2014. június 26., csütörtök

Második fejezet

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem hoztam új részt. A problémám sikeresen megoldódott és felkéretem Kertész Kingát, hogy legyen a bétám. Ha esetleg kíváncsiak vagytok az ő blogger tevékenységeire, akkor itt megtekinthetitek a történetes blogát, itt pedig kérhettek tőle és a szerkesztőtársaitól egy brutálisan őszinte és kemény kritikát, amiben biztosan minden hiányosságotokra fény derül, és megtudhatjátok a hibáitokat.
Egy kicsit rövidebb résszel jöttem, mint az előző, de remélem ez is a tetszésetekre lesz.


További jó olvasgatást és blogolást kívánok!
M. Mircsi
___________________________________________________________________________________________

Második fejezet

Gyakran hallja az ember, hogy egy verseny győztese az egész kör alatt beszél a lovához,
áthízelgi azok fölött a hatalmas akadályok fölött. Mégis, ha valaki megkérné, hogy írja le azt a kört utána egy televíziós interjúban,
az illető teljesen kuka lenne. Ezek a test emberei, és a test dolgában gondolkodnak, sokkal inkább otthon vannak a lovak világában,
mint az emberekében, és senkiben nem bíznak, aki egy kicsit is tanult, mert mellettük kevésnek érzik magukat.
De ne becsülje le őket. Attól, hogy nem művészei a beszédnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek mély érzéseik."
Jilly Cooper - Lovasok 

– Nem hiszem el, hogy Alexanderrel kell riportot csinálnom! – mérgelődtem a parkban ülve, kezemben a forrócsokimmal.
– Ne aggódj, gyorsan megcsinálod, és kész. Nem kell a feleségének lenned, csak felteszel neki néhány kérdést – nyugtatott Angel. – Egyébként nem értem, hogy miért utálod még mindig ennyire. Már rég nem érdekel az egész dolog, téged sem kéne, hogy tovább izgasson. Végül is nem téged kosaraztak ki.
– Nem, hanem a legjobb barátnőmet. Nem érdekelne a dolog, ha nem játszaná el ezt minden egyes lánnyal. Bármennyire is nehezére esik felfognia, a lányoknak is vannak érzéseik, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem érdekel, hogy megbocsájtottál–e neki vagy sem, én akkor is gyűlölni fogom, amíg el kell viselnem a közelemben – magyaráztam, és mérgemben kicsit összenyomtam a kezemben tartott poharat, mire a forrócsoki kiszorult belőle és a leheletnyi vékony havon landolt. Még szerencse, hogy beszéd közben erősen gesztikuláltam, ezért pont abban a pillanatban sikerült összeszorítanom az öklömet, mikor a poharat éppen eltartottam magamtól. Döbbenten néztem a kezemre, amin lassan folyt le a barna folyadék, kellemesen felmelegítve a lefagyott kezemet. Angel hirtelen hangos nevetésben tört ki, aztán engem is elkapott a röhögőgörcs. Nehezen előhalásztam egy papír zsebkendőt a táskámból és megtörölgettem a kezemet, majd a poharat, hogy még ki tudjam inni a benne maradt kortyokat anélkül, hogy ragadna a kezem.
– És mi van veled meg Erikkel? – kérdeztem, mikor sikerült lecsillapítanunk a nevetésünket.
– Mi lenne? – kérdezett vissza és az arca megkomolyodva pásztázta a lábnyomokat a hóban.
– Mi? Még mindig nem mondtad el neki, hogy mit érzel iránta?
– Nem – felelte és szemét le nem vette a fehéren csillogó földről –, és őszintén megvallva, azt hiszem, hogy nem is fogom. Már alig várom, hogy elballagjon és végre kimásszon az életemből.
Nem értettem, miért mondja ezt, Erik nem az első lenne, akinek szerelmet vallana, és eddig az egyetlen idióta, aki visszautasította az Alexander volt. Hova tűnt hirtelen a bátorsága?
– El kell mondanod neki – suttogtam és bár még nem volt nagy tapasztalatom az ilyesmiben, de biztos voltam benne, hogy jobb az ilyen dolgokat közölni a másikkal, mintsem magunkban tartani, míg  fel nem emészt minket a bánat.
– Tessék? Te megőrültél? – nézett döbbenten rám. – Nem mondhatom el neki! Mi van, ha visszautasít? Azt nem bírnám ki.
– De annyi barátod volt már, és mindig olyan bátor voltál, simán odamentél bárkihez, olyan könnyedén szerelmet vallottál neki, vagy csak meglóbáltad a hajadat és nyomban minden hímnemű beléd esett. Mi történt azzal a csajjal? – értetlenkedtem.
– Most igazán szerelmes lett – suttogta. – Ez most más. Nem úgy más, mint ahogy mondani szoktam, ez tényleg más. Erik annyira…. annyira helyes, okos és… és kedves. Lásd be, ő nem olyan, mint a többi szoknyapecér. Ez most igazán komoly!
– Nekem ez bonyolult – húztam el a számat. Annyiszor hallottam már tőle, hogy szerelmes, és mindegyik más volt. Volt, hogy őrülten szerelmesnek nevezte magát, máskor bolondult a srácért, de még olyan is volt, hogy meghalt volna érte. Ez most miben más? Mitől más?
– Még szép, hogy az. De, hogy is értenéd? Hiszen még soha nem voltál szerelmes. Nézd, ez nekem olyan, mint neked az írás. Félek, hogy elveszítem, talán soha nem fog úgy nézni rám, mint most, ha megtudja mit érzek iránta. Lehet kerülni fog, nem mer majd a szemembe nézni, mert megijed, hogy talán jelzésnek veszem – magyarázta. – Mi lenne, ha nem tudnál írni többet?
– Abba belehalnék – motyogtam és azt hiszem végre sikerült felfognom. Nem értem, hogy milyen érzések játszódhatnak le benne, ugyanis én még nem éltem át őket. Na, jó persze, nekem is tetszett már egy–egy srác, de azért még odáig nem jutottam el, hogy szerelmes is legyek. Egyszer meg is kértem Angelt, hogy mondja el milyen szerelmesnek lenni. Nem létezik olyan téma, amivel ennél jobban fel lehetne izgatni. Természetesen azonnal belekezdett: „A szerelem valami isteni érzés! – mondta. – A fellegekben érzed magad tőle, és mikor találkozol azzal a sráccal, ki ezeket az érzéseket kicsalta belőled, hirtelen pillangók nőnek a gyomrodban és akkor ott, minden okod megvan a boldogságra. Csak mosolyogsz, és képtelen vagy abbahagyni. A szerelem boldoggá tesz és önmagad lehetsz. Ez a legjobb az egészben: van valaki, aki önmagadért szeret.”

