hogy addig nyaggat, amíg ki nem szed belőlem
valamit.
Pont
egy hideg vasárnapi délutánon történt, hogy a kedvenc
kávézónkban ültünk és beszélgettünk, amikor Angel úgy
érezte, hogy eljött az adandó alaklom arra, hogy végre elkapjon
és egyenesen rákérdezzen.
– Mi
történt közted és Alex között? – tudakolta váratlanul, mire
először értetlenül pislogtam rá, majd arcvonásaim
megkeményedtek és mérgesen néztem a barátnőmre. Sokszor
alkalmaztam ezt a nézést, és igen sokszor be is vállt, így az
illető inkább behúzott farokkal távozott. Ám Angel már olyan
régóta ismert, hogy nála már fabatkát sem ért, állta a
tekintetemet és a választ várta. – Mióta elmentél Beckyért az
óvodába, nagyon furán viselkedsz. Fogalmam sincs, hogy mi köze
van ennek Alexhez, de azóta jobban utálod, mint eddig, ami már
szinte lehetetlen, és mindezek mellett elég feltűnően elkezdted
kerülni. Történt köztetek valami?
– Már
miért történt volna? – fakadtam ki, habár tisztában voltam
azzal, hogy Angel sasszeme úgyis mindent kiszúr, nehéz neki
hazudni. – Csak időközbe rájöttem, hogy az a barom nem érdemli
meg, hogy csak ennyire gyűlöljem, ezért elhatároztam, hogy nem
ócsárolni fogom, hanem teljesen elszakítom magam tőle. Nem akarok
találkozni vele, látni őt, vagy akár csak a nevét meghallani.
Mindent el fogok követni, hogy teljesen száműzzem az életemből.
– Hűha!
– kerekedett el Angel szeme és hirtelen ennél több nem jutott
az eszébe. – Elképzelésem sincs, hogy mit csinált az a srác,
de kiderítem, ha addig élek is – derült fel az arca, mire
értetlenül néztem rá.
– Most
meg minek örülsz ennyire?
–
Tudod, a gyűlöletet
csak egy hajszál választja el a szerelemtől – mondta azzal a
levakarhatatlan vigyorral az arcán. – Te pedig már annyira
gyűlölöd Alexet, hogy nem is csodálkoznék, ha a te érzéseidet
iránta, már csak egy negyed hajszál választaná el.
– Hogy
mi? – akadtam ki teljesen. – Hogy én szerelmes legyek
Alexanderbe? Ez nevetséges! – kiabáltam mérgesen, mire
körülöttünk többen felénk fordultak. Angel nem szólt egy szót
sem, csak mosolyogva belekortyolt a gőzölgő forrócsokijába.
Szia.:)
VálaszTörlésMeglepetés vár ezen az oldalon:
http://hellofalifee.blogspot.hu/2014/07/elso-dijam_30.html
Drága Smile!
TörlésNagyon szépen köszönöm. :)
Drága Mircsi! Iszonyat sokat mosolyogtam ezen a részen. Hála a jó égnek, hogy kárpótolni tudtál az előző után... :D
VálaszTörlésKyle lett az új kedvencem, és ezt ne merd elvenni tőlem, mert megrugdoslak!
Remélem, a szád azért nem zsibbadt el. :D Ennek örülök, már féltem, hogy megint megharagszol. >.<
TörlésVan egy olyan érzésem, hogy el fogom venni. De ne aggódj, a látszat néha csal, és ez idővel ki fog derülni. :)
(Ha esetleg meg találnál rugdosni, a fejemet és a karomat hagyd épen, hogy gondolkodni és írni még tudjak.)
Édes Mircsim! (Ezer bocsánat hogy kisajátítottalak magamnak)
VálaszTörlésŐszintén szólva fogalmam sincs hogy esetleg észre vetted e de az utóbbi reszeknel nem volt ott a kommentem, ennek leginkább az oka az hogy elképesztően haragudtam Rád. Mégpedig azért mert késtél, ha eltelt négy nap, jöttem ide, olvastam a részt, erre azt hiszem 12.-én résznek kellett volna lennie de nem volt 13.-án se. Aztán megláttam csoportban hogy felraktad, de borzalmasan haragudtam hogy nem raktad fel, pedig annyira vártam, hiszen rajongód lettem, Mircsi. Egyszerűen oda /meg vissza\ vagyok az írásodert, stílusodért. Szóval ma már elvonási tünetek jelentkeztek nálam, plusz láttam hogy van hetedik rész is. Így elolvastam, és imádom Nica-t, Alexander-t is kedvelem és Kyle-t pedig imádom. Tudom, tudom Nica és Alexander együtt lesznek. De most mégis Kyle -nak drukkolok egyszerűen annyira édes. Egyébként leírom a kis gonoszkodasomat láttam hogy felraktad a 6/1,6/2 részt fel is léptem az oldalra, de akkor se olvastam el, pedig alig bírtam ki.