Angelnek végül sikerült rávenni, hogy egy próbát tegyek Alexanderrel, ezért másnap az első dolgom volt, hogy odatolakodtam hozzá a hatalmas, kigyúrt testek között. A fiúk nem éppen kedves pillantásokkal díjazták tetteimet, és nem is mozdultak annak érdekében, hogy könnyebben eljussak a célomhoz. Ott sem ért kedvesebb fogadtatás, ugyanazzal a felvont fél szemöldökkel találtam szembe magam, mint minden lány, aki vette a  bátorságát és tett egy próbát, hátha ő más, mint a többi lány. Már éppen nyitottam a számat, hogy vázoljam neki a tényeket, miszerint én felteszek neki kérdéseket, ő meg szépen válaszolgat rájuk, mikor félbeszakított, mielőtt bármit is mondhattam volna.
– Nem – mondta határozottan, ellentmondást nem tűrően.
– Mi? Még nem is mondtam semmit – kerekedett el a szemem.
– Nem is kell, mivel már válaszoltam rá, úgyhogy le is léphetsz akár – hessegetett el a kezével, mire a többiek felnevettek, nekem meg elegem lett belőle, ezért egy szó nélkül, mérgesen távoztam. Én meg még azt hittem, hogy túlozni szoktam, mikor jellemzem a bunkóságát. Ezután ne várja, hogy akár egy jó szót is szóljak róla.
– Kész, nem csinálom tovább! Megyek Erikhez és kilépek. Nem fogok riportot csinálni azzal a barommal – mutattam a társaság felé, akik még mindig jót nevettek rajtam. Angel megértően nézett rám és elhúzta a száját. Ő már átélte ezt egyszer. – Még csak azt sem engedte, hogy elmondjam, amit akarok!
– Tényleg képes lennél egy kis akadály után megfutamodni? – vonta fel a szemöldökét Erik, aki pont ekkor érkezett meg hozzánk. – Szerinted, miért kaptad meg azt a címet? Hát, nem azért, mert olyan egyszerű amit csinálsz. De tőlem – emelte fel a kezét, ezzel jelezve, nem akar beleszólni, – nyugodtan add fel.
Felsóhajtottam. Túl nagy a büszkeségem ahhoz, hogy ilyen könnyen kiszálljak.
– Tudja valaki, hogy mikor van vége az edzésüknek? – kérdeztem.
– Na, ez a beszéd! – mosolyodott el Erik, mire nekem is mosoly költözött az arcomra, és teljesen biztos voltam benne, hogy ezúttal sikerülni fog. Megcsinálom vele a riportot!
A következő szünetekben már meg is kezdtem a faggatózást, hogy kiderítsem, mit szeretnének megtudni Alexander Armstrongról a diákok. Persze főleg a lányokat állítottam meg, akik egy halom kérdéssel árasztottak el, de legalább lesz miből válogatnom.
– Alexről? – kérdezett vissza elgondolkodva az egyik 9–es lány. – Hát, először is, hogy miért van az, hogy minden csajt visszautasít? Milyen csajokat kedvel? Kik jönnek be neki? – sorolta, én meg bólogatva írtam le a spirálfüzetembe.
– A legelső kérdésem az lenne, hogy a lányokat szereti–e egyáltalán. Mert hát, egyszer bepróbálkoztam nála, de visszautasított. Pedig semmi oka nem volt rá. Nézz rám! Hol találna nálam szebb, igényesebb nőt?! – kérdezte felháborodottan egy másik lány. Már vagy az ötödik lányt állítottam meg, aki ehhez hasonló kérdéseket tett fel. Igazán nem értem őket. Annyi fiú van, jóképűbbnél jóképűbb, de nekik csak Alexander kell. Miért?!
Hamar meguntam az egyhangú nyavalygásokat, ezért egy idő után átpártoltam a fiúkhoz, akik ugyanilyen segítőkészen panaszkodtak és tették fel a kérdéseiket.
– Szia – köszöntem az egyik magas, kosárlabda csapatában játszó, hosszú szőkésbarna hajú srácnak.
– Hello – nézett le rám mosolyogva és érdeklődve méregetett. Talán egy kicsit túlságosan is feltűnően nézett végig rajtam.
– Tudod, a következő cikkemben egy interjút kell készítenem Alexander Armstronggal, és kíváncsi lennék, hogy te mit kérdeznél tőle, ha alkalmad lenne rá.
– Hú, hát lássuk csak – gondolkodott el. – Miért olyan beképzelt majom? Jó, tudom, ő a suli legmenőbb diákja, és valljuk be a hokiban sem sorolható a kezdők közé, de ez egyáltalán nem hatalmazza fel arra, hogy bunkózhat másokkal és mindenkit lenézhet, aki nem olyan, mint ő. Pedig aztán engem nehéz lenézni, mivel majdnem kétszer olyan magas vagyok, mint ő, de mégis valahányszor elmegy mellettem, átnéz rajtam. Mintha ott sem lennék – mesélte felháborodottan. – Miért van ez? Ennyi erővel én is lehetnék az ő helyében. Ez a szerep nekem is menne.
– Értem. Ha rajtam múlik, hamarosan választ kapsz a kérdésedre – mosolyogtam fel rá kedvesen és lefirkantottam a füzetembe őket.
Még megállítottam néhány embert, de a végén már csak ismételgetni kezdték a kérdéseket, ezért az utolsó órám után hazamentem és gyorsan kidolgoztam őket, hogy majd – ha kell erővel is – kiszedjem Alexanderből a válaszokat rájuk. Utánanéztem az interneten néhány dolgoknak, az előző újságokban kerestem cikkeket, képeket, amik még jól jöhetnek. Már alig várom, hogy végre meglegyenek a feleletek, ráfirkantsak még pár sort a lapra és végre megszabadulhassak tőle.
Este hat órakor elmentem az arénába, ahol az edzéseket tartották és pont szembe mentem a keresett személlyel, aki éppen akkor lépett ki az öltözőből néhány haverjával. Mondanom sem kell, nem csattant ki az örömtől. Szemei elsötétültek és komoran nézett rám. A haverjai elköszöntek tőle és sok sikert kívánva távoztak.
– Figyelj, már mondtam, hogy nem, világos? – állt meg előttem. Ezúttal sem közelítette meg a kedves hangnemnek még csak a legalját sem.
– Nem, te figyelj – kezdtem határozottan és nem hagytam, hogy félbeszakítson, pedig látszott rajta, hogy arra készül. Hirtelen kitört belőlem az az énem, aki képes napokig kergetni valakit, hogy megkapjon egy választ. A riporter énem lerázhatatlan. – Egyáltalán nem érdekel, hogy mit mondtál és mit nem. Engem legalább annyira nem dob fel ez a helyzet, mint téged – kezdtem, mire összeráncolta a szemöldökét. – Hajh, persze, azt sem tudod, hogy mit akarok – mondtam. – Nem akarok randit kérni tőled, sőt még azt sem akarom kérni, hogy ennyi meg annyi összegért játszd el a barátomat, habár tudom, hogy ezért sok lány könyörögne neked. Viszont azt annál inkább akarom, hogy válaszolj néhány kérdésemre, ugyanis a jövőheti számhoz meg kell interjúvolnom téged. Úgyhogy, ha lehet ilyet  kérni tőled, akkor válaszolj értelmesen a következő kérdésekre – magyaráztam el neki a helyzetet, majd a táskámban kezdtem kutakodni és elővettem a diktafonomat, hogy felvegyem a válaszait és otthon leírjam őket. Alexander kicsit zavarodottan beletúrt a hajába, váratlanul érhette a kitörésem. – Oké – néztem bele a füzetembe és a kérdéseket olvastam. – Gyorsan legyünk túl rajta. Miért kezdtél el jégkorongozni? – tettem fel az első kérdést.
– Mert gondoltam jó móka lesz – felelte megvont vállal. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Komolyan? Ennyi? Ez neki értelmes válasz? – Az lett – tette hozzá értetlen tekintetemet látva. Inkább nem törődtem vele, haladtam tovább.