Pár szó a kommentelokhoz, mert azt is elszoktam olvasni, tehát volt aki azt írta hogy ad ki könyvbe, én nem érték egyet, hiszen minek vennénk be hogyha itt olvassuk? Tehát ha könyv kiadásra adod a fejed, mégpedig adhatod akkor mindenképpen egy olyan történetet amit nem olvastunk még. /Ha megtörténne mindenképpen jelezz, első vásárló leszek. \
Remélem mindent leírtam amit akartam, várom a következőt.
Xoxo, Roro <3
Drága Roro(m)!
TörlésTe jó ég! Mindenki haragszik rám?! Azt hiszem, ezentúl nagyon fogok figyelni arra, hogy időben érkezzenek a részek. Természetesen nagyon hiányoztál, szomorú is voltam, hogy nem fejtetted ki egyik részhez se a véleményedet, pedig igazán kíváncsi lettem volna rá.
El sem tudod hinni, hogy mennyire jól esnek a szavaid. Remélem, a továbbiakban sem fogsz csalódni bennem és csak néha-néha haragszol meg, amiért nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnéd, és csak nagy ritkán szomorítasz el azzal, hogy nem tisztelsz meg a nézeteid megosztásával.
Igen, az egy nyílt titok, hogy Alexander és Nica együtt lesznek, ám az azt hiszem, hogy kedves olvasóim számára még nem derült ki, hogy mi lesz a történet végén. Azt pedig, hogy Kyle vagy nem Kyle, Alexander vagy nem Alexander, Erik vagy nem Erik, esetleg Brian vagy nem Brian, nem árulhatom el. Rengeteg végkimenetele lehet a történetnek, ezért akár a végsőkig drukkolhatsz Kyle-nak. Persze, csak ha közben Alexander nem csavarja el a te fejedet is. :)
Ne aggódj, meg se fordult a bennem, hogy kiadatom az írásomat, tisztában vagyok a képességeimmel és tudom, hogy még messze nem tartok ott, hogy egy könyvesbolt valamelyik polcáról köszöngessen felém az egyik könyvem. Főleg, mert nem szeretnék úgy járni, mint szegény 14 éves kislány (sajnos nem jut eszembe a neve), akinek kiadták a könyvét és most ezerrel szidja mindenki.
Ezért nagyon hálás vagyok. Ha kiadatásra kerül szó, majd sok-sok év múlva, akkor feltétlenül értesítelek, már ha tudlak. :)
Még nem vagyok kész a nyolcadik résszel, ezért azonnal megyek is megírni, hogy véletlenül se tegyek rossz fát a tűzre. Nagyon szépen köszönöm a megjegyzésedet. Mikor megláttam, hogy írtál, nagyot dobbant a szívem, majd egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon olvastam végig. Feldobtad a napomat, és ezért hihetetlenül hálás vagyok neked! <3
Ölel,
Mircsi
Tudod mennyire imádlak?
TörlésNa igen, Alexander igen csak jó úton halad, tudja mit kell tennie hogy elcsavarja a lányok fejét. De most perpillanat úgy érzem akarok magamnak egy Kyle -t és addig ölelgetem míg ki nem purcan.:)
A kiadásról annyit hogy nem azt mondom hogy nem adhatnád ki, persze lehet meg várni pár évet vele, de általában az olvasók rögtön arra mennek hogy jaj adasd ki, legyen könyv. Viszont egy elindult történetet teljesen felesleges.
A fiatal lányról annyit hogy én is olvastam róla, volt szerencsém egy elég őszinte kritika írótól is olvasni róla, a könyvéről. Kritikus idézett is, és olyan szavakat írt amit nem is használunk, pedig én is az ő korábban vagyok, vagy lehet hogy csak a barátaim és én vagyunk ilyenek hogy nem használunk olyan szavakat.
Xoxo, Roro
ui. : Lattod, lattod jobb ha vigyázol a végén még a házatok előtt egy csapat lány lesz, akik új részt követelnek :)
Remélem, nagyon! :D
TörlésAlexander igyekszik, ahogy csak tud, és olvasva a kommentjeiteket, igazán jól halad. Kyle pedig teljesen más személyiség, ő próbál kedves lenni és aranyos, de sajnos ezt nem sok lány értékeli. Kivéve persze téged, bár nem tudom, hogy mennyire lenne boldog attól, ha halálra ölelgetnéd. :)
Igen, teljesen egyetértek veled. Bár azt hiszem, hogy kiadás előtt nagyon sokat változtatnak a kéziraton, szóval lehet, hogy a könyv merőben más, mint ami már kint volt a neten. De a lényeg a lényeg, nem fogom kiadatni ezt a történetet, mert még nincs azon a szinten és az égvilágon senki nem adná ki.
Igen, szerintem ugyanazt a kritikát olvastuk a könyvről. Valóban használt olyan szavakat, amiket én sem mondanék ki, se az ismerőseim. A facebookos „társalgásról” meg már ne is beszéljünk.
Ölel,
Mircsi
U.I.: Nagyon szívesen látom őket is és téged is. Majd szóljatok, ha jöttök és akkor forrócsokival várlak titeket és elsztorizgatunk. Hátha ettől mindenki lenyugszik egy kicsit és elfeledkezik a meg nem jelent részről. :)