– Miért pont hoki? – egyszerűsítettem le a kérdést, nehogy azzal menjen el az idő, hogy próbálja értelmezni a szavakat.
– Passz – vont vállat ismét. Már kezdett felmenni bennem a pumpa és meg is fogalmazódott bennem egy nem túl kedves, kitörni készülő beszólás, de végül nagy levegőt vettem és inkább feltettem a következő kérdést.
– Mi a véleményed az eredményekről, amiket elért a csapatotok?
– Hogy jók – vágta rá.
– Bővebben?
– Nagyon jók? – kérdezett vissza „Megfelel?” stílusban.
– Jó, kész, elegem van belőled – hozott ki a sodromból. Riporter ide vagy oda, azért ez már sok. – Egyszerűen lehetetlen veled interjút készíteni! Nem, nem érdekel. Megyek és megmondom Eriknek, hogy rúgjon ki, bánom is én, de nem fogok szórakozni veled! – fordultam sarkon. – Nem fogok könyörögni neki! Azért nekem is van büszkeségem! – motyogtam az orrom alatt.
– Hé, várj! – szólt utánam, mire megpördültem a tengelyem körül. – Add ide a kérdéseket és holnap elviszem neked. Így jó lesz? – kérdezte és a hangjából eltűnt a bunkóság és barátságosabb lett. Értetlenkedve pislogtam párat, nem tudtam hova tenni ezt az Alexandert. Csak néztem rá és próbáltam rájönni, hogy csak képzelődtem–e, vagy valóban ezt mondta. Zavarában beletúrt a hajába, mire feleszméltem.
– Pe...persze – dadogtam a döbbenettől. Kitéptem a lapot a füzetemből és odanyújtottam neki. – Nem tudnád ma átküldeni e–mailben? Itt a címem – mondtam és az én hanglejtésem is kedvesebb lett. Gyorsan ráfirkantottam a lap szélére az e–mail címem.
– Nem leszek gépközelben.
– Oké, akkor csak holnap hozd el, vagy nekem mindegy, csak felelj rájuk kerek mondatokkal – mondtam. – Kérlek – tettem hozzá és én is meglepődtem magamon. Alexander bólintott és elvette a lapot. – Oké, akkor én megyek is – tettem hátra egy lépést, a füzetemet becsúsztattam a táskámba és elmentem. Kiléptem az aréna ajtaján és egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, majd elindultam. Éreztem, ahogy a boldogság átjárja a testemet, egy újabb megpróbáltatást sikerült félig teljesítenem. Mégsem kell kirúgatnom magamat, pedig már teljesen beletörődtem. Persze azzal azért tisztában vagyok, hogy mit várhatok tőle, de azért már az nagy teljesítmény, hogy rávettem, egyáltalán átnézze a kérdéseket, és ha nem is sokat, de azért gondolkodni fog rajtuk.

5 megjegyzés:

  1. Ví, tök jó lett! :D örülök, hogy megoldódott a problémád, remélem most már időben fognak érkezni a részek! :) ügyes vagy, csak így tovább.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen olvasó!
      Nagyon szépen köszönöm. Örülök a visszajelzésednek, és igyekezni fogok, hogy a részek rendszeresen érkezzenek. :)

      Ölel,
      M. Mircsi

      Törlés
  2. Hűűű, meg hááá! Sokkal, de sokkal jobban tetszett ez a fejezet, mint az előző. Alexander-t már most imádom. Erik is favourite lett, úgyhogy megnyertél magadnak.
    Hibát most nem találtam, viszont szomorúan vettem észre, hogy ez tényleg rövidebb rész lett. Sebaj, biztos kárpótolsz érte. ;)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Lora!
    Ennek igazán nagyon örülök. Igyekszem majd kárpótolni! :D

    VálaszTörlés